Népszava, 1990. augusztus (118. évfolyam, 179–204. sz.)

1990-08-18 / 194. szám

NÉPSZAVA 1990. AUGUSZTUS 18., SZOMBAT Mikes Kelemen TÖRÖKORSZÁGI LEVELEK 37. Rodostó, 28. majd 1720 Miár mi itt derék házas - tüzes emberek vagyunk, és úgy szeretem már Rodostót, hogy el nem felejthetem Zágont. De tréfa nélkül, édes néném, mi itt igen szép kies helyt vagyunk. A város elég nagy és elég szép, a tengerparton levő kies és tágas oldalon fekszik. Az is való, hogy Európának éppen a szélein vagyunk; lóháton innét Constancinápolyban két nap könnyen el lehet menni, tengeren pedig egy nap. Az bizonyos, hogy suhuk a fejdelemnek jobb lakóhelyt nem adhattak volna. Akármely felé menjen az ember, mindenütt a szép mező, de nem puszta mező, mivel itt mindenütt a földet jól megnövelik. A falak mellett levő mezők nem puszták, és ennek a városnak a földje olyan mívelt, valamint egy jól megnövelt kert. Kivált mostanában gyönyörűséggel nézi az ember itt a szántóföldeket és a szöllőket és a sok veteményes kerteket. Itt pedig anynyi szöllőhegyek vannak, hogy másutt egy vármegyében elég volna, azokat pedig igen jól mívelik, és azokban a sok gyümölcsfák úgy tetszenek, mintha mind kertek volnának. Itt pedig meg nem karózzák a szöllőt, mint nálunk, ezért is az ágak mind le vannak hajolva, a szöllőgerezdet a levelek befedvén, a földet is árnyékban tartják; e’ pedig szükséges ezen a meleg földön, ahol nyárban igen kevés eső jár, így a föld nedvesen marad, és a szőllő sem szárad el. Itt a’ való, sok veteményes kertek vannak, az idevaló szokás szerént jól mívelik, de nem lehet a mieinkhez hasonlítani. Gyapotai pedig suhuk anynyit nem vetnek, mint itt, és a gyapotból való kereskedés itt igen nagy. Torda vármegyében gondolom, hogy megteremne, de a mi kohány földünkön elegendő melege nem volna. Itt az asszonyoknak egész esztendő által csak az a dolguk, hogy a gyapotot elvessék, megszedjék, eladják, vagy megfonják. Májusban vetik el, és októberben szedik meg; való, hogy sok bíbelődés vagyon a gyapottal, de minthogy itt az asszonyoknak semmi más külső munkájuk nincsen, azért arra reá érkeznek. A város felől azt mondhatom, hogy ezen a földön elmondhatni egy szép városnak, amely nem olyan széllyes, mint hosszú, de akármely szép házak legyenek itt a városokon, nem tetszhetnek szépeknek, mivel az utcára nem riadnak ablakokat, kivált a törökök, azért, hogy a feleségek ki ne láthassanak. Micsoda szép dolog az irigység! A piaca a váróénak igen bőr, a sokféle szárnyas állat, gyümölcs, kerti vetemény itt olcsó, amég ide nem jöttünk, még minden olcsóbb volt. De ha egy kis drágaságot okoztunk is, de az való, hogy csendességet is okoztunk. Mert a lakosok maguk mondják, hogy amég ide nem jöttünk, ahol most vagyunk szállva, ott az utcákon nappal is félve jártának az asszonyok és leányok, estvefelé pedig akit kívül találhattak, azt elragadták, és gondolja el ked, mint bocsátották el, még gyilkosságok is estenek. Ezeket pedig a jancsárok, görögök és örmények követték. De már most legkisebbet nem hallani, estve ki-ki sétálhat az utcákon, semmitől nem tarthat. Az való, hogy mink is sokan vagyunk, de legkisebb dolog ha történnék, a kapunkon levő harminc jancsár megtanítaná azokat, akik valamely garázdát akarnának indíttani. Nem is lehet már csendesebb hely, mint ahol mi lakunk; ejtve idegen jancsárt, se görögöt nem látunk, noha a szép időkben 11 óráig is kint vagyunk. Csak ilyen hamar is már micsoda hasznára vagyunk a városnak, hát még ezután. Csak azt bánom, hogy messze vagyon Bercsényi úr tőllünk; ő ,nem bánja, mert ritkábban megyünk hozzája, és annyival kevesebb lesz a költség. De mit tudunk tenni, ha messze is, csak oda kell menni, hát hogy töltsük az időt; még az asszonyok sem szeretik aztat, de mit tehetnek velünk együtt rólla. A’ való, hogy a’ nem nékik alkalmatlanabb, hanem nékünk, mert csak el kell hozzájok menni, valamint az úr dolgára. Már eleget beszéltem a városról és a földjéről, hanem már a mi házunknál levő szokásról kell szólni, és az időtöltésről. A’ való, hogy egy klastromban nincsen nagyobb rendtartás, mint a fejdelem házánál. Ezek pedig azok a rendtartások. Reggel hatodfél órakor a dobot megütik, akkor a cselédeknek fel kell kelni, és készen kell lenni hat órára. Hat órakor dobolnak, és akkor a fejdelem felöltözik, azután a kápolnában megyen, és misét hallgat mise után az ebédlőházban megyen, ott kávét iszunk és dohányozunk. Amikor az óra három fertály nyolcra, akkor elsőt dobolnak misére, nyolc órakor másodikét, és egy kis idő múlva harmadikot dobolnak. Akkor a fejdelem misére megyen, mise után a maga házában megyen, és kiki oda megyen, ahová tetszik. Tizenegy fél órakor megütik a dobot ebédre, és tizenkét órakor asztalhoz ülünk, és törvényt teszünk a gyúkokra. Harmadfél órakor a fejdelem csak magánosan a kápolnában megye, és ott vagyon három óráig. Mikor az óra három fertály ötre, akkor elsőt dobolnak estvéli imádságra, öt órakor másodikét, és egy kevés idő múlva harmadikét. Akkor a fejedelem a kápolnában megyen, és azután ki-ki eloszlik. Vacsorára hetedfél órakor dobolnak. A vacsora nem zárja a kapuját. Nem törődöm rajta, mert közönségesen az örmény asszonyok olyan fehérek, mint a cigánynék. Ebből elítélheti kéd, hogy itt a lakosokkal semmi ismeretség nem lehet, nem is vesztünk semmit, mert itt ki szőcs, ki szabó, valami főrenden levő emberek itt nincsenek, akikhez mehetnénk. Török urak vannak, de riadalmas dolog törököt látogatni: egyik az, hogy törökül nem tudok, másik a’, hogy ha az ember hozzájok megyen, elsősorban ne ül le, azután egy pipa dohányt ad, egy fincsa kávét, hatot vagy hetet szól az emberhez, azután tíz óráig is elhallgatna, ha az ember azt elvárná, ők a beszélgetéshez, nyájassághoz éppen nem tudnak. Minden mulatságunk tehát abban áll, hogy Bercsényi úrhoz megyünk vagy ebédre vagy vacsorára, ott mégis nevetünk a kis Zsuzsival, mert az asszonnyal reá kell az embernek tartani magát, valamint a kompódi nemesasz- Káldi Judit A MAGÁNY JÁTÉKAI LEBEGÉS Káldi Judit ABLAKOK s tartván sokáig, nyolc órakor a fejdelem levetkezik, de leggyakortabb le nem fekszik még akkor, és reggel, ha szinte hat órakor öltözik is fel, de élése után két órakor felkel. Azt pedig ne gondolja kéd, hogy legkisebb változás is legyen mindezekben, ha szinte a fejdelem beteg volna is, akkor is mind egyaránt folynak rendek. Hatodfél órakor felkelni nem kicsiny dolog, de el nem mulatom, azért hogy kedvit találjam, és mindenkor jelen vagyok, mikor öltözik. A hivatalom is azt hozza magával, hogy vigyázzak a cselédekre. Ezek tehát a mi klastromunkbéli rendtartásunk. Ami pedig a mulatságot és az időtöltést illeti, az sokféle, és ki-ki a maga hajlandóságát követi. A fejdelem minden héten lóra ül kétszer, és estig oda vadászunk, mert itt igen sok fogoly és nyúl vagyon, veres fogoly több vagyon, mint szürke. Mikor pedig vadászni nem megyen a fejdelem, akkor csak a sok írásban tölti az időt. Mink is jobban töltenék, ha lehetne, mert az ember nem mehet örökké sétálni, nem lehet mindenkor a mezőn vándorlani, az idevaló emberekkel pedig nem lehet társalkodni. Itt az idegen senki házához nem mehet, kivált az örmények inkább féltik feleségeket, mintsem a törökök. Még nem láthattam a szomszédasszonyomat, napjában tízszer is a kapuja előtt kell elmennem, és ha a kapuban talál lenni, úgy szalad tellem, mint az ördögtől, és bészongnak, a’ már csak a régi dolgokat szereti beszélni, hogy leány korában micsoda mulatsági voltának. Azt jól tudja kéd, hogy nekem ahhoz semmi nincsen. Énnekem a micsodás természetem vagyon, elhallgathatom az embert három óráig is, hogy egyet ne szóljak, de azután kérdje meg kéd tőllem, mit beszéltek nekem, egy szót sem tudnék megmondani belőlle. így vagyok azzal az úri asszonnyal, két óráig sem szóltok egyet, ha nevet, én is nevetek, de sokszor nem tudom mit. Azt gondolja, hogy én azokat mind nagy figyelmetességgel hallgatom, ugyanis, ha én régi dolgokkal akarom az időt tölteni, Nagy Sándor históriáját olvasom, az elég régi. Mindezekből megláthatja köd, hogy micsoda városban telepíttettenek le bennünket, annak micsodás lakosi vannak, micsoda környéke, itt micsodás szokás tartunk. De azt meg nem mondottam ködnek, hogy én micsodás szokást tartok: az én szokásom az, hogy tíz órakor lefekszem, és a szemeimet bezárom és rendszerint azokat fel nem nyitom másnap hatodfél óráig. Ezt a dicséretes szokást mind télben, mind nyárban megtartom. Azért ez a levél olyan hosszú, hogy már tíz az óra. Aludjunk hát édes néném. De az egészségre kell vigyázni, ha azt akarja kéd, hogy gyakran írjak. Másszor többet vagy kevesebbet. Idén azt majd elfelejtettem megírni, hogy az a veszett köszvény az urunkra jött alkalmatlankodni. Káldi Judit 88. Rodostó, 24. martii 1728. Kedves néném, tegnap egy kevés sírás, könyveknek forrási voltának itt nálunk. Az pedig azért volt, hogy György herceg tegnap elmene innét egy francia hajón Franciaország felé. Legnagyobb fogyatkozást azt találom benne, hogy magyarul nem tud. De a’ nem az ő vétke, németek nevelték, akik csak a miatyánkot sem engedték volna, hogy magyarul megtanulja. Vagyon ugyan egy kis anyai természet benne, de idővel talán elhagyja. De másként jószívű, és ahová megyen, az az ország még nagy hasznára lehet, mert jó iskola. A szegény urunk, aki is igen szereti a gyermekeit, nehezen válok meg tőlle, de ebben az országban mit lehet tanulni, azt tudjuk. Sokuk pedig úgy el nem ónja az ember magát, mint itt, mert semmi ismeretséget nem vehet, senkihez nem mehet, és hacsak valamiben nem szereti magát foglalni, mindenkor a nagy riadalomban forog. Hogy pediglen minden úgy töltse az időt, mint a mi urunk arra az Isten ajándéka kivántatik. Mert ebédig az olvasásban és az írásban tölté az időt, ebéd után pedig, aki látná, azt mondhatná, hogy valamely mesterember, vagy fúr, vagy farag, vagy az esztergában dolgozik, és az ő gyönyörű szakálla sokszor tele forgáccsal, hogy maga is neveti magát, és úgy izzad, mintha munkája után kellene enni kenyerét, ötét minden csudálja, ő pedig neveti az olyat, aki így tudja az időhöz alkalmaztatni magát, mind pedig, hogy úgy mondjam, az időt magához alkalmaztatni. A fia azt úgy végben nem vihetvén, jól tette, hogy elment. Kívánjunk neki szerencsés utat, és hogy hazáját még láthassa meg. Hát mi? Mi is. Azért éljünk egészségben, még Istenek teszik. 207. Rodostó, 20. december 1758. Kedves néném, nemcsak mi, hanem az egész emberi nemzet olyan, mint a halálra ítéltetett rabok, akik nem tudják, mikor viszik ki a halálra. A mi sorsunk éppen olyan. Mennyi urakat, nemesembereket temettünk már el, kit egy, kit más esztendőben, ugyannyira, hogy már csak ketten maradtunk volt Zay úrral. Az Isten ezt is kivéve a bujdosásból 22 octobris. Már most egyedül maradtam a bujdosók közül, és nem mondhatom, mint eddig, hogy hadd vigyék ki ezt vagy amazt előre, mert egyedül maradván, nekem kell kimennem az áldozatra. A Csáki úr halála után Zay urat tette volt a porta a magyarok fejévé, akik ebben az országban vannak a császár protectiója alatt. Halála után a portára kelletett mennem, hogy hírre adjam halálát. A szokás szerént engemet tettek básbuggá, mert azt jó megtudni, hogy akik ebben az országban az öreg Rákóczival jöttünk, azok közül csak én maradtam, hanem akik most velem vannak, azok újak. Micsodás a világ! Mennyi változáson mentem már által, de az Istennek gondviselése mindenkor velem volt és vagyon mindnyájunkkal. Egész prédikációt csinálhatnék a siralomnak völgyében levő változó életünkről, amely változást mindaddig próbáljuk, valamég az örömnek hegyére nem megyünk. Vagyon immár egynéhány napja, hogy ide visszaérkeztem. Mit rendel az Úr ezután felőlem, az ő kezében vagyok, hanem azt tudom, hogy a pornak porrá kell lenni, és boldog az, aki nem az Úrnak, hanem az Úrba hal meg. Annyi hoszszas bujdosásom után kell-e mást kívánnom annál a boldogságnál. Az első levelemet, amidőn a nénémnek írtam, huszonhét esztendős voltam, ezzet pedig hatvankilencedikben írom; ebből kiveszek 17 esztendőt, a többit haszontalan bujdosásba töltöttem. A haszontalant nem kelletett volna mondanom, mert az Isten rendeléseiben nincsen haszontalanság, mert ő mindent a maga dicsőségire rendel. Arra kell tehát vigyáznunk, hogy mi is arra fordítsuk, és úgy minden irántunk való rendelése üdvösségünkre válik. Ne kívánjunk tehát egyebet az Isten akaratánál. Kérjük az üdvösséges életet, a jó halált és az üdvösséget, és azután megszűnünk a kéréstől, mind a bűntől, mind a bújdosástól, mind a telhetetlen kívánságtól. Amen. Irodalmi összeállításunk az MHB Művészeti Alapítvány támogatásával készült. Az irodalmi mellékletet szerkeszti: Kiss Dénes és Kósa Csaba 11