Népszava, 1932. január (60. évfolyam, 1–25. sz.)

1932-01-01 / 1. szám

1932 január 1. NÉPSZAVA Merénylet a beteg munkások ellen! Hol kell elkezdeni az OTI szanálását? — Az OTI-szanálási rende­let hibái. — Az alkalmazottak szánta az orvosokon kivül 3931. A miniszterelnök kiadta az OTI-t szanáló rendeletét. Ez a rendelet merénylet a beteg munkások ellen, mert nem úgy akarja sza­nálni az OTJ-t, amint a legigazságosabb lenne, hanem a beteg munkások rovására. A rendelet 9-ik szakasza kimondja: ,,ha a be­tegségi biztosításban tartósan mutatkozó keze­lési hiányt minden rendelkezésre álló egyéb eszközök alkalmazásával sem lehet kiküszö­bölni", akkor a törvény 31. §-ába­n előírt túl­menő­­segélyeket meg lehet szüntetni és ilyen lehetőséget enged a 30. §-ban biztosított segé­lyezéseknél is akkor, amikor kimondja, hogy a segélyezési időtartamot huszonhat hétre le­het leszállítani, a táppénz mértékét a napibér 50%-ára lehet mérsékelni, a gyermekágyi se­gély mértékét pedig a nő átlagos napibérének 50%-áig lehet csökkenteni. Igaz viszont, hogy csak abban az esetben van joga a minisz­ternek a szolgáltatmán­yok egyikét vagy másikát csökkenteni, ha az intézet önkor­mányzata a betegségi biztosítási szolgál­tatásokat — a fennálló szükség ellenére — a meghatározott módon maga nem korlá­tozza. Megállapítjuk azonban, hogy a népjóléti bü­rokrácia­ a rendeletből kihagyta a rendeletter­vezet ama intézkedését, miszerint ha az ön­kormányzat nem határozza el a szolgáltat­m­­ánycsökkentést, akkor a miniszter csak 1934 január 1-ével kezdődő hatállyal rendelheti el egyik vagy másik szolgáltatás csökkentését. Véleményünk szerint az egész 9-ik szakaszra, nincsen szükség. Elvtársaink elmondották ezt már a különböző szanáló tárgyalásokon is, az Ipartanács ülésén is. Nincsen szükség a szolgáltatmányok csök­kentésére! Ellenben szükség van a mammutszervezet leépítésére. Az OTI betegségi ágazatának ügyviteli költsége 1927-ben, amikor a taglét­szám 782.000 volt, 4.896.290 pengőt tett ki. 1930-ban a taglétszám 720.996 volt, az ügyviteli költség azonban 8.039.088 pengőt tett­ ki. A tag­létszám­ csökkent 1­%-al, az ügyviteli költség pedig emelkedett 79%-kal Az ügyviteli költséget rá kell szorítani a tényleges szükségletre. December 30-án az igazgatósági ülés egyik határozata megállapította, hogy az OTI-nál ma minden 238 tagra esik egy tisztviselő fize­tési osztályba sorozott alkalmazott. Ha pedig az összes alkalmazottakat­ nézzük (számuk: 3891),­­ akkor minden 166 tagra jut egy alkal­mazott. Ha komolyan veszik a szanálást, akkor az ügyviteli költségeket a tényleges szükségletnek megfelelően kell csökkenteni. Sehol a világon egyetlen biztosító intézmény­nél sem rendezkedtek be ilyen módon. Ha minden 500 tagra szerveznének egy állást, akkor is túldimenzionált lenne az OTT ügy­vitele, de akkor is csak 1300 alkalmazottra lenne szükség. A deficit túlnyomó része innen ered. A másik az orvos-túltengésnél. Németország­ban 600 tagra, jut egy orvos. Nálunk országos állagban 260 tagra. A deficit egyik oka ez is-" Kilenc, igazgatója, 12 aligazgatója és 116 titkári rangban levő alkalmazottja van az intézetnek. Sok-sok fölösleges osztályt­­ éles­í­tettek, hogy a magasrangú tisztviselőknek legyen megfelelő beosztásuk. Aligazgatókat vidéki tanulmányútra külde­nek, mert olyan beosztást, amelyben dolgozni kell, vagy amely felelősséggel jár, nem adhat­nak nekik. Vidéki tanulmány­utaikat pedig, amint az most Szekszárdon is történt, botrány­okozásra használják föl. Úgy föl­duzzasztották az egyes ügyosztályo­kat, hogy ez a legvégzetesebb pazarlásba vitte az intézményt. 1927-ben a járulékszámfejtést gépek nélkül 50 ember végezte, ma 538, a köz­ponti igazgatást 277 ember, ma 441, a költség­vetési munkálatokat 2 ember, ma 16, az igaz­gatási osztályban személyi szolgálatot 3 ember végzett, ma 16, az ügyészségi osztály teendőit 7 ember, ma 21 végzi. Nem azért szélesítették az egyes osztályok munkáit, mert szükség volt reá, hanem, amint már mondottuk, hogy a magasrangú tisztvise­lők megfelelő beosztást nyerjenek. Ez az oka, hogy bizonyos azonos, sőt, egybetartozó munkák több he­lyen készülnek, ami akadályozza és meg­drágítja a munkát. Valójában nem ügyeket, hanem aktákat intéz­nek. Így egyik osztályban, ahol napi 15 akta a forgalom, 7 magasrangú tisztviselő dolgozik, ahol napi 30 akta, szintén 7. Néhai Vass miniszter 1930 áprilisi rendelete a táppénzt már csökkentette. Ez a csökkentés nagymértékű volt. A munkások tehát már óriási áldozatokat hoztak. Újabb áldozathoza­talra képtelenek. A szanálást most az adminisztrációs kiadá­sok csökkentésével kell folytatni. Az adminisztráció csökkentésével legalább 4 millió pengő megtakarítást kell elérni. Körülbelül 1,8 milliót tenne ki az a teher, amit a rendelet részben a betegségi ágazatról a baleseti ágazatra, tehát a munkáltatókra, vala­mint­ kórházi költség címén az államra hárít. Az 5,8 millión kívül kisebb megtakarítás elérhető lenne az orvosi túlkiadásoknál. Való­jában tehát, már az első évben 6 millió lenne az az összeg, amely a szolgáltatmányok épség­ben tartásával megtakarítható lenne. Az OTI-nak 1929-ben 13,5 millió deficitje volt. Az önkormányzat ezt a deficitet 1930-ra 8 millióra csökkentette, 1931-ben újabb 1 millió csökkentést ért el. N­a a rendelet 35. szakaszát, miszerint a miniszter az OTI igazgatóságának meghallga­tásával megállapítja az intézet új létszámát és 1932 június 30-i­g elbocsáthatja a­ fölös­legessé vált tisztviselőket, megfelelően végre­hajtják és e tekintetben szabad kezet adnak az önkormányzatnak és mód lesz az adminisztrációt megfelelően csökkenteni és más adminisztratív költ­ségeket megtakarítani, a deficit eltűnik. Megvan minden reményünk, hogy a rende­let 9. szakaszában foglaltakat ezek alapján nem fogják végrehajtani, de nem is lehet végrehajtani. Meg kell azonban az egész vo­nalon mindent tenni, hogy a teljes jogú önkormányzatot visszaállítsák. Ha ezt már n­egtették volna, úgy az OTI felől minden veszedelem elhárult volna és nem lenne szükség még arra sem, hogy lehetetlen intézkedésekkel a munkásságot izgassák. Tűrhetetlen, hogy az OTI csupán azért álljon fönn, hogy egész hadseregnyi bürokratát tápláljon és ezek érdekében a beteg munkásoktól el­vegyék minden eddigi jogaikat. Gondoskodás történik arról, hogy ennek a véleménynek az önkormányzatban ülő kép­viselőink, de különböző érdekek­, fórumaink is A S­3 _ us eviiR­Á­D­I­ÓT­­OKVETLEN CSERÉLJE BE ELAVULT KÉSZÜLÉKÉT A td CSEREAKCIÓM hangot adjanak és m­indent megtegyenek, hogy a szanálás a­ fölösleges bürokrácia le­építésével történjék meg. Háborít a leszerelés ellen« — írta Kéthly Anna. — A mozikban kellő részletességgel vetítették a világhíradó felvételeit a balul sikerült párisi leszerelési értekezletről. A februárra tervezett genfi nemzetközi leszerelési konferencia elő­készítését jelentette volna ez az értekezlet, ért­hető tehát, ha az előkészítésben nemcsak a béke munkásai, hanem azok is résztvettek, akiknek mesterségét és profitját fenyegeti a leszerelés. Fölvonultak a „király rikkancsai", a vérszomjas nacionalizmus fanatikusai vagy fizetett Landsknechtjei, fölvonultak az „Ami du Peuple" üvöltöző soraitól megfertőzött tacskók, akik a háborút, mint egy nagy, ro­mantikus kiélési lehetőséget áhítozzák, akik békanyúzási vágyaikat hazafias felbuzdulás formájában akarják kielégíteni. És az őrjöngő, szemtelenkedő, padokat csapkodó, széke­ket törő —­ számra kicsiny, de vakmerőségre annál nagyobb — csoport fölött ott­­lebegett a Schneider—Creusot szellem, a francia hadiszer­gyártás, amely épp oly készséggel szállít­­fegy­vereket a francia gyarmatosítás ellen lázadó afrikai törzseknek, mint saját hazájának, eset­leg egyéb európai államoknak is egy újabb konfliktus esetére. Ez a szellem lebegett a mozioperatőrök fölött is, amikor a botrányos jeleneteket olyan aprólékos pontossággal vetet­ték föl velük, hogy mindenkibe beleégessék a tudatot: a tömegek nem akarnak"leszerelést, nem tűrik, hogy az államok szuverenitásába olyan módon nyúljanak bele, hogy a háború kérdésében való döntés jogát nemzetközi fórumra bízzák. Aki jól megfigyelte a világhíradó képeit, az UNGSRAM ÁRIA­CSŐ

Next