Népszava, 1989. május (117. évfolyam, 101–126. sz.)
1989-05-30 / 125. szám
A művészeti szakszervezetek kongresszusa (Folytatás az 1. oldalról) nyomán hét önálló szakmai szakszervezet — az artisták, a filmesek, az írók, a képző- és iparművészek, a rádiósok, a színházi dolgozók, a zene- és táncművészek — több mint kétszáz küldötte kezdte meg tanácskozását. Mégpedig rendhagyó módon, ugyanis a küldöttek túlnyomó többsége elvetette az eredetileg javasolt napirendet — pontosabban annak sorrendjét —, és Pécsi Ildikó javaslatát fogadta el. Eszerint a kongresszus a szövetségi alapokmány-tervezet vitájával kezdte az érdemi munkát, megelőzve ezzel a központi vezetőség és a központi számvizsgáló bizottság jelentésének meghallgatását és megvitatását. Mivel a küldöttek olyan döntéshozatali mechanizmust fogadtak el, hogy a szövetségi alapokmány fejezeteiről és pontjairól egyenként és valamennyi tagszervezet egyhangú szavazatával döntenek, terjengős, meglehetősen csapongó — és többször már-már zátonyra futó — vita kezdődött, amely eszébe nyúlt, de még így sem jutottak a végére. A parttalanná vált, nemegyszer jelentéktelen részletkérdésekbe bonyolódó — ennek ellenére szenvedélyes — disputa egyfelől megmutatta, hogy milyen nehéz a demokrácia, másfelől viszont azt is elárulta, hogy sok küldött bizony felkészületlenül jött erre a kongresszusra, ahogy ezt többen társaik szemére veteték. Amiben végül is konszenzusra jutottak, az a következőképpen foglalható össze. Az Artistaművészek Szakszervezete, a Filmművészek és Filmalkalmazottak Szakszervezete, az Írók Szakszervezete, a Képzőművészek, Iparművészek és Művészeti Dolgozók Szakszervezete, a Színházi Dolgozók Szakszervezete és a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete közös akarattal újra megkötötte a szövetséget, amelynek új neve: Művészeti és Tájékoztatási Szakszervezetek Szövetsége (MSZSZ). A szövetség független szakmai szakszervezetek konföderációja, a tagszervezetek konzultatív, koordinációs egyeztető fóruma. Az MSZSZ tagjai egyenjogúak, alapszabályaik által meghatározottan önállóak, véleménynyilvánítási és akciószabadsággal rendelkeznek. A küldöttek elfogadták a szakszervezeti pluralizmus elvét, elismerve a munkavállalók jogát, hogy egy munkahelyen több szakszervezetet is alakíthatnak. A szövetség és tagszervezetei szövetkezhetnek egyéb — szakmai és réteg-képviseleti — szervezetekkel. Nem volt különösebb vita abban, hogy mi a szövetség célja és fő feladata: a tagság gazdasági, szociális és kulturális érdekeinek képviselete, védelme és érvényesítése, élet- és munkakörülményeinek javítása, a szociális biztonság és a teljes körű foglalkoztatás megőrzése. Nagy vita kerekedett a szövetség tagszervezeteiről szóló fejezetről, különös tekintettel a kizárás kérdésére. Az ezt ellenzők részéről még az angol királynő villásreggelije is elhangzott példaként, mondván, hogy aki nem viselkedik az ottani etikettnek megfelelően, az önmaga zárja ki magát a meghívottak sorából. Tehát elegendő rögzíteni, hogy az a szakszervezet lehet tagja az MSZSZ-nek, amely elfogadja a szövetség alapokmányát és közös programját, valamint tagsági díjat fizet. Amelyik szakszervezet nem ezt teszi, az önmaga zárja ki magát, nincs tehát szükség a kizárás definiálására az alapokmányban. Végül is ezt az álláspontot csak több mint egyórás vita — több kompromisszumos javaslat — után fogadta el valamennyi tagszervezet, olyan megfogalmazással, hogy amennyiben egy szakszervezet nem felel meg a szövetségbe belépés feltételeinek, tagsági viszonya — a szövetség konszenzusával — három hónapon belül megszűnik. Még hosszadalmasabb vitát váltott ki a szövetség kongresszusa és szervei című fejezet értelmezése. Volt olyan küldött, aki azt javasolta, hogy ne legyen szövetségi kongresszus, mert ezt a valóban önálló tagszervezetek kongresszusai fölöslegessé teszik. A többség azonban végül úgy döntött, hogy szükség van a szövetség kongresszusára. Sokára született egyetértés abban is, hogy a mostani kongresszuson válasszanak-e főtitkárt vagy sem — a többség az előző mellett döntött, mégpedig oly módon, hogy a főtitkár a szövetség tisztségviselője, ne pedig alkalmazottja legyen. A vitában nagy nehezen jutottak dűlőre a szövetségi tanács és az ügyvezető titkárság funkcióját, hatáskörét és összetételét illetően is. A kongresszus este fél 7 tájban azért fejezte be első munkanapját, mert a küldöttek jelentős részének eltávozása miatt határozatképtelenné vált. Így a kétnaposra tervezett tanácskozás az első napirendi pontnak sem jutott a végére. A kongresszus ma a szövetségi alapokmánytervezet vitájával folytatja munkáját, s annak elfogadása után kerül sor a főtitkári beszámolóra. F. S. Pécsi Ildikó javaslatára módosult a napirend Tették Eszter felvétele. Kifizettik a túlóradíjakat Elmarati a figyelmentető sztrájk Az Esztergomi Tanítóképző Főiskola gyakorló általános iskolájának tantestülete május 22-én az Országos Sajtószolgálat útján „ultimátumot” intézett Glatz Ferenc művelődési miniszterhez. A pedagógusok elmaradt túlóradíjaik kifizetését és alapbérük mielőbbi emelését kérték. Táviratukban kifejtették, hogy amennyiben kívánságukat elutasítják, úgy május 29-én figyelmeztető sztrájkba lépnek, nem tanítanak, munkájukat kizárólag gyermekmegőrzésre korlátozzák. A Művelődési Minisztérium elismerte, hogy az esztergomi pedagógusok jogosan tiltakoznak a sérelmek miatt. Stark Antal államtitkár levélben értesítette Kaposi Endrét, a tanítóképző főiskola főigazgatóját a döntésről: az elmaradt túlóradíjakat februárig visszamenően azonnal kifizethetik. A többször megígért alapbéremelésre a harmadik negyedévben kerülhet sor, amikor körülbelül 15 százalékkal emelik a gyakorló iskola pedagógusainak fizetését. A tantestület tudomásul vette a Művelődési Minisztérium válaszát, s így elmaradt a hétfőre tervezett figyelmeztető sztrájk. Szendrő Péter építésznek és Szenes István belsőépítésznek minden oka meglenne a jókedvre. Mégis borongós hangulatban vannak. — Miért? — Eszünkbe jutott egy sztori — mondja Szenes István. — A Hilton átadásán az akkori építési miniszter, Bondor József mondott avatóbeszédet. Egy mondatát soha nem fogom elfelejteni: „Michelangelo sem tudta volna felépíteni ezt az épületet, ha nem lettek volna jó kőművesek." Szóval az volt a lényeg, hogy mindenkit megemlített, aki a szálloda építésén dolgozott, csak épp a tervezőket nem. Nem fér a fejembe ma sem, hogy hagyhatta ki a lényeget, a szellemi munkát! Persze, az a beszéd, s ez az ominózus mondat, nagyon is jól jellemezte az építészethez és az építészekhez való akkori viszonyt. Kifejezte a valóságot, ami bizony fájó volt. Az ipar kiszolgálói voltunk. Miért pont most jut eszükbe ez a történet? Éppen most, mikor elismerték munkásságukat, midőn észrevették tehetségüket, hiszen nem is olyan rég, mindketten, ott álltak az új miniszter előtt, hogy átvegyék az építészeknek járó legmagasabb kitüntetést, az Ybl-díjat. A két építész e díjat a veszprémi Petőfi Színház rekonstrukciójáért kapta. Az épület jól sikerült, a kitüntetést megérdemelték. Mi a baj mégis? Miért nem felhőtlen az öröm? Mitől keserű a hang? — Valójában sem csalódottak, sem keserűek nem vagyunk — mondja Szendrő Péter —, hiszen szép munkáink vannak, s az elismerés is megvan. Csak valahogy furcsán érezzük magunkat. Ez a díj az építész életének egy jelentős állomása, ezért úgy képzeltük, rangjának megfelelően értékelik. Nem így történt. A hír az idén, még nyilvánosságot sem kapott. — S van abban valami groteszk, hogy ezt az elismerést a közlekedési miniszter adta át — folytatja a gondolatot Szenes István. — Mert, ami igaz, az igaz, most az építészet a közlekedési tárcához tartozik. Vagy lehet, hogy túlzottan érzékenyek vagyunk? Sokat gondoltam már arra, hogy talán túl komolyan vesszük a szakmát. Hitte volna, hogy az építészekről még viccek sem születnek? — A veszprémi színház rekonstrukciójának tervezésében legalább örömük telt? — Az eredeti színház Medgyaszay István tervei alapján készült, úgy két év alatt. A rekonstrukció — mondja Szendrő Péter — a tanulmányterv elkészültétől számítva jó tíz évig tartott. Ez az idő tehát bőven elég volt örömre és kínlódásra. Kínlódtunk, mert manapság az iparban a minimális garanciák sincsenek meg a jó munkára. Az építész azt tapasztalja, hogy a valóság sokszor, a gondolat paródiájaként születik meg. Nekünk is voltak szinte elviselhetetlen perceink. Még esztétikai vitába is keveredtünk a kivitelezővel. Ez is jellemzi a feje tetejére állított világot, végződött hiszen ezt a szerepcserét el kellett viselnünk. Ráadásul az építkezést eleinte a kivitelezővel való rossz együttműködés kísérte. Nem is voltunk optimisták. Lázadtunk, de nem láttunk garanciákat a változtatásra. — Végül is sikerült megvalósítani az eredeti terveket? — A végén csoda történt — mondja Szenes István, a kellemes emléktől felvillanyozva —, a csoda egy új fővállalkozó képében jelent meg. A régi kivitelező, a VÁÉV ugyanis megszűnt, s a megyei Beruházási Vállalat, Csejtei Imre vezetésével, fővállalkozásban vitte tovább a munkát. Ettől kezdve arra fordították az energiát, hogy az valósuljon meg, amit elképzeltünk. Nem az volt a cél, hogy letöröljenek bizonyos dolgokat a tervről, hanem az, hogy érvényt szerezzenek nekik. S így volt jó, hiszen együttműködés nélkül nem lehet eredményt elérni. — Önök is azért dolgoznak régóta együtt, mert közösen könnyebb valamit felmutatni? — Igen, 1973 óta együtt dolgozunk, megszoktuk egymást, bár óriási vitáink vannak — mondja Szendrő Péter. — Korábban még ugyanaz volt a munkahelyünk is, én egy éve a Városépítési Tudományos és Tervező Intézethez mentem át. — Én maradtam a Középület-tervezőnél — szól Szenes István —, de most is van közös munkánk. Együtt csináljuk a Palace Hotel rekonstrukcióját. Ám pályánkon kevés munka volt olyan kedves, mint a veszprémi színház. Olyat szerettünk volna tervezni, ami őrzi a műemlékjelleget, és mégis új. S ez sikerült. Nálunk bevett gyakorlat, hogy iparművészekkel dolgozunk. A színház építésénél is több iparművészt kértünk fel a közös munkára. Nem is gondolná az ember, milyen hajtóerőt jelent a munkásoknak, mikor egy belsőépítészi feladaton iparművész is dolgozik. Érezték, hogy az általuk készített felszerelési tárgyaknak minőségben, összhangban kell lenniük az iparművész alkotta környezettel. Az iparművészek átérezték az építészet jellegét, az iparost, a kétkezi munkást pedig megérintette a művészet szelleme. — Szabad művészként alkothattak, megválaszthatták partnereiket, senki nem kötötte meg a kezüket? A pénztelenség sem? — Ezúttal nem, s ez nagyszerű volt. Itt éreztük életünkben először, hogy megváltozott körülöttünk minden. Talán azért, mert egy város lakossága akarta ezt a színházat. A rekonstrukcióval, a díjátadással nem ért véget a színháztörténet. Veszprémben ugyanis színházi baráti kör alakult, s az építészeket rendre találkozóra hívják. Sőt, a bemutatókra is hivatalosak. Ez a bizonyítéka annak, hogy Veszprém elfogadta, s magáénak érzi a régi-új színházat, s vele együtt tervezőit. Akarhatnak-e többet? Iván Gizella Hosszul indult, s jól 5 Sándor Lászlónak, a SZOT titkárának nyilatkozata A kormány készítse el a legalább három évre szóló cselekvési programját A csomagterv önmagában nem értelmezhető A szakszervezeti mozgalom testületei nem korlátozzák országgyűlési képviselőik döntési szabadságát Az Országgyűlés kedden folytatódó májusi ülésszakán tárgyalja a kormánynak azt a csomagtervét, amely az ország ez évi pénzügyi egyensúlyának javítását célozza. A SZOT és a kormány képviselőinek legutóbbi találkozóján, majd a SZOT elnökségének ülésén több kifogást emeltek a kormány csomagtervével kapcsolatban, elismerve, hogy abban korlátozott hatású, pozitív vonások is fellelhetők. A SZOT elnöksége akkor úgy határozott: eljuttatja véleményét a parlament szakszervezeti csoportjához, és indítványozza, hogy a képviselők a csomagterv országgyűlési vitájában e vélemény figyelembe vételével foglaljanak állást, összeegyeztethető-e a szakszervezeti funkciókkal a gazdaságpolitikába való beleszólás, különösen most, amikor a szakszervezetek tevékenységükben deklarálták az érdekvédelem elsőbbségét, a termelésből való kivonulást? — tette fel a kérdést Sándor Lászlónak, a SZOT közgazdasági ügyekkel foglalkozó titkárának Bajkó Erika, az MTI munkatársa. — Ma alapvető érdeke a munkavállalóknak, hogy az eddig követettnél jobb, eredményesebb gazdaságpolitika érvényesüljön, ezért a szakszervezetek sem mondhatnak le a gazdaságpolitika befolyásolásáról. Olyannyira nem, hogy a szakszervezetek saját gazdaságpolitikai koncepciót dolgoznak ki. Abban olyan fő kérdésekre kívánnak választ adni, hogy a munkavállalók érdekképviselete milyen viszonyt alakítson ki a piacgazdasággal, a vegyes tulajdonnal, az infláció és az adósságszolgálat kezelésével, a foglalkoztatáspolitika és a struktúraátalakítás összefüggéseivel. Ezt a koncepciót június végéig szeretnénk elkészíteni, hogy a szakszervezeti viták után benyújthassuk kongresszusunknak. Ebből a megközelítésből mi a véleménye a kormány csomagtervéről, mennyiben szolgálja az a dolgozók érdekeit? — A kormány csomagterve kényszerű következménye annak a helyzetnek, hogy még mindig nem néztek igazán szembe a múlttal, a mai helyzetet előidéző tényleges okokkal. Ebből következően a csomagterv is csak felületi kezelést nyújthat, az alapvető kérdéseket nem oldja meg. Kétségtelen, hogy az ország egyensúlyi helyzete azonnali intézkedéseket kíván, de ez a csomagterv átfogó gazdaságpolitikai koncepció hiányában nem garantálja, hogy három vagy négy hónap múlva ne kerülhetne sor újabb kényszerintézkedésekre. A gazdaság jelenlegi működési rendszere mellett az egyensúly ismét felborulhat. Ezért a SZOT-hoz tartozó szakszervezetek véleménye szerint a kormánynak már most is rendelkezni kellene olyan, legalább három évre szóló gazdaságpolitikai koncepcióval, amelynek célja a gazdaság átalakítása. A koncepciónak tartalmaznia kell az állam piacgazdasággal kapcsolatos szerepének és felelősségének tisztázását, a struktúraátalakítás irányát, azzal összefüggésben a foglalkoztatáspolitikát, az oktatást, a továbbképzés feladatait, a szociálpolitikai védőháló kialakítását, valamint a bér- és a szociálpolitika reformját. A mostani csomagtervvel kapcsolatban nincs olyan illúziónk, hogy az abban jelzett intézkedések — amelyek elsősorban az államigazgatás adminisztratív, bürokratikus rezsiköltségének csökkentését irányozzák elő — ne lennének hatással, legalább részlegesen a vállalatokra és a lakosságra. A kormány programjában 5 milliárd forintot tartalékolt a gazdasági intézkedéseihez kapcsolódó szociálpolitikai ellentételezésekre. Ezzel szemben a kormány—SZOT találkozón 6,6 milliárd forint összegben állapodtak meg, de úgy tűnik, hogy más kontójára, mert együttesen kérték, hogy a társadalombiztosítás vállalja át e többletkiadásokat. — Csak emlékeztetni szeretnék arra, hogy a kormány—SZOT találkozón született megállapodások eredményeként a tervezett áremelések elhalasztása, illetve mérséklése a szakszervezetek számítása szerint 9,3 milliárd forinttal, a gyógyszertérítési díjak korábbi részleges csökkentésével együtt pedig 10,3 milliárd forinttal tehermentesíti a lakosságot. A szakszervezetek is egyetértettek azzal, hogy ebben a kényszerhelyzetben a szociálpolitikai ellentételezések forrásaként a társadalombiztosítás bevételei is számításba vehetők. Az Országos Társadalombiztosítási Tanács nemrégiben megtartott ülésén egyébként elvállalta a nyugdíjak, a családi pótlékok emeléséből adódó többletkiadások finanszírozását, sőt az erre vonatkozó megállapodásokat olyan javaslattal kiegészítve továbbítja a parlamentnek, hogy július 1-jétől a gyest is emeljék 300 forinttal, amihez a szükséges pénzt szintén a társadalombiztosítás adná. A csomagtervben az is szerepel, hogy a kormány csökkenti a társadalmi szervezetek, közöttük a SZOT támogatását. Eszerint a szakszervezetek mégsem függetlenek a kormánytól? — Szó sincs bármiféle függőségről, s különösen nem a szakszervezetek működésének állami támogatásáról. A szakszervezetek önmaguk fenntartásához, tevékenységük ellátásához nem részesülnek semmiféle állami dotációban. Itt arról volt szó, hogy az állam csökkenti hozzájárulását a szakszervezetekkel évtizedek óta közösen finanszírozott üdültetéshez, az ugyancsak közösen üzemeltetett művelődési házak fenntartásához. Mivel a kormányprogram is előtérbe helyezi az oktatás, a közművelődés, valamint az egészségügy támogatását, így a kormány—SZOT találkozón abban állapodtunk meg, hogy a közösen fenntartott intézmények költségeihez az állam továbbra is az eredetileg meghatározott mértékben járul hozzá. A tárgyaláson nem hangzott el a kormány részéről olyan kijelentés, miszerint szándékában állna az üdültetéshez nyújtott hozzájárulását mérsékelni, amelyet nagyobb részt egyébként is a szakszervezetek finanszíroznak. Ön, személy szerint, mit javasol a szakszervezeti képviselőknek, igennel, vagy nemmel szavazzanak a kormány csomagtervére? — A SZOT testületeinek nincs olyan joguk és nem is akarnak olyan gyakorlatot kialakítani, amely korlátozná a képviselők döntési szabadságát — még ha azok szakszervezeti funkcionáriusok is. Így tehát csak személyhez szóló ajánlásról lehet szó. Mint mondtam, szerintünk a kormány mostani csomagterve csak egy átfogó gazdaságpolitikai koncepcióval együtt értelmezhető. Ezért én, személy szerint, azt támogatnám, ha az országgyűlés olyan fenntartással szavazna a csomagtervről, hogy a kormány záros határidőn belül leteszi a képviselők elé, legalább 3 évre szóló, cselekvési programját — fejezte be nyilatkozatát a SZOT titkára.