Népszava, 1989. augusztus (117. évfolyam, 179–205. sz.)
1989-08-21 / 196. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! ■ HÉTFŐ, 1989. AUGUSZTUS 21. ■ 117. ÉVFOLYAM, 196. SZÁM ■ ÁRA 480 FORINT Ecet a pohárban Veszélyes magatartásnak, szociális demagógiának minősítette a kormány elnöke ceglédi beszédében a szakszervezetek fellépését a húskészítmények áremelése ellen. Mondandója szerint tehát a szakszervezetek egyszerűen népcsalók, népámítók, amikor tiltakoznak a vásárlók újabb megsarcolása ellen. Miniszterelnökünk — félretéve az államférfiúi bölcs önmérsékletet — saját véleményeként kimondta azt, amit eddig csak a szélsőséges ítélkezőktől hallottunk: a szakszervezetek, amikor a vegetálás hosszú időszaka után most végre tenni akarnak valamit, azt nem feladataikból fakadóan, hanem a létükért küzdve teszik. „Nem a szakszervezet létéért, hiszen az vitathatatlan — tette hozzá magyarázólag —, hanem az elavult, bürokratikus szervezeti struktúra fennmaradásáért.” Németh Miklós úgy véli: a hét végi események — a figyelmeztető sztrájkok — „némi ecetet csurgattak ünnepi poharunkba, ezt kihörpintés helyett a földre löttyinti. Tegye. Elvégre nem sokan, csak egymillióan sztrájkoltak. S egymillió ember véleményére, úgy látszik, lehet így is felelni. Az vitathatatlan, hogy a szakszervezetek — legalábbis formálisan — „évtizedeken át részesei voltak minden párt- és kormányzati döntésnek, részesei voltak, vagy akartak lenni a hatalomnak, s nagyban fékezték a szükséges átalakulást.” De abban a hatalmi rendszerben, és az a szakszervezet, azokkal a vezetőkkel, tehetett volna-e mást? Tagadhatatlan — és senki sem állítja az ellenkezőjét—, hogy az a „szakszervezeti munka” lejáratta magát, s azok a szakszervezeti vezetők elvesztették az emberek nagy részének bizalmát. De ahogy Németh Miklós jogosan igényli, hogy „ne kérjünk számon a ma szerepet vállalni kész nemzedéktől olyan tetteket, amelyeket nem ő követett el, ne kérjük számon a reformkommunistáktól annak a modellnek hibáit, amelynek gyökeres megváltoztatásán éppen ők dolgoznak”, talán jogosan lenne elvárható a miniszterelnöktől is, hogy ne kérjen számon a mai szakszervezetektől olyan dolgokat, amelyek csak a régi szakszervezeti vezetőkön, s még inkább az akkori politikai modellen lennének számonkérhetők. A kormány elnökének, s másoknak is igazuk van, amikor azt mondják, hogy a sztrájk nem gyarapítja a népvagyont, általa nem több, hanem kevesebb kerül az ország asztalára. De mit tegyenek a szakszervezetek, ha véleményüket sok esetben nem veszik figyelembe a kormányzati döntések meghozatalakor? Igaz, az áremelések ellen hadakozni nem reformszellemű magatartás. De mennyiben reformszellemű magatartás mindenért annyit követelni, amennyibe kerül, csak a munkaerőért meg nem adni azt, ami jár érte? Egyetértünk, fizessük meg mindennek az árát. De akkor a munkaerő se maradjon ki belőle. Kapjon minden dolgozó annyit a munkájáért, amennyit a teljesítménye ér, hogy a béréből vagy nyugdíjából, szociális támogatásából biztosíthassa létezésének elemi feltételeit. Nincs jele annak, hogy a húsfélék mára tervezett áremelésétől elállna a húsipar. Ezt is számításba kellett venni, amikor a szakszervezetek figyelmeztető sztrájkra szólították pénteken a dolgozókat. De a figyelmeztetés nem a húsiparnak, hanem a kormánynak szólt! Azt szolgálta, hogy a kormány döbbenjen rá: a kispénzűeknek már nincs miről lemondaniuk, ha nem akarnak éhen veszni. Németh Miklós akár földre löttyinti a poharába került ecetet, akár nem, a kormánynak kötelessége mindent megtenni, hogy a takarmánytól az élő sertés és a feldolgozott hús árán át a bérekig és a nyugdíjakig egységes szemlélettel teremtsen olyan helyzetet, amelyben a termelő is, a feldolgozó is, a kereskedő is és minden dolgozó megkapja a munkájáért azt, ami megilleti. Különben még több ecet lesz a pohárban. Szathmári Gábor Szombaton a 200 méteres pillangóúszásban, tegnap pedig ugyanezen a távon, vegyesen csapott elsőként a célba Darnyi Tamás a bonni Európa-bajnokságon. Edzője — ha valaki nem tudná — a képen is látható Széchy Tamás ... Kiküldött munkatársunk részletes beszámolóját a 12. oldalon olvashatják. EURÓPAIMKAIK Páneurópai pikniket rendezett Sopron térségében a magyar—osztrák határon a Magyar Demokrata Fórum debreceni szervezete, az Országos Klubtanács és a soproni ellenzéki kerekasztal. A piknik résztvevőihez üzenetet intézett Pozsgay Imre és Habsburg Ottó. Ugyanakkor Sopronpusztán megnyílt az ideiglenes határátkelőhely, ahol több száz I NDK-állampolgár jutott át Ausztriába, anélkül, hogy ebben akár a magyar, akár az osztrák határőrök meg is akadályozták volna őket. (Képes beszámolónk az 5. oldalon) Szent István napján„ az új kenyér ünnepén Megemlékezés, politika, vidámság A nemzeti zászlóelvonásával vette kezdetét a Szent Istvánnapi ünnepségsorozat. A zászlót 19-én, szombaton délelőtt a Gellérthegyen, a kora délutáni órákban pedig a Kossuth Lajos téren vontákel. XI. Ince pápa halálának 300. évfordulója alkalmából szombaton délelőtt Fábián János őrkanonok, budai főesperes misét celebrált a budai Mátyás-templomban. (Buda visszafoglalása után XI. Ince rendelte el a katolikus világban Szent István ünnepét.) A Magyar Demokrata Fórum Dísz téri nagygyűlésén Csurka István beszélt. Orosházán Horn Gyula külügyminiszter mondott ünnepi beszédet. Új templomot szenteltel Érsekhalmán Paskai László bíboros. Hívők és ateisták koszorúzták meg Szent István szobrát Esztergomban. Földeákon Szűrös Mátyás, az Országgyűlés elnöke művelődési házat avatott. Álmos községben Pozsgay Imre államminiszter vett részt a közösségi ház megnyitó ünnepségén. Második világháborús áldozatokra emlékeztek Nyírtelken, Vasváron és Meszlénben. Hortobágyon a Kilenclyukú híd lábánál megkezdődött a puszta második legnagyobb nyári rendezvénye, a hortobágyi Hídi-vásár. Augusztus 20-án, vasárnap az ünnepségsorozat középpontjában a Szent Istvánról való megemlékezés állt. A budapesti Bazilika előtt már a kora reggeli óráktól folyamatosan róhatta le tiszteletét a közönség a szent jobb előtt. Miskolc környékén a bükki majális parkban Nyers Rezső mondott ünnepi beszédet. Ezzel egy időben Ópusztaszeren Szűrös Mátyás emlékezett meg a jeles napról. Cegléden, várossá nyilvánításának 625. évfordulója alkalmából — az országos központi ünnepségen — délelőtt politikai nagygyűlésen Németh Miklós miniszterelnök, az MSZMP elnökségének tagja tartott beszédet. Esztergomban Paskai László bíboros mondott szentmisét a Bazilikában, majd Kukorelli Endre, a Hazafias Népfront ügyvezető elnöke szólt az egybegyűltekhez. Hagyományos augusztus 20-i ünnepségek közé tartozik az idén is megrendezett Kossuth Lajos téri tisztavatás, amelyre a délelőtt folyamán került sor Budapesten. A budapesti programok egyik központi színhelye a Városliget volt, ahol az MDF által szervezett programokon vehettek részt a főváros lakosai. A Margitsziget adott otthont vasárnap az MSZMP által rendezett különféle programoknak. Paskai László bíboros délután öt órakor a budapesti Bazilikában tartott szentmisét, ezután vette kezdetét a Szent István-napi körmenet. Délután a sátoraljaújhelyi néptáncfesztivál megnyitóján, Fejti György volt az ünnepi szónok. Ménfőcsanakon Csurka István mondott beszédet. Raffay Ernő, az MDF országgyűlési képviselője az egri Bazilika előtt a kora esti órákban mondott beszédet. A hagyományos budapesti tűzijáték vasárnap 21 órakor kezdődött. NÉMETH MIKLÓS Új honalapítás előtt állunk őseink gondos figyelme már évszázadok óta egybefonta az új kenyér ízét és Szent István emlékét. Emlékeztetve bennünket a kenyér életet megtartó ősi erejére és arra az erőre is, amely az államalapítással a magyarság legapróbb sejtjeit, a családokat nagyobb közösségbe vonta egybe és keretet adott az élet és a munka folytonos, szerves megújulásának. Nagyon jó, hogy lelkesen emlékezünk a forradalmi évfordulókra, a szívünkből beszélő, lánglelkű szónokokra. De most essék szó azokról is, akik a közösség számára mindig biztosítják a téglát a házhoz, a nyugalmat a termelés, a kenyér megtermeléséhez, a gyarapodáshoz. 1989 nyarán, amikor szinte gyermeki örömmel figyeljük a demokrácia szárbaszökkenését, amikor örülünk a szabad véleménynyilvánítás lehetőségének, amikor könyv, újságcikk, riportözön idézi a felkelések, forradalmi hangulatok izzását, akkor sem feledkezhetünk meg arról: a magyar nép múltjában, jelenében és jövőjében a közösséget megtartó erő az az ember, aki tisztességgel végzi dolgát, izzadva arat, a gépnél munkadarabot fog, a betegeket gyógyítja, a gyermekeinket tanítja, vagy éppen íróasztalnál ülve dolgozik. Ez örök igazság volt és az is marad. Számomra a nép vágya belső parancs. Érzem, hogy szabad és független országba csak békés úton, nyugodtan, higgadtan, kitartó építőmunkával érhetünk. Erről nem feledkezhet meg sem a hatalmon lévő párt, sem az ellenzék! Az ország, a nemzet érdeke minden pártérdeknél magasztosabb. Most mindnyájan érezzük a szabadság, a függetlenség szelét. Ez megcsapta a nemzetet. De vigyázzunk! Ne részegedjünk meg tőle, mert a kijózanodás nagyon fájdalmas lehet. A mai napon egy magyar politikai és morális lángelmére, Szent Istvánra emlékezünk. Ő volt, aki megvetette egy — a maga korában — modern államszervezet alapját, amely biztosította népe létfeltételeit a Kárpátmedencében. Külső és belső nyugalmat teremtett. S éppen a belső nyugalom volt az, amelyik felbátorította Európa nyugati felének telepeseit — szőlőművelőket, gabonatermelőket, építőket és fémmunkásokat —, hogy a természeti kincsekben gazdag, de még vad Magyarországra húzódjanak. És ez most sincs másként. Belső nyugalom nélkül semmi reményünk nincs a külső kapcsolatok bővítésére. Nem tudom megkerülni — mondotta a továbbiakban —, hogy az emelkedett hangulatú történelmi ünnep alkalmából mai történelmi hétköznapjaink néhány aktualitásáról szóljak. A hét végi események ünnepi poharunkba némi ecetet csurgattak. Igyuk ki így is fenékig, mintha mi sem történt volna? Én inkább a földre lötytyintem, mert tiszta vizet szeretnék önteni a pohárba. Kormányom ismeretei szerint a lehető legőszintébben a nép elé tárta, hogy hatalmas kiegyenlítetlen számla van előttünk. Azt is világosan megmondtuk, nem számíthatunk arra, hogy ezt a számlát valaki elegánsan összetépi, mert megsajnál bennünket. Mi nem is sajnálatra tartunk igényt, hanem együttműködésre. Ezzel a kéréssel és ajánslattal fordulunk a külvilághoz. Ott ezt megértik, de nem hagynak kétséget: úgy tudnak együttműködni, ha rendbe tesszük belső dolgainkat, és egyébként álljuk a számlát. Mi ezt vállaltuk és itthon egyetlen ember előtt sem titkoltuk el, hogy ez milyen nagy terheket jelent. Dolgaink rendbe tételéhez hozzákezdtünk. Ezt partnereink méltányolják, törekvéseinknek hitele van, kormányunkat bizalomra méltó partnernek tekintik. Ezt a nem könnyen elérhető feltételt tehát a kormány megteremtette. De vigyázzunk! Ez azonnal elveszik, ha a békés átmenet belső feltételeit nem tudjuk megteremteni. Vajon azért nehezebb ez, mert csak rajtunk múlik? S önmagunkkal nehezebben tudunk kiegyezni, mint külső partnereinkkel? Én megértem a szakszervezeteket is, de egyúttal rendkívül veszélyesnek tartom magatartásukat. Megértem, hisz évtizedeken keresztül részesei voltak minden párt és kormányzati döntésnek, részesei voltak — vagy akartak lenni — a hatalomnak, s nagyban fékezték a szükséges átalakulást. Fegyverük a szociális demagógia volt és bizonyos mértékben az ma is. Ennek ellenére elvesztették az emberek nagy részének bizalmát és most végre tenni akarnak valamit. Ha tetszik, létükért küzdenek. Nem a szakszervezet létéért, hiszen az vitathatatlan, hanem az elavult, bürokratikus szervezeti struktúra fennmaradásáért. A sztrájkokra való felhívással és a sztrájkokkal nem (Folytatás a 3. oldalon) A körmenet a Szent István bazilikából Tisztavatás a Kossuth téren