Népszava, 1992. január (120. évfolyam, 1–26. sz.)

1992-01-04 / 3. szám

10 A pénzbüntetést a börtön váltja fel Magukra maradtak a hivatásos pártfogók Bár a Büntető törvénykönyv reformja még mindig várat magára, a bíróságok a jogelveknek és az ítélkezési gyakorlatnak megfelelően igyekeznek a „leginkább” megfelelő büntetéseket kiszabni. Ennek megfelelően kerültek előtérbe az alternatív büntetési formák, amelyek célja, hogy elsősorban a rövid tartamú szabadságvesztések egy részének helyébe más büntetéseket, intézkedéseket alkalmazzanak. Az ítéletek hatékonysága érdekében gyakrabban kombinálják a kiszabott büntetéseket, külön magatartási szabályokat előíró pártfogó felügyelet elrendelésével. Az 1980-as évek közepétől a szabadságvesztések egy részét felváltotta a pénzfőbüntetés, és megnőtt a próbára bocsátások aránya. A Fővárosi Bíróságnál 1990-ben a felnőtt korú vádlottak 40,7 százalékát ítélték szabadságvesztésre, bár a végrehajtást 36,1 százalék esetében próbaidőre felfüggesztették, viszont az elítéltek 46,1 százalékát pénzfőbüntetéssel sújtották. Ez az arány statisztikailag kedvezőnek tűnik, de valójában sok gondot okoz, hiszen a tömeges elszegényedés, a munkanélküliség miatt a pénzbüntetések jelentős részét szabadságvesztésre kell átváltoztatni. Az 1988-ban közzétett adatok szerint a 100 ezer lakosra jutó fogva tartottak száma nálunk 4-5-szöröse a nyugateurópai országokéhoz képest. Mindezeket figyelembe véve úgy tűnik, továbbra is szükséges a pártfogó felügyelet erősítése — egyebek között erről beszélgettünk dr. Vathy Ákossal, a Fővárosi Bíróság büntetőelnök -helyettesével. — Valóban, de csak abban az esetben várható eredmény, ha valamilyen módon javítani lehetne a pártfogóhálózat helyzetén. A jelenlegi eszköztelenség valójában nem ad módot a pártfogoltak hatékony támogatására, ami a cél lenne — mondta dr. Vathy Ákos. — A megváltozott gazdasági és társadalmi viszonyok között melyek a pártfogó felügyelők lehetőségei? — A Fővárosi Bíróságon 14 hivatásos pártfogó dolgozik. Amíg az elmúlt évtized elején és közepén egy hivatásos pártfogóra több mint száz pártfogolt jutott, addig ez a szám 1991-ben már 30-40-re csökkent. Ez abból is adódik, hogy megszűnt a szigorított őrizet, és a közveszélyes munkakerülés jogintézménye, továbbá minimálisra csökkent a munka jellegű büntetések alkalmazása. A rendőrhatósági felügyelet megszűnésével, a rendőri ellenőrzések lazulásával, egyre kevesebbenkérik a pártfogó felügyelet alá helyezésüket, és a büntetésvégrehajtás sem gyakran javasolja a szabadulók számára ezt az intézkedést. — Mi lenne a pártfogó felügyelet célja? — A bűnismétlés megakadályozása, az érintettek ellenőrzése, irányítása, de nem utolsósorban a társadalomba való beilleszkedéshez segítségnyújtás. A szociális segítség lehetősége enyhén szólva szegényes, így csupán az ellenőrzés feladata marad fenn, az pedig a rohamos bürokratizálódáshoz vezet, amire viszont egyik félnek sincs szüksége. A pártfogó felügyelő aligha képes a mai viszonyok között állandó munkát és szállást biztosítani, ugyanis a korábbi állami vállalatokkal kötött együttműködési megállapodások megszűntek. A rohamosan terjedő munkanélküliség mellett a pártfogó számára szinte megoldhatatlan feladat a börtönből szabadultak munkába állítása. Munkanélküli-segélyt kaphatnak szabadulás után a volt elítéltek? — A hosszabb börtönbüntetésből szabadultaknak nem jár munkanélküli-segély, hiszen a szabadságvesztésben eltöltött idő nem számít munkaviszonynak. Ezek a sokszorosan hátrányos helyzetben lévő emberek legfeljebb 500 forint segélyt kaphatnak, ezért, aki dolgozni akar, kénytelen kisiparosoknál bejelentés nélkül is munkát vállalni. Álláspontom szerint elfogadható összegre kellene felemelni a szabadultak számára nyújtható segélyt, hogy legalább szerényen megélhessenek addig, amíg valamiféle munkához juthatnak. Mindehhez arra is szükség lenne, hogy a pártfogók már jóval a szabadulás előtt felvehessék a kapcsolatot az érintettekkel, és így lehetővé válna időben beszerezni azokat a legfontosabb okmányokat, amelyekre a mindennapi életben szükségük lehet. Sehonnan nem kaphatnak támogatást a börtönből szabadultak? — A pártfogók egyénileg felvették a kapcsolatot egyebekközött a Máltai Szeretetszolgálattal, a Menhely Alapítvánnyal, Teréz Anya ingyenkonyhájával, a Vöröskereszttel, a családsegítő központokkal és az önkormányzatokkal. Ezek támogatásával igyekeznek a rászorultak részére segítséget nyújtani. — Tehát szükség van a pártfogó felügyeletre? — Jobban, mint máskor, de tudatosabbá kellene tenni a munkájukat, sőt a pártfogók támogatását a külföldi példák alapján már a büntetőeljárás során is igénybe kellene venni. Schmidt Attila Ingyen adják, de sokba kerül Túlélő kiadványpolitika a honvédségnél? Az elmúlt évtizedekben megszokottá vált a honvédségnél, hogy rejtélyes és következetlen módon, különféle című, formátumú, terjedelmű és tartalmú kiadványok tömegét zúdították az állományra. Semmiféle logikát nem lehetett felfedezni a megjelentetések gyakoriságában, aktualitásában, szükségességében és „terítésében”. A Zrínyi Katonai Kiadó, a Módszertani Központ, az egyes főnökségek (csoportfőnökségek, főcsoportfőnökségek), szolgálati ágak és intézmények, főosztályok és osztályok összeollózott vagy (sok esetben) ötletszerűen „kiizzadt" anyagaiból — az esetek többségében — csak a főszerkesztők, szerkesztők, lektorok, valamint egyéb közreműködők profitáltak. Az „igények”(?) felmérésének hiányában szép számmal voltak olyan kiadványok, amelyek mázsaszámra hevertek (el) a raktárakban, porosodtak a könyvtárak polcain, vagy „landoltak” a papírkosarakban. A volt politikai főcsoportfőnökség a szó szoros értelmében versenyt csinált a minősíthetetlenül primitív propagandaanyagok kibocsátásából, nagyvonalúnak mutatkozott a költségek, jutalmak, tiszteletdíjak elszámolásánál. Úgy tűnt, hogy a — többségében ingyenes — brosúrák sokaságával igyekeztek kompenzálni az elavult fegyverzetet és a lefelé „ívelő” harcképesség trendjét. Sajnálatos tény, hogy ezek a „hagyományok" még napjainkban is tovább élnek. Az MH Oktatási és Kulturális Anyagellátó Központ (MH OKAK) — ingyenes — módszertani közleményeinek tartalma a l’art pour Tart szellemét képviseli, példányszámait diszkrét homály fedi. Még ennél is ködösebbnek tűnik az MHVK hadműveleti főcsoportfőnökség tudományos munkaszervezési osztályának kiadási tevékenységgel kapcsolatos ügybuzgalma. Az alig néhány fős osztályt nyugállományúakkal is megerősítették, hogy megbirkózzon az — ingyenes — kiadványok sorozatgyártásának bonyolult feladataival 150- 150 példányban jelentették meg a „Hadtudományi Tájékoztató” számait, valamint a „Fejezetek a Magyar Honvédség (sic) történetéből" című füzetecskéket. Csupán a nyomdai és kötési költségek potom ezer forintba kerültek darabonként! Sürgős lehetett a kiadásuk, mert nem a HM-nyomdában vagy a HM ORAK-nyomdában készültek, hanem a Print Innoker Kiadó és Nyomdaipari Kft. gondozásában jelentették meg. Arra viszont még nem jutott idő (július óta), hogy az elkészült füzetecskéket szét is küldjék az érdeklődőknek. Most egy szekszárdi nyomdával „fuzionálnak”, csokorba kötve adják ki azokat az értekezési kivonatokat, amelyeket teljes terjedelmükben bárki, bármikor megtekintheti (tanulmányozhatja), ha kedve tartja, hiszen a ZMKA könyvtárában ezek megvannak, sőt, kívánságra — megszabott időtartamra — meg is küldik a kérelmezőknek. Végül is felvetődik a kérdés, kik és miért érdekeltek ezeknek az anyagoknak „fáradságot nem ismerő” kiadásában? Kinek hasznos ez az „üzletkötés”, a szerkesztés, az utazgatás (szolgálati gépkocsival), a lektorálás, a szállítás és a terítés (vagy az utóbbi elmaradása) ? Meddig bírja még az MH és a nemzetgazdaság, hogy látszattevékenységekre, valamint felesleges kiadványokra csordogáljon el a parlamentben kiharcolt honvédelmi költségvetésből több millió forint? (bokor) Kiállítások a Hadtörténetiben Március közepére befejezzük a Kézifegyverek története című állandó kiállításunk felújítását. Tavasztól látható lesz a gyűjtemény mindegyik része — mondta el az MTI kérdésére Szabó Ferenc alezredes, a Hadtörténeti Múzeum közművelődési osztályának vezetője. A múzeum idei tervei között szerepel a Budapest romokban és az újjáépült főváros című, március közepén nyíló kiállítás. A tárlaton Istókovits Kálmán olajfestményei és grafikái láthatóak. Ugyanebben a hónapban nyílik meg a Könyvszalon a XIX. század vége és a XX. század eleje között készített könyvészeti díszművek bemutatója. Május végén nyílik a Hétköznapok, ünnepek, katonák című kiállítás, amely a katonaéletet mutatja be — a toborzástól, a katonafogástól és a bevonulástól kezdve az obsitig és a leszerelésig. Június végétől lesz látható a Képzőművészet az első világháborúról kiállítás. Második félévi terv: a Katonai mérőműszerek fejlődése című kiállítás, amely a Gamma Művek gyártmányait mutatja be. Decemberben nyílik a Magyarország a második világháborúban című tárlat, s már megkezdődtek az előkészületei az 1993-ra — a Magyar Királyi Honvédség létrejöttének 125. évfordulójára — tervezett nemzetközi kiállításnak is. 1992. JANUÁR 4., SZOMBAT NÉPSZAVA Kinek kellenek az én számításaim most, amikor új esztendőben, új költségvetéssel kezdhetjük az életet? Kénytelen vagyok mégis magam számítgatni: hogy állnak az állami gazdaságok, a téeszek, az élelmiszer-ipari vállalatok? De hát nem is számok kellenek ide, hanem a „szöveges” tények, amelyek, sajnos, valamennyiünknek visszaköszönnek, mert megéltük a tejtúltermelést, amikor a termelő nem tudta, mi lesz az árujával, átveszik tőle, vagy öntheti a csatornába. Aztán jött a hús-, a szőlő-, a borháború. Ez utóbbiról sok illetékes úgy nyilatkozott, nem is volt „ügy”. De csak kérdezzék meg a fortyogó termelőket, feldolgozókat, majd megmondják, ügy volt, vagy háború? Aztán részesei voltunk a tojásbotránynak is. A nagy felháborodásokra és elkeseredésekre jött egy-egy intézkedés: például a felesleges teheneket kell levágni, tízezer forintot kap érte a gazda, ha megteszi. Csak hát arról nem beszéltek, hogy a húsipari válla- Rácsó latok nem tudtak fizetni, mert a nagy állami cégek közül kettő zárja eredménnyel az évet. Érdekes lista lenne az is, amelyen kimutatnák, ki tartozik kinek. Lehet, olyan keresztbeadósságok vannak, hogy még le is írhatnának néhányat. Közben téeszek, állami gazdaságok benzint sem tudtak venni az őszi munkákhoz, mert nincs készpénzük. Saját embereiknek pedig vetőmaggal fizették a bért. Hol tartanak az élelmiszer-ipari üzemekben a privatizálással? Elkelt már egy konzervgyár, hat cukorgyár, három kicsiny malmocska, és még néhány vállalat. De az állami gazdaságokban nem történt semmi, mert még mindig alapvető törvények hiányoznak. A baromfiiparban az emberek kényszerszabadságon vannak, vagy csökkentett munkaidőben, kevesebb pénzért dolgoznak. Nincs pénz arra, hogy alapanyagot vásároljanak. Itthon szűkül a vásárlói réteg, külföldön pedig, az ott is bőséges termelés miatt, lassan kiiktatódunk a versenytársak közül. Van másik oldal is. .Van erő és akarat az emberekben, mert változtatni akarnak! Éppen ezért nem kellene megvárni, amíg tönkremegy minden az agrárágazatban, széthullanak az állami gazdaságok vagy annyira leromlanak az üzemek, hogy már csak aprópénzért kelnek el. Netán kínjukban a helybeliek kierőszakolják, hogy a nagy államiból sok kis állami vállalat legyen. (Erre is van példa.) Gyorsítani kellene a privatizációs folyamatokat, hogy értékükön keljenek el a vállalatok, érvényesüljön végre a ráció. A ráció, amely azt mondja, hogy a magyar agrártermelésnek, élelmiszeriparnak lehet jövője. Hiszen még 1991-ben is — csődöktől fuldokolva — ez az ágazat 2,5 milliárd dollárt hozott az országnak. Lendvai Vera Mitől nő az infláció? A köznyelv, s nem ritkán a sajtó is minden árszintnövekedést inflációnak nevez. A valódi infláció az egyensúlyhiányból származik. A kínálat ilyenkor tartósan csökken, s a kereslet változatlan marad. Magyarul: az embereknek lenne pénze áruk és szolgáltatások megvásárlására, de kínálat híján ezt nem tudják megtenni, s kénytelenek felesleges pénzüket megtakarítani. De növeli az inflációt a gazdálkodó szervek „sorbanállása” is adósaik bankjánál, kinnlevőségeik behajtásáért. Ilyenkor természetesen az jár jobban a „sorbanállók” közül, aki hamarabb hozzájut pénzéhez. Ez a folyamat azért is veszélyes, mert tulajdonképpen életképtelen vállalatok is hitelhez jutnak. A gazdaságban forgó pénz mennyiségének növekedése ellenőrizhetetlen, ami káros és igazi inflációnövelő tényező. Nagy Pongrác a Gazdaság és Társadalom című folyóirat napokban megjelent 1991/4— 5. számában Az infláció kezelése a magyar gazdaságban című tanulmányában értekezik ezekről a problémákról. (A folyóiratnak ez az első száma, amely a múlt év augusztusában megalakult Társadalomkutató Intézet gondozásában jelent meg.) A szerző érdekes példát említ: Angliában a háborút követő évtizedekben erősek voltak a szakszervezetek, amelyeknek sikerült a termelékenység növekedését meghaladó béremeléseket kiharcolni, amit a kormányok rendszeresen megfinanszíroztak. Ennek az lett a következménye, hogy az infláció elszabadult, s az angol áruk külföldi versenyképessége csökkent. Ekkor lett — időlegesen — Anglia „Európa betege”. A magyar gazdaságot ilyen túlzott bérfejlesztési veszély nem fenyegeti, mégis tanulságos felhívni a figyelmet a szigetország egykor volt folyamataira. B.M. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS! Az Állami Vagyonügynökség Előprivatizációs Programigazgatósága pályázatot hirdet országos napilapok részére az 1990. évi LXXIV. törvény alapján értékesítésre kerülő kiskereskedelmi, a vendéglátóipari és fogyasztási szolgáltató tevékenységet végző egységek értékesítésével kapcsolatos kb. 300—400 hirdetés megjelentetésére, 1992. szeptember 25-ig. A hirdetések várható terjedelme 1/4 oldal. A pályázatok elbírálásának szempontjai: az ajánlott hirdetési költség, a megjelenés gyorsasága, a lap olvasottsága, példányszáma. A pályázatok beküldési határideje: 1992. január 15. A pályázatok 1992. január 31-éig elbírálásra kerülnek, melyről a pályázók és a nyertes napilapok írásos értesítést kapnak. A pályázatot az alábbi címre kérjük megküldeni: állami vagyonügynökség ELŐPRIVATIZÁCIÓS PROGRAMIGAZGATÓSÁGA Budapest, Pf.: 708. 1399. Telefon: 118-1614.