Népszava, 1999. augusztus (127. évfolyam, 178–202. sz.)
1999-08-10 / 185. szám
NÉPSZAVA A vizsgálat lezárult - Kovácsot felejtsék el Az MLSZ rendkívüli közgyűlésén visszahívták az elnököt és az elnökséget A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) tegnapi rendkívüli közgyűlése visszahívta tisztségéből Kovács Attila elnököt és az elnökséget. Noha Kovács a küldöttgyűlés elején kijelentette, személyi kérdésekről az összejövetel nem hivatott dönteni, a közgyűlés negyedik órájában ő maga ajánlotta fel a küldötteknek, hogy bizalmi szavazással erősítsék meg vagy hívják vissza őt és az elnökséget. A 114-ből megjelent 107 küldött 64 szavazattal 43 ellenében visszahívta Kovácsot s megfelelő többséggel az elnökségi tagokat is. Thury Gábor NÉPSZAVA A lényegre úgy a harmadik óra végén Puhl Sándor tapintott rá, amikor azt mondta, már azt sem lett volna szabad engedni, hogy a magyar szövetség ügyeivel a nemzetközi testület foglalkozzon, de azt már egyenesen szégyennek tartotta, ami közgyűlés címén folyt. A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) képviseletében részt vevő David Will alelnök, Vincent Monnier, a Nemzeti Szövetségek osztályának vezetője, valamint az Ernst & Young könyvvizsgáló cég részéről megjelent Cosmo Picci, továbbá az Ifjúsági és Sportminisztériumot (ISM) képviselő Szakács Imre politikai államtitkár és Dénes Ferenc helyettes államtitkár jogosan érezhette magát egy tragikomédia kellős közepén. A közgyűlés kezdetén Kovács Attila MLSZ-elnök felolvasta a FIFA március 12-i levelét, amely arról szólt, hogy a nemzetközi auditáló cég jelentését a majdani közgyűlés elé kell terjeszteni. Az MLSZ-elnök ezután a nemzetközi szövetség július 16-i értesítésének tartalmát idézte fel, amelyben Blatterék a közgyűlés összehívására vonatkozó felszólítása szerepelt, valamint a napirendre vonatkozó utalás: beszámoló a könyvizsgáló-jelentésről, s az azt követő döntések meghozatala. Ezután szólalt fel Csíki Károly a Kispest küldötteként, hogy Kovács helyett dr. Vass Géza Heves megyei küldöttet javasolja a levezető elnöki posztra. Szavazási procedúra -pontosabban „maceratúra” kezdődött, a lényeg, hogy Kovács nem hagyta magát. Kovács után David Will értékelt. A FIFA skót alelnöke kijelentette, az MLSZ-ben kialakult helyzetet nem a FIFA-nak vagy az UEFA-nak kell megoldania, hanem magának az MLSZ-nek. A nemzetközi szövetség ugyanakkor nem tűrheti, hogy külső szervezet avatkozzon a nemzeti szövetségek életébe. Will felhívta a figyelmet, egy demokratikusan választott elnökség működése nem a magyar jog értelmezésétől függ. A márciusban Magyarországon járt vizsgálóbizottság kifogásolta, az ISM által adott 45 napos határidő rövid, a küldöttség akkor ennél hosszabb terminust javasolt. Will a könyvvizsgálói jelentés meghallgatására hívta fel a figyelmet, majd a következőkkel zárta mondandóját: „Mi javaslatot teszünk, hogy mit kell tenni, de önök döntenek. Vegyék figyelembe: már ma dönteni kell a magyar labdarúgás jövőjéről. Lépjenek rá a stabilizáció ösvényére! ” Ezt követően Cosimo Piqoi, az Ernst & Young könyvvizsgáló cég olaszképviselője párt mondatban értékelte a cége által elvégzett munkát. Kihangsúlyozta, hogy a Kovács Attila vezette MLSZ munkája rendkívül rossz és pontatlan volt, gazdaságilag kaotikus. A beszámoló után újra felvetődött, hogy mégsem Kovács Attilának illene levezetnie a közgyűlést. Bérces László, a Videoton FCF elnöke szerint mivel az MLSZ-elnök érintett a könyvvizsgálatban, úriemberi gesztusként önként le kellett volna mondania a levezetésről. Húszperces vita után azonban a korábbi szavazás eredménye maradt érvényben, továbbra is Kovács Attila vezette a közgyűlést. Az MLSZ-elnök egy kérdésre válaszolva elmondta, hogy az Ernst & Young által kért teljességi nyilatkozatot azért nem írták alá, mert az olyan időszakról - 1997-ről - is szólt, amely nem a jelenlegi elnökség működésére vonatkozik. A sportcsatorna kapcsán említett 27,5 millió forintos számla nélküli kifizetésre utalva kijelentette, hogy érkeztek ugyan számlák, de mivel az elnökség fel volt függesztve, senki nem akadt, aki aláírja azokat. A válogatott premizálásáról elhangzott: 1998-ra azért nem képeztek tartalékot, mert csak a sikeres Eb-selejtezők után akartak fizetni, mintegy 200 millió forintot. Az öszszeget a FIFA-tól a kvalifikációért kapott pénzből fedezték volna. Ezt követően az ISM képviseletében Szakács Imre politikai államtitkár szólalt fel, aki a felelősség közgyűlésének nevezte a tanácskozást. Elmondta: az OTSH és az ISM törvényességi felügyeleti vizsgálata, az Ernst & Young ellenőrzése és a legutóbbi APEH-vizsgálat is szabálytalanságokat állapított meg az MLSZ működésében. Kovács Attila válaszában arra tért ki, hogy az APEH-től egyelőre csak egy egyoldalú jegyzőkönyv érkezett, amit az MLSZ az augusztus 12-i egyeztetésen több ponton meg fog támadni. A vizsgálat egyébként 1993 és 1997 között 167,1998-ban pedig 31 millió forintos hiányt állapított meg. Ezt követően elhangzott, hogy a nemzetközi könyvvizsgáló cég jelentésének megvitatása után új közgyűlés összehívásáról kellene döntést hozni, amelyen a legfontosabb napirendi pont az alapszabálymódítás lenne, és szóba kerülhetnének személyi kérdések is. Majd Puhl Sándor ominózus felszólalása után a közgyűlés negyedik órájának elején Kovács Attila felajánlotta a küldötteknek, hogy bizalmi szavazással erősítsék meg vagy hívják vissza az elnökséget. Hatvannégyen voksoltak az elnök leváltására. Az elnökség még funkcióban lévő hat tagja - Szilvási József, Boksa László, Borbényi János, Dajka László, Erdei Zoltán, Németh László- sem élvezi többé a tagság bizalmát. Végezetül Kovács Attila javaslatot tett arra, hogy szeptember 25-re rendkívüli tisztújító közgyűlést hívjanak össze. Indítványozta továbbá, hogy addigra az 1997-98-as időszakról készüljön el könyvvizsgáló által jóváhagyott javított mérleg, amit az új elnökség majd elfogadhat. A levezető elnök azt is javasolta, hogy az ügyvitellel bízzák meg Berzi Sándort, a folyó ügyekben pedig a szövetség funkcionáló bizottságai döntsenek. Vincent Monnier a következőképpen értékelte a látottakat: - Mi megadtuk a lehetőséget, a tagság a demokrácia játékszabályait követve döntött. A szövetség új útra léphet. Mindeközben Monnier jobb kezének magasba emelt mutatóujjával hátulról előre egy félkörívet írt le. Mintegy jelezve a nemzetközi szövetség által helyesnek tartott irányt... Az elnök elkeseredése érthető: az őt annak idején elsöprő fölénnyel megválasztó közgyűlés tegnap nem szavazott bizalmat neki és a komplett elnökségnek Szalmás Péter felvétele Focikupák francia napja NÉPSZAVA-információ Francia napot tartanak a nemzetközi labdarúgókupákban, négy gall együttes ugyanis ma lép pályára. A Bajnokok Ligájában egy találkozót rendeznek, amelyen az Olympique Lyon a szlovén Maribort fogadja (20.30). Azt a csapatot, amely az előző selejtezőkörben 5-4-es összesítéssel a belga bajnok Genket (Brockhauser István és Horváth Ferenc együttesét) búcsúztatta. Érdekes meccsre lesz kilátás, hiszen a hét végén a Lyon 2-1-re győzött Troyes-ban, míg a Genk idegenben ért el 6-6- os (!) döntetlent a Westerlo otthonában. Az UEFA-Intertotó-kupában már karnyújtásnyira van az UEFA-kupás szereplés lehetősége. A versenyben lévő hat gárda oda-visszavágós alapon dönti el a továbbjutást, az első mérkőzésekre ma este kerül sor. A Montpellier a német Hamburgot fogadja (19.00), az erőviszonyok alapján ez a találkozó ígérkezik a legrangosabbnak. A franciák simán verték a Duisburgot az előző kupafordulóban, ráadásul a klubon belül ismét összeállt a Loko, Quebec, Pedros trió, amely négy évvel ezelőtt bajnoki címhez segítette a Nantes-ot. A Hamburg is remekül erősített: a németek az iráni Mahdavíkia és a Wolfsbugból megszerzett Präger jóvoltából jutottak túl a török Trabzonsporon. A Mezz Londonba látogat a West Ham Unitedhez (19.45), míg a nem igazán acélos Rennes a Juventusszal csap össze idegenben, Cesenában. Utóbbi találkozó a várakozásokkal ellentétben várhatóan nem lesz sétagalopp az olaszok számára. Bár Del Piero teljesen felépült sérüléséből, a torinóiaknak intő jel lehet, hogy két fordulóval ezelőtt a gyengécske román Pietra Neamtet csupán idegenben lőtt több góllal verték ki... Életmentő futballsztárok Thomas Ravelli és Tomas Brolin egykori válogatott labdarúgók mentették meg Louise Karlsson svéd úszónő életét. A rövid pályás világ- és Európa-bajnok versenyző egy malmöi úszógá 'ulán szívrohamot kapott, a futballisták azonban szakszerű elsősegélyben részesítették. Karlsson a vízbe ugrást követően lett rosszul, a labdarúgók észlelték a veszélyt, kimentették, és mesterséges lélegeztetést alkalmaztak. Karlsson kórházba került, állapota kielégítő. Seedorf az Interhez készülődik Az olasz Internazionale labdarúgócsapata szeretné megszerezni a Real Madridtól Clarence Seedorfot. Seedorf édesapja, aki egyben menedzsere is, beszélt Lorenzo Sanzcal, a madridiak elnökével. Sanz kijelentette, hogy a holland játékost megfelelő ajánlat esetén elengedi. A labdarúgó azért akar távozni Madridból, mert összeveszett John Toshack vezetőedzővel. Seedorf elárulta, hogy legszívesebben Olaszországban játszana. Több olasz klub is szívesen szerződtetné a 23 éves futballistát, a jelentések szerint az Inter, a Juventus, a Roma és a Lazio is jelentkezett a középpályásért. Közülük az Inter áll legközelebb a megállapodáshoz: a milánói együttes megközelítőleg 25 millió dollárt fizetne a spanyoloknak. Christie félt a lebukástól Linford Christie bujkált a doppingellenőrök elől, lakcímeként ügynöknőjének, Sue Barrettnek a lakását adta meg, így kerülte el a váratlan, szúrópróbaszerű ellenőrzéseket. A The Mirror nevű angol bulvárlap cikke szerint Christie arra hivatkozott, hogy lakcíme legszemélyesebb magánügyének számít, ahhoz senkinek semmi köze sincs. Jane Pearce, a Brit Atlétikai Szövetség sajtószóvivője elmondta, hogy minden versenyzőnek folyamatosan elérhetőnek kell lennie. A Mirror úgy tudja, hogy Christie többször szóváltásba keveredett a doppingellenőrzést végző szakemberekkel, és minden alkalommal - a nagy világversenyeket leszámítva - több napig tartott, míg sikerült, mintát venni a sportolótól. Az 1992-es barcelonai nyári olimpia 100 méteres síkfutóbajnoka két éve befejezte az aktív sportolást, és már csak alkalmanként állt rajthoz egy-egy versenyen. Idén a február 13-i, dortmundi fedett pályás viadal után Christie szervezetében anabolikus szteroidot mutattak ki. SPORT 1999. AUGUSZTUS 10., KEDD 15 Irvine a hivatalos No. 1. Az ír pilóta, Schumival ellentétben, tud bánni az emberekkel Luca di Montezemolo, a Ferrari elnöke hivatalosan is bejelentette, hogy a szezon hátralevő részében az ír Eddie Irvine-t tekintik az istálló első számú pilótájának, és a lábtörést szenvedett német Michael Schumacherre, várható szeptemberi visszatérése után, egy feladat vár: Irvine-t a világbajnoksághoz segíteni. A 31 éves, kétszeres világbajnok német pilóta, aki július 11-én, a silverstone-i futamon szenvedett lábtörést, szombaton pedig korrekciós műtétet hajtottak végre rajta, hiába is térne vissza szeptember 12-én az Olasz Nagydíjon, már esélytelen lenne a világbajnoki cím megszerzésére. A Ferrari ezért is jelentette be a csapaton belüli jövőbeni hivatalos rangsort. Irvine sok olyan tulajdonsággal nem rendelkezik, mint amelyekkel Schumacher igen - mondta Luca di Montezemolo. - Abban viszont messze felülmúlja, hogy tud bánni az emberekkel, képes kommunikálni a média képviselőivel is, egyszóval nem üldözi el az embereket maga mellől, mint Michael Schumacher. RÖVIDEN Brazilverés Második középdöntős mérkőzését is megnyerte a magyar junior női kézilabda-válogatott a kínai vb-n, mégpedig Brazília ellen 27-23-ra. Tévés vitaműsor A Magyar Televízió Mélyvíz című műsora kedden (MTV 2, 23 óra) a magyar labdarúgás aktuális kérdéseivel foglalkozik. A programban egykori és jelenlegi szövetségi kapitányok, edzők, labdarúgók és sportvezetők szerepelnek. Érvényes bérletek A csütörtöki FTCConstructorul labdarúgó UEFA-kupa-selejtező mérkőzésre érvényesek az őszi idényre szóló FTC-bérletek. Az Üllői úti elővételi pénztár naponta árusít belépőket 950, 750 és 400 forintos (nyugdíjasoknak) áron 11-től 17 óráig. Fradi-centenárium Pénteken a Kongresszusi Központban rendezik meg az FTC centenáriumi ünnepségét neves művészek fellépésével. A rendezvényre még száz belépő kapható, ezek 45 ezer forintba kerülnek. A gála követhető lesz az Interneten, a www.fradigala.elender.hu címen. Benedek-ügy Az ártatlanság vélelme mindenkit megillet, ennek megfelelően, amíg nem nyernek bizonyítást a Benedek Tibor elleni doppingvádak, addig úgy tekintjük, hogy nem bűnös - ismertette a Magyar Vízilabda-szövetség hivatalos álláspontját Martin György elnök. Jurán nem kell Az orosz Szpartak Moszkva labdarúgócsapata a jövőben nem tart igényt Szergej Jurán szolgálataira. Erről Oleg Romancev vezetőedző, egyben az orosz válogatott szövetségi kapitánya döntött, miután a 30 éves csatár nem tudott megfelelő formába lendülni lábsérülése után. Totónyeremények A 31. heti totó nyereményei: 13+1-es szelvény nem volt. A 13-as (1 darab) 2 810 284, a 12-esek (18) 117 095, a 11-esek (235) 8969, a 10-esek (2310) 1521 forintot érnek. Gólösszefoglalók: ki mehet be? A Tv 2 munkatársai az elmúlt hét végén szinte partizánszerepben érezhették magukat, hiszen amikor megpróbálkoztak a belépéssel a PNB-s futballcsapatok stadionjának kapujánál, még nem tudhatták: segítőkész együttműködés, közöny vagy netán pofonok várják őket. Végül tettlegességre sehol sem került sor, de akadt olyan helyszín, ahol a biztonsági emberek erőnek erejével kobozták el a már leforgatott filmet, majd azt az operatőr szeme láttára megsemmisítették. Három pálya akadt, ahol nem ütköztek ellenállásba a „csigások”: Szeged, Csepel és Diósgyőr. A háttér azonban mindenütt más. Dh. Gáli András NÉPSZAVA Az előzmények ismertek: Bodnár György, a Football Duó Kft. ügyvezetője kizárólagos megállapodást kötött a Magyar Televízióval, melynek értelmében csakis ez a társaság sugároz - akár élőben, akár összefoglaló formájában - a PNB találkozóiról. Ennek szellemében vasárnap este jelentkezett a „Magyar gólok” című magazinműsor - igen ám, de a Tv 2 sem tekintett el saját, tavaly nagy sikert aratott összefoglalója, a „Gól! gól!! gól!!!” folytatásától. Le is ment mindkét műsor, ám tegnap a sportnapilapban Bodnár gúnyos szavakkal „üzent” Bíró Péternek, az egyik „renitens” klub, a Lombard FC tulajdonos-elnökének. - Száz százalékig a médiatörvény szellemében jártunk el, amikor szombaton beengedtük a Tv 2 forgatócsoportját - reagált Bíró. - Ugyanis 50 másodpercek, hírműsorban sugárzásra kerülő összefoglaló készítésére mindenkinek joga van. Azt mi már nem tudjuk elelenőrizni, hogy a Tv 2 nei a hírműsorban, hanem egy magazin jellegű összeállításban adja le az 50 másodpercet. De nem is ez a lényeg. Mi nem voltunk, nem vagyunk - nem is lehetünk tagjai a Football Duónak, ergo a vagyoni értékű jogainkkal sem rendelkezik a kft. Bodnár úr ugyan tehetett volna javaslatot az együttműködésre, ezt azonban eddig elmulasztotta. Ami pedig az állásajánlatát illeti - hogy felvesz ügyvezetőnek, ha jobban értékesítem a közvetítési jogaimat, mint ahogy ő tenné, arra nem tartok igényt. - Szóval ezentúl is beengedi az összes tévétársaságot a hazai meccseire? - Kivéve az MTV forgatócsoportját. Ők ugyanis nem fizettek nekem egy fillért sem, és nyilvánvaló, hogy a felvett anyagot nem hírműsorban adják le, hanem egy összefoglalóban. Ezt pedig nem tehetik ingyen. Persze ha fizetnek, az más. Most viszont úgymond előteljesítésben vagyunk velük szemben, hiszen szombaton ingyen és bérmentve eresztettük fel őket a csepeli pályára. Miskolcon a DFC gazdasági vezetője, Fekete Zsuzsa tette lehetővé a Tv 2-sök munkáját, előtte azonban aláíratott velük egy papírt. Mégpedig arról, hogy a forgatás minden következményéért ők vállalják a felelősséget. A médiatörvény értelmében szerintem joguk volt az 50 másodperces anyag elkészítéséhez, bár azt is tudom, hogy a DFC tagja a Footfeall Duó Kft.nek, és Bodnár úr kizárólagos jelleggel az MTV-nek adta a sugárzási jogokat. Mindenesetre újra meghányjuk-vetjük a kérdést Molnár Zsolttal, kft.-nk ügyvezetőjével. A Szeged LC a másik olyan csapat, amely nem tagja se Footseall Duónak. - Mi megpróbáljuk magunk értékesíteni a vagyon értékű jogainkat - mondta Borbély László klubigazgató. - Egyelőre nincs hivatallá állásfoglalásunk a kedvezményezett tévétársaságot illetően, de egy biztos: azt szeretnénk, hogy minél többen lássák a meccseinket. Senkit sem zárunk ki a stadionunkból, és a jövőben sem fogunk!