Népszava, 1984. április (112. évfolyam, 78–101. sz.)
1984-04-18 / 91. szám
6 A Csili és a „Táncsics” Megújuló művelődési otthonok Pesterzsébeten Pesterzsébeten a következő egy-két évben megújul két művelődési otthon épülete. Az egyik a jól ismert, nagy hagyományokkal rendelkező Csili, a másik pedig a Táncsics. Elkerülhetetlenül szükséges már a felújításuk. Örömmel hallottuk, hogy a SZOT titkársága a jelenlegi, kétségtelenül nem könnyű gazdasági helyzetben is 17 millió forintot szavazott meg erre a célra, valamint további 5 milliót biztosított a következő tervidőszakban. Ehhez adott még 6 milliót a XX. kerületi Tanács. (Pesterzsébeten évek óta közös igazgatás alatt működnek a szakszervezeti és a tanácsi művelődési házak.) Az induló tőke tehát biztosított, a munkálatok tere Táncsics Művelődési Ház felújításával kezdik. Azt az első időszakban teljesen be kell zárni, ugyanakkor párhuzamosan a Csiliben csak olyan munkákat végezhetnek az építők, amelyek bent, a termekben folyó művelődési tevékenységet nem zavarják. Amikor pedig dolgozni kezdenek majd az ottani színházterem megfiatalításán is, a népművelők a kiscsoportos formákat és a kamaratermi rendezvényeket igyekeznek szorgalmazni. De még így is lesz olyan rövidebb szakasza a felújításnak, amikor a Csiliből is ki kell majd menni mindennel. Úgy tervezik, hogy akkor sűrítik majd a szabadtéri rendezvényeket, ha az vének elkészítése is a befejezéséhez közeledik. Várhatóan ebben az évben el is kezdik a felújítást. Teljesen bezárni azonban nem lehet a Csilit, hiszen a kerületnek, de az egész úgynevezett dél-pesti vonzáskörzetnek legnagyobb és legjelentősebb művelődési otthona. Ez évi költségvetése 12,5 millió forint, ebből 5,5 millió a támogatás. A maradó 7 milliót — csak kulturális szolgáltatásokkal! — a felújítás közepette is elő kell teremtenie. Milyen elképzelései és lehetőségei vannak a XX. kerületi Művelődési Otthonok Igazgatóságának? Ezzel a kérdéssel kerestük meg Sándor Zoltán igazgatót és Maróti Istvánné igazgatóhelyettest, időjárás megengedi, s még több lesz a kihelyezett klub, szakkör, előadás, tanfolyam — hol, mihez van hely és megfelelő körülmény. Sokat segít most az, hogy nem az építkezés miatt kezdtek gyorsan kapcsolatokat keresni. A művelődési intézmények régóta jó együttműködést alakítottak ki a kerület gyáraival, üzemeivel, intézményeivel. Tevékenységük mintegy harminc százalékát most is az adja, hogy a munkahelyeken szerveznek különböző művelődési formákat. Ezek számát kell majd növelni akkor, amikor a Csiliben csöveket, vezetékeket, födémet, s ki tudja előre még mit cserélnek. A művelődési otthon erősen részese a kerület közművelődési élete szervezésének, biztosításának. Az általában Mindent meg kell tartani Ebből következik, hogy a szükséges felújítás ideje alatt is, amit csak lehet, mindent meg kell tartania jelenlegi tevékenységéből. Biztosítani kell a közösségi formákat, nem mondhatnak le a hagyományokról, helyet kell teremteni átmenetileg másutt, különböző együtteseknek, csoportoknak. Például a munkásénekkarnak, a festőkörnek, a nyugdíjasklubnak, ahol sorban állnak tagságért, olyan kedvelt, lévén ugyanis korlátozott a befogadóképessége. Vagy ott a három nagy, nemzetközi minősítésű együttes: az Astra Bábegyüttes, a Megérdemlik a figyelmet A Hazai Fésüsfonó- és Szövőgyár művelődési házával és még néhány hellyel alakulnak már az olyan kapcsolatok, hogy valamely formában oda át lehet telepíteni bizonyos tevékenységeket. A kerület lakói, dolgozói tehát továbbra is igénybe vehetik majd a művelődési, szórakozási, ismeretszerzési lehetőségeket, legföljebb a szokottnál több helyen addig, amíg a két intézmény újjávarázsolva fogadhatja majd ismét őket. Mint hallottuk, az időben tervező készülődő népművelők munkáját folyamatosan támogatják a kerület párt- és tanácsi szervei, valamint a Szakszervezetek Budapesti Tanácsa. Miközben erre készülnek Pesterzsébeten, párhuzamomegszokottnál nagyobb mértékben dolgozik a lakóterület számára. Csili Kamarakórus és a Soroksári Német Nemzetiségi Táncegyüttes. Mellettük még mások, kisebbek, de ugyancsak jelentősek. Ezek működését is mindenképp biztosítani kell. Valószínűleg pártkörzetek helyiségeiben, s más helyeken sikerül majd átmeneti otthonra találniuk. De ebben is számítanak az üzemekre, az intézményekre. Az ifjúsági klub idei programját például már eleve úgy tervezték, hogy rendezvényeinek egy részét másutt, házon kívül tartják. Afféle körprogramot szerveznek, több gyárban, intézményben,san folyik a mindennapi munka is. Most például a társrendező szervekkel együtt, a X. budapesti bábjátékos majálisra készülődnek, amelyik május 11-től három napon át tart. A XX. kerületi Művelődési Otthonok Igazgatósága évek óta módszertani központja a fővárosban folyó gyermek- és ifjúsági bábozásnak. Kétségtelenül nehéz körülmények között kell majd végezniük felelősségteljes munkájukat, ha megkezdődik a felújítás. Megérdemlik, hogy a munkálatok egész ideje alatt megkapják majd mindenkitől ugyanazt a figyelmet és segítséget, amit most a tervezés, előkészítés időszakában. Mátyás István Kapcsolatok, együttműködés Hyppolit a Játékszínben Mindenki lehet arisztokrata ... de némelyek annak is születnek — körülbelül ezzel a szentenciával zárul a Játékszín óriási sikerszériát ígérő legújabb bemutatója, a Hyppolit, a lakáj. (Melynek igen népes a szerzőgárdája: Zolgon István írta az eredeti vígjátékot, Nóti Károly a ma már klasszikus magyar film forgatókönyvét, Eisemann Mihály a csupa sláger zenéjét — és mindezt Vajda Anikó és Vajda Katalin dolgozta át. No meg, persze, a rendező, aki eredendően mégiscsak színész, meg író is— Verebes István.) Ezt az utolsó mondatot Schneiderné megnyugtatására természetesen a legarisztokratább lakáj, maga Hyppolit mondja — azaz Benedek Miklós, egyetlen élő és hús-vér Hyppolitunk. Mert ez az elsöprő, kacagtató vígjáték végső soron erről — a szerzett és született tartásról szól. A tartásról, melyet nemzedékek képesek elfelejteni. Hát mementó is ez a habkönnyű három óra. Schneiderék egyetlen családi fotója Kabos Gyulát festi: az örök kisember, a csetlésében-botlásában mégis fenséges kisember magyar mítoszát. Schneider Mátyás egykori filmbeli alakítóját. Az ő és a Hyppolitot játszó Csortos Gyula jóvoltából szállóigévé lettek helyzetek és mondatok. De most mégsem szellemidézés folyik. Nem az úrhatnámságon van a hangsúly Verebes előadásában. Hanem a nem elveszítendő méltóságon — legyen szó lakájról, sofőrről, inasról és nagysóasszonyról akár. Nem a filmet játsszák újra — bár visszaköszönnek mondatok. Nem Kabost és Csortost utánozzák — bár a „hagymát eszem hagymával” nemzeti panteonba illő sorainál a mai Schneider, Szacsvay László és Benedek káprázatosan utánozni kezdik a nagy elődöket. De ez csak pillanatnyi tréfa, ötlet csupán. Mert ötletekben aztán nincs hiány Verebes színpadán. Egyetlen pillanatnyi üresjáratot sem enged — és majdnem igazi mélységekig jut el az előadás. Ahogy azt az egykori darabot és filmet is csak hajszál választotta el attól, hogy abszurd tragikomédiává legyen. Akkoriban magyar írók sokasága vált öntudatlanul — és Európa számára sajnos ma is fölfedezetlenül — az abszurd előfutárává. Zágon és Nóti hajlamosabbak voltak a happy endes kompromisszumokra, kevesebb volt bennük az író a mesterembernél — de a nyelv, amelyen beszéltek, Szép Ernő, Szomory és Karinthy nyelve volt mégiscsak. Verebes előadása pillanatokra eljut a komédia rettenetéig, az élet abszurditásáig , a maradék percekben pedig fergeteges, ritka ízléssel komponált játékot rohantat. Persze mindenekelőtt színészdarab ez a Hyppolit. Borzasztóan nehéz feladat, ha valaki ki akar lépni a klisék közül. Amitől igazán jó a Játékszín előadása — ez szinte mindenkinek sikerül. Szacsvay László összes eddigi szomorú, bölcs és kacagtató bohócát összegyúrja chaplini Schneider Mátyásában. Becsületes, kiszolgáltatott, pipogya, határozatlan , de nagyon szeretnivaló. Csábítja az élet, csak vállalni ne kelljen. És mégis: akármilyen kalandba keveredjék is, mindig ugyanaz, mindig önmaga marad. Talán ezt tiszteli benne a tartás luciferi bajnoka, Hyppolit is, akit Benedek Miklós fanyarsága, előkelősége, eleganciája és hidegsége tesz vonzóvá. Mindannyiunk vágyálma ő: valaki, aki rosszra (?), a megszokottól eltérőre csábít, de a kiút lehetőségét is megteremti. Tán még a felelősségben is osztozna. De nem, azt már nem engedi a tartása , mely szerzett ugyan, de jobban működik, mint ha vele született volna. Schneiderné figurájában Molnár Piroska a hízásra hajlamos, mindig felkapaszkodni kész kispolgár őstípusát rajzolja meg — megengedi, hogy kinevessük. Magunkból a felismerést is. Régen láttam már ezt a remek clownarcát, pedig egyik legvonzóbb profilja. Ez a clownság hiányzik talán a Terkát játszó Frajt Editből — ez a hiány viszont nehéz helyzetbe hozza partnerét, Gáti Oszkárt, aki pedig jól érzékelteti a született előkelőség hátránnyá változható előnyeit. És sorban a kabinetalakítások: Borbás Gabi palóc szobalánya nem a sablonra épít, hanem arra az elvarázsolódásra, amit Hyppolit hoz létre egy természetes emberben. Hollósi Frigyes bűbájosan bumfordi Tóbiása is messzire, a piactéri dobogók bohócaira tekint; elképesztően helyes a párosuk. Kellemes fölfedezés az ifjú Makáts szerepében Bajor Imre, mintha világéletében ezt a nyelvet beszélte volna, otthonosan mozog a poénok és egy levitézlett egzisztencia határain. Méltó párja ebben Mimi szerepében Várhegyi Teréz, akire évekkel ezelőtt színházat kellett volna már alapítani ; ha lenne, aki az ilyenre odafigyelne. A főtanácsos figuráját Horváth Tivadar adja rutinos charme-mal. Szóval, féltem a Játékszínt — akkora lesz, gondolom, a siker. Ez gyanús is lehet, kellemetlen is. De hasznos is. Mert leszoktathat sznob beidegződésekről, műfajok lenézéséről, a jó bulvár lebecsüléséről. Ugyanis mindenki lehet sznob. De némelyek olyan szerencsések, hogy annak is születnek. Bányai Gábor Nagy amerikai lapok , a Los Angeles Times, a Wall Street Journal, a The New York Times és a Boston Globe osztoztak az idei Pulitzer-díjak javarészén. A négy újság összesen nyolc díjat kapott. Az ezerdolláros díj, amely Pulitzer-díjak nek erkölcsi értéke jóval meghaladja anyagi jelentőségét, egy magyar származású amerikai újságíró és lapkiadó, Joseph Pulitzer alapítványából kerül évente kifizetésre a Columbia Egyetem újságírótanszékének döntése alapján. Az irodalmi Pulitzer-díjak közül William Kennedy nyerte az év legjobb regényéért járó díjat. Díjazott könyvének címe: A vaskosztüm. Egy amerikai primitív című verskötetéért kapott díjat Mary Oliver. Papp Zoltán emlékére „Felpillantottam a sötétbe, és láttam szegény kis magam, akit a hiúság ideűzött, aztán kinevetett. Szememben szégyen égett és bánat." Még diákkoromban került kezembe, elsőként ez a Joyce-novella, az Arábia, Papp Zoltán fordításában, a fényes bazárba későn érkező kisfiúról —, hogy örökre agyamba vésődjenek zárósorai. Nem sejthettem, hogy a fordító is akkortájt érkezett — éveket késve — a puszták és gyárak világából a világirodalom felfedező útjaira. Azok közül való volt, akik számára a „Fényes szellők" fúvása tárta szélesre a lehetőségek kapuit. Papp Zoltán műfordítónk, Joyce, Hemingway, Faulkner s az angol nyelvű irodalom kortárs nagyjainak igaz tolmácsolója volt. Volt. Tegnap temettük. Újra megtapasztaltuk, milyen igaztalanul rövid — még évtizedekben mérve is — az alkotásra, az életre szabott időnk. R. N. A hét könyvei EUROPA KÖNYVKIADÓ Fielding: Tom Jones, 1—2. kötet (A Világirodalom Klasszikusai, Új sorozat); Suetonius: A Caesarok élete (A Világirodalom Remekei). MAGVETŐ KÖNYVKIADÓ Gardner: A félszemű tanú esete; Rejtő Jenő: Piszkos Fred, a kapitány (Albatrosz Könyvek); Németh Pál: Halni szótlanul. PANORÁMA Verzár István: Utazások Spanyolországban (Panoráma „mini” útkönyvek). MÓRA FERENC IFJÚSÁGI KÖNYVKIADÓ V. Binét Ágnes: Gyurka számolni tanul. Lőrincz L. László: A hosszú szafári (Kozmosz fantasztikus könyvek). TANKÖNYVKIADÓ Állathatározó 1—2. kötet. Gyürey Vera—Honffy Pál: Mozgófénykép (filmelemzések). ZRÍNYI KATONAI KIADÓ Stockwell: Angolai akció (Egy fejezet a CIA történetéből). SZERDA, 1984. ÁPRILIS 18. NÉPSZAVA A rádió mellett VIZSGÁLATOK NYOMÁBAN Vizsgálatok nyomában járt Nagy Izabella, aki a népi ellenőrökhöz beérkező, névvel ellátott, vagy névtelen panaszok kivizsgálásáról készített riportot. Közgondolkodásunk, közmorálunk állapotát jelzik, mint a finom műszerek, ezek a bejelentések: hol tapasztalnak igazságtalanságot, bürokratikus huzavonát, esetleg túlszabályozást, gondatlanságot, nemtörődömséget. Érdekes megfigyelni, hogy társadalmunk fejlődésében az újonnan, felbukkanó jelenségekre, újszerű fejlődési formákra és eltérésekre előbb figyel föl a közvélemény a maga érzékeny idegrendszerével, mint a hivatal, a paragrafus. Megjelentek például az üdülőszövetkezetek, egy sereg új problémát vonva maguk után. Szabályozták a falusi háztáji gazdaságokban a tehéntartás állami támogatását, mégis akadtak, akik duplán tudták lefölözni a hasznot, mert a szabály nem egyértelmű, a nyilvántartás hiányos. (Csak két példát említek a riportból, de hosszan sorolhatnánk a hasonló tapasztalatokat a népi ellenőrök vizsgálataiból.) Sokszor nem igazolódik be a panasz jogossága, sokszor túlzás, félreértés vagy rosszindulat diktálja a bejelentéseket. Mégis, azt mondták a riportban, az alaptalannak bizonyuló panaszokkal is foglalkozni kell, hogy meggyőződjenek a valós helyzetről. Azt hiszem, a közmorálnak ma már kellene olyan fejlettségi fokon állnia, hogy megtakarítsa a népi ellenőrök hiábavaló dolgoztatását, és csakis a jogos észrevételekkel terhelni őket. Vajon mikor jutunk el a demokratizmus fejlődésében oda, hogy a bejelentők ne anonim és ne jogtalan bejelentésekkel duplázzák a népi ellenőrök fontos, felelősségteljes munkáját? A MŰSOR VENDÉGE A MINISZTER Egy másik műsor is sokat profitál a bejelentésekből: a 168 óra „nyitott” stúdiójához folyamatosan érkeznek a levelek, telefonok, amelyek kitűnő alapanyagot szolgáltattak már eddig is sok érdekes vitához (pl. a nemrég lezárt olvasókönyvi olvasástanítási módszer kérdéséhez). Ezúttal ismét az oktatás szerepelt hangsúlyosan a műsorban, s maga a művelődésügyi miniszter vállalkozott arra, hogy a stúdióban, élő adásban válaszoljon a felmerülő problémákra. Azt hiszem, túl nagy szó ez. Hiszen nem hívhatnak a stúdiókba állandó jelleggel minisztereket, állami vezetőket, akik a munkaidejük feltehetőleg valamivel drágább a műsorkészítőkénél. Szavuknak súlya van, s egy-egy „igen” vagy „nem” miniszteri döntésnek számít. A rádióstúdió gyors reagálásra késztető világába meghívni egy-egy jelentős személyiséget csak átgondolt, megfontolt esetben szabad. Kétségtelenül tetszetős az ilyenfajta tekintélyek felsorakoztatása a műsorban, de félő, a közönség visszaél a lehetőséggel, és csip-csup ügyekben is miniszteri hozzászólást vár. SZONDA A tudományos ismeretterjesztés jól teszi, hogy a szakterületek ismert tudósait kéri fel egy-egy aktuális téma előadására. Neves szakemberek közreműködésével formálódik a Szonda tudományos magazin arculata is. (Szerkesztő Egyed László és Simonffy Géza.) Olykor — a hallott újdonságok hatására — teljesen elbizonytlanodom, annyira követhetetlennek látszik a tudományos fejlődés. A legutóbbi előadásban a memóriakártyák sokféle felhasználási lehetőségét ecsetelték, színesen, izgalmasan. És még csak most „fut fel” a számítógép nálunk igazán, máshol már a „számítógép-temetők”ről beszélnek. Úgy látszik, napjainkban a fantasztikumot nem annyira az irodalom szolgáltatja, hanem a tudomány világa, amelybe oly kellemes kirándulásokat tehetünk vasárnaponként a Szonda szakértő útikalauzaival. ÖRÖK ERŐFORRÁSOK A költészet hetének szép rádiós műsorai közt is kiemelkedett Illyés Gyula vallomása,, az örök erőforrások. Csaknem tizenhét éve, hogy először hangzott el, s most ez a posztumusz adás mintegy a költői végrendelet rangjára emelte e megrendítő ars poeticát. Illyés talán sehol másutt nem foglalta össze ilyen tömören, hogy mit köszönhet Kölcsey, Vörösmarty, s az egész reformkor „nemzethalállal” viaskodó eszméinek. S a leginkább megragadó az, ahogyan a költő a pesszimista alapról is csakugyan az erőforrásokig tudott eljutni, s cselekvésre biztató igéket hagyott ránk. A három közreműködő művész, Berek Kati, Latinovits Zoltán és Sinkovits Imre bármennyire eltért is egymástól alkatban, stílusban, hangszínben, annyira azonosult Illyés eszméivel, hogy más-más hangon is szinte egyazon módon, egy izzású átéléssel közvetítette kortársi irodalmunk tavaly elhunyt zsenijének immár halhatatlan verseit. A remek szerkesztésért Dorogi Zsigmondnak jár elismerő köszönet, a rendezésért Balázs Jánosnak. A rádió kincsestárából, a hangarchívumból előkerült mintegy két évtizedes kiváló műsor remélhetőleg még többször szerez ekkora örömet, más, újabb generációknak. Háry Márta Könyv a Nemzetiért Az Állami Könyvterjesztő Vállalat — elsők között csatlakozva az új Nemzeti Színház minél gyorsabb felépítését szorgalmazó felhíváshoz — a reprint sorozatában megjelenő Széchenyi István: Magyar Játékszínről című kiadványának tiszta nyereségét — várhatóan mintegy háromszázezer forintot — felajánlotta az építkezés javára. A kötet rövid idő alatt, tetszetős kivitelben elkészült, s a napokban megkezdődik az árusítása. A Nemzeti Színház — mint az ország első színháza — felépítésének ügye, mindenkor közügy volt. Széchenyi korán felismerte, hogy a magyar nyelv ápolásának kiváló eszköze a magyar nyelvű színjátszás, s kidolgozott egy tervet az állandó magyar színház felállítására. E gondolatait foglalja magában az 1832-ben megírt és megjelentetett Magyar Játékszínről című röpirata. Munkájában szorgalmazta a színház mielőbbi felépítését. Széchenyi e könyve viszonylag kevéssé ismert. Reprint kiadása azonban sosem volt oly időszerű, mint napjainkban. A könyvre már eddig is több ezer előjegyzés érkezett be. A kiadvány minden vásárlója egyúttal az új színház építésének költségeihez — ha szerény mértékben is — hozzájárul.