Népszava, 1976. április (104. évfolyam, 78–102. sz.)
1976-04-21 / 94. szám
4 A Brit-szigetektől a Fekete-tengerig mintegy 600—800 kilométer szélességben kevés a felhő, száraz, napos az idő. A legmagasabb nappali hőmérséklet 4,6 fokkal magasabb az elmúlt évek átlagánál. Középpontjával Szicília térségében sekély ciklon örvénylik. Hatására Olaszországban és a Balkán félsziget jelentős részén borult, esős az idő. A Szovjetunió európai területének északi és középső részét hideg levegő árasztotta el. Várható időjárás szerda estig, időnként megnövekszik a felhőzet, elszórtan záporral, zivatarral. Napközben megélénkül az északi, északkeleti szél. Legmagasabb nappali hőmérséklet 16— 21 fok között. A Duna vízállása Budapestnél 200 centiméter. Bárczi András, a Szocialista Hazáért Érdemrend kitüntetettje, nyugalmazott rendőr százados. 66 éves korában elhunyt. Bárczi András 1027 óta tagja a pártnak. Temetése április 22-én lesz a szirmabesenyői temetőben. Hasznos János, a párt és a munkásmozgalom régi harcosa, a Szocialista Hazáért Érdemrend kitüntetettje, 84 éves korában elhunyt. Temetése április 21-én 16 órakor lesz a nagykörűi községi temetőben. Pollacsek Gyula, a Szocialista Hazáért Érdemrend kitüntetettje. 1008-tól a párt és a munkásmozgalom kiemelkedő harcosa. 92 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása április 26-án 15 órakor lesz a budafoki temetőben. Roznai Flórián, a Szocialista Hazáért Érdemrend kitüntetettje, a munkásmozgalom régi harcosa 70 éves korában elhunyt. Temetése április 22-én 15 órakor lesz Tatabányán az újtelepi temetőben. Évfordulók A NÉMET SZOCIALISTA EGYSÉGPÁRT megalakulásának, a kommunista és a szociáldemokrata, párt egyesülési kongresszusának 30. évfordulója. ’ MIRZA BAKAK (1886—1951) iráni költő, a perzsa klaszszikusok utáni legnagyobb poéta 25 esztendeje halt meg. HENRY MILLON MONTHERLANT (1898—1872) francia regény- és drámaíró születésének 80. évfordulója. CHARLOTTE BRONTÉ (1818—1855) angol írónő 160 esztendeje született. Mit tud ön a vállalatukról? Négyhetes rejtvénypályázat A Hajdúsági Iparművek négyhetes rejtvénypályázatának második rejtvényének helyes megfejtése a következő: — Melegvízfűtésre alkalmas lapradiátor — Gravitációs és szivattyús — Egycsöves és kétcsöves Kétszáz forintos vásárlási utalványt nyert: Centrum brigád Dunavecse, Szabó László Vámosmikola, Zsigmond Erzsébet Szarvas, Bálint Ferenc Ferómarton, dr. Horváth Imréné Keszthely, valamint Kovács István, Béres Sándor, Semei Margit, Székely Lajosné, Juszcsák Erzsébet budapesti lakosok. A vásárlási utalványokat postán küldjük ki a nyerteseknek. A következő rejtvény április 22-én csütörtökön jelenik meg. NÉPSZAVA SZERDAI MOZAIK 1976. ÁPRILIS 21. SZERDA. A Nap kél 4 óra 45 perckor, nyugszik 18 óra 41 nemkor. NÖVEKVŐ FELHŐZET A május 1. rendezőbizottság, a Budapesti Fővárosi Tanács V. B. és a Budapesti Rendőr-főkapitányság , közli, hogy a május 1-i ünnepség próbáinak és főpróbájának biztosítása érdekében a közúti forgalomban, valamint a közforgalmú járművek forgalmában a következő korlátozások, illetve változások lesznek: 1976. április 21-én 14 órától tilos várakozni: a Dózsa György út Délibáb u. és Ajtósi Dürer sor közötti szakaszán, a Felvonulási téren, a Hősök terén, a Gorkij fasor — szervizútjain is — a Bajza utca és a Dózsa Gy. út szakaszán. A várakozási tilalmat jelzőtáblák is jelzik. A felsorolt útvonalakon a tilalom ellenére is várakozó gépjárműveket a rendőrhatóság 1976. április 21-én 14 órától folyamatosan elszállíttatja. A próbák ideje alatt, 1976. április 22, 23 és 28-án 14 óra és 16 óra között, 1976. április 27-én 14 óra és 18 óra között esetenként kb. 1n perces időtartamra, próbánként kb. három alkalommal lezárják a Dózsa György útnak a Benczúr utca és Marek József utca közötti szakaszát. A fenti napokon kb. 13 órától a próbák idejére szintén lezárják a közúti forgalom . Kétmillió tonna ammóniát termelt fennállása óta a Péti Nitrogén Művek. Az 1932-ben alapított gyár 1971-ig termelt egymillió tonna ammóniát, s az első beruházás után már öt év alatt megtermelt ugyanannyit. — Szemész az óvodában. Új kezdeményezés született Celldömölkön az óvodás gyermekek védelmére. Dr. Gruber Mária szemészszakorvos vállalta, hogy az óvodás korú gyermekeket megvizsgálja, és még iskoláskor előtt tisztázza: szükséges-e a szemüveg, vagy más gyógymódot alkalmaznak. A Tárna folyóba esett és a vízbe fulladt Verpeléten a 4 éves Heffler Gábor, aki szüleinek lakása kertjének végében játszotta elől a Gorkij fasor Baja utca és a Dózsa György út közötti szakaszát. A tömegközlekedési járművek az eredeti útvonalaikon közlekednek, forgalmuk a zárás idejére esetenként kb. 5 percig korlátozva lesz. Autóbuszközlekedés: a 20, 20/a, 20 és 130- as jelzésű autóbuszok mindkét irányú forgalma terelőútvonalon történik. A 74-es jelzésű autóbusz a Csáktornya parki végállomása felé az eredeti útvonalán közlekedik. Ellenkező irányban terelő útvonalon éri el a Tanács krt.-i végállomást. Trolibuszközlekedés: A 70, 72 és 79-es jelzésű trolibuszok a főpróba napján kb. 12 órától 18 óráig nem közlekednek. A 75-ös jelzésű trolibuszt a Váci úét és Thököly út közeli autóbusszal pótolják. A fenti időpontban 75 a jelzéssel a Népliget és a Thököly út között közlekedik a trolibusz. A főpróba ideje alatt 1976. április 29-én 13 órától kb. 18 óráig teljesen lezárják a Dózsa György út, Ajtósi Dürer sor és Délibáb u. közötti szakaszát, valamint a Gorkij fasor Bajza utca és Dózsa György út közötti szakaszát. Ezekre az útvonalakra a keresztező, rávezető utcákról sem lehet ráhajtani. — Az ország első munkásszövetkezete Dunaújvárosban öt évvel ezelőtt alakult meg. Tavalyi eredményei alapján kedden a Kiváló szövetkezet címmel tüntették, ki. — Az angliai Newcastle kórházában szombaton este meghalt a szerdán született hatos ikrek közül az ötödik csecsemő is. Az orvosok borúlátóan nyilatkoztak az egyetlen életben maradt kisfiú egészségi állapotáról. Tizenhat országba jutnak el az idén az Egri Finomszerelvénygyár termékei. A Szovjetunió, Csehszlovákia, Jugoszlávia, Kuvait, Finnország, Olaszország, Svédország és Japán vásárolja szívesen a hűtőgépkompresszorokat és pneumatikus automatikaelemeket. Leszállította az egyénijégkárbiztosítás díját az Állami Biztosító. A csökkenés a különféle kockázati osztályoknak megfelelően 7—46 százalékig terjed, attól függően, hogy a biztosított növény menynyire jégérzékeny és milyen jégveszélyes területen termesztik. A díjcsökkenés visszamenőleg január 1-től érvényes. — Primőrök Bács-Kiskun megyéből. A híres kiskunfélegyházi retektermelő körzetben 1800 kiskert felett húzták ki tél végén a fóliasátrakat, s most mintegy nyolcmillió csomó retek értékesítésére számít a szövetkezeti kereskedelem. Elrablói szabadon bocsátották több mint két és fél hónapos fogság után Alberto Villa 41 éves olasz gyárost, noha nem kapták meg a váltságdíjat. Az olasz rendőrség ugyanis azt az új taktikát követi, hogy akár a túsz életének kockáztatásával is, de megakadályozzák a váltságdíj kifizetését, és inkább kivárják, míg a zsarolók a gyilkosság bűnét nem vállalva, szabadon engedik áldozatukat. FORGALMI KORLÁTOZÁSOK A MÁJUS 1-I ÜNNEPSÉG PRÓBÁI ALATT Szeretettel köszöntjük névnapjukon X nevű kedves olvasóinkat MOZIMŰSOR 1976. ápr. 22—28. Blokád I—II. (mb. sz) : Csokonai 14. n8: Uránia 19, ni: Bartók 14. n8: Kölcsey 22—25, f3, n7: Budafok 26—26- f6 A vad bolygó (mb. cseh—ír) : Corvin, 4, 6, 8. Vigyázat, vadnyugat (dl) : Alfa 3. hfi, f9: Vörös Csillag n9. 11, h2: Május l. n9, níl, n2: Alkotmány 3, h6, f9: Bástya este 10. A STÚDIÓPROGRAM KERETÉBEN: A társaság tisztelt tagjai (beig.): Toldi Stúdió Mozi, este 19. Visconti-emlékműsor. Toldi stúdiómozi: Rocco és fivérei I—II. (ol)***: 22—23, 5-kor. Halál Velencében (ol) : 24—25. £4. 6; Közöny (ol—fr**) : 26-án 4. n7. Elátkozottak (mb. pl—NSZK***) : 27-én 3. h6: Ludwig I—II. (ol-frnyn, **): 28-án f5-kor: Édes élet I—II. (pl. ***): Ugocsa 3, 7: A nap vége (svéd. **): Fény 22-én f4. h6. 8: Pest-Buda 23-án nb. f3: Palota 24- én 5. f 8: Kőbánya 26-án 3. n6. f8: Felszabadulás 27-én f4. n6. 8: A bál hegedűi (fi ) : Rákóczi 22-én 14. h6. 3; Fórum 24-én 5. n8; Maros 26-án h6. 8; Csillag 27-én 5. n3; Zuglói 28-án 14. h6. 8. Bányász: Mágnás Miska nl6. nl2: Hattyúdal n2. 14: A tizedes, meg a többiek h6. 3. s/hjh Hl ifi Hl/Mi Gorkij: Csajkovszkij I—II. 22— 25. h4. 7: Vízkereszt, vagy amit akartok 26—28. 14. hi. 3. Mátra ,mese és ifjúsági mozi : Tíz kicsi csacsi (mesesorozat): f 10. fii. fi2. fi. f2. f3. f4. fö; A kenguru (m) : h6. 8. Azonosítás (m) : Művész 4. 6, 8; Pest-Buda 22-én és 24 -25. fp. 18. Palota 26—28. f6; Balassi 26—28, 5-kor: Csillag 23— 25, 5. ünnep h3 is; Árvácska (m) : Tinódi 4. fo. 8: Béke XIII. 26—27. n6. fH: Otthon XX. 22—25. n6. f8. ünnep 3 is. Betörés (fr) : Palota vas. hu. f3. Akadémia 22-én 3. f6. 8: Tündér 27-én 5. f8: Emlékezz a nevedre (mb. sz—1) : Dózsa 24—25. f4. h6. 8: Kőbánya 27 —28. 3. n6. f8: Palota 22—23 és 25-én 5-kor: Zuglói 26— 28. f4. h6. 8: A fej nélküli lovas (mb. sz) : Bástya f4. h6. 8: Gawein és a zöld lovag (mb. ang) : Urania 4. n7. f9: Tatra hl. 6. n9: Holtbiztos tipp (ang) : Kossuth Xni. f4. h6. 8: Csokonai h9. 11. n2: Művész. 9. nl2. f2: Madách 5. n8: Világ 22—27. f6. h8. ünnep n4 is: Két amerikai (mb. am8*) : Palota 22—23 és 25— 28. n8: Labirintus (m): Puskin 4. 6. 3: Május 1. 4. fi. l: Dózsa 26—28. n4. n6. n8: Budafok 22—25. 5. 7: Kőbánya 22—25. 3. 3. 7: Kölcsey 26—28. 4. 6. 8: IViáckenna aranya (am): Rideg Sándor Műv. Ház vas. du. n3: A rejtelmes sziget (mb. fr—spool) : Madách vas. du. h3: Sherlock Holmes magánélete (mb. ang): Dózsa 22—23. 3. f6. 8: A stadion őrültjei (mb. fr.) : Sport f4. h6. 3: Puskin 9. nl2. f2: Bartók h9. 11. n2. Táncsics f4. h6. 8. 141 perc a befejezetlen mondatból I—II. (m. **) : Felszabadulás vas.’ de. f 10. ni. A szerelmes Blume (am): Duna 4. n7. f9. Fény h9. 11. n2. A színész és a vadak I—n. (rom) : Fény 23— 28. f4. f7. A tábornok állva alszik (mb. dl**) : Pest-Buda vas. hu. 3. Váltságdíj (ang**) : Bástya h9. 11. n2. Felszabadulás 22—26. és 28-án 14. hfj. R: Pest-Buda 26—28. h5. 7. Rideg Sándor Műv. Ház 23— 28. hő. 7. Zongora a levegőben (m) • Vörös Csillag f6. f7. f9: Éva 26—28. f4. h6. 8: Fórum 26—27. 5. n8: Kultúra 24—25. nfi. f8. ünnep 3 is: Tétény 23—25. f6. h8. ünnep n4 is. AZ ÉJSZAKAI ELŐADÁSOK MŰSORA: Bástya: Vigyázat, vadnyugat (d—fr): minden este 10. Alkotmány: Forrófej (mb, jug) : szombaton nl2. Bethlen : Özvegy Coudércné (írói) : szombaton nll. Budafok: Kabaré (am. **): szombaton nll. Fény: Én nem látok, te nem beszélsz, ő nem hall (mb. ol) : pénteken nll. Toldi: Vigyázat, vadnyugat (ol —fr): szombaton 11. Ugocsa: Vigyázat, vadnyugat (ol— fr) : szombaton 11. Két pont között a legrövidebb görbe (m) . Budapesti filmfórum: nyilvános vita az alkotókkal. Fővárosi Művelődési Ház, XL. Fehérvári út 47, április 27-én 17 órakor. Híradó: 22—23 és 25—28. .Magyar Híradó: Madarak életéből; Kimganszan gyémánt hegyei; Mézes táncos —reggel 9-től este 11-ig, folytatólag. 24-én Nemzetközi szolidaritási nap: Magyar Híradó; Oázisban; Lagos, ahogy én látom; Chile; Hátországból viharzónap reggel 9-tól este 11-ig, folytatólag. GYERMEKMŰSOR: Tíz kicsi csacsi (mesesorozat) : Mátra £10. fii. fl2. f1. f2. f3. f4. f5; Kincselrejtő és komája (mesesorozat) : Bem n4. fő. ünnep 9. nll. fi2. hl. 2 is: Hugó, a víziló (szín. mam): Cinkota 25-én hu. 3: Vadon kiáltása (szín. kanadai) : Balassi 22—25. 5. n8. ünnep h3 is: Kossuth XX. 22 —25. f4. h6. 8: Rákóczi 26— 28. f4. h6. 8: Tétény 26—27. f6. h8: Robinson és a kannibálok (szín. dl) : Madách 25-én. h3: Hegyen-völgyön (szín. m) : Alkotás 24—25. fitöl4-ig. folytatólag. Kati és a vadmacska (m) : Tanács 25-én. 11. m:* Amikor én még kissrác voltam (rajzfilm-összeállítás): Honvéd du. 3. Az Andersonmagnószalagok (am.) : Honvéd 19-től hl-ig folytatólag. Aranyvadászok (dl) : Bethlen 14. h6. 8. Haladás f4. h6. 8. Tanács hft. 11, n2. ünnep hft. n2. Bakaruhában (m. **): Tétény 28- án f6. h8. Bosszú a bércek között (cseh) : Cinkota 26-án n6. f8. Chato földje (am. **) : Rákóczi 23—25. f4. h6. 8. Csillag földön I—II. (sz) : Tisza, este 7. Csínom Palkó (m) : Kelen 26-án. 5. n8. Egy király New Yorkban (am) : Akadémia 23-án £4. h6. 8: Bocskai 23—25. n6. f8. ünnep 3 is: Kultúra 26—27. n6. f8. Elszakadás (mb, am, **): Akadémia 27-én. f4. h6. 8: Béke XIII. 24—25. n6. f8. ünnep 3 is: Kultúra 22—23. n6. f8: Rege 26—28. h6. 8. Az ezüst tó kincse (mb. NSZK—jug) : Kelen 24—25. 5. n8. És hamarosan a sötétség (ang) : Szabadság 22—25. este f8. Fegyverek Prágának (cseh): Ipoly 22—25. n4. f6. 8. Széchenyi 26—28. n4. ffi. h8. Fekete farkasok üvöltése (NSZK) : Akadémia 26-án £4. hfi. 8. Fórum 22—23. és 25-én 5. n8. ünnep h3 is: Tisza 9. 11. 1. 3. 5. Férj válaszúton (am): Kossuth XX. 26—28. f4. h6. 8. Folytassa, cowboy! (ang): Maros 23—25 és 27—28. h6. h8. ünnep f4. is. Folytassa, Kleo! (ang): Akadémia 28-án f4. h6. 8. Béke XV. 26- án n6. f8: Óbuda 22—25. f4. h6. 8. A gyalogjáró (NSZK— svéd): Ady 26-án h6. 8: Akadémia 24-én f4. h6. 8: Tündér 22- én. n6. 18. A halál erődje (lap. **): Tanács 14. hfi. 8. Harc Rómáért I—II. (rub. ro»m—NSZK) : Ipoly 21i—28. 3. h7. Hegyen-völgyön (m): Alkotás 24—25. de. 9-től 4-ig folytatólag. Helga és Michael (mb. NSZK. «**) : Petőfi 23— 25. n6. 18. ünnep 3 is. A hosszú búcsú (mb. am) : Alkotás 22—23 és 26—28. de. h9- től f4-ig folytatólag. A hölgy az autóban, szemüveggel és puskával (fr. **): Bem 22— 24 és 26—28. de. f9. hfl. 1. Hugó, a víziló (mb am. rajz): Cinkota. vas. hu. 3. Joachim, dobd a gépbe! (mb. cseh): Kinizsi 26—28. f4. hfi. 8. Zuglói 22—25. £4. hfi. 8. Kabaré (am. •*) : Óbuda 26—28. 3. ffi. 8. A kaktusz virága (mb. am), a film játszási joga áprilisban lejár: Béke XV. 24- én no. £8. A kalóz menyaszszonya (fr. ♦**): Rege 28-án, hfi. 8. Kamilla, te vagy a sorsom! (mb. cseh): Jókai 22— 25. nfi. h8. ünnep 3 is. Karbonárik (mb. ol—fr) : Ady 27 —28. f6. 8. Kati és a vadmacska (m) : Tanács vas. de. 11. ni. A kenguru (m) : Béke XV. 23-án nfi. f8: Mátra hfi. 8: Újvilág Dózsa 25-én n4. ffi. 8. Keserű csokoládé (mb. ol) : Bocskai 26—28. 5. f8: Cinkota 23—25. 5. f8: Széchenyi 23— 25. 3. ffi. 8. A két aranyásó (mb. NDK): Bem h6. 3. Rege 24—25. hfi. 8. ünnep f4 is. alvilág Dózsa 26—27. ffi. 8. Kincselrejtő és komája (mesesorozat) : Bem n4. fő. ünnep 9. nll. fl2. hl. 2 is. Kis nagy ember (mb. am. **) : Szabadság 26—28. este fp. Lila akácím) : Balassi 26 —28. este nfi. A londoni férfi (cseh) : Petőfi 26—28. n6. ffi. A lopakodó Hold (am): Kinizsi 22—25. f4. h6. 8: Zrínyi nl0. fl2. h2. Mr. Süket trükkjei (am) : Tündér 24-én. nfi. ffi. Óceán (dl) : Tündér 23-án nfi. ffi. Olaszok hihetetlen kalandjai Leningrádban (mb. sz—dl) : Éva 22—25. f4. hfi. 8: Zrínyi du. 4. n7. Orfeusz az alvilágban (NDK) : Világosság 24—25. nfi. f8. ünnep 3 is. Az ördög és a bábjátékos (mb. NDK) : Szabadság 5. ünnep h3 is. Az 5. hatalom (mb. pl): Csillag 26-án és 23- án 5. n3. Zrínyi este f9. pavlinka (mb, cseh): Balaton hft. Piedone, a zsaru (dl) : Béke XV. 25-én 3. n6. f8. Próbaidősök (mb. sz) : Otthon XX. 26—27. nfi. f8. A Sakál napja (ang.fr) : Alkotás h6. f9: Balaton h9. hl2. h3: Béke XV. 28-án 4. 7: Liget 22—27. 5. 8. ünnep 2 is. Sátáni ötlet (mb. fr—dl) : Világosság 22—23. 5. f8. Sivatagban, őserdőben, I —II. (mb. 1): Béke. XTH. 22— 23. 6-kor. Svejk, a derék katona I-II. (mb. cseh): Akadémia 25-én. 3. 7. Jókai 26—27. 6. Szindbád (m. ***) : Csillag 23 —25. 18. A szórakozott (fr) : Világosság 26—27. nfi. fp. Utolsó mozielőadás (am. **) : Honvéd 4-től 8-ig, folytatólag. Váltságdíj egy halottért (mb. am) : Ady 22—25. nfi. 8. ünnep 14 is: Béke XV. 27-én nfi. f8. A vadon kiáltása (kanadai) : Balassi 22—25. 5. nfi. ünnep h3 is: Kossuth XX. 22— 25. f4. hfi. 8: Rákóczi 26-28. f4. h6. 8. Tétény 26—27. f6. h8. Volt egyszer egy vadnyugat T—II. (am—dl) : Nap h4. 7. Vörös rekviem (m) : Balaton este 8. Tündér 26- án nfi. f8. West Side Story I—II. (am) : Tündér 25-én 4. 7. FILMSOROZAT KÖZKÍVÁNATRA: Diadal 14. Kft. 8. 24-én 4. 7, 25- én h4. 7. 22-én Napraforgó, 23- án Vörös rekviem, 24-én Kivándorlók, 25-én Új haza, 26- án Én és a tábornok, 27-én A kenguru, 28-án Rabszolgák. Filmmúzeum (VII., Tanács krt. 3.) : A hölgy egy kissé bogaras (magyar, készült 1938-ban) : IV. 22. 23. 24. 25. 26. 27. 28-án: de. 10. 12. 2. A nap szépe (olasz—fr., készült 1967-ben, rendezte Louis Bonnuel. 16 éven felülieknek) : IV. 22—23-án: du. 4-kor. 24 —25-én: 4. 6. 8. 27—28-án: du. 4-kor. (Jegyelővétel 2 napra előre.) KULTÚRHÁZAK MŰSORA: Gutenberg Művelődési Ház (Vili., Kölcsey u. 2.) : A rejtelmes sziget (fr—spanyololasz, sz, szv): IV. 22—25-én h6, 7. Hugó, a víziló (magyar —amerikai): IV. 26—27-én: h5, 7. JÓKAI MÓR regénye nyomán Irt*: Cs.Horváth Tibor Rajzolta : Fazekas Attila . Hiszen bar a torNYOT ROBBANTOTTAM Win4 Síi! Ve INKÁBB AZ BANKOMAT ROBBAnTvCÁK FII AZOK AZ URAK, AHUsFíL mm/fáztam. MaJD MZ aszta: aia I ESTÜNK A DETONÁCIÓRA. O.VEMIN AZ A VÁD , BeuSRUtE .p. A. Ni ,;viG AMOTT A A EJSKATOROS rcMN/or, Ej A ke. .e,t ZŰRZAVART FIIBAZMÁLJA MEGSZÖKTETNE A KETRECBCBTCN BOGL'AT. rs a második vádpont..? Mezőben volt A KETREC KULCSA, AM/KOZ? ELFOGTÁK. Hogy jutott ahhoz a kulcshoz 1 ffiBRICZIUS MEGFÁZZA A CWGÓr,M/R£ FELTÁRUL MÖGÖTTS AZ A.ZTÓ ” Kanóccal /s lehet robbantani? gondolja a főbíró,de ezt a DOLGOT EGYELŐRE NEM FESZEGETI TOVÁBB. ŐT EZT TŐLEM P SOSEM FOGJA meg tudni SINK/' Hl VÁDLOZ »SSrtnADZA A BELELETADÁSEj ELRENDELEM A kínvallatást. Ka* jogom ŐHOZZÁ! ff UDeleMiHU/MK TELJES AAFÁMÁT RUHÁZOTT RÁM LOCiejlN. Operaház: Falstaff (H. b. 1i. ea.. 7.) — Erkel Színház: Sylvia (2. b. 8. ea.. 7). — Nemzeti Színház: Az a szép, fényes nap (7). — Madách Színház: Warrenné mestersége (Uray b.. 7). — Madách Kamara Színház: A Napsugárfiúk (7). — Vígszínház: Harmincéves vagyok (7). — Pesti Színház: Eredeti helyszín (7). — József Attila Színház: Nálunk, nálatok, náluk (7). — Thália Színház: Fecsegő ékszerek (7). — Vidám Színpad: Lehetünk őszinték? (fél 8). — Mikroszkóp, Színpad: Fehér hajó (7). — Egyetemi Színpad: Jean Vigo Filmklub (fél 6 és fél 8). — Bp.-i Gyermekszínház: Varázslatos muzsika (du. 3.). Amit akartak (ifi. ea.. de. 10). — Bábszínház: Csizmás kandúr (de. 10). Az elvarázsolt (du. 3). — Déryné Színház: Stuart Mária (du. 3). — Főv. Nagycirkusz: Trolle Rodin vízicirkusz (fél 8). — Kamara Varieté: Őfelsége a nő (fél 6 és 8). — Zeneakadémia: M. All. Hangversenyzenekar (fél 8). Kisterem: Szervánszky Valéria zongoraesse (Tavaszi zongorak. 6. fél 8). Kirkanfk rádió 8.27.Gounod: Faust — balettzene 8.45 Amiről Gyulán vitatkoztunk 9.05 Zenés képeskönyv 9.20 Válaszolunk hallgatóinknak 9.35 Hegedűs a háztetőn. 10.05 Nyitnikék 10.40 Zenekari muzsika 12.35 Tánczenei koktél 13.20 Csípős, különleges, édesnemes és társaik 13.40 Népi zene 14.00 Mindenki könyvtára. Dobozy Imre: Kedd, szerda, csütörtök 14.27 Bartók-kórusok 14.43 Kálmán Imre operettjeiből 15.10 Iskolarádió 15.50 Cherbourg-i esernyők. Filmzene 16.05 Lakodalmas dalok 16.35 XVII. századi operákból 17.05 Egy asztal mellett . .. 17.30 Haydn-művek 18.15 Könyvszemle 19.15 Remekírók — remekművek. Thomas Mann: A Buddenbrook ház 20.22 Örökzöld dallamok. Ism. 21.23 Kis rrmsyar néprajz 21.28 Tenoráliák 21.39 A szellemi munka valósága (masomok) 22.20 Pártok és partok Portugáliában 22.30 Évfordulók nyomában . .. Yehudi Menuhin fift éves 23.20 Népdalok, néptáncok Pelőfi rádió 8.05 Záray Márta és Vámosi János énekel 8.20 Partok és partok Portugáliában. Ism. 8.33 Nóták 9.23 Délelőtti torna 9.33 Lukács Pál brácsázik 10.00 a zene hullámhosszán 11-33 A Szabó család. Ism. 12.00 Vikén György szerzeményeiből 12.33 Az élete regény volt . .. Dok.-műsor Hriszto Botev bolgár költőről 13.33 .Játékbirodalom 14.00 Zenés délután lfj.co Ifjúsági Rádió 17.00 ti. félidő 17.50 Szövetkezők. Rip. 18.03 Operettrészletek 18.33 Barátság-slágerexpressz 19.15 Közv. az V. Dózsa— Szeged és a Bp. Honvéd —Csepel bajn. labdarúgó-mérkőzésről 20.00 Ez is az is . . . 22.02 Chopin, h-moll szonáta 22.33 Sanzonok Tomsits Rudolf és Victor Máté szerzeményeiből 23.03 Új dzsesszfelvételeinkből 23.20 Victor de Sabata operafelvételeiből 3. műjor 14.05 Simone Boccaneara. 15.02 A LIPCSEI RADIO FELVÉTELEIBŐL 16.03 A MAGYAR FÚVÓSÖTÖS FELVÉTELEIBŐL 16.31 DRASKÓCZY LÁSZLÓ NÉPZENEI FELDOLGOZÁSAIBÓL. 16.57 Ablak a főutcára. Bogáti Péter hangjátéka 18.03 MONTSERRAT CABALLÉ Puccini-Áriakat Énekel 18.40 MUSZORGSZKIJRA VÉL. EGY KIÁLLÍTÁS KÉPEI 19.15 Iskolarádió 19.33 MONTEVERDI: KERÜLD AZ ELLENSÉGET 19.40 LISZT-ZONGORAMŰvek. Átiratok KOCSIS ZOLTÁN HANGVERSENYE 20.29 Kozmosz. Ism. 21.30 Dzsesszfelvételekből 22.08 ..Hunok Párizsban. . Televízió 9.10 TV-téma 9.15 ITV 10.20 Delta. Ism. 10.45 Bűnügyi múzeum. A bélyeg, ism. 12.05 Játék a betűkkel. Ism. 17.28 Hírek. 17.35 Kuckó 18.05 Ismerje meg Samu Gézát! Portréfilm, ism. Színes 18.25 ..Találkozás a szovjet űrkutatással” 18.50 Minden nap. Dók.-filmetűd — Színes. 19.15 Mese 19.30 Tv-híradó 20.00 Tv-torna 20.05 Sütő András: Egy lócsiszár virágvasárnapja. Dráma két részben, a kaposvári Csiky Gergely Sz. ea.-ban. felv.-ről, 14 éven felülieknek! 21.45 Jégkorong VB — döntő. — Színes Közben: kb. 22.40 Tv-híradó 3. 2. műsor MÉG EGYSZER! 20 00 A capuai fiúk Amerikája. Dok.-film. 20.55 Tv-híradó 2. 21.15 Zenekari est a TV tv-es stúdiójában. Mendelssohn: Hegedűverseny — színes 21.45 Benjámin László. Portréfilm Pozsonyi tv 9.00 ITV 9.30 Kicsinyek műsora 10.00 Életkörnyezet 10.30 ITV 10.50 HINTA 14.55 Orosz nyelvtanfolyam haladóknak 15.25 ITV 15.55 Életkörnyezet 16.25 Közép-szlovákiai híradó 16.45 Millió köszönet 17.10 Ifjú szemmel 17.55 Mese 18.05 Akár a kisgyerekek. Tv-komédia 19.00 Tv-híradó 19.25 A félelem fala mögött 20.25 Jégkorong VB 1976. április 21.