Népszava, 1980. október (108. évfolyam, 230–256. sz.)
1980-10-02 / 231. szám
1980. október 2. A Népfront Országos Tanácsának ülése (Folytatás az 1. oldalról) ritikát is jelent — a népfrontbizottságoknak legyen állandó feladata a javaslatok formálása, sőt, tegyenek kezdeményező lépéseket is. Nemcsak a kialakuló folyamatokhoz kell kapcsolódni tehát, hanem a döntések formálódását is elő kell segíteni a tapasztalatok, a lakosságtól összegyűjtött információk alapján. — Folytatni kívánjuk azt a munkát, amelynek eredményeként bizottságaink és aktivistáink részt vesznek a törvényalkotásban, bekapcsolódnak a törvénytervezetek vitájába — mondotta a továbbiakban. — Az elmúlt években, elhangzott észrevételek, javaslatok a meghozott törvényekben testet is öltöttek. Továbbvisszük az állampolgári jogok és kötelességek szemléletformáló ismertetését, s kongresszusi referátumunkban, valamint az azt követő időszakban is sokat kívánunk foglalkozni a szocialista életmód alakításának kérdéseivel, mozgalmi feladataival. Még szélesebb körben és nagyobb erővel kívánunk részt venni a közoktatás és a közművelődés segítésében. Sarlós István ezt követően a munkastílus, a munkamódszer továbbfejlesztésének szükségességéről szólt, kiemelve a közvetlen kapcsolatok jelentőségét, a munkaidő utáni fórumok összehívásának követelményét. A VII. kongresszus jár majd elől a példával, hiszen a másfél napos munka során szabad szombaton, illetve vasárnap tanácskoznak a küldöttek. A népfront legfelsőbb fórumának előkészítése jegyében egyébként — a kormány tanácsi hivatalával egyetértésben — az idén a szokottnál korábbi időpontra hívják öszsze a falugyűléseket — mondotta befejezésül a HNF OT főtitkára, a mozgalom valamennyi választott testületétől, aktivistájától hathatós támogatást kérve a következő időszakra is. Az előterjesztés elhangzása után Kádár János emelkedett szólásra, és az MSZMP Központi Bizottsága nevében köszöntötte a tanácskozást. A népfront-kongresszusi felkészülésről szólva hangsúlyozta, hogy népünk nagyra értékeli eddigi eredményeinket. Ez nagyon sokféle formában kifejezésre jut. Többek között megnyilvánul abban a nagyfokú politikai érettségben is, amellyel közvéleményünk a nehéz feladatokat is megérti, s kész azok megoldására. Majd aláhúzta: egyaránt szükség van arra, hogy népünk, politikánk nagy eredményeit becsüljük, értékeljük, s arra is, hogy gyengeségeinkről, hibáinkról nyíltan, őszintén szóljunk, hogy azokat ki is javíthassuk. A Központi Bizottság első titkára az elmúlt napok eseményeiről szólva emlékeztetett rá, hogy a múlt héten az országgyűlés megtárgyalta a kormány programját, megvitatta a belső építés és a nemzetközi helyzet fő kérdéseit. E hét elején a Vatikán küldöttségével folyt jó szellemű tárgyalás, amelyen mindkét fél kifejtette alapállását. A tárgyalást méltatva hozzáfűzte, hogy amikor az állam és egyház viszonyáról beszélünk, valamennyi Magyarországon működő egyház és az állam viszonyára gondolunk. Hétfőn ünnepeltük a fegyveres erők napját, amely alkalmat adott arra, hogy kifejezzük megbecsülésünket az egyenruhában szolgálók iránt, akik nem csekély áldozatkészséggel, odaadással, fáradtsággal helytállnak, őrzik szocialista társadalmunk törvényes rendjét, határaink sérthetetlenségét, népünk biztonságát és békéjét. Kádár János ezután rámutatott arra, hogy a mi legfőbb erőnk a szocialista nemzeti összefogás és egyetértés, amely — nem könnyű utat bejárva — sok-sok év alatt kibontakozott, és ma a társadalmi élet minden területén elevenen ható fontos tényező. Bármilyen kérdés megoldásáról is legyen szó, erre az erőre lehetett és lehet számítani, támaszkodni. Szocialista nemzeti egységünk pártállásra, világnézetre, hivatásra, nemzetiségi származásra való tekintet nélkül minden alkotásra kész, jószándékú embert tömörít. Ezt a szocialista nemzeti egységet és összefogást a Magyar Szocialista Munkáspárt vezetésével sok erő kovácsolja, de intézményes letéteményese a Hazafias Népfront. E mozgalom társadalmunk politikai rendszerének egyik fundamentális intézménye. Ennek szellemében és ezzel a felelősséggel kell mindenkinek dolgoznia, aki a Hazafias Népfront-mozgalomban bármit vállal és tesz. Kádár János ezt követően a munkastílusról, a munkamódszerről szólva aláhúzta a kevesebb papírt felemésztő, oldottabb, közvetlenebb népfrontmozgalmi tevékenység jelentőségét. A Központi Bizottság első titkára befejezésül üdvözölte a Hazafias Népfront VII. kongresszusának összehívását. Hangsúlyozta: a tanácskozás előkészítésével, a tömegeket megmozgató rendezvényekkel, s a belpolitikai élet kiemelkedő eseményét jelentő kongresszusi munkával tovább erősödik a népfront-mozgalom, növekszik befolyása, ami egyben népünk szocialista nemzeti egységének további erősítését is jelenti. A Hazafias Népfront, amely nehéz történelmi korszakban született, rendeltetésének megfelelve, minden erejét népünk javáért, békésebb, szebb életéért, és egy biztonságosabb világért mozgósítja. Befejezésül e hivatás eredményes betöltéséhez kívánt sok sikert a szocialista építésért a jövőben is tenni kész népfrontaktivistáknak. A HNF OT ülésén az előterjesztéshez hozzászólt még Pesta László, a népfront budapesti bizottságának alelnöke, Szabó János, a HNF Zala megyei Bizottságának titkára és Rácz Gyöngyi agrármérnök, az OT tagja. Az észrevételeket Sarlós István összegezte. Ezt követően a Hazafias Népfront Országos Tanácsa határozatot hozott a VII. kongresszus időpontjára, majd arra, hogy a helyi és a területi népfrontbizottságokat 1980. október 15. és 1981. január 30-a között kell újjáválasztani. Az Építők Rózsa Ferenc Művelődési Házában megrendezendő kongresszuson mintegy ezer küldött vesz majd részt. Az Országos Tanács elfogadta a VII. népfrontkongresszus napirendjét. Az ülés Kállai Gyula elnöki zárszavával ért véget. az sem baj, ha városonként akad egy-két élelmes ember, aki valami jó ötlettel százezreket, milliókat keres. A meggymagos emberen kívül hallottam olyasvalakiről, aki egykoron — ki tudja, hogyan szerezte a megbízatást — az albán államvasutaknak szállította a szabványosított köpőcsészéket, s ezen gazdagodott meg. Önmagában semMlaki hiánypótló szolgáltatással, kisiparral, értékes találmánnyal, szellemi képességével az átlag sokszorosát keresi. Nem zavarnak az ügyes emberek — csak az ügyeskedők. Akik a gazdaság hálójának réseit kihasználva szerzik meg azokat a hihetetlenül nagy jövedelmeket, amelyeket egy reális jövedelemelosztású országban legfeljebb egykét Európa-hírű nagyvállalat-vezető, tudós, Kossuth-díjas művész kereshetne meg. (Tegyük hozzá, hogy az elsoroltaké gyakran nem éri el egy diszkósztár vagy hurkapálcagyártó kisiparos életszínvonalát.) ők is csak azért zavarnak, mert ahogy nem egészen tisztességesen szerezték a pénzt, ugyanúgy viselkednek a birtokában. Úgy érzik, mert mondjuk, túljártak némelyek eszén, már az egész ország feje fölött elnézhetnek. Mert élelmesebbek, mint más, már senkit sem kell becsülniük, semmit sem tisztelniük. Újra elmondom, nem önmagában a nagy pénzről van szó, hanem arról, hogy nagyon sokan nem tisztességesen szerzik. Kádár János így szólt róluk röviden, tömören angyalföldi választási beszédében : „az élősdiséget fel kell számolni, fel kell lépni azok ellen, akik helyzetünk nehézségeivel visszaélve, manipulációkkal igyekeznek előnyökhöz jutni ... Nagyobb számban vannak olyanok, akiket a rendőrség meg az ügyészség nem tud rajtakapni. Az ingyenélőkről és az élősdiekről van itt szó, akik miatt mérgelődik, sőt sokszor dühöng a tisztességesen dolgozó ember. Ezek az ingyenélők úgy fogják föl a szocializmust, mint egy utazást, amelyben ők a potyautasok. Nem vették meg a jegyüket, vagy elfelejtették kifizetni, s úgy ülnek a helyükön merev, indián kőarccal, mintha a bérlet a zsebükben volna ... Társadalmi, közösségi feladat, hogy környezetük tudtukra adja: a szocializmusban senki sem lehet potyautas.” Aligha ellenkezik a gondolatmenettel, ha kiterjesztjük a fogalmat. Nem csak az élősdiékről, manipulálókról van szó. Potyautas mindenki, aki nem dolgozik meg a jegyéért, hanem csalással szerzi, vagy akár az ütközőn potyázik. De potyautasok azok is, akik esetleg nem jobbmódúak, mint az átlag, csak éppen nem dolgoznak meg a bérükért. Akik munkában a sor végén állnak, fizetésosztáskor viszont tülekednek az első helyek felé. Akik a munkájukat olyan mély undorral végzik, hogy az már hihetetlen. Az ember nem is érti például, milyen örömet, kielégülést jelent az építőipari villanyszerelőnek, hogy a mások által évekig várt lakásban csak fölrakja a falra a konnektort, a csavarokat már nem szorítja meg, ügyet sem vetve arra, hogy a konnektor így életveszélyes. Milyen örömet jelent ugyanott valamelyik kollégájának, hogy az újonnan fölrakott fürdőszobaajtót össze-vissza karcolja vésővel? Ráadásul a hibát munkatársának kell ingyen kijavítania. Milyen érzéssel ül a munkahelyén az a tisztviselő, aki ügyünket-bajunkat lélektelenül, unalommal, egy vértanú szenvedő arcával intézi? Mit csinálnak azokban az irodákban, ahol néha napokig nem lehet senkit elérni? Sorolhatnánk fenp példák is fönt, mert ez a potyautasság — éppen egyesek kihívó, hivalkodó módszerei miatt — néha olyan érzéseket kelt bennünk, hogy talán azok vannak kevesebben, akik megváltották a jegyüket. Aligha kell bizonygatni, hogy ez nem igaz. Még azt is föltételezhetjük jószándékúan, hogy a látszólagos potyautasok nagyobbik része inkább csak szórakozott, unott, könynyelmű ember. De azt is tudjuk, hogy bármelyik buszon, villamoson nagyobb lármát csaphat egy jegy nélkül utazó randalírozó, mint száz tisztességes utas. Végső soron a jeggyel utazók feladata, hogy tegyenek valamit a potyautasok, az indián kőarcúak ellen. Lehet, hogy a látszat szerint eleinte ezt a saját kárunkra tesszük. De csak a látszat szerint. Mert felbecsülhetetlen nyereségünk lenne, ha megszabadulnánk a potyautasoktól, az önbecsülésünket sértőktől, a tisztességünket megalázóktól, a hétköznapjaink derűjét megrablóktól. Szántó Péter KÖZÉLET Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, a Ciprusi Köztársaság nemzeti ünnepe alkalmából táviratban üdvözölte Szpirosz Kiprianu köztársasági elnököt. NÉPSZAVA Társadalombiztosítási jubileum A társadalombiztosítás szakszervezeti irányításának 30. évfordulója alkalmából jubileumi ülést tartottak szerdán a SZOT Központi Iskolán. Az ülést dr. Csehák Judit, a SZOT titkára nyitotta meg, majd dr. Bartos István főigazgató, Koszorús Ferenc, a Vasutasok Szakszervezetének főtitkára és dr. Ágoston József, a Szakszervezetek Csongrád megyei Tanácsának vezető titkára tartott előadást. A jubileumi ülés Palotai Károlynak, a SZOT alelnökének zárszavával ért véget. Az évforduló alkalmából Gál László, a SZOT főtitkár-helyettese kitüntetéseket adott át. A Munka Érdemrend arany fokozatával tüntették ki eredményes munkája elismeréséül, nyugdíjba vonulása alkalmából dr. Boross Lászlót, a Borsod megyei Társadalombiztosítási Igazgatóság vezetőjét. A Munka Érdemrend ezüst fokozatát kapta Kócsa János, a Fejér megyei Társadalombiztosítási Igazgatóság helyettes vezetője. Lapos Jánosnét, a Komárom megyei Társadalombiztosítási Igazgatóság főkönyvelőjét és dr. Kárász Vilmát a Budapesti és Pest megyei Társadalombiztosítási Igazgatóság osztályvezetőjét a Munka Érdemrend bronz fokozatával tüntették ki. A Szakszervezeti Munkáért arany fokozat kitüntetést kapta: Aranyvári István, a Budapesti és Pest megyei Társadalombiztosítási Igazgatóság osztályvezetője, Koncsek János, a SZOT Társadalombiztosítási Főigazgatóság osztályvezetője, dr. Koszorús Béláné, a Fejér megyei Társadalombiztosítási Igazgatóság csoportvezetője, dr. Mosonyi István, a Borsod megyei Társadalombiztosítási Igazgatóság ózdi kirendeltsége vezetője, Nagy Ferenc, a Csongrád megyei Társadalombiztosítási Igazgatóság osztályvezetője, Nagy Gábor, a Hajdú-Bihar megyei Társadalombiztosítási Igazgatóság főkönyvelője, Naszády Iván, a Budapesti és Pest megyei Társadalombiztosítási Igazgatóság osztályvezetője és Szőke Jenő, a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság főosztályvezetője. A Szakszervezeti Munkáért ezüst fokozat kitüntetést kapta: Abonyi Margit, a Szolnok megyei Társadalombiztosítási Igazgatóság főelőadója, Árvai Zoltán, a Borsod megyei Társadalombiztosítási Igazgatóság főkönyvelője, Berndt József, a Békés megyei Társadalombiztosítási Igazgatóság gyulai kirendeltsége vezetője, Bokor József, a Vas megyei Társadalombiztosítási Igazgatóság osztályvezető helyettese, Borbély Lajos, a Győr- Sopron megyei Társadalombiztosítási Igazgatóság osztályvezetője, Csasznai Imréné, a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság osztályvezetője, Egressy Lajos, a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság főelőadója, dr. Havasi László, a SZOT Társadalombiztosítási Főigazgatóság osztályvezetője, Jakab Ferenc, a Szabolcs- Szatmár megyei Társadalombiztosítási Igazgatóság osztályvezetője, Jakubovits László, a Budapesti és Pest megyei Társadalombiztosítási Igazgatóság osztályvezetője, Kiss László, a SZOT Társadalombiztosítási Főigazgatóság osztályvezetője, Kovács Pál, a Hajdú-Bihar megyei Társadalombiztosítási Igazgatóság osztályvezetője, Kubik József, a Budapesti és Pest megyei Társadalombiztosítási Igazgatóság szaktanácsadója, Kuszi Sándor, a Veszprém megyei Társadalombiztosítási Igazgatóság osztályvezetője, Laták József, a Budapesti és Pest megyei Társadalombiztosítási Igazgatóság osztályvezetője, dr. Mészáros József, a SZOT Társadalombiztosítási Főigazgatóság főmunkatársa, Mosonyi Lászlóné, a Baranya megyei Társadalombiztosítási Igazgatóság csoportvezetője, dr. Rosner Vilmos, a SZOT Társadalombiztosítási Főigazgatóság vezető jogtanácsosa, Szabó Endre, a Komárom megyei TársadalombiztosításiIgazgatóság osztályvezetője, Uhrin Pál, a Békés megyei Társadalombiztosítási Igazgatóság főkönyvelője, Vajda Károly, a SZOT Társadalombiztosítási Főigazgatóság főelőadója, és Vajna József, a Bács-Kiskun megyei Társadalombiztosítási Igazgatóság osztályvezetője. Harmincan a Társadalombiztosítás Kiváló Dolgozója kitüntetést, 68-an 5 JOGSEGÉLYSZOLGÁLAT i 1 megözvegyült férj A közvélemény jogban kevésbé járatos része, különösen az érintettek környezete vegyes érzelmekkel figyeli a halálos üzemi balesetek törvényes következményeit. Őszintén sajnálják a csonkává vált családot, amelynek — mintha nem lett volna B. Pálnéra, a „Délkő” Balatonfelvidéki Kőbányák raktárosára 1979. október 6-án munka közben rádőlt az egyik raktári polc, és a szerencsétlen asszony életét vesztette. A vállalat nem vitatta munkajogi felelősségét, és özvegyi kártérítésként önként több mint 13 ezer forintot, majd a munkaügyi döntőbizottság határozata alapján további ötezer forintot fizettek ki a — másodikos gimnazista és az általános iskola negyedik osztályába járó — két fiával magára maradt férjnek. Ugyancsak a döntőbizottság kötelezte a vállalatot, hogy a kert- és szőlőműveléssel 1980-ban járó többletkiadás és elmaradt haszon címén 10 725 forintot fizessen az özvegy férjnek. B. Pál azonban úgy vélekedett, hogy ezzel korántsem térült meg a kára. A Székesfehérvári Munkaügyi Bírósághoz benyújtott keresetében azt kérte, hogy 1980. január A vállalat képviselője a kereset elutasítását kérte, mondván: 1980-ra már kielégítették a felperes említett igényeit, és attól sem zárkóznak el, hogy időről időre a jövőben is megfizessék az elmaradt hasznot, illetve az indokolt többletkiadásokat. De a háztartási alkalmazott igénybevételét a vállalat semmiképpen sem tudja elfogadni. Ilyen esetben a bíróság végigmegy minden tételen és a meghallgatott tanúk vallomásai, továbbá a rendelkezésre álló más bizonyítékok mérlegelése alapján alakítja ki álláspontját. Érdemes kiemelni, hogy a keresetveszteség címén előterjesztett kárigényt — bár a vállalat ezt külön nem is vitatta — a bíróság nem találta megalapozottnak, elég a tragédia — nehezednek az életkörülményei is. Másrészt viszont, ha fülükbe jutnak a kártérítési követelés részletei, könnyen készek az ítélettel, aha, hasznot akarnak húzni hozzátartozójuk halálából. 1-től kezdődően — a már kifizetett összegek beszámításával — kötelezzék a vállalatot havi 2800 forint járadék fizetésére. A perben munkahelyének, a Vértesi Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaságnak a jogsegélyszolgálati vezetője, dr. Tóti József képviselte. Az özvegy férj előadta, hogy mivel ő napi 10—11 órát az erdészetben dolgozik, felesége gondozta az állatokat, látta el a háztartást, sőt, főleg az asszony tevékenykedett a kertben és a szőlőben is. Feleségének halálával kevesebb sertést és baromfit tudnak tartani, a kerti munkákhoz napszámosokat, a háztartás vezetéséhez pedig külön alkalmazottakat kell foglalkoztatniuk. A keresetlevél pontról pontra feltünteti a család ebből származó kárát, s B. Pál még hozzáteszi: havi jövedelmük a két gyermek után kapott árvaellátás ellenére is 340 forinttal kevesebb, mint a baleset előtt volt. A bíráknak a következőket kellett átgondolniuk. Amíg a feleség élt, az ő 3568 és a férj 4582 forintos fizetésével a család havi jövedelme 8150 forintot tett ki. Ebből az apára és a két gyermekre (az állandó bírói gyakorlat a teljes összegből egy-egy gyermekre 20— 20, egy-egy szülőre pedig 30—30 százalékot számol) 5705 forint jutott. A baleset után a férj változatlan fizetése a két gyermek árvaellátásával, 2180 forinttal egészül ki, s e 6762 forintos családi jövedelem a tragédia következtében már csak háromfelé oszlik. Egy alapműveletet kell még elvégezni, és kiderül: nemhogy csökkent volna a család jövedelme, hanem még körülbelül ezer forinttal növekedett is. Ez az ezer forint még fel-felbukkan ebben az ügyben, de menjünk sorjában! A bíróság a háztartási alkalmazott igénybevételét — ellentétben a vállalattal — teljes mértékben indokoltnak találta. A tanúk ugyanis egybehangzóan bizonyították, hogy kezdetben a férj más községben lakó idős édesanyja utazott rendszeresen a családhoz főzni, mosni, vasalni, takarítani, majd egy falubeli asszony vállalta a háztartás vezetését. B. Pál ezért a munkáért havi 1500 forintot fizet. A bíróság először is leszögezte: az özvegy férjtől és két kiskorú gyermekétől nem lehet elvárni, hogy az egésznapos munka, illetve tanulás hasonló alapossággal számította ki a bíróság, a tanúk vallomása alapján, mekkora haszontól esik el a család a kevesebb disznó és baromfi nevelése révén, illetve menynyivel kell több napszámot fizetniük a zöldségeskert műveléséért, a szőlő ápolásáért, mint az asszony életében, összegezve az egyes kártételeket, a vállalat 1980-ra elmaradt haszon címén 8 ezer forintot, a mezőgazdasági műveléssel járó kiadás címén 4 ezer forintot, a háztartási alkalmazott munkabérének fejében pedig 9600 forintot, összesen tehát 21 600 forintot köteles megtéríteni. Amint korábban már érintettük, a döntőbizottság határozata nyomán a Balatonfelvidéki Kőbamellett egyedül ellássák a háztartást is. (Hogy a szerencsétlenül járt aszszonytól el lehetett-e várni ugyanezt, az egészen más kérdés, és nem esik jogi megítélés alá.) A bíróság szerint sem vitás, hogy a férj édesanyja erkölcsi kötelezettségének is eleget tett, amikor a háztartási munkákban közreműködött, de ilyen jellegű huzamos segítséget még a legközelebbi hozzátartozótól sem lehet ingyen elvárni. Végül, ami a háztartási munkák ellenértékét illeti, ez heti 20—22 órával számolva, körülbelül 17 forintos órabérnek felel meg, tehát korántsem túlzott, a szokásos díjazás mértékét nem haladja meg. A fentiek ellenére a bíróság a háztartási többletkiadás vállalatot terhelő részét ennél alacsonyabb összegben állapította meg. Mégpedig arra a bizonyos ezer forint relatív családi jövedelemnövekedésre való tekintettel, amelyből legalább részben fedezhető a háztartási alkalmazott bére, nyári 10 725 forintot már kifizetett, erre az évre tehát még 10 875 forinttal tartozik — mutatta ki 1980. augusztus 12-i ítéletében a Székesfehérvári Munkaügyi Bíróság. S mivel a megállapított károk a jövőben rendszeresen és visszatérően merülnek fel, a bíróság — a munkaügyi döntőbizottság határozatát megváltoztatva — kötelezte a vállalatot, hogy 15 napon belül fizessen meg B. Pálnak 3675 forint hátralékos kártérítést, 1980. szeptember 1-től pedig havi 1800 forint folyamatos járadékot. Ha megnézzük, ez pontosan ezer forinttal kevesebb a megözvegyült férj perbeli igényénél, de ennyivel nőtt is a család havi jövedelme. Kéri Tamás A követelés jogcíme Nem lehet ingyen elvárni Ismét az ezer forint