Népszava, 1938. november (66. évfolyam, 248–273. sz.)
1938-11-06 / 253. szám
16. oldal NÉPSZAVA 1938 novermber 6. vasárnap Hétfőn teljes holdfogyatkozás Éjszakáink ragyogó vándora, a Hold, kedvelőit nem túl gyakori látványosságban részesíti hétfő éjszakán. Teljes holdfogyatkozásra készül s ha az elmaradó felhők is úgy akarják, gyönyörködhetünk majd ebben az égi tüneményben. Valamikor, egészen babonás időkben — az egészen kezdetleges népeknél máig is — nagy félelem fogadta, valahányszor a Föld árnyéka borult a Holdra, vagy a Hold árnyéka a Földre, tehát valahányszor hold- és napfogyatkozás volt. Ám amióta a csillagászat megfigyelte a Föld és a Hold mozgását, a Nap és e két kis bolygójának kölcsönös elhelyezkedéseit, villágossá lett a hold- és napfogyatkozás oka is. Nap, Föld, Hold Valamikor úgy képzelték — az ég mozgásának egyszerű szemlélete ezt hiheti el —, hogy a Föld mozdulatlanul áll a mindenség középpontjában és az ég csillagai körülötte keringenek. Ma már tudjuk, hogy a Föld egy sereg bolygótársával együtt a mi naprendszerünkhöz tartozik, valamennyien a mi Napunk körül keringenek s a Nap ebben a rendszerben: állócsillag. Látszat az csupán, hogy a Nap az egünkön mozgásban van és pályáját a Föld körül egy év alatt futja be; — ez az út ily idő alatt a Nap körül a Föld útja. A Föld átmérője kereken 113 millió méter. A napkorong átmérője 109-szer nagyobb, mint a Föld átmérője. A Nap—Föld, középtávolsága 149,5 millió kilométer. Ha kettőnek viszonyát el akarjuk képzelni, gondoljunk egy 15 centiméter átmérőjű gömbre, ez a Nap s tőle 15 méter távolságban egy IV0 milliméter nagyságú kis gombostűfejre, ez a Föld. A Hold 384.000 kilométer középtávolságban kering a Föld körül. Földünk és Holdunk is sötét égitest, fényét mindkettő a Naptól kapja. A Hold fényváltozásai A Hold négy negyedes fényváltozása az, amely általánosságban ismert. Első rajzunk ezt ábrázolja. Mindenki megfigyelheti, hogy a Hold egyik estétől a másikig az égnek mindig más és más pontján jelenik meg. Ez amozgás nyugatról kelet felé történik s a Hold a fölöttünk lévő égbolt 180 fokos ívén naponta mintegy 13 fokot mozdul el a csillagok között. Földkörüli keringése, az egész 360 fokos ív bejárása tehát 360:13, vagyis körülbelül 28 nap, ennyi idő alatt végzi el pályáját a Hold a Föld körül. Amikor a Földről ily mozgása során nézegethetjük a Holdat, annak napsütötte oldalából mindig más és más részt látunk. Amikor a Hold a Föld és a Nap közé kerül, úgyis a Hold a Nappal együttállásba kerül, akkor a Hold éppen a sötét oldalát mutatja nekünk, ilyenkor újhold van. Néhány nappal ezután a Hold kelet felé vándorolva az esti égen, a Nap felé forduló domborulattal vékony fényes sarlóját mutatja nekünk. S mire a Naptól 90 foknyira eltávozik, a Hold megvilágított feléből pontosan a nyugati részt látjuk. Ez az első negyed. A Hold a további útján tovább telik, a második hét végére megtette a Naptól a 180 fokos utat, a Földről nézve éppen szembekerül a Nappal s ekkor a teljesen megvilágított oldalát mutatja felénk. Ez a holdtölte. Ezután a szembenállás után a Hold megint közeledik a Naphoz. Ettől fogva tányérja egyre fogy s mire 90 foknyi távolságban nyugatra megközelíti a Napot s ezzel pályájának a háromnegyed részét befutotta, a megvilágított feléből a keleti rész az, amely elénk tárul. Ez az utolsó negyed. Ettől kezdve a holdfény sarlóalakot ölt megint, csakhogy most a domború oldala elfordul a Naptól s mire megint együttállásba kerül a Nappal, az egyre vékonyodó sarló újra eltűnik. Megint itt az újhold. A holdpálya Ha az égi mozgásokat úgy vehetnéik, ahogyan ezt a rajz itt vázlatosan feltünteti, akkor a Nap, a Föld és a Hold kölcsönös fényjátéka nagyon egyszerű lenne. A rajz szerint a mindhárom égitest egyazon síkban, a jelen esetben a papír síkjában mozog. Ha ez így lenne, akkor — figyeljük meg a rajzon — valahányszor újhold van, tehát a Hold a Föld és a Nap közé kerül, a Hold árnyéka pontosan a Földre esnék, így aztán, a Nap megfelelő távolságát föltételezve, napfogyatkozás következnék be. Viszont valahányszor holdtölte van, vagyis a Föld pontosan a Nap és a Holdközé kerül, a Föld vetne árnyékot a Holdra s holdfogyatkozás következnék be. A Hold pályája azonban nem esik a Föld—Nap pályasíkjába. Képzeljük el, hogy a holdpálya ellipszis síkjának felső részét az A—B vízszintes tengely körül a C—D függélyes tengely irányában fölfelé billentjük éspedig úgy, hogy a Hold pályasíkja 51/7 fokos szögben hajoljon a Föld—Nap pályasíkjához, amelyet e rajzban a papiros síkja ábrázol. Könnyű most már azt is elképzelni, hogy a holdpálya síkjának az A—B vízszintes tengely fölötti része a papír síkja fölé, az alsó rész a papír síkja alá kerül. Ezen a ferde pályán mozog a Hold és amikor a legmagasabb pontra, a C pontra hág, a Hold a Nap—Hold pályasíkjától északra kerül, az ellenkező ponton, az alsó félen levő D ponton a Nap—Föld pályasíkjától délre kelüi. Ez észak-déli kilengései közben a Hold két ízben éri el a Nap— Föld pályasíkját. Ezek az egymástól 180 foknyi távolságban levő metszéspontok a holdpálya csomópontjai. Holdfogyatkozás A Földnek az árnyéka, természetszerűen, beleesik a Nap—Föld pályasíkjába. Holdfogyatkozás tehát akkor állhat elő, ha a Hold belép a Föld árnyékába, ez pedig csak akkor történik meg, ha a Hold holdtöltekor nagyon megközelíti, vagy egyenesen el is éri a csomópontot. Ha a Hold nincs a csomópontban vagy annak közelében, akkor a Hold a Föld árnyékától északra vagy délre halad el. A második rajz a Föld árnyékát, pontosabban az árnyékkúpját mutatja, amint, a Napot a Hold elől eltakarja. Ez az árnyék nem egyöntetűen mély. A napkorong kerületéről érkező fény eltakarása adja a mélyebbik, a teljes árnyékot, az árnyékmagot. Említettük már, hogy a Nap átmérője 109-szer nagyobb, mint a Föld átmérője, ezért a Föld árnyékának a magja a Hold távolságában már igen vékony, tehát a Holdnak a csomópontba kell érnie, hogy teljes árnyékba juthasson, tehát, hogy teljes holdfogyatkozás következhessék be. Olykor egész esztendő is eltelik holdfogyatkozás nélkül. Most már figyeljük meg a Hold mozgását az árnyék irányában. A Hold először az árnyékmagot környező félárnyékba lép. Itt veszít a fényéből, majd halványvörösen izzik. Amint bejutott az árnyékmagba, a Hold eltűnik, de mivel a fénytörés miatt az árnyékmagba is behatolnak napsugarak, a teljes takarás alatt is láthatók a Hold körvonalai. Az alábbiakban az egyetemi csillagászati intézet közlése alapján részletesen adjuk a hétfői holdfogyatkozás „programját". A Hold fényes tányérja a baloldalával november 7-én este 8 óra 39 perckor eléri a félárnyékot , oda belép. 9 óra 11 perckor eléri az árnyékmagot s 10 óra 15 perckor teljes a holdfogyatkozás. 11 óra 26 perckor van a fogyatkozás közepe, majd november 8-án 0 óra 8 perckor következik a teljes fogyatkozás utolsó szakasza. A Hold a baloldalával kilép az árnyékmagból és 1 óra 12 perckor megint teljesen a félárnyékban van. A félárnyékból 2 óra 11 perckor már teljesen kilépett s ezzel a holdfogyatkozás elmúlt. A Hold újra teljes ragyogásban folytatja pályáját. sz.'s. A/' v o BNAP 1. A Hold fényváltozásai A Karakórum jégmezőin India északi határán tör az ég felé a Karakórum hegyóriás, amelyen száz és száz kilométeren át terjed a hó és ajég birodalma. Visser holland tudós legutóbb másfél esztendőn át kutatta a Karakórum veszedelmes bérceit és szakadékait és erről a tudományos munkáról Wisemann Richárd holland újságíró most számol be. Egy ősi folyómeder Az expedíció szolgaszemélyzete hetven kuliból állt. Százötven törpe ló szállította a szükséges holmikat. Az expedíció vezérkarához Wyss híres svájci geológus, Lochamatter Ferenc hegymászóvezetőjs az angol kormány hindu hegyszakértője, továbbá Visser felesége csatlakozott. Visser Angol-India felől kiadta meg a felvonulást a hegymeredekre. Mingyárt az első órákban hatalmas völgykatlanba ért az expedíció, mérhetetlen pusztaságba, amelyet köröskörül óriási hegyoldalak határoltak. A kutatók az emberiség őskorára gondolhattak azon a helyen. Csakhamar meg is állapították, hogy a völgy a történelem előtti időkben óriási folyó medre volt. Kutatásokba kezdtek és ezek során csakhamar ősállati csontmaradványokat találtak. Húsz kilométer hosszúságban kutatták át a hatalmas völgykatlasit, amelynek végén égbemeredő jégtorlasz zárta el az utat. A rettentő természeti akadályt le kellett gyűrni, hogy a karaván a folyó medrének rejtelmeit eredményesen megoldhassa. Halált megvető bátorság kellett, hogy a jég meredek lejtőire aránylag kisebb áldozatok árán felkapaszkodhassanak. A halál nyomában A magaslat nagy kiterjedésű befagyott tó képét tárta az expedíció tagjai elé. Huszonnégyórai pihenés után az expedíció másnap folytatta útját. Tíz kilométer után emberi csontok egész halmazára akadtak. Bizonyos, hogy a csontok a két év előtt szerencsétlenül járt expedíció áldozatainak földi maradványai voltak. Visser tüzetes vizsgálatot tartott a hegyalakulatok felett. A jégréteg elhelyezkedése arra mutat, hogy a korábbi expedíció tagjait borzalmas vízáradat pusztította el. Különben is ismeretes volt már akkor, hogy abban az időben hatalmas víztömegek zúdultak a völgybe, amelyek az Eufrat folyót aránytalanul megduzzasztották. A váratlan olvadás, amely a forró nyári hónapokra esett, magával ragadta az expedíció tagjait és a sziklákon valamennyit összemorzsolta. Huszonhárom kuli Visser a fölfedezés után siettette a kutatás folytatását, mielőtt a végzetes nyári idő bekövetkezhetnék. A tudós társaság kitartása a csodával volt határos. Sokszor a szó szoros értelmében az emberek emelték át a kis állatokat sziklákon és hegyes jégcsúcsokon, hogy meg ne sérüljenek és terhükkel folytathassák az utat. A hőmérő 51 fokra esett a fagypont alá. Az út folytatása teljesen lehetetlenné vált. A pónik és a kulik nem bírták tovább. Napról-napra elmaradt egy-egy kuli megfagyottan a karavántól. A gyors visszatérés sem menthette meg a kulikat: huszonhárman a visszatérés borzalmai között megfagytak. Visser másfél év alatt többször indult útnak, hogy a Karakórum hegyóriás gyomrában lévő régi folyómedret átkutassa. Az áthághatatlan akadályok miatt azonban sohasem jutott a megkezdett úton beljebb, mint az első alkalommal. Minden kísérlete során újabb állati csontmaradványokra bukkant. A leletek az őslénytani kutatás szempontjából nagy jelentőségűek. Kétséget kizáróan megállapította, hogy néhány száz évezred előtt a mai kietlen jégbirodalomban ősemlősök éltek. Visser az első expedícióval szerzett tapasztalatai alapján újabb terveket dolgozott ki és hamarosan újra tudományos expedíciót vezet a Karakórum jégmezőire.