Népszava, 1958. október (86. évfolyam, 231–257. sz.)

1958-10-19 / 247. szám

Otthon, munkába, téli üdülésre egyaránt jól kihasználható az egyenesvonalú tweedall, hozzáillő, egyenes szabású tweedmellénnyel, a mellény a hosszú nadrágot is jól kiegészíti. A szabásrajz 96 cm mellbőségűeknek készült. Egy kocka 10 em­lék felel meg. Anyagszükséglet duplaszéles szövetből 1,70 m. A · a mellény fél eleje, B == az alj fele hátul, C = az alj fele elöl, D = a mellény fél háta, E = öv a szoknyára. A szaggatott vona­laknál nem vágjuk el, csak áthajtjuk az anyagot. Maglód! Magda DIVAT­TÁVIRAT A DERÉKVONAL TERMÉSZETES HELYÉRE KERÜL STOP — A MELL ALATTI DERÉKVONAL OSTOBA TÚLZÁS STOP — A LEG­TÖBB RUHÁN SZÉLES ÖV SAJÁT ANYAGBÓL, BŐRBŐL, BÁR­SONYBÓL, SELYEMBŐL STOP — A CIPŐ HEGYES ÉS ERŐSEN KIVÁGOTT STOP — DIVATOSAK AZ ANGORA VAGY GYAPJÚ­­BOJTTAL DÍSZÍTETT RUHÁK STOP — TOLLBÓL KÉSZÜLT. PARÓKASZERŰ KALAPOK, SZŐKE, VÖRÖS ÉS FEKETE SZÍNBEN STOP — A RETIKÜLÖK INKÁBB MAGASAK, MINT SZÉLESEK ÉS TÖBBNYIRE HOZOTTAK STOP — ALKALMI FEKETE RUHÁK MELY KIVÁGÁSÁT GYAKRAN ARANY VAGY EZÜST GYÖNGY­­HÍMZÉSSEL KÖRÍTIK ÉKSZER HELYETT STOP — Beszélgetés a meghitt sarokban kellemetlen dolgokról, amelyeket egy szóval el lehetne intézni Ezt az egyetlen szót azonban olyan nehezen mondjuk ki­, helyette szó szót követ és kész a veszekedés. Hatalmas termetű férfi lép rá egy nő lábára. Ez feljajol a fájdalmában, mire a férfi rámordul: »Tehetek én róla, mién állt oda?* Pedig ehelyett azt is mondhatta volna: »Bocsánat!* Egy divatos vesszőkosárka kiszakítja valakinek a nylon­­harisnyáját. A károsult még egy szót sem szólt, amikor e kosár tulajdonosa máris rátök­het: »Mit kényeskedik, ment volna taxin!* Talán ha azt mondta volna: »Bocsánat!*, nem támad éles szóváltás és a nő nem követette volna a harisnya Arát. A napokban hátulról nekem hajtottak egy gyermekkocsi­val. A cipőm bőre felhasadt, a bokám vérzett. Megdöbbentet néztem hátra, mire a gyermekkocsit támogató fiatal anya dur­ván rám támadt: »Úgy kell magának, minek ment előtte. Néztem szép fiatal arcát, a kocsiban gyönyörű gyermekét, aki: S fog felnevelni. Elszégyelltem magamat helyette és azt mond­tam: »Bocsánat!» Lakásistenség szolgálatában Zsiga bácsinak szép lakása volt, tele szebbnél szebb búto­rokkal, képekkel, szőnyegek­kel, hatalmas íróasztallal, már amilyen illett az ilyen nagytudományú férfiúhoz. A baj csak az volt, hogy Zsiga bácsi sohasem dolgozhatott mellette. A keleti szőnyegek­kel letak­art pamlagon se alud­hatott édes délutáni álmot és a puha, kényelmes fotelekben se pöfékelhetett az édesapjától öröklött, érett meggyszínű taj­tékpipából, nem bizony ... Nem engedte Klementin néni. Ha történetesen mégis belevett a múzeumnak is beillő szobák­ba, ment utána hűséges élete párja. És nem ment üres kéz­zel: egyik kezében portörlőt, a másikban nagy fogú fésűt tar­tott és amerre lépett az ura, megtörülte a nyomát, utána­fényesítette az asztal lapját, ha rátámaszkodott s kifésülte a szőnyeg rojtjait, mert hátha szétbillentek a lépések alatt. Zsiga bácsi egy árva szót sem szólt, fogta a könyveit, felbaktatott velük a padlásszo­bába, ott írta tudományos mű­veit a kecskelábú asztal mel­lett, gyereklárma, rádiómu­zsika, asszonyi terefere köze­,­pette.­­ Zsiga bácsi emlékét híven őrzik a könyvei és Klementin néni? Ha személyében el is tá­vozott már, sok-sok Klementin néni él ma is szerte a világon. Fiatalok, idősek, szépek, csú­nyák, jómódúak és szegények de abban valamennyen meg­egyeznek, hogy kifogástalan háziasszonyok. Csak úgy mellékesen anyák és feleségek, mert az életüket a lakás tölti be, ezért és ennek élnek. Reggeltől estig takarít­ják, csiszolgatják. Egyetlen nyugodt percük sincsen, már hogyan is lehetne, hiszen amíg pihennének, por száll a bútor­ra, összekuszálódnak a sző­nyeg rojtjai és bepiszik­olódhat a kézimunka az asztalon. Ál­landóan vigyázban kell áll­niuk, nehogy a gyerekek be­szabaduljanak a szobába, a férj leheveredjék a pamlagra, a vendégek lecsöpögtessék az ab­roszt, összefogdossák a kilin­cseket. Az új Klementin néniknek nincs már hat szobájuk, mint Zsiga bácsi feleségének, csu­pán egy vagy kettő. Ez is elég , lenne a családnak , ha lak­hatnának benne. Csakhogy nem lakhatnak, mert a szoba szentélyi, csak arra való, hogy a takarítást napról napra elvé­gezzék benne, áhítattal és oda­adással, mint valami rejtelmes szekta papnői, akik így áldoz­nak lakásistenségnek, küzdve a por és piszok leselkedő sá­tánjai ellen. A férj munka után a konyhaszék­en bóbiskol. A gyerekek a szenesládán írják a leckét, a nagyleány a tűzhely és a kredenc közti térségben évődik vőlegényével, miköz­ben a ház asszonya igyekszik úgy elhelyezkedni a konyha asztalnál, hogy meg is tudja gyúrni a tésztát. — No, én megyek! — pat­tan fel a férfi és a havonya el­árulja, hogy egész idő alatt csak erre készült. — Hová? — kérdezi lángba­­borulva az asszony. — Most jött haza és máris elmegy. So­ha nincs maradása itthon.. — így mondja szívszaggató mártírhangon és nem­ gondol arra, vajon annak az ember­nek otthona van-e itthon? ; H. Lányi Piroska Ajla­j I /TV WiíW'wiackó “7 '—.z Irta; fi□ do Beli XIII. fejezet, amelyben megérkezik Jócsont papája Vasárnap reggel meg­érkezett hozzánk Jó­csont papája. Meg­ölelte a fiát, velünk pedig mancsolt. — Na, mackók — mondta —, hoztam nektek valamit. Elő­­­re nem mondom meg,­­ hogy mit, de ha ki­­­­találjátok, hány zacs­kó savanyúcukor van a táskámban, kaptok belőle. — Azt már kitalál­tuk — mondta Pulyka­pipi —, hogy savanyú­cukrot tetszett hoz­ni és mert hárman vagyunk mackók, én azt hiszem, hogy ép­pen három zacskóval van a táskában. — De ha csak egyet tetszett hozni — vág­tam közbe én —, mi akkor is szétosztjuk egymás között. —­ Én meg azt hi­szem — szólt Jócsont —, hogy pontosan há­rom zacskó cuk­­r van a bőröndben. És azt sokkal könnyebb szét­osztani, mintha csak ez zacskóval lenne. Főt! Mert három az több, mint egy. Jócsont annája na­gyon nevetett: — Tud­játok meg, kis mackók, hogy nem három, de négy zacs­kó cukrot hoztam. Vagyis nem találtátok el, mert a négyből csak három zacskóra gondoltatok. Ezért mindegyikőtök csak egy-egy zacskóval kap. — És a negyedik zacskó? — kérdezte Jócsont. — Nem kel­lene a negyedik zacs­kó cukrot is szétosz­tani? Hiszen a negye­dik zacskó cukrot is meg lehet enni. Sőt! Ha lenne egy ötödik, azt is. Még egy hato­dikat is. Jócsont papája ismét nagyot nevetett: — Márpedig egy zacskóval kap Brumi, egy zacskó cukrot Pulykapipi, egyet az én Jócsont mackóm. De ráadásul megkapja a negyedik zacskót az, tudjátok-e ki? Nem tudtuk. Mert ezt már igazán nem lehetett kitalálni. — Hát akkor meg­mondom — folytatta Jócsont papája. — A negyedik zacskó cuk­rot, vagyis a ráadást az kapja, aki a leg­rosszabb volt közte­tek! Ezen nagyon elcso­dálkoztam. Mert arra gondoltam, hogy rossz kis mackók egyálta­lán nem szoktak cuk­rot kapni. Csak a jók. Aztán azon gon­dolkodtam, melyikünk is a legrosszabb? Vagyis kinek jár hár­munk közül a ráadás? Ti mit gondoltok? Aztán nagyon jó ju­tott eszembe: — Tetszik tudni, Jó­csont bácsi, mi mind a hárman nagyon rosszak voltunk. Ezért tessék a negyedik zacskó cukrot is egy­formán szétosztani köztünk. — Ezt nem hiszem el — felelte Jócsont papája. — És először kivett a táskájából há­rom k­is zacskó cukrot és mindegyikünknek adott egyet-egyet. Az­tán megint belenyúlt a táskájába és kihúz­ta a ráadást. Vagyis ez egy nagyon nagy zacskó cukor volt, te­le a legfinomabb cuk­rokkal. Sóhajtottam. Mert nagyon szeretem a kis zacskó cukrot, de jobban szeretem a nagy zacskót. Vagyis abban sokkal több van. Ekkor megszólalt Jócsont: — Azt te tudod, apu­kám, hogy hazudni nem szabad. De én most hazudni kezdek és ezért egy kicsit rossz vagyok. De nem nagyon, tehát nem érdemlem meg a rá­adást. Én most azt hazudom neked, apu­kám, hogy köztünk a legrosszabb a Brumi. Vagyis add neki a vagy ráadást. Mert én őt nagyon szeretem. — Lépvén a ráadás Jócsonté — szóltam én is közbe —, mert én is Vasrvon szeretem őt. Sőt! Pulykam­pi is kelljen ráadást. Vagyis tessék elővenni még egy nagy zacskó cuk­rot. Jócsont papája ma­­emelte a nagy zacskót. Micsoda szép cukrok voltak verme! Fékek, zöldek, sár­gák, illák, barnák. Csodálatos cukrok. De erről a következ fe­jezetben beszélek. (Folytatjuk. Kíván­ságreceptek — Egytálételek ■I SZTRAPACSKA (felvidéki étel) Hozzávalók: 60 deka burgonya, 35 deka liszt, 1 egész tojás, 10 deka zsír, 1 fej vöröshagyma, kevés pi­ros paprika, 15 deka juhtúró.. A hámozott nyers burgonyát megreszeljük, a lisztet hozzáke­verjük és a tojással jól kidolgoz­zuk. Forrásban levő vízbe galuská­kat szagatunk belőle, majd amikor a galuskák a víz felszínére jönnek, frissen olvasztott füstölt szalonna­zsírban megforgatjuk, a juhtúróval elkeverjük és tálra rakva, rászór­juk a tepertőt. «■ TÖLTÖTT GÖMBÖC GOMBA­MÁ­RTÁSSAL Hozzávalók: 1 kiló burgonya, 6 kávéskanál liszt, 15 deka krinolin vagy 2 forintos kolbász, só, zsír és gombamártás. A burgonyát meghámozzuk és sós vízben megfőzzük. Szitán át­törjük, belekeverjük a lisztet, ke­vés sót és a ledarált kolbászfélét. Lisztezett tenyérrel gombócokat formálunk belőle és kevés zsírban ropogósra sütjük. Gombamártást adunk hozzá. PI­RIZOTTÓ HÚS NÉLKÜL Hozzávalók: 30 deka vegyes zöld­ség, 15 deka gomba, 25 deka rizs, 5 deka zsír, fél fej vöröshagyma 5 deka reszelt sajt, petrezselyem zöldje. A vegyes zöldséget és a gombát kockákra vágva sós vízben megfőz­zük. A rizst hagymás zsírban meg­forgatjuk, hozzáadjuk a megvágott petrezselyemzöldjét és feleresztjük a gombás zöldség levéve­. Ha fel­forrott, befödjük és keverés nélkül 30 percig sütőben pároljuk. A sütő­ből kivéve, villával belekeverjük a gombás zöldséget, majd tálra halmozva reszelt sajttal megszór­juk. Ezt mondták a szerelemről... Jókai: »Találd ki mi az, ami ha nagyon kevés, akk­kár sokfelé osztható, ha nagyon sok, akkor eloszthatatlan? — Szerelem.* Rickert: »A szerelem a leg­régibb, legújabb, páratlan vi­lágesemény.* Goethe: »Az az igazi szere­lem, ami mindig és mindig ugyanaz marad, akkor is, ha mindent megadnak neki és akkor is, ha mindent megta­gadnak.* Miért takarjuk el szép bútorainkat nagy térítők­­kel, mikor a kommód nemes formája, az asztal tükörfényes lapja, a zongora tradíciót je­lentő vonala már magában* véve is széppé teszi a lakást. A ■zép stílusos, politúrozott vagy fényezett bútor lapjára csak kisebb térítőket rakjunk, a ezekre állítsuk rá a vázá­kat, dísztárgyakat. A terítő lehet horgolás, hímzés, de lehet bro­kát, damaszt, régi bársony vagy selyemdarabokból összeállí­tott négyszög, háromszög vagy stóla. Még uzsonnára, vacsorá­ra is teríthetünk úgy, hogy kis terítőcskét teszünk minden tá­nyér alá. Erre a célra felhaszn­nálhatjuk rég elnyűtt uzsonna­abroszaink rendszerint meg­maradt szalvétáit. Praktikus az ilyen terítési mód, mert az apró terítőc­sk­éket könnyebb kimosni, mint a nagy abroszt. Feketekávéhoz méterszámra kapható szalmaszövetből ké­szítsünk négyszögletű alátéte­ket. Ezeket egyszerűen lemos­suk, ha bepiszkolódnak.

Next