Népszava, 1928. november (56. évfolyam, 249–272. sz.)
1928-11-03 / 249. szám
1928 november 3. NÉPSZAVA Memorandum készül az egyetemi ifjúság sérelmeiről. Ezt adják hírül a péntek esti lapok. Nem tudjuk, milyen természetű sérelmek összefoglalására gondol az „Ifjúsági Nagybizottság". Nem vagyunk türelmetlen természetűek és nem sarkal túlságosan a kíváncsiság bennünket. Bizonyára módunk lesz megismerni ezt a memorandumot s akkor majd meglátjuk, várjon az egyetemi ifjúság mostani vezérei miben látják és hol keresik a bajok forrását. A Népszava és mindazok, akik mögötte állanak, izgalmas érdeklődéssel fordulnak ama problémák felé, amelyek az egyetemi ifjúság nagy tömegeit nyugtalanítják és a reménytelennek látszó jövő sötét árnyékát vetik rá. A magyar értelmiségi osztályok súlyos válságával állunk szemben és a jövő pártja, a szociáldemokrata párt nem mehet el és nem is akar elmenni e válság előtt csukott szemmel. Annál kevésbé, mert hiszen ez a válság egyik szükségszerű következménye az ország mai gazdasági, politikai struktúrájának. Ennek megváltoztatására szervezkednek a dolgozó tömegek, merttisztán látják, hogy a mai politikai rendszer és a mostani gazdaságpolitikai irányzat szellemében sem az ipari munkásosztály, sem a parasztság, sem az intellektuális rétegek problémáit megoldani nem lehet. Nem lehet megoldani ezeket a problémákat memorandumokkal, antiszemita heccekkel, bajtársi szervezkedéssel és kirakatok bevetésével sem. Az egyetemi ifjúság lelke tele van aggodalommal a jövő miatt, mert látni kénytelen, hogy az egyetem kapui nem nyílnak rá azokra az utakra, amelyek elvezetnék a diplomás embert a védői székbe, a tanári katedrára, a gyárak, a bányák és a kereskedelem világába, a hivatali asztalok mellé, a laboratóriumokba, hanem csak a ködös ingoványok felé vezetnek ezek az utak, bele a létbizonytalanságba, afizikai és szellemi erőket elsorvasztó nyomorúságba. Az aggodalom teljesen indokolt, ajövőtől való félelem teljesen érthető, de megszabadulni az aggodalomtól és a félelemtől nem lehet másként, csak harccal és ez a harc csak a rendszer ellen irányulhat: a nagy töltések és nagybirtokosok osztályuralma ellen. Mert ez az osztályuralom emel torlaszokat az intellektuális rétegek szabad fejlődése és gazdasági boldogulása elé. A kiváltságosok osztályuralma az oka annak, hogy a munkások, a parasztok, a kispolgári rétegek és most már a középosztály is belezuhant a legkietlenebb szegénységbe és hogy a gazdasági élet vércsatornáiban nem cirkulál az eleven élet nedve, hogy az ország megcsonkítottságában is egyre jobban összezsugorodik, mert egyre szegényebb lesz. Meg kell látniok az értelmiségi rétegeknek és azoknak, akik az intellektuális pályákra készülődnek és most az egyetemek kapuiból riadt szemekkel kémlelik a jövőt, meg kell látniok azt az összefüggést, amely az ő életük kilátástalansága és a nagy tömegek borzalmas szegénysége és tudatlansága között megmásíthatatlanul fönnáll. Meg kell látniuk érdekeik egyezését a munkás- és paraszttömegek gazdasági és politikai érdekeivel és Magyarország jövőjének érdekeivel is. A numerus clausus, a tányérsapka, a fütykös nem véd meg semmitől és nem old meg semmit. Ezt különben a főiskolai ifjúság józanabb nagy tömege tisztán látja. Csak talán a helyes utat nem találta még meg. A helyes útpedig a munkásmozgalom felé vezet, a szocializmus felé, a haladás és a demokrácia felé. Ezt it el kell érteniök és könnyen megérthetik, h ha áttekintik a mai rendszer politikájának területeit, ahol mindent leégetett és mindent megdermesztett a klerikális reakció, a nagybirtokosok és nagybankok rideg osztályuralma. Olyan országban, ahol nincsen sajtószabadság, ahol az egyesülési és gyülekezési jog a szolgabírák és rendőrkapitányok kezébe van letéve, ott a gondolat beteg és a kultúra elenyészik. Olyan országban, ahol a dolgozó néptömegek életét szuronyok sövényével zárják körül és elszedik tőle az önvédelem eszközeit, ahol a munkás- és paraszttömegeket védtelenül kiszolgáltatják a nagytőkések és nagybirtokosok kapzsi kizsákmányolásának, ott elvész a népi erő, mert a kizsákmányolást nyomon követi a mindent elemésztő gazdasági és szellemi nyomorúság. Olyan országban, ahol nyílt szavazással választják a parlamentet és a választást a legotrombább fizikai és lelki terror kíséri, ott a népben megölik az önkifejlődés ösztöneit, a politikai értelmet, a nagy eszmék és nagy gondolatok szeretetét, mert állatsorba taszítják őket. Ilyen országban vájjon milyen jövő vérhat az intellektuális rétegekre? Az uralkodó osztályok keskeny rétege nem adhat reménységet nekik. Az értelmiségi rétegek csak a széles néptömegeken nyugodhatnak biztonságosan. Csak ebből a talajból szívhatják az életerőt. Ezért az ifjúságnak, amely intellektuális pályákra készülődik és azoknak is, akik már ezeken a pályákon bolyonganak küzdelemmel mmmmmmmmmmammesmmmmmmmmam és nyomorúsággal megterheltem harcba kell szállniok a magyar demokráciáért, segíteni kell azoknak, akik meg akarják törni az osztályuralom mai rendszerét, akik ki akarják vívni az írásnak és a szónak szabadságát, a választások titkosságát és tisztaságát, a munkások és parasztok életszínvonalának emelését és az igazi földreformot, amely gyökerében változtatja meg az ország gazdasági struktúráját. Ezt kell tenniök, ha élni akarnak, ha ki akarnak menekülni a biztos pusztulásból, amely elnyeléssel fenyegeti őket. Ki kell szabadítaniuk magukat a sovinizmus ködös és értelmetlen ideológiáiból és ki kell tépniök a lelkükből a faji és vallási gyűlölködést, amely a veszendőség útjaira sodorja őket. Le kell győzniök a félelmet, amely megöli bennük a tisztánlátást. Nekik semmi közük a nagybirtokosokhoz és a nagytőkésekhez! A dolgozó magyar néphez van közük. A magyar földek és a magyar gyárak rabszolgaságban tartott népe mellé kell állaniok, hogy ezek szabadsághoz, joghoz és kenyérhez jussanak, hogy fogyasztóképesek lehessenek, hogy meg tudják vásárolni a könyvet, az újságot, az egészséget, a jogban való védelmet, hogy legyen ipari fejlődés és a mérnöknek ne kelljen útrakelnie idegen országok felé és mindenki itt maradhasson ezen a földön és itt dolgozhasson, itt terjeszthesse a kultúrát, itt növelje a gazdasági és a kulturális élet erejét. Félünk, hogy az Ifjúsági Nagybizottság memoranduma mindezt nem éri el, még ha az ifjúság valóságos sérelmeit foglalja is össze. Poros akta lesz belőle a miniszteri irattár polcán. Papiros marad. Pedig az egyetemi ifjúság élni akar. Az életet azonban csak harccal lehet megszerezni. Én már indultam is, de ő annyira nekitüzesedett, hogy kisért tovább. Beszélt, beszélt, így jutottunk el egy rossz, sötét kis utcába, alakásom közelébe, egy üres telek elé, ahol megint csak megálltunk. Ez már a külváros, nem messzire innen már kezdődnek a munkásnegyedek, a nyomortanyák s a munkanélküliek poklai. Csönd és sötétség borul itt már a házakra s világtól elrejtve falak és pinceodukban nyögi, sóhajtja és zokogja a végtelen emberi nyomorúság a jajszavait, amelyek ha kitörve és kórusba verődve ostromolni kezdenék az eget, zugásuk gigászi hangtömbbé magasodva túlharsogná a belső városok minden kacagását, autóbőgését, lakomacsörömpölését, dalát, zenéjét, hullatáncát. Egy kis szünet következett, rágyújtottam egy cigarettára, egy kicsit, ha pontosan emlékezem, haboztam is, azután hirtelen ezt mondtam: — Na, köszönöm, hogy elkísért, bár jobb lett volna, ha nem akaszkodik rám. Mert szörnyű butaságokat beszéltem az egész után. Csodálkozva nézett rám, az arcán kínos vonaglás haladt át. Én vártam és néztem a szemébyi. — Nem értem — és habozott, hogy ez már sértés-e, vagy valami furcsa tréfa. Segítettem neki: — Butaságokat beszélt. Mert ön önző, gonosz ember, aki a maga önző gonoszságát mint társadalomelméletet és filozófiát dolgozza és tálalja föl. Most már izgatott lett: — Elég! Nem érdekel, hogy mi a véleménye rólam. A modor azonban, ahogy velem beszélni mert, szemtelenség. — Mi-i-i? Szemtelenség? Hiszen ez sértés, drágám! Ha pedig maga megsért engem, akkor én megpofozom magát. Fölemelte a kezét, hogy megüssön. Én balkezemmel elkaptam a karját, a jobbkezemmel pedig megragadtam a mellén a kabátját, ingét, bőrét, csontját, amije csak volt s ugy megráztam, hogy majd kihullott a bőréből. Azután nem eresztettem el, hogy el ne szaladjon. — Kérem — riadozott —, mit akar tőlem? Miért inzultál? Megint megráztam, alaposan, föl is emeltem fegy, kicsit, mintha hozzá akarnám csapni a kerítésoszlophoz. Siránkozva kezdett könyörögni : — Az istenért, ne bántson. Mit akar velem? Ne bántson, kérem, hiszen én védtelen vagyok önnel szemben, én gyönge ember vagyok. Eleresztettem és a szemébe nevettem: — Ne, ne féljen! Nem bántom én önt, csak azt akartam látni, vájjon milyen az az ember, aki annyira az erőt és egészséget teszi a világszemlélete sarkpontjává. — Jó kis vicc! — próbált megint egy kis életre kapni. És rettentő gyűlölettel nézett reám. — Nagyon különös vicc — tért magához tovább. — Igazán csak magától telik ki ilyen brutalitás. — Mi-i-i? Brutalitás? — és megint megragadtam a mellét. Most már elöntötte a gyöngék és gyávák elszántsága: — Na, hát itt vagyok, verjen meg. Üssön agyon. Azt tehet velem, amit akar, nem védem magam, ön ötször erősebb, mint én vagyok. Újra eleresztettem: — Nagy tévedés. A lakatlan szigeten, ahol csak ketten volnánk hajótöröttek, ott igen. De itt a társadalomban ön nem gyönge, ön végtelenül erős. Benn a Körúton például ön még tízezerszer erősebb volt, mint én. Nem mondom, itt a külváros felé, este, elhagyott utcán, az erőviszonylat egy kicsit eltolódott az én javamra. De odabent! Ön ezt érezte is, amikor a koldusasszonyt és gyermekét oly elpusztulandó gyöngéknek látta, ön akkor, nagyon helyesen, a tulajdon erejéhez hozzászámította a szuronyok és puskák, a tankok és gépfegyverek, a börtönök és a paragrafusok s a pénz, a maga pénze és minden más pénzek rettentő erejét. És a kegyetlenség erejét, amely, higgye el nekem, a társadalomban nagyobb erő, mint a száztizes mellkas... Na, de jócsakát, menjen vissza a városba, ott ön új életre kel s egyszeriben megint oly erős lesz, hogy legközelebb az éhező csecsemőnek megint csak vidáman és fölényesen és egészségesen nem ad egy fillért sem, oly erős lesz, hogy én — ezt előre kijelentem — ezt a kis leckét is kénytelen leszek önnel szemben egész egyszerűen letagadni. Jócsakát önnek, viruló erő és vidám egészség! 17 Az espies pártban szombaton tárgyalják a parlamenti szájkosár tervét. Az egységes párt szombaton délelőtt értekezletet tart, amelyen kizáróan csak a parlamenti szájkosár, az úgynevezett házszabályszigorítás terveit tárgyalják. Bethlenék remélik, hogy támogatóik néhány órán belül le is nyelik az újabb házszabályszurioritást, a parlamenti cenzúra tervével együttesen. Mindössze arról van szó, hogy az eredeti javaslatból, amelyet az egységes párt ezzel megbízott ötös bizottsága készített elő, kihagyták az úgynevezett zaklatási szakaszt, amely szerint azok, akik a képviselőket vagy minisztereket a folyosón „zavarják", a parlamentből kitilthatók. Ahhoz a szakaszhoz, amely szerint az elnök a többség hozzájárulásával megcenzúrázhatja a képviselőházi naplót és cenzúrázó joga lesz a sajtóval szemben is, állítólag még mindig ragaszkodnak a kormány körében, így akarják ugyanis a szólásszabadságnak nálunk már csak a parlamentre korlátozott, utolsó maradványát is megszüntetni. Bethlennek egyébként az a kívánsága, hogy az új szájkosarat minél előbb rá kell rakni a parlamentre. Keddre, amikor a képviselőház összeül, tudvalevően összehívták a képviselőház 33-as házszabályreviziós bizottságát is és a miniszterelnök utasítása szerint ekkorra az egységes pártnak el kell készülnie a házszabályrevízió tárgyalásával. A képviselőház egyébként kedden megkezdi a fővárosi mandátumokat meghosszabbító törvényjavaslat tárgyalását, amely ellen az egész ellenzék fölvonul. A mandátummeghosszabbító javaslatot követné azután a házadóról szóló törvényjavaslat és ennek elintézése után akarják Bethlenék szájkosaras terveiket a képviselőház plénuma elé vinni. Tifuszjárvány a pestkörnyéki falvakban. A betegek száma 265, a halottaké 36. Már hírt adtunk arról, hogy a főváros szomszédságában fekvő községekben tömeges tífuszos megbetegedések történnek. A tífuszjárvány fészke a 728 lakosú Káva község, ahol 17 tífuszos megbetegedés történt. A megbetegedettek közül hatan meghaltak. Káva után Solymár következik, de a tiszti főorvosi hivatal jelentése szerint Pest megye minden részén föllépett a tífuszjárvány. Az összes megbetegedések száma 265, a betegek közül harminchatan haltak meg. A „forradalom" dicsérete című hírében a fék hivatalos „8 Órai Újság" a Népszavának az októberi forradalomról megjelent vezércikkével foglalkozik. Alantas kiszólásaival sok egyéb indok mellett már azért sem foglalkozunk komolyan, mert nyilvánvaló, hogy a kormánylap csak azt a telefonutasítást értette meg, hogy káromkodnia kell, de a Népszava cikkeit nem olvasták el.