Népszava, 1993. február (121. évfolyam, 26–49. sz.)
1993-02-01 / 26. szám
NÉPSZAVA 1993. FEBRUÁR 1., HÉTFŐ Kitoloncolt palesztinok Izrael egyharmadukat visszaengedné Az izraeli kormány kész arra, hogy engedélyezze a nemrégiben Libanonba kitoloncolt mintegy 400 palesztin egyharmadának hazatérését — állította vasárnap a jeruzsálemi rádió. A zsidó állam vezetése emellett megfontolja azt is, hogy lerövidíti a többi elűzött arab kényszerű száműzetésének az időtartamát is. A jeruzsálemi rádió szerint a kormány amerikai kérésre vizsgálta felül a kitelepítettekkel kapcsolatoskorábbi álláspontját. Washington azért sürgeti ezt a lépést, mert ez megkönnyítené helyzetét az ENSZ Biztonsági Tanácsában. Az Egyesült Államok ugyanis szeretné elkerülni, hogy esetleges Izrael-ellenes büntető intézkedések ügyében szavazásra kerüljön sor a testületben. A kitoloncolt palesztinok ragaszkodnak az ENSZ által jogosnak elismert követelésükhöz, ahhoz, hogy mindannyian hazatérhessenek, s emiatt vasárnap elutasították Izrael javaslatát. A 396 fős csoport vasárnap megünnepelte a gázai övezetben szombaton végrehajtott palesztin fegyveres akciót, amelyben két izraeli katonát megöltek. Ez volt a mohamedán szélsőségesek első sikeres csapása a megszálló hadseregre azóta, hogy társaikat december közepén kitelepítették. A brit külügyminiszter közös piaci intézkedést javasol Izrael ellen, amíg Izrael meg nem oldja a kitoloncolt négyszáz palesztin ügyét, amiért az ENSZ már elítélte. Az EK külügyminiszterei hétfőn találkoznak Brüsszelben Simon Peresz izraeli külügyminiszterrel, és brit kezdeményezésre megmondják neki, hogy befagyhatnak Izrael és az EK kereskedelmi tárgyalásai mindaddig, amíg a négyszáz kiutasított helyzete nem rendeződik — jelentette vasárnap a Sunday Express című brit lap. Izraelnek 1975 óta társulási egyezménye van a Közös Piaccal, és most ezt szeretné fejleszteni. Az EFTA- országokéhoz hasonló szabadkereskedelmi bejutást akar az EK-országok piacára, és nagy fejlesztési segélyeket is remél, főként a bevándorlók letelepítéséhez. Az ENSZ-ben szankciókat fontolgatnak Izrael ellen a palesztinok miatt. Izrael igazságtalannak tartja a világszervezet kritikáját. Úgy véli, az ENSZ részrehajló, mert nem ítéli el a palesztin iszlám szélsőségesek izraeliek ellen elkövetett terrorakcióit, a kiutasítás előzményét. Nemcsak a sajtó áll mellettük, még az időjárást is manipulálják A Le Monde karikatúrája EK-bővítés Az Európai Közösségek bővítésének első, átfogó szakasza kezdődik meg hétfőn azzal, hogy beindulnak a tárgyalások Svédország, Finnország és Ausztria EK- csatlakozásáról a nevezett országok és az Európai Közösségek között — közölte vasárnap Bonnban Klaus Kinkel német külügyminiszter. „Abban a reményben és meggyőződésben kezdjük meg ezt a fázist, hogy ezzel az egyesült Európához vezető úton egy további szakaszt teszünk meg” — mondotta a külügyminiszter, hozzátéve, hogy a három ország Norvégiával remélhetőleg négyessé egészül majd ki. Kinkel — mint minisztériuma vasárnap közölte — hétfőn Brüsszelben részt vesz az Európai Közösségek általános tanácsának ülésén, ahol a kelet- és közép-európai államokhoz fűződő viszonnyal is foglalkoznak majd, és az EK—román társulási szerződés (Európaszerződés) aláírására is napirenden szerepel. Az Egyesült Államok kül ügyminisztériuma január 19-én tette közzé szokásos évi jelentését az emberi jogok országonkénti helyzetéről. A Magyarországgal foglalkozó jelentésből a dolgozók jogainak érvényesülését vizsgáló fejezetből közlünk részleteket. A jelentés angol nyelvű szövegét a USIS bocsátotta a Népszava rendelkezésére. A): Szervezkedés joga Az 1992-es elfogadott új Munka Törvénykönyve elismeri a szakszervezeti szervezkedés ésa kollektív bértárgyalás jogát, engedélyezi, a szakszervezeti pluralizmust. A bírói testület, a fegyveres erőik és a rendőrség tagjainak kivételével a dolgozók jogosultak a szervezkedésre, képviselőik megválasztására, újságok kiadására, tagjaik érdekeinek és nézeteinek nyílt támogatására és sztrájk szervezésére. Az 1992-es törvénykezés kimondja a sztrájkjogot, de a sztrájktevékenység az év során korlátozott volt, és inkább a kormány, mintsem a munkaadók ellen irányult. A közalkalmazottak jogairól külön törvény rendelkezett 1992-ben. E törvény szerint a közalkalmazottak tárgyalásokat folytathatnak munkakörülményeikről, de fizetésemelésükről a végső döntést a parlament hozza. Nem korlátozzák a szakszervezetek nemzetközi kapcsolatteremtését. A szakszervezetek széles körű kapcsolatrendszert építettek ki az európai és a nemzetközi szakszervezeti testületekkel. A szakszervezeti mozgalmat a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája (LIGA) vezette független szakszervezetek, a Munkástanácsok Szövetsége és a korábbi monolitikus kommunista szakszervezeti központ utódja, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) közötti konfliktus jellemzi. Az MSZOSZ megkérdőjelezte a vagyonelszámoltatásról szóló 1991-es törvény alkotmányosságát. Szeptemberben az Alkotmánybíróság az MSZOSZ ellenében foglalt állást, majd az Érdekegyeztető Tanács (ÉTI), a munkáltatók, a munkavállalók és akormány háromoldalú konzultációs fóruma megállapodott a szakszervezeti vagyonmegosztásról és ezt a kormány elé terjesztették jóváhagyásra. A régi kommunista szakszervezetek vagyonát úgy osztják el, hogy körülbelül 40 százalékot kap az MSZOSZ, 35 százalékot a LIGA, 20 százalékot az autonóm szakszervezetek, és mintegy öt százalékot más szakszervezeteknek juttatnak. B) A szervezkedés és a kollektív bértárgyalás joga Az 1992-es Munka Törvénykönyve megengedi a kollektív bértárgyalást vállalati és ipari szinten, és ez érvényesül. A minimális bért az Érdekegyeztető Tanács állapítja meg, és a béremelésekről (denem csökkentésekről) a vállalatoknál a vezetés és a szakszervezetek egyeznek meg. Az infláció ellenőrzés alatt tartását célozza, hogy az Érdekegyeztető Tanácsban központilag egyeznek meg ,a törvényes minimálbérről. A Munkaügyi Minisztérium felelős a munkaügyi törvénykezésért, miközben különleges mukaügyi bíróságok döntenek a munkaügyi vitákban. E bíróságok határozatai ellen a polgári igazságszolgáltatás rendszerében lehet fellebbezni. Az új törvénykezés szerint a munkaadók nem részesíthetik hátrányos megkülönböztetésben a szakszervezeteket és aktivistáikat. C) A kényszermunka tilalma A kényszermunkát a törvény tiltja, ennek betartását a Munkaügyi Minisztérium felügyeli. D) A gyerekek foglalkoztatásának korhatára Aszakmunkásképzés kivételével a munkába állás alsó határa a 16 év, a szakmunkásázoktatást 15 éves korban kezdik. Nem tapasztalható, hogy jelentősen visszaélnének ezzel az intézkedéssel. E) Elfogadható munkakörülmények A törvényes minimálbért az Érdekegyeztető Tanács állapítja meg, és a Munkaügyi Minisztérium rendeletével lép életbe. A jelenlegi minimálbér nem elegendő a munkások és családjaik megfelelő életkörülményeinek biztosítására. Sok magyar ezért főállását másodállással egészíti ki. Az 1992-es Munka Törvénykönyve megszabja a foglalkoztatás különféle feltételeit, így rendelkezik a terhesség alatti munkavégzésről, az anyasági segélyről, a felmondásokról, a szakszervezetek konzultációs jogáról, a betegállományról, a munkaügyi vitákról. Egyelőre még korai lenne megítélni, hogyan érvényesülnek ezek a rendelkezések. Az új Munka Törvénykönyve szerint nyolc óra a hivatalos munkaidő, ám ez az iparág sajátosságaitól függően változhat. A munkaügyi bíróságok és a Munkaügyi Minisztérium gondoskodik a kormány által előírt biztonsági követelmények betartásáról, bár ezek a biztonsági előírások nemmindig felelnek meg a nemzetközileg elfogadott szintnek. Fordította: E. É. SMALAI JOGI JELENTÉS MAGYARORSZÁGRÓL 3. Amerikai bizonyítványunk A Rjasencev-botrány politikai ügy A Rjasencev-ügy azzal a nem kis veszéllyel jár, hogy Magyarországot belevonhatja az orosz hatalmi csúcsokon zajló elszámolásokba — figyelmeztetett hétvégi számában az Izvesztyija című moszkvai napilap. Figyelemre méltó, hogy a cikk egyik szerzője az a Pavel Voscsanov, aki korábban hosszú időn át Borisz Jelcin sajtótitkára volt, és akiről olyan hírek keringenek, hogy ő volt az állítólagos illegális fegyverkereskedelemmel vádolt Rosszijszkij Dom nevű cég egyik legfelsőbb kapcsolata. Az írás, amely részletesen, a szemtanú élményeit felelevenítve számolt be az orosz cég budapesti irodája elleni magyar rendőri akcióról, utalt arra, hogy a mozivászonra illő kommandós hadművelet célja a cégvezető Rjasencev elfogása volt. A rendkívüli készültség magyarázata pedig, mint a lap magyar rendőri forrásokat idézett, az volt, hogy az ügyben a magyar félnél eljáró orosz ügyész, Borisz Pogorerov figyelmeztetett: az oroszok fel vannak fegyverkezve és ellenállást fognak tanúsítani. A Nyikolaj Andrejev és Pavel Voscsanov által jegyzett írás egyik legfőbb következtetése, hogy az ANT cég korábbi, tankeladási botrányához hasonlóan a Roszszijszkij Dom körüli hercehurca is a régi forgatókönyv alapján megírt politikai ügy, amely bizonyos orosz vezetők lejáratását célozza. Az újság szerint távolról sem véletlen, hogy a peresztrojka korának szinte valamennyi politikai színezetű ügyét rég lezárták, kivéve az ANT-et. A szerzők egyúttal nyíltan megvádolták az orosz főügyészséget és a belügyi szerveket: miközben rohamléptekkel terjed a bűnözés, távolról sem mondható el, hogy az illetékes szervek komolyan nekiálltak volna megfékezni. „Az utóbbi időben olyan benyomás alakul ki, hogy az orosz hatalmi szervek működését egyre inkább a politikai konjunktúra vezérli” — írta az Izvesztyija a Rosszijszkij Dom -ügyéről. HÉTRŐL NYOLCRA Kéri Tamás: Mi is van a pohárban Az alkoholizálás csúnya dolog, de most nem a borospohárra gondolok. Hanem a múlt héten az MDF képviselőcsoportjának sajtótájékoztatóján elhangzott ötletes kívánalomra, miszerint a szintén csúnya sajtó a fél pohár vízről ne azt mondja, hogy félig üres, ehelyett arról tájékoztasson mindenkit, mi is van abban a pohárban? (A válasz különben viszonylag egyszerű: a pohár félig tele van, mégpedig vízzel.) De „mi van a pohárban” akkor, ha mind több állampolgár fejezi ki aggodalmát a közrend és a közbiztonság labilissága miatt, ha nagyon sok embert rettegésen tölt el a bűncselekmények gyakorisága? Erre már nehezebb felelni. Ezért is ígérkezett izgalmasnak a MÚOSZ székházában múlt szerdára meghirdetett konzultáció. Pintér Sándor országos rendőrfőkapitánytól, Györgyi Kálmán legfőbb ügyésztől és Király B. Izabella országgyűlési képviselőtől végre mindenki megtudhatja, mivel magyarázható az aggasztó helyzet. A fokozódó szegénységgel? A demokrácia hozta szabadsággal? Bizonyos etnikai rétegek aktivizálódásával? Az állampolgári fegyelem hiányával? Esetleg valamennyi említett tényezővel? Engem még az is érdekelt volna, hogy kerül Király B. (netán bűnüldöző) Izabella a főrendőr és a főjogász társaságába? Hiszen a Mikó Imre-körnek tudtommal még nincs szkinhed tagozata. Kíváncsiságom azonban okafogyottá vált: a három neves szakember nem jelent meg a fórumon, talán nem mertek kimenni az utcára. Ott volt viszont Bökönyi István ezredes, az ORFK főosztályvezetője, képviseltette magát a Legfőbb Ügyészség is, csak Király B. Izabellát nem helyettesítette sem pedagógus, sem apród. A fórumról kiszivárgott hírek alapján mégis az a benyomás alakult ki bennem, hogy a helyzet sokkal kedvezőbb annál, mint amilyennek látszik. Mármint a szenzációhajhász újságok címeiből, össze is állítottam egy szerény csokrot: „Fegyveres rablótámadás a Skálánál”; „Gyermeklányokat csempésztek Németországba”; Feldarabolt holttest a csepeli Duna-parton”; „Bűnszövetkezetek egymás ellen”; „Gengsztertámadás az országúton”; „Hiányzik az asszony feje” s a többi s a többi. (És akkor a „megtámadta”, „szembefújta”, „leütötte”, „hasba szúrta” kezdetű eldugott kis hírekről még nem is szóltam.) Ilyen sajtóviszonyok között lehet-e csodálkozni azon, hogy — mint az ezredes úr találóan megjegyezte — „a lakosság objektív biztonsága jobb, mint a szubjektív biztonságérzete”? Holott — és most a bizonyítás következik — „a statisztikák szerint például már nem növekszik olyan jelentős mértékben a bűncselekmények száma, mint az elmúlt években, és a felderítési arány is javult”. Jómagam csak azon csodálkoztam egy leheletnyit, hogy a konzultáció szervezői a csendőrség viszaállítását indítványozzák. Aztán megismerkedtem a Mikó Imre kör egyik tagjának jámbor óhajával — „... ha megengednék, hogy a tetten ért tolvajt a rendőr jól megverje ..., és kapisgálni kezdtem az összefüggéseket... Amelyek csak akkor korlátozódnak a testi fenyítés lelket nemesítő hatására, ha elfogadjuk Boross Péter októberi kijelentését, mármint, hogy „lényegesen javult a rendőrség technikai felszereltsége”. Ha ellenben Meichl Gézának, az ORFK gazdasági főosztályvezetőjének is hiszünk , a bűnügyi technikai eszközök korszerűsítése „azért is halaszthatatlan, mert jelenleg használható zseblámpája sincs mindenkinek” (igaz, ezt nem októberben, hanem decemberben mondta) —, akkor a tolvajok pofozása és rugdosása a technikai korszerűsítés speciális formájaként is felfogható. Ha nem a statisztikára mégsem kellett volna akkor szerdán az ezredes úrnak hivatkoznia. Két nappal később ugyanis — szintén a statisztikai adatoknak támaszva a hátát — Pintér tábornok már azt a kijelentést is megkockáztatta, hogy „megszilárdult a közrend és a közbiztonság”. Megkérdezhetném, milyen közrend és közbiztonság az, amelynek megszilárdulása együtt jár a garázdaságok, az erőszakos bűncselekmények számának növekedésével, miközben a szerv — 1992-t az autólopások évének nyilvánítva — általános offenzívát indít a kegyetlen és elvetemült autótolvajok ellen. De nekem nem a tábornok úr nyilatkozatával van bajom, nem ettem meszet. A statisztikáról pedig, ugye, lehet rossz véleményem, ha nem is fedezem föl vele a spanyolviaszt. Mert nem az én leleményem, hogy „a statisztikával mindent és mindennek az ellenkezőjét be lehet bizonyítani”, de még a tréfás fokozást sem én találtam ki, hogy tudniillik „tévedés, hazugság, statisztika”. Ennyit általánosságban. A bűnügyi statisztikának azonban megvannak a maga különleges útvesztői is, amelyekben a legmegbízhatóbb iránytű sem véd meg okvetlenül az eltévedéstől. Ha például az ismertté vált bűncselekmények és bűnelkövetők számát vetjük össze, nemcsak az nehezíti az objektív következtetések levonását, hogy az úgynevezett rejtett bűnözésről nincs statisztika; azzal is számolnunk kell, hogy egy bűncselekményt többen is elkövethetnek, illetve egy bűnöző számláját akárhány bűncselekmény terhelheti. Tovább bonyolítja a helyzetet, ha egy hatóság — presztízs- vagy egyéb okokból — esetleg nem is mindig óhajt objektív következtetésekre jutni, magyarán: kozmetikázza a statisztikát. Az ősszel a legfőbb ügyész helyettese pontosan ezzel vádolta meg „a rendőri nyomozóhatóságok számottevő részét”, ha valamivel később — ő tudja miért? — sietett is bejelenteni, hogy nem úgy gondolta ... Ettől függetlenül régi dolog — tudományos vizsgálatok igazolják —, hogy egyes bűncselekménytípusoknál a statisztika és a valóság csak a végtelenben találkozik. Az viszont egy nem ,is olyan régi belügyminisztériumi tájékoztató többnyire kedvező adataiból hámozható ki, hogy a polgárok az utóbbi időben jobban meggondolják, tegyenek-e feljelentést egyáltalán. (Nem a Mikó Imre-kör felhívásának fogadtatására célzok.) A neves kriminológus ugyanakkor arról beszél, hogy „a gyorsan romló közbiztonsági viszonyok az elsőrendű belpolitikai kérdések közé kerülhetnek”, hogy a bűnözés keltette félelem, „az egymás iránti bizalmatlanság egy határon túl közösség-, majd társadalomromboló erővé válhat”. Szóval jó lelkiismerettel meg nem mondhatom, mi van a „közbiztonsági pohárban”, de azt ajánlom, mértékkel kortyolgassuk. Amerikai magyarok az óhazáról A napokban rendhagyó tanácskozáson vettek részt az amerikai magyarság több, sok tekintetben eltérőpolitikai nézeteket valló szervezeteinek képviselői. Lipták Bélának, az Amerikai Magyar Környezetvédelmi Alap elnökének meghívására az Amerikai Magyar Koalíció, az Amerikai Magyarok Országos Szövetsége, az Amerikai Magyarok Szövetsége , és más szervezetek képviselői teljes napon át vitatták, milyen szerepet vállaljon azamerikai magyarság az óhazai belpolitikai vitákban. Beható vita volt a hazai belpolitikai fejleményekről, ezenbelül a Csurka-ügyről. A jelenlevők egy része által elfogadott határozat szerint „az amerikai magyarság elítél mindennemű szélsőséget, beleértve a faji gyűlöletet, az arra való izgatást, bármely oldalon is nyilvánul meg. Örömmel észleljük, hogy míg a környező országokban erőszakos, demokrácia- és fajellenes események véres sorozata a mérvadó, addig Magyarországon a politikai vélemények szabad megvitatása ...” 3