Népszava, 1989. augusztus (117. évfolyam, 179–205. sz.)

1989-08-21 / 196. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! ■ HÉTFŐ, 1989. AUGUSZTUS 21. ■ 117. ÉVFOLYAM, 19­6. SZÁM ■ ÁRA 4­80 FORINT Ecet a pohárban Veszélyes magatartásnak, szociális demagógiának minő­sítette a kormány elnöke ceglédi beszédében a szakszer­vezetek fellépését a húskészítmények áremelése ellen. Mondandója szerint tehát a szakszervezetek egyszerűen népcsalók, népámítók, amikor tiltakoznak a vásárlók újabb megsarcolása ellen. Miniszterelnökünk — félreté­ve az államférfiúi bölcs önmérsékletet — saját vélemé­nyeként kimondta azt, amit eddig csak a szélsőséges ítélkezőktől hallottunk: a szakszervezetek, amikor a ve­getálás hosszú időszaka után most végre tenni akarnak valamit, azt nem feladataikból fakadóan, hanem a lé­tükért küzdve teszik. „Nem a szakszervezet létéért, hi­szen az vitathatatlan — tette hozzá magyarázólag —, hanem az elavult, bürokratikus szervezeti struktúra fennmaradásáért.” Németh Miklós úgy véli: a hét végi események — a figyelmeztető sztrájkok — „némi ecetet csurgattak ün­nepi poharunkba, ezt kihörpintés helyett a földre löttyinti. Tegye. Elvégre nem sokan, csak egymillióan sztrájkoltak. S egymillió ember véleményére, úgy látszik, lehet így is felelni. Az vitathatatlan, hogy a szakszervezetek — legalább­is formálisan — „évtizedeken át részesei voltak minden párt- és kormányzati döntésnek, részesei voltak, vagy akartak lenni a hatalomnak, s nagyban fékezték a szükséges átalakulást.” De abban a hatalmi rendszer­ben, és az a szakszervezet, azokkal a vezetőkkel, tehe­tett volna-e mást? Tagadhatatlan — és senki sem ál­lítja az ellenkezőjét—, hogy az a „szakszervezeti munka” lejáratta magát, s azok a szakszervezeti vezetők elvesz­tették az emberek nagy részének bizalmát. De ahogy Németh Miklós jogosan igényli, hogy „ne kérjünk szá­mon a ma szerepet vállalni kész nemzedéktől olyan tet­teket, amelyeket nem ő követett el, ne kérjük számon a reformkommunistáktól annak a modellnek hibáit, amelynek gyökeres megváltoztatásán éppen ők dolgoz­nak”, talán jogosan lenne elvárható a miniszterelnöktől is, hogy ne kérjen számon a mai szakszervezetektől olyan dolgokat, amelyek csak a régi szakszervezeti ve­zetőkön, s még inkább az akkori politikai modellen len­nének számonkérhetők. A kormány elnökének, s másoknak is igazuk van, amikor azt mondják, hogy a sztrájk nem gyarapítja a népvagyont, általa nem több, hanem kevesebb kerül az ország asztalára. De mit tegyenek a szakszervezetek, ha véleményüket sok esetben nem veszik figyelembe a kor­mányzati döntések meghozatalakor? Igaz, az áremelé­sek ellen hadakozni nem reformszellemű magatartás. De mennyiben reformszellemű magatartás mindenért annyit követelni, amennyibe kerül, csak a munkaerő­ért meg nem adni azt, ami jár érte? Egyetértünk, fi­zessük meg mindennek az árát. De akkor a munkaerő se maradjon ki belőle. Kapjon minden dolgozó annyit a munkájáért, amennyit a teljesítménye ér, hogy a bé­réből vagy nyugdíjából, szociális támogatásából bizto­síthassa létezésének elemi feltételeit. Nincs jele annak, hogy a húsfélék mára tervezett ár­emelésétől elállna a húsipar. Ezt is számításba kellett venni, amikor a szakszervezetek figyelmeztető sztrájk­ra szólították pénteken a dolgozókat. De a figyelmez­tetés nem a húsiparnak, hanem a kormánynak szólt! Azt szolgálta, hogy a kormány döbbenjen rá: a kispénzűek­­nek már nincs miről lemondaniuk, ha nem akarnak éhen veszni. Németh Miklós akár földre löttyinti a poharába került ecetet, akár nem, a kormánynak kötelessége min­dent megtenni, hogy a takarmánytól az élő sertés és a feldolgozott hús árán át a bérekig és a nyugdíjakig egységes szemlélettel teremtsen olyan helyzetet, amely­ben a termelő is, a feldolgozó is, a kereskedő is és min­den dolgozó megkapja a munkájáért azt, ami megilleti. Különben még több ecet lesz a pohárban. Szathmári Gábor Szombaton a 200 méteres pillangóúszásban, tegnap pe­dig ugyanezen a távon, ve­gyesen csapott elsőként a cél­ba Darnyi Tamás a bonni Európa-bajnokságon. Edzője — ha valaki nem tudná — a képen is látható Széchy Ta­más ... Kiküldött munkatár­sunk részletes beszámolóját a 12. oldalon olvashatják. EURÓPA­­IM­KAIK Páneurópai pikniket rendezett Sopron térsé­gében a magyar—oszt­rák határon a Magyar Demokrata Fórum debreceni szervezete, az Országos Klubta­nács és a soproni ellen­­­­zéki kerekasztal. A piknik résztvevőihez üzenetet intézett Pozs­­gay Imre és Habsburg Ottó. Ugyanakkor Sop­­­­ronpusztán megnyílt az ideiglenes határátkelő­­hely, ahol több száz I NDK-állampolgár ju­tott át Ausztriába, anélkül, hogy ebben­­ akár a magyar, akár az osztrák határőrök meg i­s akadályozták volna őket. (Képes beszámo­lónk az 5. oldalon) Szent István napján„ az új kenyér ünnepén Megemlékezés, politika, vidámság A nemzeti zászló­­elvonásával vette kezdetét a Szent István­­napi ünnepségsorozat. A zászlót 19-én, szombaton délelőtt a Gellérthegyen, a kora délutáni órákban pedig a Kossuth Lajos téren vonták­­el. XI. Ince pápa halálának 300. évfor­­dulója alkalmából szombaton délelőtt Fábián János őrkano­nok, budai főesperes misét celebrált a budai Mátyás-temp­lomban. (Buda visszafoglalása után XI. Ince rendelte el a katolikus világban Szent István ünnepét.) A Magyar Demok­rata Fórum Dísz téri nagygyűlésén Csurka István beszélt. Orosházán Horn Gyula külügyminiszter mondott ünnepi be­szédet. Új templomot szentelt­­el Érsekhalmán Paskai László bíboros. Hívők és ateisták koszorúzták meg Szent István szobrát Esztergomban. Földeákon Szűrös Mátyás, az Ország­­gyűlés elnöke művelődési házat avatott. Álmos községben Pozsgay Imre államminiszter vett részt a közösségi ház meg­nyitó ünnepségén. Második világháborús áldozatokra emlé­keztek Nyírtelken, Vasváron és Meszlénben. Hortobágyon a Kilenclyukú híd lábánál megkezdődött a puszta második leg­nagyobb nyári rendezvénye, a hortobágyi Hídi-vásár. Augusztus 20-án, vasárnap az ünnepségsorozat középpont­jában a Szent Istvánról való megemlékezés állt. A budapesti Bazilika előtt már a kora reggeli óráktól folyamatosan róhat­­ta le tiszteletét a közönség a szent jobb előtt. Miskolc környékén a bükki majális parkban Nyers Rezső mondott ünnepi beszédet. Ezzel egy időben Ópusztaszeren Szűrös Mátyás emlékezett meg a jeles napról. Cegléden, vá­rossá nyilvánításának 625. évfordulója alkalmából — az or­szágos központi ünnepségen — délelőtt politikai nagygyűlé­sen Németh Miklós miniszterelnök, az MSZMP elnökségének tagja tartott beszédet. Esztergomban Paskai László bíboros mondott szentmisét a Bazilikában, majd Kukorelli Endre, a Hazafias Népfront ügy­vezető elnöke szólt az egybegyűltekhez. Hagyományos augusztus 20-i ünnepségek közé tartozik az idén is megrendezett Kossuth Lajos téri tisztavatás, amelyre a délelőtt folyamán került sor Budapesten. A budapesti prog­ramok egyik központi színhelye a Városliget volt, ahol az MDF által szervezett programokon vehettek részt a főváros lakosai. A Margitsziget adott otthont vasárnap az MSZMP ál­tal rendezett különféle programoknak. Paskai László bíboros délután öt órakor a budapesti Bazi­likában tartott szentmisét, ezután vette kezdetét a Szent Ist­­ván-napi körmenet. Délután a sátoraljaújhelyi néptáncfesztivál megnyitóján, Fejti György volt az ünnepi szónok. Ménfőcsanakon Csurka István mondott beszédet. Raffay Ernő, az MDF országgyűlési képviselője az egri Bazilika előtt a kora esti órákban mon­dott beszédet. A hagyományos budapesti tűzijáték vasárnap 21 órakor kezdődött. NÉMETH MIKLÓS Új honalapítás előtt állunk őseink gondos figyelme már évszázadok óta egybefonta az új kenyér ízét és Szent István emlékét. Emlékeztet­ve bennünket a kenyér életet megtartó ősi erejére és arra az erőre is, amely az állam­­alapítással a magyarság leg­apróbb sejtjeit, a családokat nagyobb közösségbe vonta egybe és keretet adott az élet és a munka folytonos, szer­ves megújulásának. Nagyon jó, hogy lelkesen emlékezünk a forradalmi év­fordulókra, a szívünkből be­szélő, lánglelkű szónokokra. De most essék szó azokról is, akik a közösség számára mindig biztosítják a téglát a házhoz, a nyugalmat a ter­melés, a­ kenyér megtermelé­séhez, a gyarapodáshoz. 1989 nyarán, amikor szinte gyer­meki örömmel figyeljük a demokrácia szárbaszökkené­­sét, amikor örülünk a szabad véleménynyilvánítás lehető­ségének, amikor könyv, új­ságcikk, riportözön idézi a felkelések, forradalmi hangu­latok izzását, akkor sem fe­ledkezhetünk meg arról: a magyar nép múltjában, jele­nében és jövőjében a közös­séget megtartó erő az az em­ber, aki tisztességgel végzi dolgát, izzadva arat, a gépnél munkadarabot fog, a betege­ket gyógyítja, a gyermekein­ket tanítja, vagy éppen író­asztalnál ülve dolgozik. Ez örök igazság volt és az is marad. Számomra a nép vágya belső parancs. Érzem, hogy szabad és független országba csak békés úton, nyugodtan, higgadtan, kitartó építőmun­kával érhetünk. Erről nem feledkezhet meg sem a ha­talmon lévő párt, sem az el­lenzék! Az ország, a nemzet érdeke minden pártérdeknél magasztosabb. Most mindnyájan érezzük a szabadság, a függetlenség szelét. Ez megcsapta a nem­zetet. De vigyázzunk! Ne ré­­szegedjünk meg tőle, mert a kijózanodás nagyon fájdal­mas lehet. A mai napon egy magyar politikai és morális lángel­mére, Szent Istvánra emlé­kezünk. Ő volt, aki megve­tette egy — a maga korában — modern államszervezet alapját, amely biztosította népe létfeltételeit a Kárpát­medencében. Külső és belső nyugalmat teremtett. S ép­pen a belső nyugalom volt az, amelyik felbátorította Európa nyugati felének tele­peseit — szőlőművelőket, ga­bonatermelőket, építőket és fémmunkásokat —, hogy a természeti kincsekben gaz­dag, de még vad Magyaror­szágra húzódjanak. És ez most sincs másként. Belső nyugalom nélkül semmi re­ményünk nincs a külső kap­csolatok bővítésére. Nem tudom megkerülni — mondotta a továbbiakban —, hogy az emelkedett hangu­latú történelmi ünnep alkal­mából mai történelmi hét­köznapjaink néhány aktuali­tásáról szóljak. A hét végi események ünnepi poharunk­ba némi ecetet csurgattak. Igyuk ki így is fenékig, mintha mi sem történt vol­na? Én inkább a földre löty­­tyintem, mert tiszta vizet szeretnék önteni a pohárba. Kormányom ismeretei sze­rint a lehető legőszintébben a nép elé tárta, hogy hatal­mas kiegyenlítetlen számla van előttünk. Azt is világo­san megmondtuk, nem szá­míthatunk arra, hogy ezt a számlát valaki elegánsan összetépi, mert megsajnál bennünket. Mi nem is saj­nálatra tartunk igényt, ha­nem együttműködésre. Ezzel a kéréssel és ajánslattal for­dulunk a külvilághoz. Ott ezt megértik, de nem hagynak kétséget: úgy tudnak együtt­működni, ha rendbe tesszük belső dolgainkat, és egyéb­ként álljuk a számlát. Mi ezt vállaltuk és itthon egyetlen ember előtt sem titkoltuk el, hogy ez milyen nagy terhe­ket jelent. Dolgaink rendbe tételéhez hozzákezdtünk. Ezt partne­reink méltányolják, törekvé­seinknek hitele van, kormá­nyunkat bizalomra méltó partnernek tekintik. Ezt a nem könnyen elérhető felté­telt tehát a kormány megte­remtette. De vigyázzunk! Ez azonnal elveszik, ha a békés átmenet belső feltételeit nem tudjuk megteremteni. Vajon azért nehezebb ez, mert csak rajtunk múlik? S önma­gunkkal nehezebben tudunk kiegyezni, mint külső part­nereinkkel? Én megértem a szakszer­vezeteket is, de egyúttal rendkívül veszélyesnek tar­tom magatartásukat. Megér­tem, hisz évtizedeken ke­resztül részesei voltak min­den párt és kormányzati döntésnek, részesei voltak — vagy akartak lenni — a ha­talomnak, s nagyban fékez­ték a szükséges átalakulást. Fegyverük a szociális dema­gógia volt és bizonyos mér­tékben az ma is. Ennek elle­nére elvesztették az emberek nagy részének bizalmát és m­ost végre tenni akarnak va­lamit. Ha tetszik, létükért küzdenek. Nem a szakszer­vezet létéért, hiszen az vitat­­hatatlan, hanem az elavult, bürokratikus szervezeti struktúra fennmaradásáért. A sztrájkokra való felhí­vással és a sztrájkokkal nem (Folytatás a 3. oldalon) A körmenet a Szent István bazilikából Tisztavatás a Kossuth téren

Next