Népszava, 1986. július (114. évfolyam, 153–179. sz.)

1986-07-12 / 163. szám

N­épgaz­dasági áganként változnak a fiatalok álláslehetőségei Várhatóan 127 ezren kívánnak elhelyezkedni • Az idén is kevesebb pályakezdő nőnek jut munkahely Az Állami Bér- és Munka­ügyi Hivatal adatai szerint ebben az évben körülbelül 275 ezren fejezték be nappa­li tagozaton iskolai tanulmá­nyaikat. A fiataloknak mint­egy fele továbbtanul, s vár­hatóan 127 ezren szándékoz­nak munkába lépni. A felső­fokú végzettségűek elhelyez­kedési lehetőségei továbbra is kedvezőek. Az általános iskolát és a középfokú tan­intézeteket elvégzett pálya­kezdők iránti munkáltatói kereslet — a szakmunkás­­képző iskolákból kikerültek kivételével — mérséklődött, ugyanakkor a területi fe­szültségek szaporodtak. Az első alkalommal elhe­lyezkedő fiatalok 11 százalé­ka felsőfokú végzettségű, 61 százaléka középszintű szakmai képzettséggel ren­delkezik, 26 százaléka pedig szakképzetlen. A középisko­lát végzettek aránya 27 szá­zalék, növekvő. A pályakezdő fiatalok ré­szére felajánlott munkahe­lyek száma a tavalyinál kö­rülbelül 2 százalékkal keve­sebb, ezen belül a diplomá­sok elhelyezkedéséhez 8 szá­zalékkal több, az általános és középfokú iskolát végzet­tek munkába lépéséhez 3,7 százalékkal kevesebb az ál­láskínálat. Száz elhelyezked­ni kívánó, nem diplomás fiatalra 101 felajánlott mun­kahely jut. A felsőfokú vég­zettségűek részére szemé­lyenként átlagosan 2,4 pá­lyázati kiírás érkezett a munkáltatóktól. Az elhelyezkedési lehetősé­gek népgazdasági áganként változnak. A munkahelyek csaknem 43 százalékát az ipar ajánlotta­ fel — ez az arány magasabb, mint az ipar súlya a foglalkoztatás­ban —, s létszámarányát meghaladó munkahelyet kí­nál még az építőipar, a köz­lekedés, a hírközlés is. Ugyanakkor alacsony a fia­tal utánpótlás iránti igény a mezőgazdaságban és a nem anyagi ágazatokban. A pályakezdő nők munka­vállalási lehetőségei az idén is elmaradnak a férfiakétól. Száz munkába állni kívánó nőre átlagosan 74 munka­hely jut, ez a mutató még a szakma­­kás képesítésű nők­nél is csak 85. A felajánlott munkahelyek területi megoszlása az előző évekéhez hasonló. A főváros 28 százalékos változatlan részaránya mellett valame­lyest emelkedett a községe­ké, de még így is mindösz­­sze csak a munkahelyek egy­ötödét kínálják. A pályakez­dő fiatalok munkába állítása továbbra is elsősorban az északkeleti országrészben okoz nehézséget, ahol még mindig nincs elegendő fog­lalkoztatási lehetőség. Érdekes tapasztalat, hogy az először munkába lépő fia­talok számára a kezdő bé­reket még mindig viszonylag széles sávban jelölték meg ugyan a munkáltatók, de az alsóbb bérhatárok valame­lyest nőttek, a felső határok pedig mérséklődtek. Elfogtak két körözött bűnözőt A rendőrség lakossági be­jelentés alapján a kiskun­­lacházi Peregi Csárdában el­fogta és előzetes letartózta­tásba helyezte Némedi Dá­niel 28 éves, többszörösen büntetett előéletű, foglalko­zás nélküli vecsési lakost és hippai Imre 28 éves, több­szörösen büntetett előéletű, foglalkozás nélküli biatorbá­­gyi lakost. A két bűnöző társa, Baranyai Sándor 43 éves, többszörösen büntetett elő­életű, foglalkozás nélküli budapesti lakos továbbra is szökésben van. Lottó Az Újfehértón megtartott 28. heti lottósorsoláson a követ­kező nyerőszámokat húzták 36, 49, 71,73, 89 A Meteorológiai Intézet je­lentése szerint szombat dél­előtt többnyire napos idő várható, csapadék nem való­színű. Délután — elsősorban északon — időnként megnö­vekszik a felhőzet, és egy­­egy átfutó zápor is előfordul­hat. A nyugatias szél időn­ként megélénkül, néhol erős széllökések is lehetnek. A hő­mérséklet csúcsértéke 21 és 25 fok között alakul. A Duna Budapestnél 228 cm, 19 fokos, a Balaton vize 21 fokos. Barátság klub Nosztalgiabál A Népszava Barátság klub tagjai — mint már korábban is megírtuk — ma ismét ta­lálkoznak Budapesten a Csajkovszkij Parkban (Bp. X., Halom u. 42/b.) Vendé­geinket gazdag program vár­ja. A tánczenekar délelőtt 10 órától játszik. A műsorban fellépnek Gaál Gabriella, Sárosi Katalin, Kemény Kázmér, Putnoky Gábor, Szentendrei Klára, Pécsi Kiss Ágnes, Fényes György, S. Biró Antal, D. Farkas Bá­lint, Hazadi Zsuzsa, Gellért Klára, Hortobágyi László, Juhász Gábor, Szabó Teré­zia, Józsa József, Rózsa Vik­tória. Az énekszámokat kí­séri Nyári László népi zene­kara. Koncertet ad a Canada Dry együttes. Bemutatkozik a közönségnek ifj. Bodó Gé­za és Dobó László break­­dance műsorával, valamint Bolla János szájharmonika­együttese. Vendégeink ismerkedését, barátkozását rendező­ házi­asszonyok segítik. Lesz tom­bola, táncverseny, bálkirály­­nő-választás, házi Ki mit tud. Az egyedül élő édes­anyák és édesapák hozzák magukkal gyermekeiket; fel­ügyeletükről, szórakoztatá­sukról külön gondoskodunk. Vidékről érkező vendé­geink, barátaink részére szállást biztosítunk. Júliusban folytatjuk a tag­jaink által nagyon kedvelt országjáró utazásainkat. Jú­lius 21-én (hétfőn) Barátság­hajó indul a Dunakanyarba. A részvételi díj ebéddel együtt felnőtteknek 250,—, gyermekeknek 200,— Ft. Je­gyek kaphatók a klubiro­­dán­cban. (Népszava Bp. VII., Rákóczi út 52. I. eme­let.) Útközben Dévényi Ti­bor lemezlovas nosztalgia­diszkóval szórakoztatja tán­colni, nótázni vágyó utasain­kat. Megállunk Szentendrén és Visegrádon, megnézzük a két város műemlékeit, mú­zeumait. Indulás reggel 8 órakor a Vigadó téri hajóál­lomásról, érkezés ugyanoda este 8 órakor. Július 26-án megismétel­jük palóc­földi autóbusz-ki­rándulásunkat, mert előző alkalommal nem tudtunk minden jelentkezőnek helyet biztosítani. Részvételi díj, ebéddel együtt 380 Ft. Gerencséri Jenő Új gyógyszertár Zalaegerszegen Pénteken ünnepélyesen fel­avatták Zalaegerszegen a vá­rosi tanács által építtetett új gyógyszertárat, a „Kígyópa­­tiká’’-t. A gyógyszer­tár­om üvegfalon át látható, hogyan készül helyben a gyógyító medicina. Az új egység lesz egyben a város közületi gyógyszerei­ a. A közületik újszerű megoldással, a be­tegforgalom zavarása nélkül külön bejáraton vehetik igélybe szolgáltatását. Fe­lsőokta­tás ? Olvasom kedvenc hazai hírügynökségem jelentésében, hogy befejeződött a fuvaroztatók nyári egyeteme Kzecskeméten. Azt­­sajnos nem tudom hozzáolvasni, hogy a fuvaroztatás mit is jelent, mert A magyar nyelv értelmező szótárának hét kötetében ilyen szó nincs, a­­Tudományos Ismeretterjesztő Társulat kéznél levő idei programajánlatában pedig ilyen nyári egyetem nem szerepel. Persze ettől csak még izgalmasabb a dolog„ arra meg ér­telmező szótár nélkül is rájövök, hogy a fuvaroztató az a személy (vagy vállalat),­­aki fuvart rendel, fuvarozásra meg­bízást­­ad. No, de egyetemi szinten? Valószínűleg­­a nemzetközi fuvarozási jog legújabb sza­bályaival, esetleg a viszontbiztosítás rejtelmeivel és egyéb szakmai finomságokkal ismerkedtek a stúdium hallgatói — gondolom némi irigységgel. De nem. Amennyire ezt nyári egyetemi végzettség nélkül tudni lehet, az ötnapos kurzus legfontosabb megállapítása az volt, hogy az utóbbi években lényegesen javult az együtt­működés a szállítók és a szállíttatók között, a renitens cégei­ket pedig — amelyek folyamatosan késve rakták ki az árut — szigorúan megbírságolták. Javaslatom: a notóriusan késlekedő vállalatok szállítási szakembereit­­kötelezzék a nyári általános iskola elvégzésére. K. T. A Tisza legzátonyosabb része a Tiszabő melletti folyamszakasz. Különösen a nyári kis vízállás mel­lett volt veszélyes itt hajózni. Almúlt évben a Közép-tiszavidéki Vízügyi Igazgatóság nagyobb szabású kotrási munkát végzett ezen a szakaszon, most pedig megépítik a hozzá tartozó,­­úgynevezett veze­tőművet A szabályozási munka után ez a folyószakasz is biztonságossá válik. A munkához a tokaji kőbányából uszályokon szállítják a követ amit úszóhajóról raknak a folyó szabályozási vonalába MTI Fotó : Csikós Ferenc felvétele Meghalt a szépségkirálynő, de miért? Délelőtt még vidám­ volt — Szerdán temetik. — Csilla nem királynőként, hanem fonyódi lányként vi­selkedett azután is, hogy az elmúlt évben fejére tették a koronát — mondja a Fonyód közelében levő benzinkút ke­zelője, akin látszik, hogy őszintén sajnálja üdvöskéjü­ket. A 17 éves Molnár Csilla Andrea nincs többé. Szép­ségkirálynővé választásának első évfordulóját sem érte meg. — Mondja, miért lett ön­gyilkos Csilla? — kérdezi a benzinkutas, és ez érdekel másokat is. Én is erre, a homályba burkolt kérdésre szerettem volna fényt deríte­ni, amikor pénteken, Csilla oktalan halála után néhány órával Fonyódra utaztam. Vajon, mi juttathatta odá­ig a rendkívül csinos, szép és értelmes, fiatal lányt, hogy eldobja magától az éle­tet? Kudarc? Amint sikerült megtud­nom a makrokörnyezetében, minden összejött neki. Amit ígértek neki, azt teljesítették. Boldog volt. Legalábbis an­nak látszott. Felkerestem Bálint Lehelt, a füredi Karikás Frigyes Gimnázium igazgatóját, mert felmerült bennem, hogy ta­lán a tanulással akadtak gondjai Csillának, pedig a kislány sokszor kijelentette, amikor a jövőjéről, terveiről érdeklődtek: „Legfontosabb, hogy befejezzem a gimná­ziumot, leérettségizzek. Koz­metikus szeretnék lenni, de ki tudja, még mit hoz a jö­vő...?” — Csilla most fejezte be a gimnázium harmadik osztá­lyát. Elfoglaltsága miatt a második félévet magántanu­lóként végezte — kezdte a beszélgetést az igazgató. — És milyen eredménnyel vizsgázott? — Semmivel sem ért el rosszabb osztályzatot, mint korábban. Közepes tanuló volt. Alaposan felkészült a vizsgákra. Amikor tehette, az órákon is részt vett. Nem­régiben iskolakirándulást szerveztünk az Alföldre. On­nan sem hiányzott. — A lányok nem irigyel­ték? — Ki nem irigyli a szép­séget? De inkább kedvelték, mert szerény, barátkozó, se­gítőkész gyerek volt Csilla. — Véleménye szerint miért tette...? — A halála óta tanárok, diákok, valamennyien ennek az okát kutatjuk, de ered­ménytelenül. Egyszerűen nem tudjuk elképzelni. — Nem látszott Csillán, esetleg az utóbbi időben va­lamiféle változás, hogy a szo­kásosnál idegesebb, érzéke­nyebb ? — Nem ... Sőt, ma reggel beszéltem Csilla egyik volt iskolatársával, egy tavaly érettségizett fiúval, aki el­mondta, hogy csütörtökön délelőtt — a halála előtt két órával — találkozott Csillá­val. Jó hangulatban volt. Nem panaszkodott, de nem is látszott rajta, hogy bántja valami, hogy rossz lelkiálla­potban lenne. — Hát, akkor, miért? — Nyugodt, kiegyensúlyo­zott gyerek volt. Nem tu­dom erre a választ. Pedig ez az alapkérdés — mondja Bá­lint Lehel. Fonyód egyik orvosa jól ismerte a kislányt, és a kö­rülményeit is. (Bizonyos okokból arra kért, hogy ne említsem név szerint.) — Hogyan jutott Csilla ha­lálos mennyiségű Lidocain­­hoz? — Az édesapja hosszabb ideje betegeskedik, ő szedte rendszeresen fájdalomcsilla­pítóként. — Mennyi gyógyszert vett be Csilla? — Tudomásom szerint hu­szonnégyet. Két mentőkocsi is kiment Csilláék lakására. Mindent megtettek, hogy visszahozzák az életbe, de sajnos, mindennek van hatá­ra. És a kislány ezt a határt alaposan túllépte. — Vajon, miért? — Véleményem szerint nem volt eléggé összehan­golt az élete. Ellentétben áll­tak a külső és a közvetlen körülményei. — Csilla előre­­készülhe­tett erre a megmásíthatatlan cselekedetére? — Kizártnak tartom. Va­lamiféle hirtelen bekövetke­zett stressz hatására kapta be a tálcán levő gyógyszere­ket. Talán nem így gondol­ta... Véleményem szerint túlságosan komolyan vették azt a bizonyos koronát. Nem számoltak azzal, hogy mind­ez pünkösdi királyság csu­pán. Kedves, tiszavirágéletű játék ... Csilla édesapját a lánya halála miatt bekövetkezett sokk miatt kórházban ápol­ják. Molnár Istvánnéval, a gyászoló édesanyával, csak a húga útján vehettem fel a kapcsolatot, mert az asszony érthető módon, nem volt olyan idegállapotban, hogy beszélgessen a történtekről. Azonban arra kért, hogy né­hány nap múlva keressem fel, mindent elmond. Talán akkor majd világossá válnak a tragédia körülményei. Magyarország 1985. évi szépségkirálynőjét július 16- án kísérik utolsó útjára a fonyódi temetőben. Schmidt Attila NÉPSZAVA A MAGYAR SZAKSZERVEZETEK KÖZPONTI LAPJA Szerkeszti a szerkesztőbizottság Főszerkesztő: Fodor László Szerkesztőség: Bp. VII., Rákóczi út 54. Telefon: 224-810 Postacím: 1964 Budapest Kiadja a Népszava Lap- és Könyvkiadó 1964 Bp. VII., Rákóczi út 54. Telefon: 224-810 Levélcím: 1964 Bp. Pf. 32. Felelős kiadó: Kiss Jenő, a Népszava Lap- és Könyvkiadó igazgatója Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely postahivatalnál, kézbesítőnél Előfizetési díj egy hónapra 43.— Ft Athenaeum Nyomda Felelős vezető: Szlávik András vezérigazgató Nyomtatás: Szikra Lapnyomda Felelős vezető: Csöndes Zoltán vezérigazgató Index: 25 005 ISSN 0133-1701­­­4­16 BITVADÁSZ BITVADÁSZ BITVADÁSZ BITVADÁSZ BITVADÁSZ A BITVADÁSZ a mikroszámítógépesek szórakoztató magazinja Tucatnyi játékprogram Hardver-ötletek kezdőknek és profiknak Fantasztikus képregény Pályázat, rejtvények, nyeremények MEGVÁSÁROLHATÓ A HÍRLAPÁRUSOKNÁL. ÁRA: 39 FORINT BITVADÁSZ BITVADÁSZ BITVADÁSZ BITVADÁSZ BITVADÁSZ

Next