Népakarat, 1957. május (2. évfolyam, 100–125. sz.)
1957-05-12 / 109. szám
Befejezte tanácskozását az országgyűlés nak élni. (Ügy van, taps.) Nem szükséges részletesen indokolni, hogy a Magyar Népköztársaság kormánykörei nem foglalkoznak, mondjuk, például Ausztria társadalmi rendjének felforgatásával. (Derültség.) Azt hiszem, még a kérdés feltevése is feleslegesnek látszik. De hogy bizonyos államokban, például az Egyesült Államokban igenis a kormánykörök feladatai között szerepel a Magyar Népköztársaság belső társadalmi rendjének felforgatása, az szintén mindenki előtt világos. Úgyhogy amikor mi azt mondjuk, hogy a békés egymás mellett élés hívei vagyunk, akkor nálunk a szó és a cselekedet egybevág. Az amerikai imperialisták is, méginkább sajtójuk emberei a békés egymás mellett élésről beszélnek és a béke híveinek tüntetik fel magukat. De ebben a kérdésben náluk a szó és a tett homlokegyenest ellenkező. Népünk nyugalma és élete szempontjából, további fejlődés vita visszatükrözte, hogy a fő kérdésekben egyetértés van, de bizonyos kérdésekben más nézetek is vannak. Szerintem hasznos és helyes dolog, hogy ez visszatükröződött a vitában. Megmondom őszintén, ha az ilyen vonás általában máris egészséges velejárója jelenlegi belpolitikai fejlődésünknek, akkor ez a későbbiekben még inkább így lesz. Van a mi mostani összejövetelünkben valami ünnepélyes, és helyes, hogy ez így van, mert most egy történelmi forduló mérlegét vonta meg az országgyűlés. De a munka hétköznapjaiban is ■szükség lesz majd arra, hogy az egyes kérdésekben levő nézeteltérések még jobban kifejezésre jussanak. Miért mondom ezt? Üdvözlöm Beresztóczy képviselőtársunk felszólalásának a módját, amely szerint azzal kezdte, hogy leszögezte, mi az, amiben nincs egyetértés. Miért jó ez? Véleményeltérés feltétlenül van. Az országgyűlés tagjainak túlnyomó többségét olyan világnézeti eltérés nem választja el egymástól, mint amit Beresztóczy képviselőtársunk a maga részéről szerintem helyesen hangsúlyozott. De hogy egyes kérdésekben van véleményeltérés, ezt mindenki tudja, aki az életet ismeri. Van véleményeltérés kommunisták és nem kommunisták között és lehet kommunisták között is. Gondolkozó emberek között van árnyalati, kisebb-nagyobb véleményeltérés. És ez nem helytelen. A helytelen az, ha ezt elhallgatjuk. Én azt gondolom, hogy bizonyos értelemben az országgyűlésre is vonatkozik az, amit — mondjuk — mi kommunisták pártunk Központi Bizottságára értünk, vagy akár a Hazafias Népfront országos vezetőségének ülésére, vagy bármilyen társadalmi funkciót betöltő szervre. Ezzel nem a demokratikus centralizmus leninista elvét akarom ajánlani az országgyűlésnek, de tényleg a dolog úgy van. Mi a dolgok helyes menete? Az, hogy ha az élet egy kérdést napirendre tűz, vitassuk azt meg és utána határozzunk. De ha határoztunk azt a határozatot azután hajtsuk végre és védjük együttesen becsületesen. (Ügy van.) Azt hiszem, ez nem azt jelenti, hogy itt valami kommunista terroruralmat vezetünk be, éppen fordítva: azt szeretnők, hogy kellő időben vitatkozzunk, kellő időben határozzunk és kellő időben lássunk neki együttes erővel a határozat végrehajtásának, a feladat megoldásának. (Helyeslés és taps.) Vagy mondjuk ezt más vonatkozásban. Az országgyűlés ülése a legnagyobb nyilvánosság előtt folyik, a rádió és a sajtó útján a nyilvánosság ismeri tanácskozásainkat, mégis van ilyen kérdés: mi a jó; ha itt bent vitatkozunk egy kicsit valamilyen kérdésünk szempontjából nagyon fontos és jó dolog, hogy ezekben az alapvető fő kérdésekben teljes egység van az ország legfőbb törvényhozó szervében. Meg vagyok győződve arról is, hogy ez a teljes egység nemcsak az itt jelenlevő 298 képviselő véleményét, szándékát és akaratát fejezi ki, hanem a magyar nép óriási többsége is egyetért ezekben az alapvető kérdésekben. (Helyeslés.) Ebből az egyetértésből — ami ezekben a fő kérdésekben megnyilvánult, logikusan és értelemszerűen következik, hogy az országgyűlés abszolút többsége élesen elítéli a Nagy Imre kormány politikáját, amely mindezekben a fő kérdésekben — végső következtésben — elárulta a munkásosztály hatalmát, a szocializmust, elárulta a népet és a nemzet függetlenségének ügyét. Nagyon sok éles, kritikus megállapítást hallottunk itt a vitában a Nagy Imre kormány politikájáról, s megmondom őszintén, az itt elhangzott kritikák, vélemények már egy kicsit a parlamenti légkör által kifinomított változatai annak az élesekben , amelyekben nincs egyetértés, vagy még nincs kialakulva az álláspontunk —, de a parlamenten kívül együttesen lépünk fel amellett a határozat mellett, amelyet az országgyűlés hozott, vagy ha miközben itt ülünk, úgy látszik, hogy mindenki egyetért mindennel és mihelyt kitettük a lábunkat az országgyűlésből, mindenki kezdi azt másképp magyarázni és kezd más álláspontot képviselni. Azt hiszem, a nép ügyét az viszi előre, ha itt a döntés kialakítása során megmondjuk véleményünket, de ha egy döntés megszületett, a képviselő erkölcsi kötelességének tartja, hogy becsülettel képviselje kint az életben, mindennapi munkájában, saját hivatása területén. Mivel a gondolatot nekem, Beresztóczy képviselőtársam adta, ne vegye sértőnek, ha egy hasonlatot fogok mondani. Én a XIII. kerületi kommunista párttitkár voltam nemrégiben és beszélgettünk ott az elmúlt évek tapasztalatairól. Azt mondtam, hogy a pártéletnek bizonyos időben az volt a rákfenéje, hogy a pártrendezvényeken úgy viselkedtünk, mint valami rossz katolikus egyház. Ne haragudjék a talán bántó hasonlatért. (Derültség.) Hogyan volt ugyanis ez a valóságban? Valahogy összegyűltünk, felállt egy főpap-szerű jelenség (Derültség.) és elmondta, amit mondani kellett, a többiek ájtatos figyelemmel hallgattak, s utána hazamentek. Ezekben az előadásokban — hogy a hasonlatnál maradjak —volt olyasmi, hogy ne lopj, ne légy gazember, ne légy karrierista, de dolgozzál tisztességgel, tiszteld a népet, szüleidet és így tovább. Erre mindenki rámondta, hogy ámen. (Derültség.) És utána mikor széjjelmentek, bizony a részvevők jelentős része mindenféle huncutságot és gazemberséget kezdett csinálni, éppen a fordítottját annak, amit ott beszéltek. (Derültség és taps.) Azután, hogy lelkiismereti konfliktusunk ne legyen, hát nekünk, kommunistáknak is meg volt a magunk gyónása, azt önkritikának hívják. (Deés szigorú megítélésnek, amelylyel ezzel kapcsolatban ott találkozunk, ahol a dolgos nép ereje — a tömegekben — összejön! És teljesen igazuk van. (Úgy van.) A fő kérdésekben megnyilvánult egyetértésből értelemszerűen következik — s ezt a képviselők kifejtették felszólalásaikban — annak felismerése és helyeslése is, hogy az akkori adott helyzetben elkerülhetetlen és törvényszerű volt egy olyan új vezetőszervet teremtenünk, amelyik síkraszáll a nép ügyéért és megvédi a nép alapvető érdekeit. Tehát, ha jól értettem a vitát, és azt hiszem azt nehéz félreérteni, az országgyűlés helyesli a forradalmi munkás-paraszt kormány létrehozását és azt a fő vonalat, amelyet eddig követett. (Úgy van! Hosszantartó taps.) És rögtön megmondom azt is, hogy az országgyűlés megadta nekünk azt az erkölcsi és politikai támogatást, ami a munka további sikeres viteléhez a kormány számára elengedhetetlenül szükséges. És ezt köszönöm a tisztelt Országgyűlésnek,rültség és taps. Voltak olyasfajta emberek, akik kommunistáknak nevezték magukat és azt gondolták, hogy hasonlóan viselkedhetnek ahhoz, ahogyan egy rossz katolikus egész évben gazemberkedik és húsvét tájára elmegy a templomba, meggyón és újjászületve, megnyugodva kimegy az utcára és húsvét után kedden kezdi élőtről az egészet. (Derültség és taps.) Vannak ilyesfajta emberek, akik ott ülnek a kommunisták között, kommunistáknak nevezik magukat és azt hiszik, hogy az ilyen viselkedés elképzelhető és összeegyeztethető az igazi kommunista magatartással. Az ilyenfajta emberek meghallgatják a helyes instrukciókat, rámondják, hogy rendben van, utána nem helyesen dolgozgatnak egy-két évig és amikor előveszik őket a felelősök, akkor mondanak egy szép önkritikát, átszellemülnek és két nappal később folyatják a hibáikat ott, ahol abbahagyták. Ezt nem lehet csinálni. (Taps.) Ezt nem lehet csinálni és ezen kell változtatni. (Helyeslés.) Visszatérve Beresztóczy képviselő hozzászólására, Kádár János megállapította: Beresztóczy képviselőtársunk azzal kezdte, hogy leszögezte, miben nem ért velünk egyet. Ezt a szókimondást helyeselni lehet, mert így legalább lehet tudni, hogy például Beresztóczy képviselőtársunkra milyen kérdésekben, és milyen mértékig számíthat az országgyűlés. Most én például, mint pártfunkcionárius — mert az is vagyok álláshalmozásom következtében (Derültség.) — tudom, hogy Beresztóczy képviselőtársamra a tekintetben nem számíthatok, hogy a hivő katolikusokat a kommunista meggyőződésre térítse át. (Derültség és taps.) A dolgot egy kicsit a tréfás oldalán nézzük, de ez csak a lényeg megértése miatt van. A lényeg az: meg kell mondani véleményünket és így kell kialakulnia a döntésnek, de a döntést azután becsülettel álljuk és hajtsuk végre. Ez a dolog lényege és azt hiszem, ebben is egyetértés van. Egy történelmi forduló mérlegét vonta meg az országgyűlés magyar nép a szocializmus ügyét megvédelmezte, ez szentírás. Mert itt szóba került sok mindenféle történelmi érdem, de azt meg kell mondani, hogy a történelmi érdem szó a magyar munkásosztályé —s ezért talán még dolgozó paraszt-testvéreink sem fognak megharagudni —, amely 1910 ősze óta a néphatalomért harcolt, sok vért áldozott ebben a harcában, de ettől a céljától soha nem tágított. (Nagy taps.) És nem esetlegesség, nem véletlen volt, hogy a kapitalizmus egy , különösen komisz formájában, a középkor nagyon erős maradványaival agyongyötört magyar nép volt az első a világon, amely a hasonló elnyomás alatt élt oroszországi népek után kivívta a dolgozó nép hatalmát. Véleményem szerint ez a magyar nemzet igazi büszkeségének egyik legfontosabb történelmi ténye! (Taps.) Én, sajnos, nem tudtam részletezni az októberi napok személyes élményeit, valamit azonban szeretnék erről is mondani. Ha a vezetést tekintem — s itt a párt- és az országvezetést egy vezetésnek kell vennem —, akkor meg kell mondanom a következőket: az akkori vezetés alapjában két részre osztható. Az egyik rész az, amely júliusban eltökélte, hogy a hibákat fel fogjuk javítani, s meg vagyok róla győződve, hogy — ha nem is belső viták, nézeteltérések, nehézségek, egyenetlenségek nélkül — ha a júliusi vonalat vihettük volna, akkor egy esztendőn belül nagy kár, nagy áldozatok nélkül kiküszöbölhettük volna a hibákat. (Általános helyeslés, taps.) Ez fontos kérdés. A vezetés egyik felét ez a törekvés és eltökéltség vezette. Meg kell őszintén mondanom, hogy a vezetésnek ez arésze azokban a nehéz napokban súlyos zavarban volt. Legalább is én a magam nevében megmondhatom, hogy az események sodrában nem volt egyszerű dolog megérteni, hogy mi történt. És a következő lépés, hogy mit kell tenni, még nehezebb volt. Tehát nehéz volt megismerni, hogy mi történik és nehéz volt meglátni, hogy mit kell tenni. Ezért bizonytalanság volt a vezetés jobbik és tisztességes részéről. Ugyanakkor bent volt a vezetésben a másik rész is, s itt a Nagy Imre-csoportról kell beszélnem, amelyet mi akkor nem ismertünk teljes mértékben. Ezt is meg kell mondani, mert nem tagadhatom le, megszavaztam, hogy Nagy Imre legyen a miniszterelnök. Ezt soha nem is fogom letagadni, mert ezt abban a meggyőződésben, abban a hitben tettem, hogy minden hibája ellenére Nagy Imre mégis becsületes ember, mégis a munkásosztály oldalán áll. Később aztán kiderült, hogy nem így van! Mi is volt ezzel a vezetéssel? A vezetésnek ez a része nem volt olyan helyzetben, mint a másik fele, amely nem tudta pontosan, mi történik. Nagy Imréék tudták, mert részben ők csinálták. (ügy van!) Tehát nem volt nehéz tudniuk, hogy mi történik. Következésképpen azt is tudták, hogy mit akarnak (úgy van) és megvolt rá a módjuk, hogy mindenféle nyomással kényszerítsék a vezetés másik felét, hogy a bizonytalan helyzetben egy darabig velük együtt menjen. Így értük meg azt a helyzetet, amely a vezetés szégyene és nem a nép szégyene, hogy tudniillik az ezernyi ezer embernek, akik az ország minden pontján utasítást, útmutatást, irányítást vártak az ország központjából, akik fegyvert követeltek, akik jobban látták, hogy mit kell tenni, mint mi, akik a vezetésben voltunk — nem tudtunk becsületesen irányítást adni, amit ilyen helyzetben egy vezetésnek meg kell tennie. És így értük meg azután a fejleményeknek olyan menetét, amikor beláttuk, hogy többé ezen az úton menni nem lehet. És abban is biztos voltam — pedig akkor nem így festett a helyzet —, hogy saját a magyar nép óriási tömemértjei meg fogják érteni, hogy hogy a szakítanunk kellett és az egyenes harc útjára kellett lépni. (Közbeszólások: így van. Nagy taps.) Én azt hiszem, a vezetés tekintélye nem abból áll, hogy ezeket elhallgatja, hanem abból, hogy ezeket becsületesen megmondja. Az emberiség békéjét fenyegető veszély óriási volt Nem tudtam beszámolómban hosszasan foglalkozni az októberi események olyan oldalával, amely a békét, az emberiség békéjét fenyegette. A felszólalók közül többen utaltak rá. Ez a veszély óriási volt, kétféle változatban is. Az egyik változat a következő. Az ellenforradalom, amelynek arculata ebben a vitában is kellőképpen kidomborodott — mindenki tudja —, imperialista, soviniszta, revansvágytól átfűtött ellenforradalom volt. Mindenki ismeri Magyarország sajátos történelmi helyzetét. Magyarországnak öt állam a szomszédja. Nincs az öt között egyetlen egy sem, amelyhez ne tartozna olyan terület, amely a történelem során valamikor, rövidebb vagyhoszabb ideig, réges-régen, vagy nem nagyon régen Magyarországhoz tartozott. Ez történelmi adottság volt. Mi helyes úton járunk, amikor a nacionalista revansizmust elutasítjuk és ebben a kérdésben visszatérünk a kossuthi eszméhez, hogyminden törekvésünkkel — mégpedig a szocialista gondolat jegyében — a békés testvéri egymás mellett élés és a közös harc formáját valósítjuk meg a Duna-medence népeivel. Helyesen járunk el, mert ez a magyar nép érdeke. De ezek az urak nem sokat törődtek a magyar nép érdekével és én kijelentem, ha a hatalmat kezükbe kapták volna — nem kell sokat mondani, talán annyit, hogy elemeiben megszilárdítják a hatalmukat, mondjuk két-három hét leforgása alatt —, az ország három határáé, lángban állt volna Európa. (Helyeslés.) Ezt a vak és az ostoba is tudja. Van egy másik variáns is. Vannak elvtársaim, ismerem a nézetüket, akiknek nagyon komoly lelki probléma Szigeti Attila személyiségének megítélése. ők ismerik, nem tudom, milyen évekből, amikor pozitív irányban dolgozott. Hát ha Szigeti Attila személyesen nem is adott ki olyan utasítást, hogy azt a 34 demokratát lőjék agyon a győri Fő téren, vagy égessék el, de volt egy nagyon súlyos dolog: a dunántúli ellenkormány. Ez nem valami bábszínházi előadás mozzanatának készült, hanem véres történelmi valóságnak. A dunántúli ellenkormány alapgondolata az volt, hogy második Koreát csináljanak Magyarországból. (Úgy van, úgy van.) Nem úgy, hogy Észak- és Dél-Magyarország, hanem úgy, hogy Nyugat- és Kelet-Magyarország, s itt akart az imperializmus egy új háborús tűzfészket teremteni Európa szívében. Pedig Európa szívében helyi háborút a történelem során soha senki sem tudott csinálni. Abból mindig világháború lett — úgyhogy nagyon jogos Péter János képviselőtársunk figyelmeztetése arra, hogy az eseményeknek ezt a vonását szintén alá kell húzni. Felmerült itt a HazafiasNépfront kérdése. Nem tudok programot adni, vagy szervezeti formát ma megjelölni a Hazafias Népfront, számára. De utalni tudok egy történelmi előzményre. A Hazafias Népfront csírája valamikor a második világháború időszakában született meg a Történelmi Emlékbizottság, a Magyar Front és hasonló elnevezésű szervezetek formájában. Ez később Magyar Nemzeti Függetlenségi Front lett és ezeknek történelmileg egyenes folytatása a Hazafias Népfront. Amikor ez született, eleven tartalma volt, nem kellett keresni a tartalmat, mert a nemzeti összefogás gondolatának jegyében született, akkor is a kommunisták kezdeményezésére. Ezt nem pártgőgből, hanem a történelmi igazság kedvéért mondom. Sokan vannak — Darvas és mások —, akik ebben részt vettek. Azt hiszem, miközben mi itt arról sóhajtozunk, hogy a tömegek várják, legyen valami a Hazafias Népfrontból, addig a tömegek kicsit már megelőztek bennünket. Mert valójában, ami itt november 4 óta a szemünk előtt végbemegy, a közélet, a politikai élet aktivizálódása — ez már tulajdonképpen azt jelenti, hogy a tömegek előttünk járnak és a Hazafias Népfront körvonalai, magva — aminek az élet a tartalma — szerintem már meg is született az elmúlt hat hónapban. Az ellenforradalmi időkben megmutatkozott bizonytalanság és tehetetlenség okait nem a tömegekben kell keresnünk Most szeretnék néhány köz- beszélt Ilku elvtárs. Csibeszedéssel foglalkozni, ami a vita elvtársnő és még mások is során felmerült, vagy azzal Mi itt a dolog lényege? Én összefüggésben van, amelyre, azt hiszem, hogy mi tartozunk úgy gondolom, hogy külön a magyar munkásosztálynak, kell válaszolnom. Egyúttal el a magyar dolgozó népnek, a nézést kérek azért, hogy nem magyar kommunisták, hanminden felvetődött kérdésre védek, rendőrök becsületének válaszolok. Ha egyes kérdés annyival, hogy megmondjuk: sekre nem térek ki, az nem az októberi események során a azt jelenti, hogy nem fontos tömegek részéről és a hadiesak, de nem lehet minden fonreg egyes szervei részéről, a tos kérdésre kitérni. Itt van kommunisták, a rendőrökrea következő kérdés: Péter Jászéról megmutatkozott bizonyos képviselőtársunk elmontalanság és tehetetlenség okait házta, hogy a nehéz időben ott nem a tömegekben leélt keresvoltak vidéken, és várták a nünk. Ezzel tartozunk szót, mit kell tenni és ez a szó népünk becsületének, nem jött. Hasonló kérdésről amikor azt mondjuk, NÉPAKARAT Ma a Hazafias Népfront-mozgalom tartalmaz egyetértés a fő kérdésekben Tessék, itt van május elseje, vagy az a négy gyűlés, amelyet a kommunista párt és a forradalmi prunkás-paraszt kormány égisze alatt hívtak össze! Tudott dolog, hogy népünk körében még mindig meglehetősen éles polémiák» vannak. Hát azért ne csapjuk be magunkat! Ha Magyarországon hétmillió felnőtt ember van, abból nem hétmillió mondja, hogy »éljen a Magyar Szocialista Munkáspárt és éljen a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány!«. Ezzel a kormánnyal szemben van ellenvélemény is ebben az országban. Nem kell becsapnunk magunkat! A párt és a forradalmi munkás-paraszt kormány hívására a négy budapesti gyűlésen hozzávetőleg nyolcvan-, száz-, száznegyvenezer ember jött össze. Nem számolta meg senki, hogy a budapesti május elsejei nagygyűlésen hány ember volt, de azt hiszem, nem mondunk sokat, ha azt mondjuk, hogy kétszázezer biztosan volt. Nem kétséges, hogy az egész országban mindenesetre hat—nyolcszázezer ember összegyűlt. Tessék összevetni a számokat! A Magyar Szocialista Munkáspártnak — mondjuk — háromszázezer tagja van az országban, Budapesten pedig ennek megfelelően kevesebb. A gyűléseken a párt szavára három-, négy-, ötször annyi ember jelent meg, mint a párt tagsága. Miféle emberek ezek? Vannak nem kommunista, becsületes munkások, parasztok, értelmiségiek, akik a fő dologban — és szerintem ma ez a népfront tartalma — az ellenforradalom elítélésében, a Népköztársaság védelmében, a szocializmus építésében egyetértenek. A mi feladatunk — és lehet, hogy Apró elvtársnak még külön feladata, mert ez idő szerint ő a Hazafias Népfront passzív elnöke (Derültség.) —, hogy ezt az egészséges áramlatot, amely szerintem a népben már meg is született, a Hazafias Népfront felélesztése érdekében megfelelő, értelmes formába fogjuk és ezáltal is növeljük erejét. Ez a feladatunk. Itt meg akarom említeni, hogy nagyon igaza van Z. Nagynak, aki azt mondja, hogy a szocializmus felépítése nem pártkérdés, nemcsak a kommunisták kérdése. Ez magától értetődik. Nem akarok nagyon belebonyolódni a pártkérdésekbe, de azt szeretném mondani: félreértés ne essék, mi, kommunisták mindig tudtuk, hogy maga a párt sem öncél. A párt nem önmagáért van, a pártnak az a rendeltetése, hogy a munkásosztály tudományos világnézetének vezérfonalával a dolgozó tömegek érdekeiért harcoljon, vezesse, tömörítse és szervezze a nép erőit. Ez a párt létének az értelme. Nem értünk egyet a párt öncélúságával. Felmerültek más kérdések is. Gáspár elvtárs arról beszélt, hogy a munkásokban milyen okokból volt bizonyos elégedetlenség. Például nem tudtak úgy beleszólni az üzemekbel- 1957. május 12. -i