Népszava, 1972. november (100. évfolyam, 258–282. sz.)
1972-11-06 / 263. szám
KULTÚRA * TÁRSADALOMTUDOMÁNY * IRODALOM * MŰVÉSZET Jánossy Lajos A kopernikuszi világkép kialakulása Jövőre ünnepli az egész világ Kopernikusz születésének 500. évfordulóját. Itt nem a nagy csillagász életét és tevékenységét akarjuk méltatni — erről a témáról sok cikk jelenik meg és sok van előkészületben —, inkább a Kopernikusz korszakában felmerülő tudományos problémákra kívánunk kitérni. MIÉRT NEM ESIK LE A FÖLD? A Földön élünk, számunkra érzelmileg a Föld óriási nagy, a szilárd környezetünk, amelyben bízunk. "A földrengés éppen a belénk gyökerezett bizalom miatt jelent — minden valódi veszélytől eltekintve — olyan félelmetes élményt. A Föld óriási tálcának tűnik a primitív megfigyelő számára. Minthogy azonban azt tapasztaljuk, hogy minden test lefelé esik, ha nincs alátámasztva, felmerült a régi időkben a kérdés, hogy „miért nem esik le a Föld?” Egy ókori mitológiai elképzelés erre a kérdésre azt válaszolta, hogy a Föld egy óriási elefánt hátán nyugszik. Az elefánt pedig óriási teknősbékán áll — tovább nem kérdeztek. Ez az elképzelés mutatja: már régen érzékelték valahogy, hogy a látszat csal, úgy látszik, a Föld nem egy lebegő tálca. A FÖLD GÖMB ALAKÚ Arra, hogy a Föld gömb alakú, elég korán rájöttek. Feltűnő jelenség, hogy ha a tengeren hajó közeledik a parthoz, először az árbocok teteje tűnik fel, és lassan, mintha mélyedésből emelkedne ki, válik láthatóvá a hajó. Ezt a jelenséget az okozza, hogy a Föld gömb alakú (ennek megfelelően a tenger felszíne is az) és a távoli hajót eltakarja a Föld görbülete, úgy, mintha nagy, lapos hegy feküdne a megfigyelő és a hajó között. Milyen nagy a Föld? Erre is választ adtak már az ókorban. A Föld méretére abból következtettek, hogy megfigyelték: a Nap és a csillagok állása különbözik, ha a Föld különböző helyeiről figyeljük meg őket. Az ókorban felfigyeltek arra, hogy egy bizonyos napon Syene városában, Egyiptomban a Nap délben pontosan a zeniten (vagyis merőlegesen a Föld felett) áll, és így egy mély kút fenekéről is látható. Ugyanakkor egy a várostól északra eső helységben, délben a Nap már nem a zeniten, hanem mérhető szöggel a zenit alatt látható mérést Eratosthenes alexandriai tudós hajtotta végre az i. e. 111. században. Eredménye azonban feledésbe ment, és Kolumbusznak a középkor vége felé nagy merészségre volt szüksége ahhoz, hogy nyugat felé indulva akarja elérni Indiát. Mint ismeretes, ez Amerika — nem is első — felfedezéséhez vezetett. Később Magellan csoportjának sikerült a Földet valóban körülutazni. Nagy megrendülést keltett, amikor hosszadalmas és kalandos nyugat felé való utazás után olyan szigetekre bukkantak, ahol általuk ismert ázsiai nyelven beszéltek. Magellán és kísérőinek nagy része életét veszítette az utazás során, de néhány embere visszatért Európába. Végül is bebizonyosodott tehát, hogy a Föld gömb alakú. Csak nehezen nyugodtak bele ebbe az emberek. Azt kérdezték, ha a Föld valóban gömb alakú, akkor „miért nem esnek le azok, akik például Ausztráliában tartózkodnak?” A Föld másik oldalán lakókat antipodusoknak nevezték el, és sok elmélkedés folyt ezekről a szegényekről, akik kénytelenek a „fejükkel lefelé” járni. Azt, hogy a gravitáció következtében mindnyájan a Földhöz tapadunk, nehéz volt, de ma is nehéz érzékelni. A FÖLD FOROG Tycho de Brahe érdemét, amely abban áll, hogy a Föld, a Nap és a bolygók viszonylagos mozgását nagy pontossággal figyelte meg s az adatokat rögzítette. ÉS MÉGIS MOZOG A FÖLD! A dráma azzal bontakozott ki, hogy bátor tudósok a csillagászati eredményeket komolyan vették. Giordano Brúnót máglyán égették meg, mert azt hirdette, hogy még a Nap sem a világ középpontja, nemhogy a Föld lenne az. A világmindenségben számos, a Nappal egyenrangú csillag és csillagrendszer létezik. Galilei csak ahhoz ragaszkodott, hogy a Föld forog és Nap körüli pályán mozog. Őt arra kényszerítette a Szentszék, hogy nyilvánosan megtagadja tanítását. (A pápa mostanában rehabilitálta Galileit.) A tudományos fejlődés azonban folytatódott. Kepler megfogalmazta a bolygómozgás törvényeit és Newton megállapította az általános gravitációs törvényt: a testek vonzzák egymást, a vonzási erő fordítva arányos a távolság négyzetével. Ez az erő köt minket a Földhöz, és az antipodusok sem „esnek le”. A gravitációs erő kényszeríti a Holdat Föld körüli és a bolygókat Nap körüli pályára. HONNAN TUDJUK, HOGY A FÖLD FOROG? Kopernikusz és Galilei rájöttek arra, hogy a Föld forog, mert észrevették, hogy a bennünket körülvevő égitestek körülbelül nyugalomban vannak. A Földről megfigyelt látszólagos mozgásuk nem jelentheti azt, hogy eszeveszett sebességgel mi körülöttünk forognak; e látszólagos mozgás nem lehet másnak a következménye, csak annak, hogy a Föld forog a tengelye körül. Ez az érv nagyon meggyőzőnek tűnik, mégis nagyon sokáig tartott, míg az előítéletek megszűntek és a helyes magyarázat Galilei ügyének nagyon segített volna, ha közvetlen bizonyítékot szolgáltathatott volna felfogásának helyességére. Ilyen bizonyítékot elvben találhatott volna, ezt utólag megállapíthatjuk. Tudniillik Galilei sokat foglalkozott az ingamozgás törvényeivel és a Föld forgásáról közvetlenül éppen ingakísérletekkel győződhetünk meg. Ha az ingát lengésbe hozzuk, éspedig úgy, hogy lengéseit síkban végezze, akkor a mechanika törvényei szerint azt várjuk, hogy a lengés mindig ugyanabban a síkban marad. Mi történik azonban egy igazi ingával a Földön? E kísérletet Foucault végezte el, és megmutatta, hogy a Földön az inga lengési síkja lassan elfordul, és az elfordulás éppen a Föld forgását bizonyítja. Hogy ezt jobban megértsük, képzeljünk el egy ingát, amelyet pontosan az Északi-sarkon függesztettünk fel. (Lásd ábrát.) Ha az ingát lengésbe hozzuk, a lengési sík valóban nem forog el. Azonban mit sem törődve az ingával , a Föld elforog az inga alatt. A Földhöz viszonyítva tehát az inga elforog, de világos, hogy az inga a fizikai törvényeknek megfelelően nem forog, hanem a Föld az, ami elforog. Ebben a kísérletben még az is feltűnő, hogy az inga síkja az égbolthoz képest mozdulatlan marad. Tehát mintha összebeszéltek volna, az állócsillagok és az inga síkja egymáshoz képest mozdulatlan marad és a Föld forog el mindkettőjükhöz viszonyítva. Az ingakísérlet tehát világosan bizonyítja a Föld forgását. A pontosság kedvéért hozzá kell tenni, hogy a Foucault-kísérletet nem a sarkvidéken, hanem különböző szélességi fokokon hajtották végre. (Többi között Magyarországon is.) A közbenső szélességeken az ingamozgás valamivel komplikáltabb, az Egyenlítő táján a forgás egészen megszűnik. A megfigyelt forgás minden esetben megegyezik az elméletileg várt eredménnyel. KÍSÉRLETEK FÉNNYEL Ma már számos kísérlet segítségével meggyőződhetünk a Föld forgásáról, ezek közül említünk most egyet. Érdekes kísérletet hajtottak végre a húszas években Michelson és Gale. Ebben a kísérletben megmérték azt az időt, amely alatt egy fényjel zárt pályát körülfut. A kísérlet eredménye az, hogy Földhöz rögzített zárt pálya esetén különbséget jelent, hogy a fény a Föld forgásának irányában, vagy azzal ellenkező irányban futja-e körül a pályát. Ha a fény a Föld forgásának irányában futja körül a pályát, akkor az alatt, amíg a fény a pályát körülfutja, a kiindulási pont a Földdel együtt elmozdul, a fénynek a pontot utol kell érnie. Ezért a Föld forgása miatt a körülfutási idő valamivel meghosszabbodik. Ellenkező esetben, ha a fény a Föld forgásával ellentétes irányban mozog, akkor a körülfutási idő alatt a kiindulási pont a fény elé mozog. Ezért a körülfutási idő megrövidül. A megfigyelés e meggondolásnak megfelelő tényállást állapított meg. Zárt pályán az a fényjel, amely a Föld forgásának irányában fut körül, lassabban éri el a célt, mint az ellentétes irányban mozgó fényjel. A különbség pontosan a Föld forgási sebességének megfelelő értéket mutat. ÖSSZEFOGLALÁS A fentiekből látjuk, milyen nehezen alakult ki mai, természetesnek tűnő felfogásunk a Föld és a Naprendszer mozgására vonatkozóan, és mennyi előítéletet kellett leküzdeni. Ebben a folyamatban voltlényeges szerepe Kopernikusznak, akiről — születésének ötszázadik évfordulója alkalmából — tisztelettel emlékezik meg az emberiség. Ne bízzuk el magunkat! Kétségkívül többet tudunk ma a természetről, mint a XV. században, de előítéleteink még ma is szép számmal akadnak. Mik ezek az előítéletek? Ha ezt tudnám, korunk legnagyobb bölcse volnék. Száz év múlva majd valaki mosolyogva fogja összefoglalni mai nagy eredményeink mellett primitív hibáinkat is, amelyektől nem tudtunk szabadulni. Hogy a Föld gömb alakú, és valahogy mégsem esnek le róla az „antipodusok”, nehezen, de mégis megszokta a közvélemény De a Földet továbbra is a világ középpontjának képzelték úgy, hogy a csillagos égbolt egy nagy külső gömb, amely egyenletesen forog a Föld körül. Ezen a gömbön — úgy vélték — a legtöbb csillag rögzítve van, kivéve a rendhagyó égitesteket, elsősorban a Napot, amely egy év alatt körülutazza a gömböt, továbbá a Holdat és a bolygókat, amelyek közül a régi időkben a Merkur, a Vénusz, a Mars, a Jupiter■ és a Szaturnusz volt ismert. E felfogás helytelenségére már egyes ókori tudósok is gondoltak például Nyhetas, aki az i. e. VI. században Pythagoras tanítványa volt. Ő és még néhány ókori tudós tudta már, hogy a Föld forog, és az a látszat, hogy a csillagos ég forog körülöttünk, csak a mi forgásunkat tükrözi. Ha a Vidám Parkban forgó körhintáról nézzük a környezetet, az is úgy tűnik, mintha forogna körülöttünk. Az ókorban már ismert tényeket Kopernikusz fedezte fel újra. Megállapította, hogy a Föld nemcsak hogy a tengelye körül forog, hanem óriási pályán a Nap körül kering, tehát a Föld a már említett bolygók egyike. Kopernikusz úgy vélte, hogy a Föld és a bolygók körpályákon forognak a Nap körül. Minthogy a Föld a Naphoz közeli pályán mozog, ezért a Földről nézve a Föld— Nap irány változik és ez az irány az év folyamán más és más csillagok felé mutat. Ez magyarázza azt a már ősidőkben ismert tényt, hogy a Nap minden hónapban (a Földről nézve) más és más csillagképben található Ezeket a csillagképeket némi fantáziával többségükben állatokról nevezték el, és a tizenkét hónapnak megfelelő csillagképeket állatövnek nevezik. Kopernikus nem akart az akkori egyházi véleménnyel — amely szerint a Földet feltétlenül a világ középpontjának kellett tekinteni — ellentétbe jutni, ezért erősen hangsúlyozta, hogy az ő magyarázata tisztán matematikai jellegű. Tehát a Nap és bolygók komplikált mozgását úgy lehet értelmezni „mintha” ezek a Földdel együtt körpályákon a Nap körül mozognának. Kopernikusz megfigyeléseit a bolygómozgásról Tycho de Brahe prágai királyi csillagász egészítette ki hatalmas anyaggal. Lényegében e megfigyelések alapján állapította meg Kepler a bolygómozgás törvényeit a már klasszikussá vált formában. Azonban Tyho de Brahe érdekes kompromisszumot tett. Feltételezte, hogy mégis a Föld a Naprendszer középpontja, s a Nap a Föld körül kering, a többi bolygó E jelenség magyarázatát a mellékelt ábra segítségével könnyen megérthetjük. Tehát az A helyen a Nap a zeniten tűnik fel. A B helységben pedig a szöggel a zenit alatt. Ebből következik, hogy az AB szélességi vonalon a-nak megfelelő fokkal haladtunk. Az AB távolságot és az o szöget nagy gonddal kimérték. Ebből pedig tovább érveltek, és kiszámították, hogy ha a foknak ekkora távolság felel meg, akkor 1 fokra és azután az egész körre, pedig komplikált mozgást végez a vagyis 360 fokra mekkora távolság Nap körül. Ez a nyakatekert felreesik. Ebből megállapították a Föld gáz mint kuriózum maradt csak körüli út hosszát. Ezt a nevezetes fenn, de semmiképp nem csökkenti Bessenyei György „ÖVÉK AZ ÉRDEM...« Emlékünnepet tartani annyi, mint önmagunkat megbecsülni. Olykor — elsősorban társadalmi-politikai ünnepek esetében — az ünneplés kiállást, állásfoglalást jelent. Megmutattuk, hogy vállaltunk egy mozgalmat, egy történelmi sorsfordulót, mindazt, amit az ünnep jelent vagy jelképez. A jelkép azonban tartalmaz — sőt! — tartalmakat hordoz. Mutat, jelöl valamit, s ezáltal átvezet bennünket az ünneplés lényegéhez: gondolkoztat. 1917. november 7 az emberiség legnagyobb ünnepe. Nem volt még történelmi sorsforduló, mely ekkora változást hozott volna a Föld lakóinak életében. A társadalmi, gazdasági változásokat tekintélyes terjedelmű könyvek is csak kivonatolva közölhetik. S az előttünk álló lehetőségeket, reményeket? A legmerészebb emberi fantázia által beprogramozott számítógépek is csődöt mondanának. Van azonban egy sajátos mérőeszköz, mely „mindent” ugyan nem mutat, de csalhatatlan biztonsággal jelzi az irányt, a fejlődés vonalát, ahová az emberiség tart. Nem az egyébként oly fontos gazdasági mutatókban. Hanem azon a területen, ahol a gazdasági mutatók születnek: az emberi elmékben. Az irodalomra gondolok. Mely legnagyobbjai munkáiban közvetve vagy közvetlenül mindig megmutatta azt, merre tartson az emberiség. Az új módon érző és gondolkozó ember rajzával. A fantáziák, vágyak s valóság szintézisével. Nem lombikban születtek ezek az elképzelések. A társadalom, az emberiség parancsa diktálta. A korábbi irodalmi művek — ha szerzőjük hű akart maradni a valósághoz — felemelő példázatukkal is tragikusan elbukónak ábrázolták a jobb sorsra törekvőket. A Nagy Októberi Szocialista Forradalommal megteremtődött annak a lehetősége, hogy az irodalom a valóság megcsonkítása nélkül ábrázolhassa az emberiségért élőknek nemcsak halálát, bukását, hanem megérdemelt diadalát is. Szándékosan írtunk lehetőséget. Mert ez a mindennél jelentősebb társadalmi változás sem alakíthatta át máról holnapra az egész világot, társadalmi berendezkedéseivel, intézményeivel, s embereivel együtt. A küzdelem még sok országban folyik, s csak gondolat nélküli illuzionizmus hiheti azt, hogy a társadalmi átalakulással egy csapásra minden megváltozik. S ha napjainkban van ennek a forradalomnak tanulsága, akkor az első- és sokadik sorban sem lehet más, mint a változás, a továbblépés akarása-munkálása, s a megállapodás, a nyugalomkeresés, a kényelemszeretet megvetése. A napjainkban divatos „örök lázongás” és az „ez van” mindenbe belenyugvó, semmit sem akaró, semmi újra nem reagáló magatartás között nem az „arany középút” a járható. Hanem egy egészen más, egyikhez sem hasonlítható magatartás, vagy mondhatjuk úgy is: világnézet-szemlélet. Talán szinte frivol játéknak tűnik, de azt hisszük, nem tanulság nélkül való az a feltételezés, hogy mi lett volna, hol lennénk ma, ha az Auróra cirkáló matrózai, a Téli Palota ostromlói annak idején „ez van” jelszóval változatlanul végezték volna szolgálatukat őfelsége, a cár hadseregében? Illyés Gyula is erre kérdez rá A reformáció genfi emlékműve előtt című versében„... szobádban volna villany, / ha nem lép Giordano Bruno a tűzbe? Övék az érdem, kiket sem a máglya / nem riaszthatott vissza sem a gálya / sem harcaik bukása, / a léptenként felmeredő „hiába’. Számtalanszor elhangzott már, megjelent írásban, hogy ma, nálunk nem kell gályára-máglyára menni az újat, jobbat akaróknak. De nem kevesebbszer találkozunk a televízió képernyőjén, a napilapokban, s aki szétnéz, ismeretségi körében is emberekkel, kik terveiket-vágyaikat berekesztették. S azt is hallottuk: „Hát, istenem, emberek vagyunk”, mindenki hibázhat, mindenki ragaszkodik elért pozíciójához, megszokott életéhez, munkakörülményeihez. Jobb a megszokott, a biztos, minek bizonytalan próbálkozásokkal megzavarni például egy nagy múltú iskola „bevált” tanítási rendjét? Erre csak azt felelhetjük: való igaz, emberek vagyunk. De itt és most az a kérdés: milyenek? Az „ember” voltra való hivatkozás csak az esendőségek, gyengeségek esetében érvényes? Akkor, amikor a másik fáradságosan nehéz, de sokat és szépet ígérő munkáját nem értjük, vagy ami ennél is rosszabb, nem akarjuk érteni? Ez esetben az „emberek vagyunk” jelszóval takarjuk a gyengeséget, mihasznaságot? S a másik oldalon, a merészen kezdők, bátor vállalkozók részén nincs emberség? A válaszunk csak egy lehet: ott van. És csak ott. Mi csak az emberséget vállalhatjuk. A „békés építőmunka”, a „dolgos hétköznapok” azt jelentik, hogy nem fegyverrel a kézben kell a földekre menni, s nem óvóhelyen tanítani. De nem jelenthetik a megalkuvó megállapodottságot, az új szándékok elé terpeszkedő tohonyaságot. Ezekkel szemben nincs béke. S a megoldásokat nem fogja az idő „majd kiforogni” Az idő kereke ugyanis nem magától forog. Forgatni kell. Úgy, ahogyan 1917. november 7-én tették az orosz matrózok, munkások, vöröskatonák. Azt tartjuk, legnagyobb ünnepünknek ez lehet ma a fontos tanulsága. Lecke, örök feladvány a mindig jobbra törő ember számára.