Népszava, 1993. augusztus (121. évfolyam, 178–202. sz.)
1993-08-30 / 201. szám
6 A csontvázcsalád és a piros ördög Nemrégiben, amikor a Merlin még a maga nyári, angol nyelvű színházi és társasági életét élte, Halász Péterék bohóckodtak ott néhány estén. Nem közönséges kabaréjuknak volt egy különleges pillanata. Nagy fehér vásznat göngyöltek színre a szereplők, majd váratlanul megindultak vele a közönség felé. Az első sorban ülők mindjárt vették a lapot, és a leplet, karjukat felemelve, nyújtózva küldték a textíliát egyre hátrább, mígnem eljutott az utolsó sorig, beborítván a teljes nézőteret. Kezet és vásznat nyújtottunk egymásnak, ismeretlen emberek, hogy aztán ott üljünk kuncogva, csillogó szemmel, cinkosan a közös takaró alatt. Halász Péterék e sajátos akciójának szinte semmi köze nem volt a színházhoz, (mint olyanhoz), s mégis szinte tökéletesen szimbolizálta a színházat (mint olyat). Kontaktust teremtett velünk, és közöttünk, összhangot hozott létre, megismételhetetlen együttes élményt adott ajándékba. Talán sikerül majd ugyanezt az érzést előhívnia a nézőkből a Horse + Bamboo Színháznak Kisvárdán, Gyulaházán, Baktalórántházán, Nagykállón, Hajdúböszörményben, Nagyhegyesen, Kábán, Kertészszigeten, Gyomaendrődön, Csabacsűdön, Csongrádban, Tömörkényben és Zsombón. A brit vándortársulat ugyanis a felsorolt helységekben turnézik szeptember havában. Előtte illedelmesen bemutatkozott a fővárosban, a Merlinben. A fiatal szín-, zene- és képzőművészekből álló társulat 1978 óta létezik a Bob Frith nevű férfiú jóvoltából. Ő az alapító, író és rendező, aki vagy félszáz produkcióval, és lovas szekérrel járta be Nagy-Britanniát, társaival egyetemben. A csapat körülbelül úgy festi hangulatában és színeiben —, mint a pesti aluljárókban vendégszereplő külföldi együttesek. Egzotikus ruhákban pompáznak, s kissé mesterkélt hevülettel zenélnek váltott hangszerekkel. Amatőrforma polihisztoroknak látszanak. Egyikük-másikuk olykor színre pattan, hogy fafejűen — vagyis fából készült, teljes masakat öltve — részt vegyen a lazán fűzött és lazán értelmezhető színpadi cselekményben. A történet kék főhőse, José Guadalpe Posada mexikói grafikus, akit hol a munkája, hol a politika, hol egy helyes, piros ördög visz különböző kalandokba. Helyenként jól mulatunk. Szellemesek a festett díszletek és kellékek, teremnek jópofa ötletek, mint például az a valóságos danse macabre, melyben maga, a csontváz család (csontvázpapa, csontvázmama, és a csontvázcsecsemő) jár haláltáncot. Mindemellett részint aláfestés, részint pótlék a változatosan pazar muzsika, mely a tangótól a countryn át a bluesig terjed. A finálé örömzenévé igyekszik fajulni, majd a taps végén a főszereplő köszönettel leinti az ovációt, s szót kér. Közli, hogy az előcsarnokban megvásárolhatjuk a tőlük származó kazettákat, és pólókat. Pont, mint az aluljáróban. Stuber Andrea Cseke Péter rendez Egyszerre két színházban próbál most Cseke Péter. Hogy csinálja? — A Karinthy Színházban egyelőre délután próbálunk, itt a Kakukktojás című amerikai darab főszerepét játszom. A Madách Színház délelőtti próbáit pedig én vezetem, minthogy az előadásnak rendezője vagyok. Az Ágacska című, Csukás István gyermekdarabot viszszük színre. — A színész Cseke Péter most rendezőként debütál? — Budapesten igen. Ám ez mégis a második rendezésem. Másfél éve Nagyváradon Ray Cooney nagysikerű bohózatát rendeztem, a Páratlan párost, amelynek itthon, a Madách Kamarában a főszerepét játszottam. Ami pedig most a két színházi munkám időbeli egyeztetését illeti: megy ez, márcsak azért is, mert színészként a Karinthy Színházban szeptember 10-én lesz a premierem, míg rendezőként a Madáchban csak október 17-én. — Ugye nem hirtelen támadt ötlet ez a rendezés? — Nem. Sok évvel ezelőtt, még Ádám Ottó igazgatása alatt szerettem volna elvégezni a rendezői szakot a Főiskolán, de akkori igazgatóm azt mondta, nagyobb szükség van rám színészként. Hiába győzködtem, hogy vegyen fel mégis posztgraduális hallgatónak a rendezői szakra, mert ha csak egy centit is fejlődöm színészként, már megérte. Mégsem kerültem be. — Vannak, mindig is voltak diploma nélküli rendezők ezen a pályán. — Ez vigasztal. Egyébként az Ágacskáról még annyit, hogy tíz-tizenkét évvel ezelőtt ezt a mesejátékot már előadták a Játékszínben. Az akkori szereplők közül most egyedül Hűvösvölgyi Ildikó játszik, mégpedig ugyanazt a szerepet, amelyet akkor, minthogy semmit nem öregedett azóta. A többi szereplő: Varga Klári, Schnell Ádám, Galbenisz Tornász, Vass Gábor, B. T. Ötszáz szobor Idős Szabó István hagyatéka Tegnap Salgótarjánban — a Nógrádi Történeti Múzeumban — megnyílt idős Szabó István szobrászművész életmű-kiállítása. A tavaly 97 esztendős korában elhunyt (micsoda gyönyörű kor!) Kossuthdíjas, érdemes művész számszerűleg is hatalmas életművet hagyott az utókorra. Több mint ötszáz szobor jelzi termékeny munkálkodását. A salgótarjáni kiállításon megtekinthetjük például a bányásztörténet kétszáz évét felölelő híres sorozatát, és a nemrégiben készített néprajzi, illetve vallási tárgyú Stációját. A kiállítás ez év végéig tekinthető meg. 1993. AUGUSZTUS 30., HÉTFŐ NÉPSZAVA Játékkockázat Ús készség- és képességfejlesztő játékokat láthattunk a Vajdahunyad várban megrendezett kiállításon és fesztiválon. Kivált tetszettek Kardos Ferenc pszichológus játékai (alkotásai?), amelyek alkalmasak a megfigyelő- és emlékezőképesség, a koncentrálás és a kockázatvállalás fejlesztésére ... Most már csak az a kérdés, hogy a szülők egyre soványodó pénztárcája mennyire alkalmas játékvásárlás „kockázatvásárlására”. Bár a játékgyártók érdekvédelmi szövetsége garantálja, hogy a családi társasjátékok ára a jelenlegi 200 és 1000 forint között marad. Dalnokok vetélkedője Az őszi zenei évad nyitányaként nemzetközi barokk énekversenyt rendeznek Budapesten. Az Art XXI. Művészetpártoló Alapítvány szervezte dalnokvetélkedő elődöntője szeptember elsején és másodikén zajlik majd a Régi Zeneakadémián, huszonnégy magyar és tíz külföldi ifjú részvételével. A döntő és a díjkiosztó gála helyszíne a fóti római katolikus templom, ahol a sikeres dalnokok között több díjat oszt ki a rangos külföldi művészekből álló zsűri. (Elnök: Hamari Júlia.) Mindemellett a helyezettek európai és amerikai ösztöndíjat, s különböző lemezfelvételi lehetőséget is nyerhetnek. HÉTFORDÍTÓ Térdre, imához! Szívből irigylem Tom Friedmant. Nem azért, mert a Times sztárriportere. (A hívságok már régen nem érdekelnek.) Mindenekelőtt fölényes magabiztosságáért irigylem. Példának okáért fütyül a kormányra, a pártokra, az egyházakra, a népszerűségi mutatókra, meg minden. Szerinte — ahogy a kritikában olvastam — az ember nem lehet egyszerre szakmailag jó és tisztességes, meg népszerű is a hivatalos, kormányzati körökben. Mint mondá Tom Friedman, én a főnökömnél és az olvasóknál akarnék népszerű lenni... De legesleginkább azért irigylem a Tom Friedman-féle amerikai újságírókat, mert szinte naponta, hetente lemérhetik, érzékelhetik munkájuk eredményét. Nálunk meg őszintén mondom, olykor röhögnöm kell, amikor azt hallom, hogy Magyarországon a sajtó „nagyhatalom”. Lehet, hogy rosszul emlékszem, de úgy tudom, senkit sem vontak felelősségre a kormányzati körökből a Kalasnyikov-ügy után. (Pedig az újságírók eléggé megszellőztették a fegyvereladási botrányt.) Ugyanígy soha, senkit még nem számoltattak el az államkasszából csurranó alapítványi pénzekkel, aminthogy a privatizációs nagyfőnök, Szabó Tamás is a helyén maradt, noha a támadó újságcikkekkel egy időben a parlament sem fogadta el beszámolóit. És még mi minden történhet a háttérben, amiről egyáltalán nem tudhatunk. Olykor a legjobb riporterek sem igazodhatnak el a szövődmények, összefonódások között, mivel nincs információjuk a lényegről. Például a háromezres sorszámmal kezdődő, iktatott titkos határozatok lényegéről. Ha meg így van, akkor aztán végképp nem érte, hogy a kormányzat és a pártok miért támadják" egyfolytában az újságírókat, a „sajtót”. (Na persze csak az úgynevezett ellenséges ellenzéki sajtót bírálják.) Itt volt például a szárszói nagy, népnemzeti összejövetel, ahol megintcsak kijutott az újságíróknak. A támadók sorában természetesen ott volt Pálfy G. István és a „nagy” Murányi, aki ismét bebizonyította félelmetes „tisztánlátását”. Szerinte ugyanis azért is az újságírók a felelősek, mert egyházellenesség van az országban. Ugye a nép, az „istenadta” az újságírók nélkül nem venné észre az egyházak amúgy erőszakos, de azért roppantul kegyes térhódítását. Az például meg se fordul a „nagy” Murányi fejében, hogy a televízió Híradója — mivel szolgai módon egyfolytában az új ideológiát sulykolja — többet árt az egyházaknak, az MDF-nek, és a kormánynak, mint az ellenzéki lapokban megjelenő bírálatok együttvéve ... Na persze, azért némileg módosult (mondhatni kiterjedt) a szárszói támadások iránya. Egyesek és mások most már nemcsak az újságírókat támadják, hanem a kormányt is, mert nem fékezte meg idejében az elszemtelenedő, káros „bolsevik-liberális sajtót”. Még szerencse, hogy néhány lap elkerülte a kormányzati térhódítást, és ellenzékiségében is talpon maradt. Ha nem így lenne, akkor mindent megtehetnének. (És még szeretnünk is kellene őket.) Erről aztán eszembe jut P. G. barátom, aki anno, az akkor még kötelező légoltalmi órán, arra a kérdésre, hogy mit vezényelne atomtámadáskor, csak így felelt: — Térdre! Imához. Gantner Ilona Eltervezett gyilkosságok Óbudán — Bácsi, most engem lőj le! Gyerekek hancúroznak a terrorista körül, aki vidáman lóbálja hangtompítós pisztolyát a Pók utcai lakótelep egyik panelháza előtt. Egy kisfiú kétségbe vonja, hogy a fegyver valódi — pedig pár perccel korábban öltek meg vele három embert. Igaz, most már a gyilkos és áldozat együtt cigarettázik a felvétel rövid szünetében. — Francia forgatókönyvből és nagyrészt francia tőkéből forgatunk — magyarázza Gárdos Péter rendező, aki most szintén szuszszanhat kicsit. — A francia televízió tízrészes sorozatot készít Eltervezett gyilkosságok címmel, és az egyik epizód gyártása Magyarországra, a 3 Sztár producer céghez került. Sík Endre keresett meg, hogy vállalnám-e a rendezői feladatokat, a Csendélet című epizódban. — Nálunk ritka, hogy rendező ne saját írásából dolgozzon. — Korábban én is úgynevezett szerzői filmeket rendeztem, de tetszett ez a profi forgatókönyv. Arra is lehetőség volt, hogy a történetet átírjuk Budapestre, szabad kezet kaptam a színészek kiválasztásában is. Így került a történetbe Lukáts Andor, aki profi bérgyilkost alakít. Csakhogy ezúttal meg akarja menteni áldozatát, Kaszás Attilát. Az egyetlen kikötés az volt, a női főszerepet francia színésznő kapja. Választásom Cathrine Wilkeningre esett, akit ugyan nem ismertem, de játszott már Boisset és Lelouche filmjeiben. A forgatás vége felé járunk, már biztos, hogy jól döntöttem. Egyáltalán, most azt érzem, ezt a filmet szeretik az istenek. Közben a segéderők sikeresen leszerelik a kiszemelt lakás bejárati ajtaját, hogy több legyen a hely, amikor Kende János operatőr harsányat: megállítja őket. Még mindig nem sikerült megtalálni a helyes világítást. Talán az a baj, hogy világos van, pedig éjszakai jelenetet kellene felvenni. Még szerencse, hogy csak az első emeleten vagyunk, így szorgos kezek néhány létra és kalapács segítségével kívülről fekete vásznakat feszítenek az ablakok elé. A felfordulás legalább akkora, mint bármely más forgatás esetén, viszont kevesebb az idegesség, összeszokott csapat, jó tempóban halad minden a rendes kerékvágásban. — Csak így lehet dolgozni, ez hoz újabb és újabb munkát — mondja a producer, Sík Endre. — A külföldieknek nem a bankgarancia a legfontosabb, hanem a bizalom. Elhiszik-e valakiről, hogy a megkezdett munkát be is tudja fejezni. Egyébként mind a tíz rész magyarországi forgalmazási jogát megkaptam. Ettől kezdve már csak a tévén múlik, hogy a magyar nézők mikor láthatják a történeteket. Szabó Z. Levente Cathrine Wilkening és Lohinszky Lóránt a sorozat magyar epizódjában Gáspár Miklós felvétele