Népszava, 1980. július (108. évfolyam, 152-178. sz.)
1980-07-01 / 152. szám
1980. július 1. Termelőeszköz-kereskedelem Ötven akvárium gazdát keres „— Mondja, marha, mert oly hús? — Olcsóbb a hal, mint a hús!”— válaszolta a plakáton látható, könnyeket ejtő szarvasmarha. Néhány évvel ezelőtt a halgazdaságok és az élelmiszer-kereskedelem közösen kívánta fellendíteni az élő hal forgalmazását, és reklámmal is igyekezett kedveit teremteni a több hal fogyasztásához. Ám az élő hal értékesítésének kelléke, az akvárium drága, és nehezen hozzáférhető berendezés. Annak idején kérték, keresték a szaküzletek, az ABC-áruházak. Kérésüknek igyekezett eleget tenni a Műszaki Árut Értékesítő Vállalat — a MüáRT —, amely csak nagy nehezen talált .A gazdálkodás Az akváriumok ügye egyetlen csepp a termelőeszköz-kereskedelem gondjainak tengeréből. Filléres tétel ahhoz képest, hogy a MÜÁRT éves forgalma meghaladja az ötmilliárd forintot. Ez a vállalat látja el egyebek között konyhagépekkel, mosó- és mosogatógépekkel a szociális és egészségügyi intézményeket, a költségvetési szerveket, berendezési tárgyakkal és kiszolgálási eszközökkel az egész kereskedelmet és vendéglátóipart, szállít anyagmozgató gépeket és tárolási eszközöket gyáraknak, padlóburkolót, létrát, tűzvédelmi eszközöket az építőiparnak, egyéni védőeszközöket, a sisaktól a búváröltözékig, az egész magyar iparnak. Áruinak többségét belföldön gyártatja le, de mintegy 30—35 százalékát importálja, s így szinte valamennyi külkereskevállalkozót, egyrészt az akvárium test, másrészt a működtetéséhez szükséges motor legyártásához, illetve a kettő összeszereléséhez. De talált. S mire az akváriumok elkészültek, megváltozott a piaci helyzet: a boltok csak ritkán jutnak élő halhoz. — Ötven akvárium fekszik a raktárunkban — mondja Fütty Tivadar, a MÜÁRT kereskedelmi igazgatója. — Vevőink már nem kérik, nem veszik át, a nyakunkon maradt. Nincs kinek eladjuk, pedig sok energiát féktettünk a beszerzésébe. Az ötven akvárium most csak a készleteinket növeli, kamatot kell fizetnünk utánuk, szeizmográfia delmi vállalattal kapcsolatban van. A hazai és külföldi szállítók nagy száma, a készletező és forgalmazó tevékenység széles köre sejteni engedi, hogy a MÜÁRT-nál jó szervezőknek, beszerzőknek, kereskedőknek kell dolgozniuk ahhoz, hogy a vállalat be tudja tölteni hivatását. Munkájuk sosem volt könnyű, de most különösen nehéz. Mert az akváriumokéhoz hasonló ügyek mind sűrűbben fordulnak elő. — Forgalmunk szeizmográfként jelzi a gazdálkodási feltételek változásait — állítja a vállalat kereskedelmi igazgatója. — Az árak többszöri módosulása, vevőink beruházási lehetőségeinek hullámzása, a rendelkezésükre álló pénz, illetve igényeik változása meghatározza, mit kell beszereznünk, mit tudunk értékesíteni, sztorníroztak. Erre az évre már csökkenő forgalmat terveztünk. — Ha a vevők sztornírozzák rendeléseiket, az azt is jelenti, hogy növekszik a MÜÁRT kockázata. Elvégre a lemondás akkor érkezik, amikor önök már megrendelték a kívánt árut. Mit tehetnek ilyenkor? — Sokféle megoldás látszik. Egy ügyben most például alighanem a bírósághoz fogunk fordulni. Egy gyár és egy postahi— Nehezen — válaszolja Fütty Tivadar. — Néhány szállítónk jó előre jelege hogy 1980. április elsejétől emeli az M ezen az áron szerződtünk vevőinkkel, továbbítottuk is a megrendelt eszközöket, és most a gyár fő visszavonta az áremelést. Visszamenőleg is visszautalt a számlánkra, az árkilönbözetet Konszernen nem tudunk mit kezdeni a pénzzel, hiszen meg nem tarthatjuk, ahhoz viszont, hogy a több száz vevőnek szétküldjük, valóságos szám- T agyárat kellene nyitniunk Ebben az esetben elvi döntésre várunk. A MÜÁRT legsúlyosabb gondjai abból adódnak, hogy a különféle eszközöket, az emelővillás targoncától a búvárfelszerelésig, olykor évekkel előbb kell megrendelnie, eközben azonban vevői beszerzési lehetőségei és igényei változnak. A KGST- tagorszátokkal például most kell megállapodni abban, hogy egészen 1985-ig milyen emelővillás targoncákat, konténereket, kereskedelmi és vendéglátóipari gépeket kívánnak tőlük importálni. Most, amikor a vevők — a majdani felhasználók — még csak körvonalaiban ismerik inkább csak sejtik, ennek az időszaknak a gazdasági szabályozórendszerét. Vagyis: nem tudhatják pontosan, mire lesz szükségük , például nyitnak-e új üzleteket, venvatal állványkiszolgáló gépet rendelt tőlünk, amelyet mi megrendeltünk a NTKEX-től. A külkereskedelmi vállalat külföldi eladóval szerződött, és most a mi két megrendelőnk közölte: nincs pénze, nem tudja átvenni a gépeket. Mivel ezeket a berendezéseket — enyedi jellegük miatt — másnak nem tudjuk eladni, pert indítunk. — Hogyan tudnak az áringadozásokhoz alkalmazkodni ? Véglátóhelyeket — és azt sem, hogy ha igen, akkorrmilyen mértékben lesznek ezeket például hűtősénekkel felszerelni. A MÜÁRT ebben a bizonytalan helyzetben is természetesen folytata a táráválásokat a KOST-n beh’ib’ partnerekkel. No és a hazai szállítóival, mintegy 500 termelő vállalattal, szövetkezettel. Hogy mégis, mit lehetne tenni ebben a változó helyzetben a bizonyosság fokozása érdekében? Mit annak érdekében, hogy a MÜÁRT-nál ne képződjenek eladhatatlan készletek, ám ugyanakkor a vevők ma még pontosan nem látható, jövőbeni igényeit is ki lehessen elégíteni? A MÜÁRT kereskedelmi igazgatója tudja, hogy válaszával nem ad minden kérdésre feleletet, de amit mond, azt komolyan gondolja, és gyakorolja az egész vállalat: — Kutatni kitartóan a piacot, mindig friss információt szerezni, és eddig ismeretlen mértékű gyorsasággal reagálni a piac változásaira. A gazdasági szabályozás módosulása — mint a MÜÁRT példája is mutatja — egyre nagyobb feladatok elé állítja a gazdálkodó szerveket, és mind több szellemi erőfeszítést, rugalmasságot, sokoldalú mérlegelésen alapuló gyors döntést igényel a vállalati vezetőktől. * Gál Zsuzsa Megnövekedett kockázat — És mit tapasztalnak? négyszereződött: évente Hogyan hatnak a váltó- mintegy 30 százalékkal másolt vevőik vásárlásai- nőtt. 1979-ben azonban rá már szűkültek értékesítési — 1973 és 1978 között lehetőségeink, vevőink egy forgalmunk kereken meg- sor korábbi megrendelést Pénz, amelynek nincs helye NÉPSZAVA Előtérben az emberi tényező Továbbképzés a mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban A mezőgazdasági és élelmiszeripari vezetők továbbképzésének elmúlt évi eredményeiről, gondjairól, s az elkövetkező időszak feladatairól tartott hétfőn sajtótájékoztatót dr. Szűcs Kálmán egyetemi tanár, a MÉM Mérnök- és Vezetőtovábbképző Intézet főigazgatója. Beszámolójában elmondta, az egyre nehezebbé váló gazdasági lehetőségek között a feladatok eredményes megoldásában az emberi tényezők szerepe előtérbe került. Ez — egyebek mellett — megköveteli a vezetők, a szakemberek felkészültségének állandó növelését, korszerűsítését, amelynek egyik módja a tényleges, az üzemi szükségletekhez igazodó továbbképzés. A szakemberellátottság érdekében kidolgozták az egész ágazatot átfogó egységes tervezési rendszert, érvényt szerezve a név szerinti tanfolyami jelentkezéskének. Ezzel elősegítették azt is, hogy a továbbképzés egyre inkább a személyzeti munka szerves részévé váljék. Dr. Szűcs Kálmán hangsúlyozta, hogy megnőtt az érdeklődés az intézet tanfolyamai, elsősorban a szakmai céltanfolyamok iránt. Az 1979-re tervezett 16 000 hallgató helyett 19 000-en vettek részt a tanfolyamokon. Egy esztendő alatt háromról 14- re nőtt azoknak a kurzusoknak a száma, amelyeknek a látogatása eleve képesítéshez kötött. A hallgatói létszám, s a szakelőadások 1980—91ben tovább emelkednek, s az intézet a szakmai — műszaki-technikai — képzés további erősítésére törekszik. Örvendetes tény, hogy a tanulmányi munkába olyan ágazatok is bekapcsolódtak, amelyek korábban nem fordítottak kellő jelentőséget a továbbképzésnek, például a sütőipar, a gabonaipar vagy a szövetkezeti húsipar. Ugyanakkor aktuális gond, hogy a művezetőképzés még nem érte el azt a látogatottságot, amely kívánatos lenne. A MÉM 24 művezetői ágazata közül egyelőre csak token foglalkoznak rendszeresen a vezetők tudásának fejlesztésével, korszerűsíletváltozás, mert e területésével. Elsősorban a menten még hiányzik a képzőgazdasági nagyüzemek-zés teljes üzemi támogatón szükséges a szemlé-tása. (deáki) líffrfiiii/V, IV/VI, Talnat Megtel tanácsos) alakuló ülései A Baranya, a Békés, a Fejér és a Tolna megyei Tanács hétfőn tartotta alakuló ülését. A Baranya megyei Tanács alakuló ülésén részt vett és felszólalt Óvári Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára. Ott voltak Baranya megye országgyűlési képviselői is, köztük Szentistványi Gyuláné, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkára. Az ülésen megválasztották a kilencventagú tanács vezetőit és végrehajtó bizottságának tagjait. A tanács elnöke ismét Horváth Lajos lett; elnökhelyettesei: Földvári János, Takács Gyula és Piti Zoltán. Az ülésen részt vevő Szakáli József, a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság elnöke a népi ellenőrzés munkáját segítő eredményes tevékenysége elismeréséül a KNEB emlékplakettjét adta át Horváth Lajosnak. A Békés megyei Tanács ünnepi ülésén részt vett és felszólalt Pója Frigyes külügyminiszter. Az ünnepi ülésen megválasztották a tizenöt tagú végrehajtó bizottságot és a tisztségviselőket. A Békés megyei Tanács elnöke ismét Gyulavári Pál lett; elnökhelyettesei: dr. Szabó Sándor, dr. Becsei József és Hajnal Károlyné. A Fejér megyei Tanács alakuló ülésén jelen volt dr. Markója Imre igazságügy-miniszter. A tanácstagok ismét Závodi Imrét választották a Fejér megyei Tanács elnökévé, az elnökhelyettesi tisztet továbbra is Fogarasi Tibor, Nagy Jenőné és Teubel György látja el. A Tolna megyei Tanács ünnepi ülésén részt vett Keserű Jánosné könnyűipari miniszter. Az ülésen megválasztották a nyolcvanegy tagú megyei tanács vezetőit, végrehajtó bizottságának tagjait. A Tolna megyei Tanács elnöke ismét dr. Szabópál Antal, elnökhelyettesei pedig Császár József, dr. Kálmán Gyula és István József lettek. Megkezdődött a borsószezon a Paksi Konzervgyárban, ahol a gépsorokon naponta 60—65 vagonnyit töltenek a dobozokba, üvegekbe. A feldolgozás végére a gyár 1150 vagon zöldborsókonzervet bocsát a kereskedelem rendelkezésére (Kiss Árpád felvétele) . 3 .1 farmba# fa — Védtelen díszpolgárok Minden egyes lombos fa igazi kincs a városlakó számára. Aligha cáfolja bárki ezt a sommás megállapítást, még akkor sem, ha kissé túlzottnak érzi. Túlzás lenne? Ha meggondoljuk, hogy egyetlen szabadon álló, nagy lombkoronájú fa évente 25 mázsa portól mentesíti környezetét, máris más a kép. Kiszámították azt is, hogy egy százéves fa életében 18 millió köbméter széndioxidot dolgoz fel a levegőből, s a fotoszintézis útján, 6600 kiló oxigént termel. És ide kívánkozik még egy adat: egy autó, egyetlen óra alatt 670 felnőtt oxigénadagját szívja el. Ugye, milyen nagy szükségünk van minden egyes fára? Az élő oxigéngyárakra? Sokan azt tartják, ma már a fák díszpolgárai és nem csupán megtűrt tagjai a városoknak. Legalábbis így kellene, hogy legyen. A valóság azonban ennél lehangolóbb. Kell a hely az építkezéshez? A legkézenfekvőbb megoldás, kivágni a fákat. S egyáltalán nem csak a nagyberuházások bonyolult tervezői és kivitelezői útvesztőiben szentelnek a kívánatosnál sokkal kevesebb figyelmet a fáknak. Előfordult, hogy egy új, éppen formálódó víkendtelepen a tulajdonosok első dolga az volt, hogy kivágják az 50—60 esztendős tölgyeket és nemcsak a saját telkükön, hanem az odavezető úton is, mert nem fért be a sódert hozó dömper. Azzal szoktuk megnyugtatni lelkiismeretünket, hogy újakat ültetünk. Ám az újak még 15—20 év múlva sem pótolják a régieket. S addig nem kell a jó levegő, az emberi környezet? Nagyon is jól tudjuk már, hogy saját jól felfogott érdekünk óvni minden egyes városlakó fát, így van ez akkor is, ha egy város erdőket mondhat magáénak. Budapest ebből a szempontból is igen szerencsés metropolis. Erdők karéjában épült és erősödött meg, lett világvárossá. Ezért riasztó, hogy veszély fenyegeti a főváros tüdejét. Hozzávetőlegesen egymillió négyzetméter olyan erdőterületünk van, amelynek tulajdonosa a magyar állam, kijelölt kezelője azonban nincs. Ennek ellenére a Pilisi Állami Parkerdő Gazdaság ápolja, rendben tartja ezeket a területeket is. Érthetetlen, hogy a főváros belterületén fekvő erdőknek nincs meg az őket megillető, szokásos jogi védelme. Jelenleg a szóban forgó erdők a földhivatali nyilvántartásban erdőművelésre vannak kijelölve, ám mégis, ha a Budapesti Városrendezési Szabályzat (BVSz) más övezetbe sorolja őket, akkor megtörténhet, hogy a kerületi tanácsok igazgatási osztályai egyszerű határozattal kivonják a zöldfelületek köréből. Még azok az erdők is áldozatul eshetnek a városrendezési céloknak, amelyek a BVSz-ben zöldterületi kategóriába tartoznak. Figyelmeztető, hogy 1975 óta 750 ezer négyzetméterrel csökkent Budapest hagyományos erdőterülete. Érthetetlen, és tarthatatlan ez a helyzet. A zöldterület — ezt nem nehéz belátni — a településszerkezetnek a többi területfelhasználási kategóriával egyenrangú részévé kell válnia. Felhasználása, közelebbi és távolabbi sorsa ugyanolyan komoly megfontolást igényel, mint a közlekedés, vagy a közműhálózat megtervezése. Ezért megnyugtató, hogy a Fővárosi Tanács a közelmúltban határozatot hozott, utasítva az illetékeseket, hogy mielőbb jelöljék ki a magyar állam tulajdonát képező, minden olyan erdőterület kezelőjét, ahol ez eddig még nem történt meg. Ugyancsak intézkedtek, hogy a főváros belterületén levő tényleges erdőterületek, az övezeti besorolástól függetlenül, jogi védelemben részesüljenek. Remény van tehát arra, hogy belátható időn belül eggyel kevesebb veszély fenyegeti Budapest fáit, erdőit. De ez csak az egyik oldal. S úgy tűnik, ezt könnyebben és gyorsabban elhárítják a város vezetői, mint a másikat, mert önmagunktól is meg kell védeni az erdőt. Sajnos, nincs tévedés. Az erdészek évek óta panaszolják, hogy erdeink tisztántartása szinte megoldhatatlan feladat. Legalább 20 ezer köbméter törmelék és hulladék szennyezi természetes környezetünket. A tegnap megtisztított erdőszegélyek holnap ismét megtelnek szeméttel. Pedig helyenként már heti két alkalommal is takarítanak, így például a Normafánál, a Nagyréten. Évente három-négy millió forintba kerül a szemét elhordása, s ezt jószerivel csak kézzel lehet összegyűjteni. Megszervezték az erdővédelmi szolgálatot, próbálják megakadályozni a törmelék lerakását, de a tettes legtöbbször ismeretlen marad. Beletörődhetünk abba, hogy tehetetlenek vagyunk? Semmiképpen sem. Szerencsére így vélekednek a főváros vezetői is. És szigorú intézkedésekkel elejét fogják venni az ilyen közösségellenes magatartásnak. Milliókat költ az állam a budapesti erdőkre. Hangulatos sétautakat építenek, kilátókat emelnek, több mint tíz jól felszerelt erdei játszótér, öt tornapálya, sportrét, kényelmes autóparkoló várja már a pihenni vágyókat. Emellett hihetetlen sok energiát és pénzt fordítunk új erdők telepítésére is. Az ötödik ötéves tervben Budapesten olyan impozáns erdőtelepítési program valósult meg, amelyre még nem volt példa. Ennek nyomán mérséklődött a pesti és a budai oldal közötti aránytalanság: öt esztendő alatt 10 millió négyzetméter új erdő született. A program folytatódik. Az ezredfordulóig további 3600 hektárt erdősítenek, már a hatodik ötéves tervben ebből 700 hektárra kerül sor. A hatalmas feladat jellemzésére egyetlen adat: egy hektár új erdő 45—50 ezer forintba kerül. Környezetünk minőségének megóvása egyre átgondoltabb stratégiát követel, s ennek szerves része a fák, az erdők védelme. Ebben az értelemben sem engedhetjük meg magunknak, hogy a fától ne lássuk az erdőt. Kovács Ildikó