Népszava, 1959. május (87. évfolyam, 101–126. sz.)
1959-05-09 / 107. szám
Palotai Boris :, 4 édesanyám Ha elgondolom, hogyan nevelt fel minket édesanyám, mit ki nem eszelt, mert az akarata mindig előbbre járt, mint a módja ... Semmink sem volt az égvilágon, de azt a semmit oly tüneményesen osztotta szét, hogy néha már valóságos kiskirályoknak éreztük magunkat és a sózott krumplit begörbített kisújjal eszegettük. Épp hogy elhagyta a harmincadik esztendejét s máris özvegyen maradt anyám, három kislánnyal, akik között a legnagyobb én voltam, csupa kéz, csupa láb s minden oly nagyra nőtt bennem, az álom, az étvágy, a bánat, alig lehetett csillapítani akár ezt, akár amazt. Képek merülnek fel bennem, látszólag összefüggéstelenek, mintha eső érné az emlékeimet, amitől színt eresztenek, összefolynak. Egy dermedt téli délután, amikor annyira fáztunk, hogy mindenre elszántan az alvóbabánkat dobtuk a tűzbe, s nem mertünk egymásra nézni, mikor a baba dereka hangos reccsenéssel megadta magát a lángoknak. Akkor lépett a szobába anyám, meggémberedve a kinti hidegtől, kifújt, érdes arccal s egyenesen a kályhának tartott. Felemelte a vasajtót s ahogy a lángokba nézett, hátralépett s meghökkenve bámult a tűzbe. A baba akkorra már elhamvadt, csak egy rózsaszínű kar nyúlt ki a parázs körül segélyt kérőn és csonkán, egy kar, amely már sehová sem tartozott s mégis tele volt gyöngédséggel. Távolabb két égszínkék üvegszem becsúszva a parázs közé: a drót, amellyel a két szem össze volt fogva, átszott s a két halott babaszem szemrehányóan nézett farkasszemet velünk... — Csakugyan ennyire fáztatok? — kérdezte anyánk és lehajtotta fejét, mert az üvegszem egyet pattant s már vége is volt. Többet nem szólt, de valahogy megéreztük, hogy néha a szenvedés és önmegtagadás is melegít úgy, mint az a vérszegény lány, melyet erőszakkal csiholtunk ki. Anyám kora reggeltől késő estig dolgozott. Sohasem nyűgösen és agyonhajszolva, szinte mellékesen tett-vett, mintha csak a saját mulatságára csinálná. Ám éjjel, amikor ágyba került, úgy rohant az álomba, hogy szinte ökölbe szorította a kezét, hogy minél előbb odaérjen. Arca élettelenné vált, egészen elmerült az éjszaka iszapjába s az ébredés mozdulatai nehezek és ragadósak voltak, a vézna szervezet vissza-visszazuhant a zsibbadt semmittevésbe. De mihelyt ellódította magát az álom örvényéből, az előbb még merev arc csupa érdeklődés, csupa elhatározás lett, minden vonása külön vibrált, szétfutottak és összehajoltak, mint titkos összeesküvők, akik valami tervet forralnak, hogyan lehet a gondot eltenni láb alól. Nem elégedett meg a puszta kenyérszerzéssel, mindig kieszelt valamit, ami kiemelte a munkát a süket robotból és a felfedezéshez tette hasonlóvá. — Mit csinál anyu? — kérdezte kishúgom, ha szólt hozzá és nem kapott rögtön választ. — Teremt — mondtam nagykomolyan s hittem is benne, hogy anyám nem csupán szab és varr, hanem valósággal megteremti azokat a ruhákat, melyek a szegénynegyed aszszonyai részére készülnek. Talán a mód, ahogy közbefogta a festékszagú kelmét, ahogyan gondosan elhelyezett rajta néhány berakást, felüdítette egy gallérkával, s váratlanul odavarázsolt némi húzást, mely a nyeszlett mellet kigömbölyítette, mindebben benne volt, hogy a maga örömére formál valamit, önmagát adja, tehát alkot. Egy napon rejtelmes mosolylyal vezetett minket a házban levő tejcsarnokba, szemöldökével a kirakat felé mutatott, s titokzatos mosollyal leste az arcunkat. Kartonruhák virítottak a kirakatban, két tál túró között egy pettyes karton, amit előző este fejezett be, majd keménytojások és verejtékes szalonnadarabok következtek s odább egy fodros, pirosmintás »kimenőruha«, mely határozottan uralta a kirakatot. Elragadtatva kiáltottam fel: — Ez most már mindig így marad? — Amíg a kirakatból meg nem veszik. Sokan járnak errefelé, biztos, hogy megtetszik valakinek — mondta édesanyám s hangjában bizakodás csengett. A tejcsarnokba oltott női divatüzlet nem váltotta be reményeinket. A gyárba siető asszonyok állva hörpintették fel a tejet, mohón kapták be a lekváros buktát és ügyet sem vetettek a pettyes ruhára, melyre idővel úgy rakódott le a finom porréteg, mint harmadnapos túróra a penész. Próbálkozott még anyám sok mindenfélével s nem fáradt el soha. Késő este vetődött haza, a hó fehéren ülte meg szempilláját, arca merevre fagyott s mélyen ülő dió szemeiből könnyeket facsart s hideg. Percek kellettek hozzá míg kissé felengedett s dermedt ujjaival végigborzolt hajunkat. Sohasem mesélte el mennyi megalázás érte, hányszor csapták be orra előtt az ajtót, s mi mindenre gondol, amíg a hivatalok folyosói, ácsorgótt s keze tétován tapogatózott a kilincsen. Arról beszélt, hogy ideje lenne műnyelveket tanulni s talált egy német kislányt, aki sek város kenyér uzsonnákért eljátszogat majd velünk. Nemrégiben töltötte be hetvennyolcadik évét az édesanyám ... Egyik reggel azza lépett a szobába: — Ma korái keltem, hogy megnézzem a napfelkeltét. Sose tudtam hogy ilyen... — És hosszas eltöprengett rajta. Talán arra gondolt, hogy a napfelkelte eddig a munka kezdetét jelentette számára, azt, hogy zsebkendőt akasztott a kislámpa ernyőjére, hogy azzal tompítsa a fényt, hadd aludjanak a gyerekek, amíg ő varr, fordít másol... Mert e megszűrt ködös világosságnál kezdte a napot, apró öltések és mákszemnyi betűk takarták el előle az eget, s tűszúrásos, feketepettyes ujjával sohasem ér fel a felhőkig. — Sok mindent kell még látnom, lányom — jegyezte meg. — Most végre ráérek.. — és csendesen elmosolyodott 1939. május 9 Három elbocsátás és amit mögöttük találtunk Az EB-hez fordult — felmondólevelet kapott A vállalat igazgatójának távollétében helyettesétől, Banner Mátyás műszaki vezetőtől kértünk tájékoztatást. — Tarjány kétszer kapott írásbeli figyelmeztetést, s csak azután küldtünk neki felmondólevelet — mondotta nekünk. Betekintettünk a Tarjányinak küldött írásbeli figyelmeztetésekbe. Velük kapcsolatban beszélgetést folytattunk magával Tarjánnyal is. Kitűnt, hogy a figyelmeztetésekben azért részesítették, mivel olyan utasításokat nem teljesített, amelyeket szabálytalanoknak tartott, amelyekkel nem értett egyet. »Mivel a figyelmeztető levelek tartalmával nem értettem egyet — mondotta nekünk Tarjány — ajánlott levélben panasszal fordultam a vállalati egyeztető bizottsághoz. Nem k kaptam választ. Ezzel szemben április 10-én megkaptam a felmondólevelemet. Fellebbeztem ...« Az elbocsátottak sem munkájukban tanúsított hanyagsággal, sem pedig mulasztással nem adtak okot a felmondásra. A beszélgetés során kitűnt, hogy Tamási János anyagi követeléseket támasztott a vallattal szemben. Részt követelt a nyereségrészesedésből és munkabért követelt a fizetett ünnepnapokra is. Ezzel kapcsolatban vita támadt. Horváth István, a vállalat főkönyvelője azt állítja: Tamási azért nem kapott nyereségrészesedést, mert három napnyi igazolatlan mulasztás terheli. Az igazolatlan mulasztásnak az iratokban nincs nyoma, még kevésbé annak, hogy ezzel kap A makói Marosi Homokkitermelő és Értékesítő Vállalattól elbocsátottak három dolgozót: Tarjány Tibor szállítási felelőst, Bitter László gépkocsivezetőt és Tamási János segédmunkást. Ha csupán az előállított papírokat tekintjük, mindent rendjén kell találni. Ha az okmányok mögé vetünk egy pillantást, kitűnik, hogy a három elbocsátás sérti a szocialista együttélés íratlan törvényeit — és magát a szó Bitter László gépkocsivezető elbocsátásának dolgában nem volt szükségünk külön vizsgálódásra: mint megtudtuk, a TEB megállapította, hogy elbocsátása törvénytelen volt, s elrendelte munkaviszonyának helyreállítását. Ami Tamási János segédmunkást illeti: vele április 3-án közölte a vállalat, hogy nem tart igényt munkájára, minthogy lejárt a szerződése. A szabályok áthágása itt is világos: szerződése március 31-én járt le, vagyis a szerződés lejártát követően tovább dolgozott a vállalatnál. Márpedig a Munka Törvénykönyve úgy intézkedik, hogy ha a dolgozó a szerződés lejárta után is munkaviszonyban marad a vállalattal, akkor alkalmaztatása meghatározatlan idejűvé válik. Ebben az esetben csak kéthetes felmondással lehet megszüntetni a munkaviszonyát. csolatban az ilyen esetben megkövetelt írásbeli figyelmeztetésben részesítették volna... Ezzel szemben a Csong-rád megyei tanács ipari osztálya ez év április 17-én keltezett jegyzőkönyvében megállapította, hogy a vállalat nem fizette meg dolgozóinak a fizetett munkaszüneti napokra törvényesen megállapított bért. De talán az anyagi juttatásokkal kapcsolatos nézeteltérések sem utalnak a végső rugókra. Valószínűnek tűnik, hogy az elbocsátásban szerepet játszottak azok a kritikai hangok, amelyek az érintett dolgozók részéről megnyilvánultak, cialista törvényességet is. »Vállalatunk vezetői megsértik a munkásokat védő törvényeket, rendeleteket. Segítsenek nekünk helyreállítani a törvényességet« — írta hozzánk intézett levelében Tarjány Tibor. E levél nyomán a Helyiipari és Városgazdálkodási Dolgozók Szakszervezetének munkatársával, Navratil Győzővel együtt Makón, a helyszínen vizsgáltuk meg a panaszt, nincs Tarjány- és Tamási-ügy sem. Végső soron tehát a kritika kavarhatta itt fel az indulatokat. Nem vizsgáljuk most ki, ki milyen felkészültséggel, vagy felkészületlenséggel szolgálta a népgazdaságot azon a helyen, ahol állott — az elbocsátottak közül. De talán nem érdektelen megegyeznünk azt, hogy például Tamási János az ellenforradalom idején tanúsított helytállásáért megkapta a »Munkás-Paraszt Hatalomért« emlékérmet. S ami családi körülményeit illeti: kisgyermeke van, s úton van a második is... Elismerő okirat tanúskodik Tariány Tibornak az ellenf orvaslatom idején tanúsított elvhiz magatartásáról is. Felkerestük Igaz Lajost, a vállalat betegállományban levő igazgatóját is. Ismertet-tük előtte a tényeket, s azt is, hogy az április 8-án lezajlott munkásgyűlésen a dolgozók •lítélően nyilatkoztak a sza- Jálytalanságokról. J — Ha ott lettem volna a munkásgyülésen, az máskép-• jen zajlott volna le... —« mondotta Igaz Lajos igazgató. Ezt készséggel elhisszük Igaz Jajos igazgatónak. Csak éppen sem helyeseljük. Inkább arról« mellett volna gondoskodnia,hogy ne forduljanak elő azok a rendellenességek, amelyek e miatt a munkásgyűlésre sors került. S ehhez talán csak annyit tennénk hozzá, hogy örvendetes lett volna, ha a megyei és a helyi szakszervezeti szervek közbelépésére is korábban került volna sor. | Bérces György : Mi van a papírok mögött ? Keresd a kritikát !— Tarjány Tibor lázította a dolgozókat, lejáratta a vállalat vezetőit — mondotta nekünk Ballner Mátyás műszaki vezető. — Ugyanez vonatkozik Bitter László gépkocsivezetőre is. Tamási Jánossal pedig nem akartak együtt dolgozni a munkások. Érdeklődtünk a részletek iránt: miképpen zajlott le Tarjány Tibor lázító tevékenysége? Azt a felvilágosítást kaptuk, hogy Tarjány betekintésre elkérte a Munka Törvénykönyvét igazgatójától. Nem kapta meg. Ekkor kölcsön kért : egy példányt — máshonnan.* ] Ebből a kötetből felolvasottas néhány részletet dolgozó társai-* nak, bér-, szabadság- és mun-fikaköri problémákkal kapcso-latban. Bitter László és Tamási Jáznos «lázító« és «lejárató« te- vékenységéről nem ismertet- ttek előttünk részleteket. A há- i rom ügy összefüggését azon- j ban nyilvánvalóvá tette előttünk Ballner Mátyás műszaki vezető egyetlen megjegyzése:! — Ha nincs Bitter-ügy, ! NÉPSZAVA Berlin eleste — és a tanulságok PÁRIZSBAN TÁNCOLTAK az utcán. Moszkvában tűzijáték fényei festették rózsaszínre és aranyló sárgára a nemrég még légvédelmi fényszórók hideg kék késpengéitől borzongó égboltot. Varsó romjai közt az első újjáépítők felpillantottak és szívük megtelt az iszonyattól szabadulás születő melegségével. Fellélegzett az európai háború frontjain harcoló katonák sok-sok milliós serege. Jegorov és Kantarija szovjet katonák, amikor kitűzték a Reichstag kupolájára a vörös lobogót, pontot tettek a második világháború európai harcaira. Virág, tánc, vidámság töltötte el ebben a pillanatban Európát és Amerikát: kimúltan feküdt a szörny, amely vérrel és szennyel árasztotta el a szép világrészt Flandriától a norvég fjordokig és a sziklás horvát tengerparttól Arhangelszk jeges öbléig. Afelrobbantott Führerbunker előtt pedig pokrócba csavarva, elszenesedett hulla hevert: a német militarizmus jelképes vezéralakja, a Ruhrvidék acélmilliárdosainak és az I. G. Farben cyklongázon gazdagodott urainak az idő szerinti képviselője, Hitler Adolf. Mert tévedtek és tévednek azok, akik a hitlerizmusban, az úgynevezett »nemzeti szocializmusban« mindenek előtt a barna ingeket, a fáklyásmeneteket és a nürnbergi pártgyűlések ordítozó védőosztagait látták. A HITLERIZMUS, mint a fasizmus minden válfaja, elsődlegesen a terjeszkedni vágyó monopoltőke harci szervezete volt— minden egyéb másodlagos volt rajta. Európa fellélegzett: úgy érezte, megszabadult a szörnyetegtől. Magyarország is fellélegzett: hidak nélkül, gyárak, mozdonyok, vasúti kocsik nélkül, sok százezer embert siratva — de a tavasz napsütését érezte a berlini hírből. GYŐZELEM KÍSÉRTE HÁT a szövetségesek fegyvereit, nem hullott hiába a szovjet, angol, amerikai, francia katonák, az ellenállók vére, a partizánok áldozata Európaszerte nem volt hiábavaló, ránk köszöntött a tartós béke kora. Sajnos, gyorsan felébredt az európai közvélemény a gondtalan derűlátásból. A német militarizmus erőit — szemben a potsdami megállapodások szellemével, felrúgva a békeszerető népek közös óhaját — a három nyugati kapitalista szövetséges megszállási zónájában nem számolták fel maradéktalanul, sőt: néhány év múlva — mindenekelőtt az amerikai agresszív körök áldása révén ■— a bonni kormány megalakult : javai a német revansizmus új hivatalos fórumot, a nyugatnémet militarista nagytőkéscikk új nemzetközi szerepet kapott, s ha ma Európában a éke, a végleges rendezés útába akadályok gördülnek, az ■ppen Adenauer, Strauss és ársaik, a Kesselring-típusú láborús bűnösök és az SS bajársi szövetségek Nyugat-Németországa. Lehetetlen nem beszélni eről is a győzelem napján, amior a világ meghajtja az elismerés és a kegyelet lobogóit a milliók előtt, akik a népekzabadsága és jövője védelmében az antifasiszta harc fronton elestek. Emlékezni kell, mert a genfi értekezlet előeste kétszeresen kötelesséünkké teszi az emlékezést. Mindaz, ami 1945 óta a német gység és a nyugatnémet újraslfegyverzés vonatkozásában trtént, világosan kirajzolódik népek emlékezetének filmásznán. MINDVÉGIG KÉT ELLENTÉTES ERő állt szemben egymással: a nyugatnémet nagyikések terjeszkedési törekvésit és az új Wehrmacht meglakítását, sőt atomfelfegyerzését támogató nemzetközi,mperialista körök politikája, s a szovjet elképzelés, amely következetesen, mindvégig, megalkuvás nélkül harcolt az ú Wehrmacht, az adenaueri Negyedik Birodalom«, a' rösztök hódító Németország' ának feltámadása ellen. Talán a német nép elleni 'érzelemből? Ma már minden ecsületes ember látja, hogy éppen a német nép és a világ minden népe iránt érzett felelősségérzetből. Hiszen a német militaristák kezébe adott fegyverek mindig a német dolgozó nép soraiban pusztítanak először, mielőtt megkezdenék gyilkos munkájukat túl a határokon. A »Bomben auf Engelland« dalát megelőzte a buchenwaldi. dachaui. neuengammei haláltáborban a német antifasiszták halálkiáltása. És Európának, benne nem utolsósorban a német nép millióinak, elegük van ebből a szörnyű színjátékból, amely rövid egymásutánban három emberöltő Európáját lökte a háború és pusztulás sírgödrének szélére: 1871-ben, 1914—18-ban és 1939—45-ben. TIZENNÉGY ÉVE esett el Berlin, tizennégy éve őrizte meg és őrzi az európai békét a szocialista Szovjetunió és immár a népi demokratikus testvérországok — köztük a Német Demokratikus Köztársaság — a varsói szerződés egyesített ereje, minden békeszerető és tsztességes európai szilárdsága, embersége. A genfi értekezlet előestéjén ebben a legyőzhetetlen erőben bizakodva emlékezünk a katonákra, akik életüket adták az embermilliókat gyilkoló, hazánkat is rombadöntő fasizmus elleni harcban. A magyar nép gondolatai és óhajai ezekben a napokban összeköti a 14 évvel ezelőtti napot és a szovjet békepolitika következetes harcával kivívott külügyminiszteri értekezletet. Felrobbantott hídjainkra és rombadöntött városainkra, félmilliónál több második világháborúbeli és több mint kétmillió első világháborús halottra, százezerszámra menő sebesült, árva és özvegy szenvedésére emlékezve, az azóta felnőtt nemzedék egészsége és boldogsága érdekében kívánja, hogy az 1945- ben levert német imperializmus árnyékát végleg távolítsa el a mi sokat szenvedett országunk feje felől is a békeszerető népeik akarata, a diplomaták tárgyalókészsége, a haladás lebírhatatlan ereje. Bakai Ferenc :««««*«»* ««««««««*««. Csehszlovák ünnepi hét Csehszlovák ünnepi hetet tartanak a Központi Tiszti Házban a magyar—csehszlovák barátsági, együttműködési és kölcsönös segélynyújtási szerződés megkötésének 10. évfordulója alkalmából. Szombaton kiállítás nyílik a Tiszti Házban csehszlovák népművészet és iparművészet címmel. . A . A. A . A. A KÉSZÜL A »SPARTACUS«-SZOBOR. Megyeri Barna szobrászművész »Spartacus« szobrán dolgozik, amelyet a Kerepesi úti lakótelep főterén állítanak majd fel (MTI Fotó : Pálfai Gábor felvétele) . ................ Marosán György előadásai a Budapesti Műszaki Egyetemen ► A Budapesti Műszaki Egye► tem és az Építőipari Műszaki ► Egyetem pénteken összevont ► szabad pártlapot rendezett. A ► nagyszámú hallgatóság előtt ► Marosán György, az MSZMP ► Politikai Bizottságának tagja, a Budapesti Pártbizottság első titkára az időszerű politi-kai kérdésekről tartott előadást.• Kitüntetések I a Vöröskereszt országos kongresszusa alkalmából A Népköztársaság Elnöki Tanácsa a Magyar Vöröskereszt I. országos kongresszusa alkalmából kitüntetéseket adományozott a Vöröskereszt számos ► munkatársának. Négyen részesültek a «Szocialista Munkáért Érdemérem«, huszonhárman a »Munka Érdemérem« • kitüntetésben. A kitüntetéseket pénteken Kristóf István, az ■ Elnöki Tanács titkára adta át az Országházban. A Magyar Vöröskereszt székházában pénteken »Az egészségügy kiváló dolgozója« és «A Vöröskereszt kiváló dolgozójai kitüntetéseket nyújtottak át a Vöröskereszt számos dolgozójának, többségükben társadalmi munkatársának.