Népszava, 1966. december (94. évfolyam, 283–308. szám)
1966-12-11 / 292. szám
HALÁLOZÁS Az Országos Műszaki Könyvtár és Dokumentációs Központ valamint a gyászoló család tudatja, hogy a repülőgép-szerencsétlenség áldozatává lett Galván Károlyné ha olvasztás előtti búcsúztatása 1966. december 13-án kedden 15 órakor lesz a Farkasréti temetőben. Az Élelmezésipari Tervező Intézet igazgatósága és dolgozói mélységes fájdalommal tudatják, hogy szeretett munkatársuk Stanga Antal technológiai szakosztályvezető, a pozsonyi repülőszerencsétlenség áldozata lett. A tragikus körülmények között elhunyt munkatársunkat f. hó 13-án, kedden dé fél 12 órakor temetjük a Farkasréti temetőben. Mély megrendüléssel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és becsülték, hogy szeretett munkatársunk, Fodor István, szolnoki kirendeltségünk érdemes vezetője, 1966. december 6-án váratlanul elhunyt. Hamvainak elhelyezéséről később történik intézkedés. Gyapjú és Textilforgalmi Vállalat vezetősége és dolgozói FELVESZÜNK azonnal épület lakatosokat, általános lakatosokat, karosszéria, lakatosokat, autó villamosság- - szerelőt, asztalost, betanított gépmunkást, segédmunkásokat és villanyszerelőt. Jelentkezés: Fővárosi Épületlakatosipari és Gépjavító Vállalat Budapest, IX., Kén utca 2 Múmiáiig. KÖZLEMENT A magyar fotóművészet 125 éve kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában. Nyitva 11-től 7 óráig. I ÁLLÁS Í1 ÉM Villanyszerelő- ipari Vállalat Budapest, VII., Síp utca 23. SEGÉDMUNKÁSOKAT SZERELŐKET budapesti, Pest környéki és vidéki munkahelyekre. Bérezés: megemelt teljesítménybér, kereset korlátozás nélkül, ehhez 15% idénypótlék. Egyéb járandóságok: saját lakóhelyen kívüli foglalkoztatás esetén — a jogosultságtól függően — különélési pótlék, természetbeni szállás, vagy szállásdíj-térítés, étkezési hozzájárulás, munkaruiha. Jelentkezés: Budapest, VII., Síp u. 33 (főporta) Azonnali belépésre FELVESZÜNK vizsgázott // rr FUTÓT alacsonynyomású gőzkazán fűtéséhez. Jelentkezés: RÁVAI NYOMDA Budapest, V., Vadász utca 16. munkaügyi osztály. FELVESZÜNK állandó munkára Bp., IX. kerületi előgyártó üzemünkbe azonnali belépéssel budapesti és környékbeli FÉRFI SEGÉDMUNKÁSOKAT Jelentkezés: K. ML 44. sz. Építőipari Vállalat Budapest, V. Kossuth Lajos tér 13—15. szám. Munkaerőgazdálkodás. Gyakorlattal rendelkező tehergépkocsivezetőket 1967 március 1-ig terjedő időre ALKALMAZUNK napi 10 órás munkaidővel. Munkásszállást biztosítunk. Jelentkezés f. hó 25-ig Fővárosi Köztiszta- sági Hivatal Budapest, VIII., Kun utca 8. I FELVESZÜNK azonnali belépésre gépkocsiszerelőket és hegesztőket Jelentkezés: Fővárosi Ásványvíz és Jégipari Vállalat, Budapest, Vil., Népszínház u. 22. (Kiss József UI. sarok.) Újpesti nagyválla-lat KERES néhány éves gyakorlattal rendelkező s közgazdasági technikumot végzett MUNKAERŐKET. Jelentkezés: »Agilis 100« jeligére újpesti hirdetőbe. Azonnali belépésre felveszünk magasnyomású vizsgával rendelkező FŰTŐKET, MÁKOST, AUTÓSZERELŐKET, MOTORTEKERCSELŐT, VILLANYSZERELŐKET, FESTŐT, MÁZOLÓT, ÉJJELIŐRÖKET és FÉRFI SEGÉDMUNKÁSOKAT. Pamatnyoosoipan Vállalat textilfest egyáram.. Szentendrei út I Magyar Hajó- és Darugyár Angyal,földi Gyáregysége felvételre keres FUXOLÓKAT. VILLANYHEGESZTŐKET. FŰTÉS-VÍZVEZETÉK - ÉS CSŐSZERELŐKET, szakmai gyakorlattal rendelkező ESZTERGÁLYOSOKAT. SZERKEZETI LAKATOSOKAT. FARAGOKAT. GYÖKFARAGÓKAT. ÁCSOKAT. ASZTALOSOKAT. HAJÓKOVÁCSOKAT MÁZOLÓKAT és SEGÉDMUNKÁSOKAT. Jelentskezés: Budapest. XOT.. Váci út 202. tmmkeerA gazdalkodáson Fővárosi Aniótaxi Vállalat FELVESZ azonnali belépéssel AUTÓSZERELŐ, AUTÓ VILLAMOSSÁGI SZERELŐ, KAROSSZÉRIALAKATOS, AUTÓFÉNYEZŐ és GÉPLAKATOS szakmunkásokat, továbbá anyagkiadókat, férfi és női SEGÉDMUNKÁSOKAT, valamint GÉPKOCSIVEZETŐKET. A gépkocsivezetők jelentkezéskor részletes önéletrajzot hozzanak. Jelentkezés: Budapest. VIII., Kerepesi út 15. szám munkaügyi osztályon. Élelmiszeripari Berendezés és Gépgyártó Vállalat Budapest. VII., Asztal 0s Sándor u. 9 budapesti munkahelyre felvesz szakmunkásokat Munkásszállást is biztosítunk. ESZTERGÁLYOS, LAKATOS, KŐMŰVES. FÉMCSISZOLÓ. CSŐSZERELÉS. VILLANY. HEGESZTŐ. ÜVEGES Jelentkezés a fenti cím munkaügyi osztályán. Magatrayomású kazánhoz vizsgázott KAZÁN// » FUTÓT ! szövetkezeti tagnak azonnal felveszünk Első Vetét Industria Eter ]VH., Alsóerdősor u. 12. Jelentkezés munkaügyi osztályon ! Siklós kartársnőnél ! Telefon. 434—168. Vezető állásba KERESÜNK FIATAL GÉPÉSZMÉRNÖKÖT január 1-től történő belépésre, műszaki szervezettség és gazdaságos üzemelés biztosítása céljából. Részletes életrajzot »Művészeti vállalat« jeligére a kiadóba kérünk. APR Ó H I R D ÉTÉ S E K APRÓHIRDETÉS ÁRA: Hétköznap szavanként 2 forint. Vasárnap szavanként 3 forint. Az első szó két szónak számít. HIRDETÉSEKET FELVESZ: Népszava kiadóhivatal, Budapest VÉL, Rákóczi út 54 és a Magyar Hirdető Vállalat irodái. Az apróhirdetés ára feladható postautalványon, vagy a postán kapható bianco-csekket. Csekkszámlaszámunk: 75 915 001—K—95. Azonnali belépéssel felvessünk ÉPÍTŐIPARI SZAKMUNKÁSOKAT SEGÉDMUNKÁSOKAT Jelentkezés: Fővárosi 4. sz. Építőipari Vállalat Budapest, V., Zrínyi utca 16. munkaerőgazdálkodáson. Komárom megyei Állami Építőipari Vállalat állandó munkára FELVESZ ácsokat, vasbetonszerelőket, kubikosokat férfi segédmunkásokat, továbbá géplakatosokat, akik ív- és lánghegesztő vizsgával rendelkeznek és lakatos munkában jártas segédmunkásokat. Továbbá 30 kW-ra és szekunder légvezeték szerelésben és alumínium hegesztésben jártas, 5—10 éves gyakorlattal rendelkező villanyszerelőket. Bérezés teljesítmény alapján Szállást, étkezést különélést a törvényes keretek között biztosítunk. Jelentkezni lehet a vállalat munkaügyi osztályán Tatabánya. V., Komáromi utca 6. alatt (vasútállomás: Tatabánya-Alsó) Azonnali belépésre felvessünk vállalatunk zuglói telepére (XIV. kerület, Telepes utca 96. NŐI BETANÍTOTT MUNKASOKAT SEGED MUNKASOKAT Jelentkezés: Főv. Vasipari Vállalat munkaügyi osztályán. (Budapest, XI., Botond utca 10.) Házgyári épületek állandó budapesti munkára »’ELVESZÜNK KŐMŰVES. FIESTÓ-MÁZOLÓ, FŰTÉS-. VÍZ-. GÁZSZERELŐ. ÜVEGES. LAKATOS. VILLANYSZERELŐ szakmunkásokat. KUBIKOSOKAT. FÉRFI ÉS NŐI SEGÉDMUNKÁSOKAT. Térmunkalehetőség biztosítva. A jogosult vidékiek részére különélést fizetünk szállást biztosítunk Jelentkezés személyesen ÉM 43. se- AÉV Budapest, XI Dombóvári út 19. fi-ee. 47-es villamossal) Papíripari Vállalat Budapest, XXI., Duna utca 42. felvesz esztergályos, gyalus, marós, általános és karosszérialakatos, asztalos, akkumulátor szerelő, autószerelő szakmunkásoka, valamint férfi segédmunkásokat Jelentkezés naponta reggel 10 óráig a munkaügyi osztályon. Fővárosi Autóbusz Üzem FELVESZ GÉPKOCSIVEZETŐKET 3 éves 3,5 tonnás tehergépkocsi vezetési gyakorlattal, teher—személy jogosítvánnyal. * KALAUZOKAT 17. életév betöltésével. Felvételhez budapesti lakás szükséges. Jelentkezés: 8—12 óráig (szombat, vasárnap kivételével). Cím: Budapest, V., Curia utca 3. Felvételi iroda. A Fővárosi Szerelőipari Vállalat. Budapest, IX., Koppány u. 5. sz. keresŐMŰVES, SZIGETELŐ, VÍZVEZETÉKSZERELŐ SZAKMUNKÁSOKAT és FÉRFI SEGÉDMUNKÁSOKAT, valamint PORTÁST azonnali belépésre Jelentkezés: a munkaerőgazdálkodáson. Nőí fehérnemű VARRÓNŐKET állandó export munkára BEDOLGOZÓNAK npomtal felvesz Háziipari Szövetkezet Jelentkezés: Baross utca 104. KŐMŰVES, ÁCS, ÁLLVÁNYOZÓ, BURKOLÓ, ESZTERGÁLYOS, LAKATOS, CSŐSZERELŐ, VILLANYSZERELŐ szakmunkásokat. 42 órás csökkentett munkaidőre FÉRFI SEGÉDMUNKÁSOKAT VESZ FEL az Országos Gumiipari Vállalat Cordatic Gumigyára Budapest, ÚT33., Kerepesi út 17. KERESÜNK azonnali belépéssel női férfi BETANÍTOTT MUNKÁSOKAT — akiket zománcozó és gémunkára betanítunk —, továbbá VILLANYSZERELŐ, GÉPLAKATOS, VÍZ-GÁZSZERELŐ. KAZÁNFŰTŐ SZAKMUNKÁSOKAT és TAKARÍTÓNŐKET. Jelentkezés: Fővárosi Gázkészülék gyártó Vállalat Budapest. XXII., Révész utca 27—31 munkaügyi osztályon. (Elérhető 15-ös villamossal.)Gépesített fatelepi mun- Söripari Vállalat felkára segédmunkásokat vételre keres ácsánfelveszünk. Tanácsi ványozó, tetőfedő szakigazolás szükséges. VI- munkásokat, építőipatréti dolgozóknak ram- rí gépkezelőket, vas atcásszállás biztosítva, mint segédmukása. ÉRDÉRT 11. telep. Bp. kút Jelentkezés: Bp. XVii., Kosztolányi D.,X. ker , Maglód út út 72. 117. Munkaerőgazdálkodás. Angol media GÉP, SZERSZÁMtűnő hangú n»mizi világmárkás Szövetkezet VÁSÁROL villanyösszeadógépet új állapotban. Általános Borárukészítő K&z Budapest, XIII., Hegedűs Gy. utca 8 Angol mechanizitás, kizongora, világmárkás törpe pianínó e:&dó Tavítás, szak becslés, Fény öné, Leóni körút huszonhat. Csak privátnak eladó, nyugati gyártmányú, rövid, legmodernebb világmárkás, angolmechanistás zongora, újszerű állapotban. Tel: hétköznap 9—6- if. 339—589. Este 6 után és vasárnap égés: nap. 428—209. Felveszünk vele beosztásra alkal-, író-, számoló- könyvas autószerelőket, velőgép és elektromo. ZU. és dömper sze-j szerészeket felveszünk velédhez. karbantar-! Jelentkezés: Müszerotáshoz autószerelőket, szék Irodagépjavitói autó vi 11 any szerz .őket. Ktsz, Budapest VT.,! karosszérialakatost, be- Szív utca 14. segédmunkást AA,nam|| ' belépéssel1 segédmunkást felveszünk gyakorlattal tanó munfcahelyi fos- rendeUtM4 oiJin ka_ livkowatisre A TidezsatMi6iH nilt „J 11.. ^ »abb 15 ata term küldet.« .UU«rt fr n,omisu ktenkeléeitünk Jelentkrze* he- het ér„nyes V Mg„va: “• rendeltedet vidékiek tedrtel tvi.ben . födetese Brrdepest. ^ Ftlvéte: Mlin útiköltséget téritünte. Nagyvállalat kézj ét villany-szorzógépet meghatározatlan időre bérbe vesz. 116—687 Ügyintéző: Földi. xm., Jász utca 38. J I Teljesítmény elssámo- A W&!!at építőtpurl sy,kor-’ nem tud ta* lattal felveszUrit Ep ileotkenés: Jászberény, XIV Ttank*ly út fn Apritósépgyár, tem-SzeUítá»l mEST- * Den, közúti és vasúti plakátragasztó dolgoforgalm ismeretekkel, sokat azonnali belélegalább ötéves szak. | Péssel felveszünk. Jemmai gyakorlattal ren.l rendbezés: Magyar, éetkező munkaerőt ve, Hirdető plakátcsoporttető beosztásba keresi JAnAl, Budapest, V., budapesti országos Felszabadulás tér 1. 1 Sajit Gépésztechnikust, jcé-i ESZTERGÁLYOS, MAROS, KÖSZÖRŰS Szakmunkásokat, valamint targonea vezetőket és segédmunkásokat KERESÜNK felvételre. Vidéki esztergályosok részére kedvező feltételek mellett szállást biztosítunk. SZIM Esztergagépgyár Budapest, IX., Soroksári út 160. nagyvállalat. gépkocsiállomány ut .__ , , . vad. Írásbeli ajánlatot. részletes önelet- ^ £££!*!£. ! rajzzal a Magyar Bt.*«.,^, útja «5. •^«-•iSF'SSS jeligére kérünk ■-—,--------,A Budapesti Orvost a- Gyakorlattal rendelikedományi Egyetem, Bp. 76, közgazdasági tech-| VTH., üllői út 26, aoriumot végzett férfi egészségügyi gázmes. anyagbeszerzőt kere-tteri képesítéssel rensünk, lehetőleg textil, idelkező szakembert kevalamint .segédanyag rés, fertőtlenítő ál-, ismerettel. Jelentkező- lemásthoz azonnali felsőket írásban i»Anyag_ vételre. Jelentkezés a beszerző 5214« jeidge-' gondnoki osztályon re Felszabadulás téri 1 (telefon: 341—606). hirdetőbe.______________ diiVó, legalább 10 Boripari Fitetékter-!év® gyakorlattal termelő Vállalat Bpr,óe:*ez° nél népszerteaz. *' tő technikust felve-Állami gazdaságok, termelőszövetkezetek, figyelem! A Nyíregyházi Konzervgyár ELCSERÉL 3 db gyári, új állapotban levő, bejáratlan MTZ 50. típusú KEREKES TRAKTORT, hasonló új állapotban levő ZETOR 3011 típusú TRAKTORRA. Cím: Nyíregyházi Konzervgyár Nyíregyháza, Vasgyár utca 5—9. Ügyintéző: Ceeprogi. 1 INGATLAN 1 A» Április 4. Gépgyár üdülőt vásárolna állami vállalattól a Balaton környékén vagy a Mátrában. — Cím: Április 4. Gépgyár munkaügyi osztály, Bp. XI., Budafoki út 70. Tel. 466—237. I OKTATÁS Televízió gyorsszerviz helyszínen, garanciád val vasárnap is: 405 —352 2 db 25 W-os dinamikus hangszóró hangfalakkal vagy anélkül eladó. 368—889. Tanfolyamok! Láng ég idegesütő tanfolyam indul az Eötvös Loránd Gépipari Technikumban ( Bpest, XX. Török Flóris u. 89.) Folyamatosan lehet jelentkezni az intézs portáján 18 óráig. Pianínó, modern, keraszthúros, kifogástalan állapotban privát, nak olcsón eladó. Telefon: 413—981. (Vasárnap is.) Tanárnő angolt, németet, franciát, algebrát, fizikát, kémiát tanát. Magánvizsgákra, felvételikre előkészít. Lenin kw* 86, I. 10. I GYERM.GONDOZÁS Írás, eladó. Telefon:. Gyermekgondozást ét Grundig s 8 23—L. magnetofon, négysávos, teljesen új, vámcédu. 406—826. . i kezessel vállalok. Köz-1 HÁZASSÁS 1 Príma rövid zongoraponti fűtés, lifta eladó. Pável, Lenin.XIII., Váci út 66/e. körút 61.______________(VH. em. 3. Lottón nyert AT 650 Sigma-televízió 7000 Ft-ért átvehető. Telefon: 136—569, Ó®. Talpraesett, de szolid, 9 14 óráig._______I információképes, jó fcellr-r16—55 Hajnal te-idéigű, család-termék levrézió, rádió javító, szetigémdő, nett, jóúj száma januártól.1 alakú feleséget keres Jelenlegi: 310—417. . 125—28/165 cm-ig. Külföldi magnetofon,mérnök. 'P'0"Yképpel, kitűnő állapotban, ai.»Lakás Miskolcon« felkalmi áron eladó. —1 igére a kiadóba. Hernád 50. 428-254. 1----------------------------—— Káros szenvedélytől mentes, 173 cm ma 1gas, barna, 30 évet*, komoly, egyszerű, nőtlen, kiskunsági tanár verme bábarmilyen szakképzettségű Hegedű, olasz, XVIII SZ. kotta állvány dupla toneth eladó. 340— 009 I RUHÁZAT zias, karcsú. MM .-en szia.kkés-tuvoi ruha a Kölcsön-; hajadont. őszinte szánzése, menyasszonyi, ko- dékú fényképes levelet szoroslányi ruhák, kép- »Tavaszi esküvő 9006« pék, szmokingok vl-j jeligére a kiadóba, délire is. Budapest. ” Bástya utca 27. Ea„ | VEGYES vin térnéL 185—132. Telefon: I BÚTOR SZŐRMÉT JÓL ÉRTÉKESÍTHET M U L L E K Szücsnél/ V., Petőfi Sándor u. 6. I. em. Gladiolus árjegyzéket díjmentesen küld Járay agronóraus. Lövő. ker.. Harmat u. 23—241 . _ , sürgősen felvételre k,.'«““*. müHcö- Venek baeyereket. -rés fürcsaélező seas-1“** mef felb.eséve; 1 bírót, kombináltat, — munkást 2 fő éjjé-1 ízletes önéletrajzot ágy tollat, rekamlét, — nőrt. 6 ’ fő" v pa.ayaritá-'Allami pérízverö- Bu-'feloszlatott háztartást, el munkaban jártus dai.e£t' VTn., úti férfiruhát, fehérneműt . ../alagfürés/ast továb 1102- Személyzeti ősz-1 porcelánt, szőnyeget, Ha*znai*’ whá*kat, szóbátelás fürésesz ep'irályra Mrtef c. ilimlomot. 83 B-689. munkást és egy fő ál-, Gyors-gépírónőt fel ve-! Bútorvétel! Veszek fínyeget, régiséget, ágytollat, limlomot ve-FTGYELEM! Autószerelő, lakatos, központi fűtésszerelő, kőműves, kövező SZAKMUNKÁSOkAT, gépkocsivezetőket, betanított munkásokat, kályhafűtőket, űröket, úttisztító munkásokat,semétrakodókat FELVESZÜNK Úttisztítói munkakörben nyugdíjasoktat is alkalmazunk. Fővárosi Köztisztasági Hivatal Budapest, VH 1., Kun utca 8. talános hegesztőt fe-'szűnik, gyakorlattal.Ipus- és hagyományos! 212—211 lentkezésű vállalat MAP Célgazdasági bútorokat, hibás reka-j munkaügyi osztályán, jKözpont, Budapest, miét, ágytollat, ruha-t , XXII. ker. Pentz Ká- neműt, varrógépet, —1 Felveszünk autószere- j^ig u 7 Telefon:! hagyatékot. 339-157. őket. autószerelésben 1 429—728. jártas betanított muu. I JÁRMŰ I Járta, betanított mmur .... r-------*-----------Di® hálószoba, ^hhí-’vázában tartott új ál- — . tásoscat saerrizbe ko ; *«“—rtaett v««y kínált saetrény. há- ^ ’ BenroTsahj-)tóp«t: au S- t Sr-^: n-0;c vs«-;romajtós saekrény. ha-teU46- T-'—..................—— . . _ TJ*+T. Murst mftemvne- ' - r___t 1 _ : Trabant Limousine ga. Szőnyegjavítást. e®6-nyegtisztitást. szőnyegrojtozást. szőnyegátalakítást tökéletesen végez Gordon. VI., Jókai utca hét: 319—996. — Üzlethelyiségemben. CSILLÁRT vesz. elad. Javit ELEKTROMOS KTSZ VI., Népköztárasság Útja 13. 426—992. adók Megtekinthetők: *** műanyag-gyományos és modern ““ drAW*n| 10-15 óráig. Bp I.. muntai őrbe. 1. Bellie paulitól dolgoaó gépürl terben “ kapható.1 ! Nyárs u. 3. Dr. Wimkerestenelmi Bsiil Háil ro“terv*”: lmanitimi. Bp., Kertás, utca mer. Máriássy u. 5—7. lkot, háromajtóst, reka. Azonnali botépéalatt veszünk villanyszerelő,JEJJJff-1' lóezobát. rahanemut. rroVmj.nizacoWot 15zabo.cs utca 4, muauágytollat 335—355 issacmmttezkat I*r- «**1, fi és női segedmun- ------------------------------------I kasokat. Jelentkezés: Textilipari vállalat ! Lenfonó és Szövőipari I legalább ötéves kivi- 1 Vállalat Budapesti Fe- telezői gyakorlattal magyára. XI., Karoli- i rendelkező építészmérva út 17 ! nőket keres saját rel —----'rr------------ ásd ben végzendő kivi-Villanyszerelet azon- **»&■**■ ., a,., r . . te.eze&i munkák vonali belépésre felve- —tA-xr„ 'SSf' v^aáruiiv^--—S*«7« j«l• mtat VaW«. VIU..;^ 4 F„^badUUs |Kun BeU Ur 3. Je- ^ i^uetobe kérjük, lentkezes a gondnok-<-----------------------------------— Budapesti Textilipari Bútorvétel! Hagyatékot, hálószobát, kombináltat, feloszlatott háztartást, ruhaneműt, ágytollat, limlomot veszek. 14211-173. Veszek hálószobát, hagyatékot, hibás rekamiét, garnitúrákat, ágytollat, varrógépet, ruhaneműt, limlomot 494—839. temmül belépésre ke- v*-^“ ------------—"I résünk vállalatunk cse- , rendelkező kezeti üzemébe nehézszépkorú ellenőrt üzem» gépkezelő vizsgával | szemléletkotró mestereket, | fői^ ^ mérlegképes , n ... esztergályost, 1 tóla- vizsgává!. Válaszolat:|“^. ' katost. 1 motorszere- ¡Re'rlMr 51«. Jedeé.! «5z°?71 babútort, kombináltat, háromajtóst, szekrényeket, rekamlét, hagyatékot, ágsóállat, szerda, 5—8-ig. Bp., J ,, , X . Harmat u U— *ik. P°rszlT6t Javításé 16. in ép I ' Loos éves karandával lakásán. Tóbiás. *58—617. Jó állapotban levő CF rendszámú Skoda Csillárt olcsón vásá- Octavia Super 52 rojon Vogeltől. VTII., ezerért eladó. Tel: Baross u 48, 139— 108—323. __1853. Csere, javítás. Garanciális Skoda 1000 eladó. Érdeklődni: 337—960/52. Megtekinthető: ünnepnapokon, Budapest. III., Uszály 5. Csontos. Vennék kétpárevezős kielbotot. — Ajánla tpuskát árral, Németh István, Ercsi, Lenin U. 26. söt, 1 fő hegesztőt, 3 fő villanyszerelőt. — Munkásszállást biztosítunk. — Jelentkezés: ÉM. Kavicsbánya V. csepeli üzeme, Bpest, XXI., Szigetszentmiklósi út. — Délegyházi üzemünkbe nehézgépkezelő vizsgával kotrómestereket felveszünk. Gyomról Szabó Kisz Jelentkezés: ÉM. KasváriaL. belépésre f Klvícsbánya Váll. Délvesz SZTK ügyintézés- egyházi üzeme, Délben jártas, gyakor-jegyháza. • .rint lőtt bérelszámolót, re Felszabadulás téri hirdetőbe kérjük. Skoda 1000-ess 0 Jwnnes eladó, ugyanott gianizs kiadó. 633—706 1963-es Opel Rekord Rekamiéb 500 forintos igényesnek eladó. Bp. részletre Garnitúrák xv. ker., Mátyás u. Torvte váiU-ottzal- hí'sdn Kdl. u |2719. Javításokat vaila-1 ------------------képzett gépkocsiéri-1 adót keres. »Gyakorlott 5134« jeligére a Felszabadulás tér 1, lak. Felvételre keres: mprós, esztergályos, szörüs, kazánfűtő, Konyhaberendezés 2880 PUtól. 500 forintos részletre. VTH., Futó utca 3 131—930 , 403-as Peugeot, azonnal átírható, kifogástalan állapotban el-adó. 298—644 , 6-tól 16 óráig, hétfőtől. zö szakmunkásokat, valamint betanítói férfi gépmunkást, ya... j v«^a 03 segédmunkás Bányagép-1 munkakörben. Danii. n^a- .-------------------------—r-------[ a ■ -j ■ ■'! W- Hívjon bizalommal! ^ I ADÁSVÉTEL cd- bútort, tollat, ruhane- Lmhhmmpt közgazdasági techmku- ®rst*^os s v--T . mpt veszett könyve- Gyártó Váll. Mélyfúrói vlá Központi Szeret valamint szabó^^Berendezések Gyára — szám- és Kiszilókgyar termunfcásokat Jo. aMnna11 belépésre Jel- Budapen*. XIV. Köjentíezés személyesen:vesz edye ssakmunka- ver Lajos «. 21-35. vagy levélben. Gyom- 5?kat_. Je lentJcezés Bp Rákospalotai munkarő, Steinmetz kapi- x- Fertő u- 8 Mun_ helyre »Marabu 8-at a tény út 71. tanzyi osztályon. kazánhoz viaayázott1 "l ^ -------------------------------------1 nézetesi kedvezménnyel. . műt hagyatékot, mm- Veszek! Hagyatékot, dent készpénzért ve-;hálót, kombináltat, — szék 331—834. __________rekaiátét, hibásat is. Kárpitozott bútor, ^'ágytollat, ruhaneműt, tel.szék eladó, ’rész- szőnyeget, varrógépet, letfizetésre, kárpitos- könyvet, limlomot. — hál, Baross utca 77 J 336—966. Dupla ágyneműtartós. Zeplik-kályha 8 lyukétszemélyes Tokaraiékú, majdnem új, el- 4200 forinttól, patent'adó. XIH., Balzac u. heverők, fotelágyak —J 31. házfelügyelőnél. . . . T~ Gépipari vállalat keres,' fütőkjet Jceresáiunk napul. Fejlesztő és gyakorlattal rendelkező nap belépéssel. Jeszervezet keres 5-—io gépészmérnököt szer-; lentkezés a Bútorértééves ^ szakmai gyatoor- kesztési munkakörbe, kesszó Vállalat munme?f*lei0 közgazdasági végzett- káügyi osztályán, IX. dteat* rm^kéHd ^I LégÜ ,'l'ikalbilátort! Kteaktár tt. 32. sz. dam&l rende.ke«3. I» .g.borlattal rendelkezi! ,;att 1 ' vwrtpan *e- musMki i6t -l-t—’ , ■ „ teteérn*k6t. tKi.1.6 az0nnal, btt,paare. -iA, Banvatr»ta,Sejar fejlesztő, tanácsadó,Kőbánya 5362* lei alkalmaz e^efctrotecie. munkakörbe Előnyben ^ ^ w^SidaSu-' ***** részesülnek német és WrI hirdetőbe masse részeket, Jelentfrancia nyelvtudással,----------------:—--------------- kezés a vállalat imavalamint vegyiparban. Azonnali felvételre kebaügyi osztályán 8— élelmiszeriparban eset- vésünk takarítókat, sereg csomagolástechni- gédmunkásokat. Jekában gyakorlattalelentkezés: Fővárosi rendelkezők. Ajánlato-j Ruhaipari Vállalat, kát kérünk »Fejlesz-! Bp. VII., Dob u. 49. tés-tanácsadás 5069« fsat. Munkaügyi p oszjeligére, Falszabadu.ástály téri hirdetőbe ,0 ~I- -----------------------------------— Segédmunkásokat, gu-Budapesti Orostudo-s bikosbrigádokat. vilmányi Egyetem gya-langszerelő, kőműves, korlett ablaktisztítót parkettás, bádogos, felvesz. Jelentkezés: az szigetelő, tetőfedő, egyetem gondnoki őszi üveges festő-másoló Használt rekamdé csere, Krieger, Nagymező utca 34. Eladó 2 db radiátor. XV., Bulcsu u. 50. Rákospalota, ANGYALFÖLDI FÉMIPARKKTSZ (Budapest, XIII., Röppentyű u. 56. Telefon: 408—524, 408—526) VÁLLALVA: MADÁRKALITKA KÉSZÍTÉSÉT kívánságszerinti kivitelben és nagyságban, egyedi darabokban is. Az érdeklődőket kérjük, keressék fel a szövetkezet Budapest, XXI., Visegrádi utca 12. szám alatti mintatermét, ahol mintadarabok, katalógus és megbeszélés alapján kiválaszthatják és megrendelhetik a nudárkalítkákat. RÖVID HATÁRIDŐ Retwiv. 'io«.. toteL "*rkU“ i*y, tek. larbaK»,^"^- *4*. rjttjetriaetcar«. vn..'r«IW»J.k « VObing »tea aetma.. ____trn,vái:a:atotat. holy u | 62 Z -zene«) OKIBZ kijelölése alapi heteshuszon'^i.enc. ----Rékám íp. fotelágy, szekrény ágy, heverők, ezer forint előlegge! Garnitúrák kevés e'.és LAKÁS 1 Iján DEMAG rendszerű villamos fűtőmacskák javítását és és újítását rövid átra-14 óra között. Telefon: 454—582, 454'— 583 '1*1 mellékállomás._________________ Kisiparos alkaduasna nyugdijas szesnélykocsi MJilajaonoöl »LUx- *un«orak, sós icon. Hut*,-twin--PeLswbadu!« Úti bír.idetőbe, megbízható szaktanács. —». i értékbecslés. javítás Gyakorlattal bíró * szakgaranciával. Uhlik érettségizett gép-gyons-ig^^ igazságügi( hang u.és u. 26). pesti es vidéki váltó-1 ^ felveszünk. vBu- 13g__773 légigel elvihetők. Bp., Gyor-kertvárosi szép (tári Tiatáidövel vállal- Dohány u. huszonki- szoba konyhás lakáso- -- Telephelyünkön lene. Imat elcserélném, pestivégzett nagyjavítások az egész ország területére vonatkoznak, a megrendelő telephelyén felmerülő javításokat csak Budapest ---------------,100 km-es körzetében, fiatal diplomás há- valamint Békés éu aaspár üres vagy bú- Csongrád 1 —1 ■«" — hasonlóra, költségtéri« HANGSZER |S4s“n^ Zongorák, planinók, ^rdiszmüves. 159—471 tangóharmonika k vé- j3 ^ ar^igeladásánál i76 munkahelyre felve» 101420^ feldsré G----------------------------------Villanyszerelet. kazán_'sstok Jelentke^s sa- JJ^cisMbadulán Sri^Zongora- Plan^° tavimegyében tározott különbejáratát végezzük. Rendel és felalbérleti szobit keres jadását óbudai Gépházi, valamint villany-!ját költségen: Épületi,Tolna]be szerelő eelédmunkáso-1 karbantartó Vállalati — Itás a. vétel, eladás, --------» —---------------—, »o.» va.^oo,a w .-a*»,»-—------------------------------! szakbecslés garanciákat azonnali belépéssel munkaügyi osztályán, Bentlakással háztartóval. Sasvári zongorafevész a Magyar Gyap- Budapest. V., Guszev si alkalmazottat betegkészítőnél. Bp. Lenin Jófovó és Szövőgyár utca * 1. szám. mun mellé- sürgősen felyi- körút 31. 426—819. energiaosztálya (Buda- kanapokon szombat szék. Szentkúti, - Régi, új televízió, 1T pest. IX., Sorotvári út kivételével 8—II óra XI . Budafoki úr 10 B. Barítéka] bármikor 110. Tel: 479—190*1. között. U. 1.-----------------------------Pdtt. Tel.: 471—516 egy évre, lehetőleg belterületen január 1- »•Megbizható — 1010S5« jeligére Felszabadulás téri hirdetőbe Elcserélném modern. Vérmezőre néző, szoba + garderob szoba társbérleti lakásom nagyobbra. XII. Magyar Jakobinusztereia, IV. ean. 1 ipari Ktsz. (Bp., m., Bogdáni u 3.) Címre kérjük ügyintéző: Háber János. Tel: 670. Bútorbuzatot szalfcsaerűen kösznek. Fekete László, Dráva u 12 301—847. Hízott sertés eladó. Bp. XI., Kelenvölgy, Kanyhegy utca 14 1966. december 11 NÉPSZAVA 15