Népszava, 1963. május (91. évfolyam, 100–125. szám)
1963-05-30 / 124. szám
Az albumba új képek kellenek Több portré egy főmérnökről Ritkás, szürkülő bajusz, előreugró áll, kopaszodó homlok, sokdioptriás szemüveg, energikus hanghordozás és az elmaradhatatlan határidő napja.. amelybe kicsit ideges mozdulatokkal mindent feljegyez... Ilyennek mutatná a kép, ha valaki egy fotográfiát készítene Földi Mihályról, az angyalföldi Kender- Jutagyár főmérnökéről. De ez csak a külszín. A mellé beosztott műszaki ve b Botrány az értei Diszpécser értekezlet. Nyolc férfi ül a hosszúkás asztal körül. Földi Mihály még vár néhány pillanatot, azután a lényegre tér: — A szövődében kevés gép fut. Tűrhetetlen. Tessék intézkedni... Markechi Tivadar, a szövődé vezetője 15 esztendős kora óta van a szakmában, ami pontosan 38 évet jelent. Apja is szövőmester volt, azok közé az olasz szakemberek közé tartozott, akik még az Erzsébeti Jutagyár alakulása idején telepedtek le nálunk. Családi vonás nála a csendesség. Most is válaszolni akar, hogy szerinte pontosan annyi gép fut. • Három férfi meg Az üzemben áll egy gép. Elromlott. Földi Mihály keresi a művezetőt, de nem találja. Keresi az osztályvezetőt, de az sincs sehol. A szemüvege egyre veszedelmesebben csillog. Arca felhevül, a felháborodás ideges rángásokban fut keresztül a testén, a munkások érdeklődve, kicsit méltóságteljesen magasodnak fölé, amint dühösen kérdezősködik. Végre megmondja valaki: — Az irodában, a főmechanikusnál láttam a művezetőt. Vele van az osztályvezető, meg a helyettese is... — Micsoda?! Ilyenkor? Széles mozdulattal rántja fel a főmechanikus ajtaját. Valóban. Ott ülnek, tárgyalnak ... Megpróbál nyugalmat erőltetni magára: — Azonnal menjenek a munkahelyükre! Megértették? Azonnal! S már csapódik is mögötte az ajtó. A három üzemi ember, akiknek egyetlen szavuk sem lehetett, zavartan, megalázottan néz a főmechanikusra. A szobában mások is vannak. Most mit tegyenek? Mindenkinek magyarázzák el, hogy éppen a főmérnök utasítására ültek le tárgyalni arról, hogy ki lehet-e mindenütt cserélni a Witworth-csavarokat metrikus csavarokra? Valamennyien meglett férfiak, nem kenyerük a magyarázkodás. Szép csendesen, de valami kimondhatatlan sértődöttséggel, felállnak és távoznak .. . Molnár István egyszerű szakmunkásból lett művezető. Harmincöt esztendős és most végzi a Műszaki Egyetem harmadik évfolyamát az esti tagozaton. Talán nem hibátlan (ki az?), de rendkívül tehetséges fiatalember, akire nyugodtan rá lehet bízni minden nehéz feladatot. Nos, ezzel a Molnár Istvánnal történt, hogy valami dolga akadt az irodákban, s amikor már mindent elintézett, egy pillanatra benyitott a szomszéd szobába, mivelhogy — ott dolgozik a felesége... Lehet, hogy a pillanatból percek ]«*♦<*’ Tulajdonképpen nem helyes, a munkafegyelem nem tűrhetők — akik hosszú esztendők óta dolgoznak vele — egészen másfajta portrét őriznek magukban a főmérnökről. S ahogyan beszélnek, úgy tűnik, mintha egy sajátságos albumot lapozgatnánk. Nyoma sincsen benne mesterséges beállításnak, vagy retusnak. Nem tagadják a gazdasági munkában elért eredményeit, ügyszeretetét sem vonják kétségbe, de ... Nos, erről beszéljenek a tények. kezdeten amennyinek futnia kell, de a főmérnök nem hagyja szóhoz jutni: — Nem vitatkozni, hanem intézkedni! Ebben a pillanatban ezt a szelíd, idős szövőmunkást valami olyan határozottság keríti hatalmába, amely azóta se fordult elő vele. Az asztalra csapja a diszpécsernaplót: — Ha mindent jobban tudsz nálunk, főmérnök elvtárs, akkor csináld magad. Akkor... akkor itt nincs ránk szükség .. — Micsoda?! — hallja mintegy ködfátyolon keresztül. — Kirúglak innét, hogy a lábad sem éri a földet! Mit képzelsz?! Kirúglak! laláztatása ilyesmit. Persze, más elbírálás alá esik, ha naponként adódik hasonló látogatás, s megint más a helyzet, ha valami rendkívüli esetről van szó. Mérlegelés kérdése. De a betoppanó főmérnök nem mérlegelt, mert indulatai megint elragadták. Körülnézett és vésztjósló hangon kérdezte: — Te hogy kerülsz ide? Kínos helyzet. A szobában emberek, Molnár István legalább két fejjel magasabb a főmérnöknél, hogyan zsugorodjon össze hát tekintetének villámai elől? — Benéztem... A feleségemhez néztem be ... — tette hozzá teljesen szükségtelenül. r--------------------------— Kaptál engedélyt erre az osztályvezetődtől? — Nem kaptam ... — Akkor azonnal indulj vissza az üzembe!... Az a sajátságos album, amelyben a műszaki vezetők Földi Mihály portréját őrzik, teli van még hasonló történetekkel. De nem érdemes tovább forgatni, a vonások nem gazdagodnak. Van, aki ilyen címeket ad magában ezeknek a fotográfiáknak: »önteltség« — »Lebecsülés« — »Hatalmaskodás«. Molnár István művezető ilyen mottót szánna — mint mondotta — az album sarkába: »Manapság már nem lehet valakit csupán azért tisztelni, mert vezető. Ha a vezető őszinte tiszteletet akar kivívni, akkor embernek is kell lennie ...« Hamar elfeledel Megdöbben. Most először talán, tárgyalás közben leteszi határidő naplóját és gondolkozik. De mi kérlelhetetlenül folytatjuk a megkezdett gondolatsort: — Ez tény. Nem szeretik. Márpedig ez nemcsak az emberek lelki élete szempontjából káros. Az utóbbi sem közömbös, de arra még nem gondolt, hogy így egyre nehezebb lesz önnek a termelést irányítania? Bírálták önt az utóbbi időben? — Csak a műszakiak szocialista brigádjában, ahonnét azonnal... hát igen, azonnal ki is léptem ... — Más nem bírálta? — Nem ... Két perccel később Barta Elekné, a gyári pártbizottság titkára, megdöbbenve ismétli:. — Más nem bírálta? Hát akkor a pártbizottság mit csinált? Beszéljünk vele! Ismét itt a főmérnök, lehajtja a fejét. — Hát igen, azt nem mondtam, hogy a párttitkár elvtársnő is megbírált az utóbbi időben ... Lehet, hogy szándékosan feledkezett el róla? De mit szól mindehhez Földi Mihály? Előveszi elmaradhatatlan határidő naplóját, dátumokat idéz, védekezik, támad. Ilyenformán: — Markeciitől másnap elnézést kértem telefonon . .. Amikor megláttam a szövődé vezetőit a főmechanikusnál, az is felbosszantott, hogy még csak fel sem álltak, amikor bementem. De nem kiabáltam és az ajtót a szél is becsaphatta utánam ... Molnár Istvánt csak jogom volt a munkahelyére küldenem? — Engedje meg, hogy a kérdésére egy újabb kérdéssel próbáljunk felelni. Tudomása van önnek arról, hogy a műszaki vezetők többsége nem szereti önt? tt bírálatok vagy az emlékezete hagyta cserbenn? Mindegy. Jó lenne meghallania ezeket a gyári hangokat. Földi Mihály sokat dolgozik, minden bizonnyal őszinte ügyszeretet fűti. De nem elég az ügyet — az embereket is szeretni kell, ezért meg kell válnia eddigi munkastílusától. Az albumba új képeik kellenek. Fodor Gábor — 1963. május 30 A HATÁR ÚTRÓL csak gyalogosan lehet megközelíteni a pesterzsébeti Eötvös utcát. Erre valamennyi ház földszintes, előttük néhány lépésnyi kertek. A kövezetlen utcán futkározó gyerekek nyomában száll a por. A kertek előtt öregasszonyok beszélgetnek a simogató délutáni fényben. Az utcai kútnál fiatal lányok álltak össze alkalmi tereferére. Egy deszkakerítés bátorító fedezéke mögül hosszúkat fütytyent feléjük két unatkozó kamasz. Ha a Török Flóris utcai kanyarból nem hallatszana ide a forduló villamosok éles csikorgása, csöndes falusi hangulatba ringatná az erre járót a lassú ritmusú városszéli élet. A tizenkettes számot keresem az Eötvös utcában, Nagy Gézáékat. A kapun túl mosóteknő fölé hajoló asszony int fejjel az udvar végébe. A konyhaajtó nyitva, benézek, negyven év körüli, jól öltözött férfi ül a konyha közepén egy alacsony sámlin, kezében könyv, az ajtónak támaszkodva másik férfi, jóval fiatalabb. Az asztal mellett fáradt arcú asszony hallgat, a sötét szobából két gyerek csodálkozással vegyes, riadt tekintete figyeli a két férfit. A nyitott ajtón kihallatszik az idősebb férfi kenetteljes hangja: — ... és akkor eljön a Város világ vége, Jehova összecsap a Sátán erőivel, s nem marad más meg a földön, csak Jehova tanúi. A VÁRATLAN VENDÉG felbukkanása leplezetlen riadalmat okoz. Különösen a fiatalabb méreget bizalmatlanul. Mondom Nagynénak, szeretnék beszélgetni velük, a család gondjairól, az életükről. — A szenvedésről, ugye? — csillan fel az idősebb férfi szeme. Belemegyek az ájtatosságba, s bólintok a kérdésre. — ... mert, testvérem, tűrni kell, és szenvedni — mondja meggyőződéssel, de őszintén szólva, nem látom rajta túl sok szenvedés nyomát. Elegáns ruhája jól táplált testen feszül. Bemutatkozom, s ezzel nyomban vége minden ájtatosságnak. Úgy látszik, Jehova tanúi nem túlságosan udvarias emberek, mert bemutatkozás helyett zsebre sülylyesztik a bibliát, s amilyen gyorsan csak lehet, eltűnnek a házból. Az asszony kimegy velük. Ott maradok a gyerekekkel, akik kerekre nyílt szemmel néznek a furcsa látogatók után. — Ismeritek őket? A gyerekek szótlanul rázzák a fejüket. Csak amikor az anyjuk viszszajön, oldódik fel ben szélt ven nük a különös délután idegensége. Rohannak ki az utcára, az asszony mosolytalanul néz utánuk. — Tudja, hogy kik voltak? — Jehova tanúi. — Hogy hívják őket? — Nem mutatkoztak be, és egymást is csak testvérnek szólították. Ahogy itt ül most szemben velem az alacsony széken, nagyon kicsi és nagyon fáradt ez az aszszony. Beszédre biztatom, de nagyon bizalmatlanul néz rám, s csak ennyit mond: — Azt akarták, térjek meg Jehovához. MOST HIÁBA kérdezném, hogy miért. Nézegetem a lakást, egy szoba konyha. Hat ember lakik itt. A bútorok kopottak, szegényesek. Az asszony szégyenkezve figyel. — Nehezen élünk — mondja. Hangjában nincs már bizalmatlanság, csak valami fáradt közöny. De ez is eltűnik hamar, ahogy átcsap rajta az áradó panasz első hulláma. A férje hegesztő, a Danuviában dolgozik. Egy évvel ezelőtt balesete volt, az egész évet betegállományban töltötte. Csak ülőmunkát tud végezni. Egy ideig hegesztőként dolgoztatták, de most segédmunkás. Háromszáz dérek forinttal keres kevesebbet, ezerkétszáz forintot. Az asszony portás egy iskolában, fizetése kilencszáz forint. Kijöttek addig rendesen a négy gyerekkel is a fizetésből, míg a férj nem lett beteg. De ez az év nagyon megviselte a családot. És most, amikor lábra állhatnának, akkor kevesebb háromszáz forinttal a fizetés. Három gyerek még iskolás, a nagyobbik is katona, akit segíteni kell. Mostanában gyakran kellett kölcsön kérni annyi pénzt, hogy a gyerekek napközijét be tudják fizetni, legalább ők ne érezzék meg, hogy a család fölött megsűrűsödtek a gondok. Kezdem érteni a jehovista »testvérek« látogatását, és világossá lesz a modern hittérítő módszer is, amikor arra a kérdésre, hogy vallásos-e, Nagyné nagyon halkan azt válaszolja: — Nem, kérem, csak nagyon fáradt vagyok. HA CSAK ANNYI lenne az egész, hogy emiatt egy egyszerű asszony a misztikumhoz fordul, már ez is elég, hogy felfigyeljünk rá, és meglássuk a mögötte levő gondot. A Danuviára gondolok, ahol Nagy Géza dolgozik, ötvennyolc éves, megrokkant. Segítség nélkül már nem tudja felverekedni magát a régi fizetésig. Pedig otthon ez nagyon hiányzik. Késő este van, amikor megérkezik a férj. Nagydarab, bicegő munkás. Köszönés helyett a jehovistákat kérdezi, s az aszszony riadtan mond igent. — Kivágom őket! — mondja, és hatalmas tenyere ökölbe szorul. Gyűlöli őket, mert míg ő dolgozik, arra ösztönzik a feleségét, hogy ne gondoljon semmi másra, csak a szenvedésre, amiért »Jehova nem lesz hálátlan«. Ne törje a fejét azon, hogyan tudná jobban beosztani a fizetését, ne akarjon jobban élni, művelt emberekké nevelni a gyerekeit, s ha nem értik meg, dobjon el mindent, amit eddigi életében megszerzett, az otthonát, a családi boldogságot. Helyettük egyet tegyen csak: szenvedjen Jehováért. A KAPUBAN azt mondja Nagyné, ide nem jönnek többé. Vagy, ha jönnek is, üres kézzel mennek. És ezt hinni kell, mert mosolyogva mondja, egészen odabújva férjéhez, akitől már lélekben kicsit elszaladt, s talán ez az esti beszélgetés hozta újra vissza, amikor megértette, hogy Jehova két tanújának minden szava azok ellen szól, akiket mindennél jobban szeret, a férje, a gyerekei ellen. Diósdi László A japán szakszerv Szaku A Szaktanács elnökségének meghívására hazánkban tartózkodó japán szakszervezeti küldöttség szerdán látogatást tett a Szaktanács székházában. A küldöttség találkozott Brutyó Jánossal, a Szaktanács főtitkárával, majd fogadta a küldöttséget Beckl Sándor, a Szaktanács titkára. A fogadás alkalmával eszmecserére került sor időszerű nemzetközi kérdésekről, a szakszervezeti egység megteremtésének feladatairól, a Szaktanács és a Japán Szakszervezeti Főtanács kapcsolatának és együttműködésének kérdéseiről, vezeti küldöttség anácsnél A Hideo Kuniszava vezetése alatt tíz napja hazánkban tartózkodó küldöttség látogatást tett a közlekedési szakszervezetben, a Dinamógyárban, Dunaújvárosban, Komárom megyében, a Balatonnál és a Mátrában s megbeszéléseket folytatott a helyi szakszervezeti vezetőkkel és dolgozókkal. A küldöttség elismerően nyilatkozott a tapasztaltakról és látottakról, a dolgozók körében a japán munkásosztály iránt tapasztalt szolidaritásról. A küldöttség csütörtökön elutazik Magyarországról. MUNKA UTÁN VIZSGA ELŐTT A Láng Gépgyárban is megkezdődött a tanévvégi hajrá. Vizsgára készül 340 öregdiák, az üzemi általános iskola, a különböző technikumok, gimnáziumok, egyetemek esti tagozatának hallgatói. Műszaki kezdés előtt az öntödében Baumeister János szalonnát reggelizik újhagymával és nyolcadikos történelemmel. Szegvári József zsebét harminc fizikatétel duzzasztja, mert estére tanulni megy egy MÁVAG-os osztálytársához. — A munka egyenlő ez elő szorozva az erő irányában megtett úttal. A munka egyenlő . .. Tanulni jó! Szegvári József vasöntő tizenkét éves kora óta keményen dolgozik, de a munka fizikai meghatározását csak most tanulja. Negyedik éve jár esti iskolába. Elvégezte az általános iskola hetediknyolcadik osztályát, most másodéves technikumi hallgató. Reggel fél hétre jár munkába és a tanítási napokon, hetenként háromszor este kilenc óra után kerül haza. Nyolcéves kislánya, Irmuszka rendszerint még ébren, kíváncsian várja. — Apu, hány ötöst hoztál? Én hármat! — Győztél, mókuska, én ma nem hoztam ötöst. Tudod, elég nehéz napunk volt az öntödében és különben sem került rám a sor a feleltetésnél. Apu magyarázza a bizonyítványát. Hiába, a családi tanulmányi versenyben mindig Irmuska győz. De azért apu is derekasan birkózik a kilenc technikumi tantárggyal, no meg a fáradtságával. Nem csekélység a verejtékes öntödei műszak után iskolába menni vagy éjfélekig tanulni a csöpp lakás konyhájában. Miért csinálja? — Muszáj — válaszol tömören és ennek a szónak súlya van. Jókai fejtegeti valahol, hogy a muszáj a kellnél is nagyobb úr, kényszerítő szükséget fejez ki De hát ki, vagy mi kényszeríti Szegvári József vasöntőt a tanulásra? — A belátás és a lehetőség. Ma már nem lehet meglenni néhány elemi ismereteivel, mert akkor az ember elmarad a világtól. Huszonhat éves koromig hat elemim volt és amikor itt a gyárban tanulásra biztattak, gondoltam, lenyögöm még a hiányzó két osztályt. Aztán rájöttem a tanulás ízére, meg arra is, milyen keveset tudok, és elhatároztam, hogy tovább tanulok. Ha mások bírják, én se szakadok meg bele. Ezek a »mások« Szegvári technikus barátai, akiknek biztatására és példájára beiratkozott a Bánki Donát Gépipari Technikum esti tagozatára. Nem bánta meg? — Nem én, bár a mechanika és a technológia elég nehezen megy. De az nagyon jó érzés, hogy most már tudom milyen érceket, milyen összetételben adagolunk a kúpolókemencébe. Aztán a történelmet és a magyar irodalmat igaza élvezettel tanulom olvasok is hozzá elég sokat. Egyszóval, tanulni jó. Magatartásból jeles Siklósi Alajos villanyszerelő, az üzemi általános iskola nyolcadik osztályos tanulója, nagy gondban van. A műhelyben bonyolult motorok bekötését végzi és közben hússzor is megfogalmazza magában, mit mond majd ma este a matématikatanárnak. — Tanár úr, kérem, én készültem ... Éjfélig tanultam, hogy jó dolgozatot írjak, ne higgye hogy a dolgozatírás miatt mulasztottam az óráról. Az úgy volt, hogy az üzemi bölcsődéből felszóltak, vigyem haza Gyöngyikémet, mert lázas. Orvoshoz is nekem kellett vinnem, mert a feleségem otthon volt a két másik gyerekkel.. . Tessék engem feleltetni tanár úr, perelném kijavítani a matek kettesemet Siklósinak majdnem mindenből négyese van, csak az a matematika .. . Hiába, nehéz dolog húszévi kihagyás után, háromgyermekes családapaként tanulni. És az a húsz év előtti hét elemi talán annyi alapismeretet sem adott, mint ma négy-öt osztály. A magatartást nem osztályozzák a felnőttek iskolájában, pedig abból Siklósi jelest érdemelne. Már csak nyűhetetlen szorgalmáért és kitartásáért is, amellyel naponta három műszakot végez. Egyet a műhelyben, a 140 százalékot teljesítő MSZT szocialista brigádban, egyet a családi segédmunkákban, egyet pedig a tanulásban. — A brigádban mindenki tanul, én sem akartam lemaradni. Tudtam, hogy nagy fába vágom a fejszémet az én családi körülményeim mellett, de a mai élet megköveteli a tanulást Most már örülök, hogy vállalkoztam rá, egy kicsit pallérozottabbnak érzem magam. „Nem hagyom abba..." A villanyszerelők szocialista brigádja gyakran ellátogat múzeumba, képtárba, olykor színházba mennek, megvitatnak egy-egy könyvet. Siklósi Alajos számára ezek a kirándulások, viták most kezdenek igazi szellemi élménnyé válni. Most, hogy már hozzá tud szólni sok mindenhez, hasznosíthatja frissen szerzett ismereteit. Örömmel készül az év utolsó magyar dolgozatára, hiszen kedves költőjéről, József Attiláról írnak majd. Fizikából éppen az elektromosságot tanulják: tizenöt éve dolgozik vele, és a törvényeit csak most tanulta meg. Június első felében lesz az osztályvizsga, a szikár, fekete villanyszerelő megkapja a nyolcadikos bizonyítványt. És azután? — Aztán átadom a stafétabotot a lányomnak, aki szeptemberben megy elsőbe. A középiskolát is szeretném elvégezni, de majd később, ha a gyerekek egy kicsit nagyobbak lesznek. Azért nem hagyom abba a tanulást, önművelés is van. Beiratkozom a gyári német nyelvtanfolyamra, a rádiótechnikai szakkörbe és olvasok majd sokat, jó könyveket. Csak előbb legyen meg a vizsga. Sok sikert kívánunk a vizsgához a Láng Gépgyár valamennyi öregdiákjának. Vajk Vera _________________________________________________NÉPSZAVA__________________________________________________________3