Népszava, 1932. január (60. évfolyam, 1–25. sz.)
1932-01-01 / 1. szám
1932 január 1. NÉPSZAVA Merénylet a beteg munkások ellen! Hol kell elkezdeni az OTI szanálását? — Az OTI-szanálási rendelet hibái. — Az alkalmazottak szánta az orvosokon kivül 3931. A miniszterelnök kiadta az OTI-t szanáló rendeletét. Ez a rendelet merénylet a beteg munkások ellen, mert nem úgy akarja szanálni az OTJ-t, amint a legigazságosabb lenne, hanem a beteg munkások rovására. A rendelet 9-ik szakasza kimondja: ,,ha a betegségi biztosításban tartósan mutatkozó kezelési hiányt minden rendelkezésre álló egyéb eszközök alkalmazásával sem lehet kiküszöbölni", akkor a törvény 31. §-ában előírt túlmenősegélyeket meg lehet szüntetni és ilyen lehetőséget enged a 30. §-ban biztosított segélyezéseknél is akkor, amikor kimondja, hogy a segélyezési időtartamot huszonhat hétre lehet leszállítani, a táppénz mértékét a napibér 50%-ára lehet mérsékelni, a gyermekágyi segély mértékét pedig a nő átlagos napibérének 50%-áig lehet csökkenteni. Igaz viszont, hogy csak abban az esetben van joga a miniszternek a szolgáltatmányok egyikét vagy másikát csökkenteni, ha az intézet önkormányzata a betegségi biztosítási szolgáltatásokat — a fennálló szükség ellenére — a meghatározott módon maga nem korlátozza. Megállapítjuk azonban, hogy a népjóléti bürokrácia a rendeletből kihagyta a rendelettervezet ama intézkedését, miszerint ha az önkormányzat nem határozza el a szolgáltatmánycsökkentést, akkor a miniszter csak 1934 január 1-ével kezdődő hatállyal rendelheti el egyik vagy másik szolgáltatás csökkentését. Véleményünk szerint az egész 9-ik szakaszra, nincsen szükség. Elvtársaink elmondották ezt már a különböző szanáló tárgyalásokon is, az Ipartanács ülésén is. Nincsen szükség a szolgáltatmányok csökkentésére! Ellenben szükség van a mammutszervezet leépítésére. Az OTI betegségi ágazatának ügyviteli költsége 1927-ben, amikor a taglétszám 782.000 volt, 4.896.290 pengőt tett ki. 1930-ban a taglétszám 720.996 volt, az ügyviteli költség azonban 8.039.088 pengőt tett ki. A taglétszám csökkent 1%-al, az ügyviteli költség pedig emelkedett 79%-kal Az ügyviteli költséget rá kell szorítani a tényleges szükségletre. December 30-án az igazgatósági ülés egyik határozata megállapította, hogy az OTI-nál ma minden 238 tagra esik egy tisztviselő fizetési osztályba sorozott alkalmazott. Ha pedig az összes alkalmazottakat nézzük (számuk: 3891), akkor minden 166 tagra jut egy alkalmazott. Ha komolyan veszik a szanálást, akkor az ügyviteli költségeket a tényleges szükségletnek megfelelően kell csökkenteni. Sehol a világon egyetlen biztosító intézménynél sem rendezkedtek be ilyen módon. Ha minden 500 tagra szerveznének egy állást, akkor is túldimenzionált lenne az OTT ügyvitele, de akkor is csak 1300 alkalmazottra lenne szükség. A deficit túlnyomó része innen ered. A másik az orvos-túltengésnél. Németországban 600 tagra, jut egy orvos. Nálunk országos állagban 260 tagra. A deficit egyik oka ez is-" Kilenc, igazgatója, 12 aligazgatója és 116 titkári rangban levő alkalmazottja van az intézetnek. Sok-sok fölösleges osztályt élesítettek, hogy a magasrangú tisztviselőknek legyen megfelelő beosztásuk. Aligazgatókat vidéki tanulmányútra küldenek, mert olyan beosztást, amelyben dolgozni kell, vagy amely felelősséggel jár, nem adhatnak nekik. Vidéki tanulmányutaikat pedig, amint az most Szekszárdon is történt, botrányokozásra használják föl. Úgy földuzzasztották az egyes ügyosztályokat, hogy ez a legvégzetesebb pazarlásba vitte az intézményt. 1927-ben a járulékszámfejtést gépek nélkül 50 ember végezte, ma 538, a központi igazgatást 277 ember, ma 441, a költségvetési munkálatokat 2 ember, ma 16, az igazgatási osztályban személyi szolgálatot 3 ember végzett, ma 16, az ügyészségi osztály teendőit 7 ember, ma 21 végzi. Nem azért szélesítették az egyes osztályok munkáit, mert szükség volt reá, hanem, amint már mondottuk, hogy a magasrangú tisztviselők megfelelő beosztást nyerjenek. Ez az oka, hogy bizonyos azonos, sőt, egybetartozó munkák több helyen készülnek, ami akadályozza és megdrágítja a munkát. Valójában nem ügyeket, hanem aktákat intéznek. Így egyik osztályban, ahol napi 15 akta a forgalom, 7 magasrangú tisztviselő dolgozik, ahol napi 30 akta, szintén 7. Néhai Vass miniszter 1930 áprilisi rendelete a táppénzt már csökkentette. Ez a csökkentés nagymértékű volt. A munkások tehát már óriási áldozatokat hoztak. Újabb áldozathozatalra képtelenek. A szanálást most az adminisztrációs kiadások csökkentésével kell folytatni. Az adminisztráció csökkentésével legalább 4 millió pengő megtakarítást kell elérni. Körülbelül 1,8 milliót tenne ki az a teher, amit a rendelet részben a betegségi ágazatról a baleseti ágazatra, tehát a munkáltatókra, valamint kórházi költség címén az államra hárít. Az 5,8 millión kívül kisebb megtakarítás elérhető lenne az orvosi túlkiadásoknál. Valójában tehát, már az első évben 6 millió lenne az az összeg, amely a szolgáltatmányok épségben tartásával megtakarítható lenne. Az OTI-nak 1929-ben 13,5 millió deficitje volt. Az önkormányzat ezt a deficitet 1930-ra 8 millióra csökkentette, 1931-ben újabb 1 millió csökkentést ért el. Na a rendelet 35. szakaszát, miszerint a miniszter az OTI igazgatóságának meghallgatásával megállapítja az intézet új létszámát és 1932 június 30-ig elbocsáthatja a fölöslegessé vált tisztviselőket, megfelelően végrehajtják és e tekintetben szabad kezet adnak az önkormányzatnak és mód lesz az adminisztrációt megfelelően csökkenteni és más adminisztratív költségeket megtakarítani, a deficit eltűnik. Megvan minden reményünk, hogy a rendelet 9. szakaszában foglaltakat ezek alapján nem fogják végrehajtani, de nem is lehet végrehajtani. Meg kell azonban az egész vonalon mindent tenni, hogy a teljes jogú önkormányzatot visszaállítsák. Ha ezt már negtették volna, úgy az OTI felől minden veszedelem elhárult volna és nem lenne szükség még arra sem, hogy lehetetlen intézkedésekkel a munkásságot izgassák. Tűrhetetlen, hogy az OTI csupán azért álljon fönn, hogy egész hadseregnyi bürokratát tápláljon és ezek érdekében a beteg munkásoktól elvegyék minden eddigi jogaikat. Gondoskodás történik arról, hogy ennek a véleménynek az önkormányzatban ülő képviselőink, de különböző érdekek, fórumaink is A S3 _ us eviiRÁDIÓTOKVETLEN CSERÉLJE BE ELAVULT KÉSZÜLÉKÉT A td CSEREAKCIÓM hangot adjanak és mindent megtegyenek, hogy a szanálás a fölösleges bürokrácia leépítésével történjék meg. Háborít a leszerelés ellen« — írta Kéthly Anna. — A mozikban kellő részletességgel vetítették a világhíradó felvételeit a balul sikerült párisi leszerelési értekezletről. A februárra tervezett genfi nemzetközi leszerelési konferencia előkészítését jelentette volna ez az értekezlet, érthető tehát, ha az előkészítésben nemcsak a béke munkásai, hanem azok is résztvettek, akiknek mesterségét és profitját fenyegeti a leszerelés. Fölvonultak a „király rikkancsai", a vérszomjas nacionalizmus fanatikusai vagy fizetett Landsknechtjei, fölvonultak az „Ami du Peuple" üvöltöző soraitól megfertőzött tacskók, akik a háborút, mint egy nagy, romantikus kiélési lehetőséget áhítozzák, akik békanyúzási vágyaikat hazafias felbuzdulás formájában akarják kielégíteni. És az őrjöngő, szemtelenkedő, padokat csapkodó, székeket törő — számra kicsiny, de vakmerőségre annál nagyobb — csoport fölött ottlebegett a Schneider—Creusot szellem, a francia hadiszergyártás, amely épp oly készséggel szállítfegyvereket a francia gyarmatosítás ellen lázadó afrikai törzseknek, mint saját hazájának, esetleg egyéb európai államoknak is egy újabb konfliktus esetére. Ez a szellem lebegett a mozioperatőrök fölött is, amikor a botrányos jeleneteket olyan aprólékos pontossággal vetették föl velük, hogy mindenkibe beleégessék a tudatot: a tömegek nem akarnak"leszerelést, nem tűrik, hogy az államok szuverenitásába olyan módon nyúljanak bele, hogy a háború kérdésében való döntés jogát nemzetközi fórumra bízzák. Aki jól megfigyelte a világhíradó képeit, az UNGSRAM ÁRIACSŐ