Népszava, 1981. január (109. évfolyam, 1–26. sz.)
1981-01-01 / 1. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! «csütörtök, 1981. január 1.,169. évfolyam, 1. számbára 1 80 forint A MAGYAR SZAKSZERVEZETEK KÖZPONTI LAPJA Új esztendő — megújuló lappal írta: Jakab Sándor, a SZOT főtitkárhelyettese Új külsővel köszönti az új esztendőt a magyar szakszervezeti mozgalom központi lapja, a Népszava. Ez az új, az eddiginél színesebb, vonzóbb külső, a jobb, korszerűbb nyomás — párosulva a máris érzékelhető tartalmi gazdagodással kifejezi, jelzi azt a jelentős helyet, amelyet a Népszava betölt a magyar szakszervezeti mozgalom tevékenységében, a munkásság, a dolgozók minden rétegének életében, érdekeinek kifejezésében és védelmében, a szocialista építés szolgálatában. A mai számtól kezdve 109. évfolyamát írja ez a nagy hagyományokat őrző és ápoló lap, amely születésétől fogva összeforrott a szervezett munkásság harcaival, küzdelmeivel. Az alapítása óta eltelt több mint egy évszázad viharaiban — az időszaki megingásoktól eltekintve — a Népszava fáradhatatlanul formálta a munkásöntudatot, védte a dolgozó ember érdekeit, a tőke elleni harcra buzdította, a szocialista eszmére nevelte a munkásságot. A Népszava, amely a szervezett dolgozók, a magyar szakszervezeti mozgalom erejének, befolyásának növekedésével együtt fejlődött és erősödött, akkor felel meg jól a vele szemben támasztott mind magasabb követelményeknek, ha ezeket a nagyszerű hagyományokat folytatva szolgálja olvasóit, küldetéséhez méltóan tájékoztatja az ország népét hazánk és a világ dolgairól, a szocializmust formáló ember mindennapjairól. Ebben eddig is becsülendő erényeket mutatott fel a lap. Jelzi ezt olvasottsága, a dolgozók körében tapasztalható népszerűsége. De most tovább kell erősíteni ezeket a jó vonásokat ahhoz, hogy reális tükre legyen a megnövekedett lehetőségekkel, s ebből fakadóan minden eddiginél nagyobb társadalmi tekintéllyel és felelősséggel cselekvő szakszervezeti mozgalomnak. A magyar szakszervezetek ma már a hatalom igazi részeseiként töltik be kettős, de egymástól elválaszthatatlan, fontos hivatásukat: a munkáshatalom erősítését, a szocialista építés előmozdítását és a szervezett dolgozók érdekeinek védelmét, következetes képviseletét. Önállóságuk erősödésével nemcsak végrehajtói, hanem alakítói, formálói is a társadalom programjának, nélkülözhetetlenül fontos funkciókat töltenek be a fejlett szocialista társadalom építésében. Erre a megkülönböztetett szerepre utalt Kádár János elvtárs is a szakszervezetek december közepén tartott XXIV. kongresszusán elhangzott felszólalásában. Az a feladatunk, hogy minden képességünkkel, erőnk, tudásunk legjavával segítsük az ország gazdaságának az új követelményekhez igazodását, azoknak a törekvéseknek a megvalósítását, amelyeket az új esztendővel kezdődő VI. ötéves terv célul tűzött ki. Társadalmunk valamennyi rétegének közös érdeke, egész népünk nemzeti ügye, hogy valóság legyen elhatározásainkból : hatékonyabban, gazdaságosabban termeljünk, gyorsabban, rugalmasabban igazodva az itthoni és külföldi vevők igényeihez, jobban számolva kínálkozó lehetőségeinkkel és a cselekvésünknek határt szabó realitásokkal. Csak így érhetjük el, hogy a VI. ötéves terv időszaka egyenletes és tisztes gyarapodást hozzon országunknak, népünknek. Úgy, ahogyan azt mindannyian szeretnénk. Bizakodással, reménnyel telve kívánunk egymásnak boldog új esztendőt ezekben a napokban. Ez a bizakodás nem pusztán a vágyainkra épül, reményünk nem vakremény, hanem biztos alapokon nyugszik. A népünk közös küzdelme, közös törekvése nyomán született eddigi eredményeink teszik megalapozottá. Az, hogy a most befejeződött ötéves tervünk idején a közismert világgazdasági és egyéb nem csekély gondjaink, bajaink ellenére iparunk termelése 18—19, mezőgazdaságunké pedig 13 százalékkal nőtt, 8—9 százalékkal emelkedett az egy főre jutó reáljövedelem, mintegy 13 százalékkal a fogyasztás, és az utóbbi két esztendőben már igyekezetünk szerint mérséklődött az egyensúlyhiány is. Az óesztendőben sokat beszéltünk arról, hogy a világgazdaság számunkra tartósan kedvezőtlen változásai mennyi gondot okoztak s okoznak mindannyiunknak. Valóban nem kevés gond szakadt ránk. De azoknak van igazuk, akik a régi magyar közmondást vallják: nincsen olyan rossz, amiben valami jó ne lenne. A nehezebb gazdálkodási feltételek nemcsak hátrányosak lehetnek, hanem előnyünkre is válhatnak: segíthetnek megakadályozni az elkényelmesedést, növelik az új dolgokra fogékony, a régi beidegződéseken, az elavult módszereken, eljárásokon változtatni merő emberek cselekvési lehetőségeit. Erre pedig nagy szükségünk van, mert az új, a korszerű nem mindenütt és mindig tud olyan gyorsan utat törni magának, mint kívánatos lenne, az önmagukat túlélt, a céljainkat valamikor jól szolgáló, de már elavult megoldásokkal pedig nem minden esetben tudunk idejében szakítani. Lenin utalt rá egy helyütt, hogy néha könnyebb a barikádokon meghalni, mint megtanulni számolni. Pedig ha azt akarjuk, hogy megfeleljünk korunk követelményeinek, akkor nincs más választásunk, jól meg kell tanulnunk számolni, azaz minden eddiginél nagyobb szellemi befektetéssel, több figyelemmel, összefogottabb, célratörőbb munkával, tehát pontosabban, fegyelmezettebben kell dolgoznunk. Vezetőknek és beosztottaknak, fizikai és szellemi dolgozóknak egyaránt. A szakszervezeti mozgalom, a szervezett munkásság azt várja a megújult Népszavától, hogy ennek a törekvésnek adjon teret hasábjain, bátran segítse nyilvánossághoz az ezt szolgáló erőfeszítéseket, a jól végzett, eredményes munka, a tisztességgel, szívvel-lélekkel dolgozók megbecsülését. A gazdálkodás hatékonyságát, termékeink minőségét csak úgy tudjuk gyökeresen javítani, ha a vállalatok is, meg az egyes dolgozók is szigorúan a teljesítményük, az elvégzett munka értéke szerint jutnak jövedelemhez. Nagy a szakszervezetek felelőssége és cselekvési lehetősége a dolgozók közérzetét, hangulatát befolyásoló, az életkörülményeket meghatározó tényezők alakításában. Erre XXIV. kongresszusunk is ráirányította a figyelmet. Nem engedhetjük meg, hogy a termelés, a gazdálkodás fontosságára hivatkozva, bárhol is háttérbe szoruljon a munka legfontosabb eleme: az ember. Az új esztendőben tovább kell erősítenünk azt a felismerést, hogy a jó társadalmi közérzet nem kizárólag az anyagiakon múlik. A tisztességes munkáért járó tisztességes bérrel együtt az is fontos, hogy az előre vivő, jó törekvésnek legyen mindenütt zöld útja, ne pokoljárásra kényszerüljön az, aki szóvá tesz rossz vagy felemás intézkedéseket, aki a kényelmes, megszokott módszerek helyett valami mást, hasznosabbat, eredményesebbet akar. Csak úgy lesz alkotó, tettekre serkentő a munkahelyi légkör, ha mindenütt egyértelműbb ösztönzést kap a nyílt hangvétel, az őszinte szó, a valóságos emberi értékek megbecsülése, ha rangja lesz az egymás iránti tiszteletnek, segítőkészségnek, s ha nem a beosztás dönti el, kinek van igaza, kinek nincs. Ebben pedig csak akkor léphetünk előre, ha minden, a legapróbbnak, a legjelentéktelenebbnek látszó ügy mögött is képesek vagyunk meglátni az embert, felismerni az érdekeit, mindennapi gondjait. Természetesen nem elvtelen jótékonykodásról van itt szó. Mert akinek jogtalan, érdemtelen az igénye, annak ezután is nemet kell mondani, őszintén és egyenesen. Boldog lesz-e az új esztendő? Meghozza-e mindannyiunknak azt, amit várunk tőle? Most, amikor még fülünkben cseng az éjféli pohárcsendülés, ezt aligha mondhatjuk meg. Azt azonban biztosra vehetjük, hogy a cselekvés, a boldogulás kovácsolásának lehetőségét mindenkinek megadja ez az esztendő. Magunkon múlik, mit és mennyit ragadunk meg ebből a lehetőségből. Ehhez kívánunk jó erőt és egészséget a lap valamennyi olvasójának, minden tenni akaró embernek.