Népszava, 2004. április (132. évfolyam, 77–101. sz.)
2004-04-17 / 90. szám
8 SZOMBATI RANDEVÚ 2004. ÁPRILIS 17., SZOMBAT NÉPSZAVA Nincs szükség bűntudatra, de mindig kell emlékezni Az antiszemitizmus ellen nem kizárólag a zsidó közösségeknek kell harcolni - mondta lapunknak adott interjújában Heisler András. A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) tavaly megválasztott elnöke szerint a magyar társadalomnak szembe kell néznie saját történelmének talán legsötétebb korszakával, a holokauszttal. Biztonságban érzik-e magukat, miután kiderült, hogy a héten őrizetbe vett palesztin származású magyar állampolgár - a gyanú szerint - támadást tervezett valamelyik zsidó múzeum ellen? - Ismereteim szerint pontos információk még nincsenek és az illetékesek is bizonytalanul nyilatkoztak arról, hogy valójában mi történt. Mi nyugodtak vagyunk, nem félünk. Látjuk ugyanis, hogy sokan vigyáznak ránk, részben a nemzetbiztonság szervei, részben a rendőrség emberei, de saját biztonsági szolgálatunk is mindent megtesz közösségünk védelme érdekében. Ugyanakkor ezek a típusú fenyegetések nem egyedülállóak ma Európában, bízunk abban, hogy Magyarországon minden kisebbség fizikai védelme biztosítható. Emellett természetesen mi is kellően óvatosak vagyunk és igyekszünk vigyázni magunkra. - Látható ez a védelem? -Természetesen látható, már Mose Kacav izraeli államfő látogatása előtt megkerestek bennünket a magyarországi védelmi szervek és nagyon komoly intézkedések történtek, hogy minden rendben legyen. - A belső biztonsági szolgálatról lehet valamit tudni? - Van belső biztonsági szolgálatunk, amely nagyon aktívan és nagyon hatékonyan dolgozik a különböző intézményeink védelmén. Ez a szövetségünknek egy önálló szervezete. - Volt már esetleg meghiúsított támadási kísérlet? - A terrortámadásokat nagyon nehéz meghiúsítani, fontosabb megelőzni őket. Ezért és ezen folyamatosan dolgoznak a szakemberek. Nem olyan régen egy bombának imitált szerkezetet találtak a Síp utcában, egy gépkocsi alá rejtve, amit a saját szolgálatunk vett észre. - Az izraeli elnök látogatásától függetlenül, általában kell-e tartania Magyarországon valamitől a zsidóságnak? - Nagyon sokat kell dolgozni azért, hogy ki tudjuk szűrni azokat a negatív tendenciákat, amelyek ma léteznek Magyarországon és Európában egyaránt. Mindnyájan tudjuk, mert nem titok, hogy kontinensünkön és így Magyarországon is létező jelenség az antiszemitizmus. Ezt egyébiránt Mádl Ferenc köztársasági elnök úr is elmondta a napokban Mose Kacav izraeli államelnök köszöntésén. Az antiszemitizmus sokszor az Izrael-ellenesség, az anticionizmus álarcába bújtatva jelenik meg a világban, sajnos a magyarországi sajtóban és közbeszédben is. - Szokás új antiszemitizmusnak nevezni azt, ami most terjed Európában. - Valóban, ez egy új hulláma az antiszemitizmusnak, amely szorosan kötődik az anticionizmushoz. Ezért mi mind a kettő ellen próbálunk tenni, a magunk eszközeivel. Ha már az antiszemitizmusról beszélünk, nagyon régóta vallom, hogy az antiszemitizmus ellen nem kizárólag a zsidó közösségeknek kell harcolni. Jó lenne eljutni addig, hogy a társadalom egésze, minden jóérzésű tagja elítélje a kisebbségek kirekesztését, a másság iránti gyűlöletkeltést és a különböző rasszista nézeteket. - Különbözik-e az utolsó két kormány tevékenysége a hazai antiszemitizmus kezelési módjában? - Le kell szögeznem, hogy Magyarországon a rendszerváltás óta államilag támogatott vagy állami szintű antiszemitizmus nem volt és ma sincs. Természetesen a hangsúlyokban voltak differenciák; többször és több helyen jeleztem, hogy az előző kormánnyal kapcsolatban sem a direkt antiszemitizmus volt a fő gondunk, mert meggyőződésem, hogy ezzel nem lehet őket vádolni. Gondoljunk csak az április 16-i holokausztnapra, amit pontosan az előző kormány kezdeményezett és valósított meg. Közösségünkben azonban rendkívül rossz érzéseket keltett, amikor a korábbi kormány tagjai nem emelték fel hangjukat, s nem határolódtak el egyértelműen az antiszemita és rasszista jelenségektől. - Példákat tudna mondani? - Nagyon rosszul érintett bennünket az, hogy felelős politikusnak a Vasárnapi Újság a kedvenc rádióműsora lehetett. A Demokrata című folyóirat pedig a kedvenc lapja. Remélem, azóta változott az ízlése. - Mi lehet az oka az antiszemitizmus erősödésének? - Ez nem magyar nemzeti sajátosság, ez világtendencia. Meg vagyok arról győződve, hogy az antiszemitizmus erősödése a nagypolitikával, az izraeli-arab konfliktussal kapcsolatos és ezt az új antiszemitizmust a Közel-Keleten ma létező konfliktusok gerjesztik. A Mazsihisz sok kérdésben együtt tud működni az úgynevezett történelmi egyházakkal, a katolikus, a református és az evangélikus felekezetekkel. Többször közösen is lépnek fel bizonyos kérdésekben. Vannak közös érdekeink, és amikor ezek mentén közösen lépünk fel, sokkal hatékonyabbak vagyunk. A Mazsihisz az esélyegyenlőségi törvény ügyében, a többi történelmi egyházzal együtt fordult az Alkotmánybírósághoz. E törvénnyel az a gondunk, hogy értékelésünk szerint lehetőséget ad az egyházak belső életébe történő „belenyúlásra”, sértve a vallások autonómiáját. Néhány hete a történelmi egyházakkal a Miniszterelnöki Hivatalban tárgyaltunk és a kancelláriaminiszter úrnak is jeleztük ezt a gondunkat. Kértük, ha van rá lehetőség, a kormány egy törvénymódosítási javaslattal próbálja meg orvosolni az egyházak által előterjesztett problémát, így elkerülhető lenne egy bizonytalan kimenetelű és hosszadalmas alkotmánybírósági procedúra. Egyház-finanszírozás. A korábbi kormány az egyszázalékos rendszer kiegészítését a népszámlálási adatok vallási hovatartozásra vonatkozó válaszai alapján szerette volna megadni, ami ellen a Mazsihisz kezdettől tiltakozott. A mai kormány visszatért a régi rendszerre, a felajánlások sorrendjében való kiegészítéshez. Elégedettek-e önök ezzel? Korábban valóban volt egy komoly konfliktushelyzet, amit a kormánynak sikerült ideiglenesen megoldania. Ez abból adódott, hogy különböző társadalmi csoportok vagy pártok különböző módon ítélték meg az egyházak finanszírozásának megoldási módozatait. Véleményem szerint az a jó egyház-finanszírozás, amelyik a lehető legkevésbé függ az állam és az egyház közötti kapcsolattól. Mára ez a függetlenség legnagyobb részében megvalósult. Az egyházak jövedelmük nagy részét normatív támogatásként, közfeladatok ellátására kapják, s ez független az állam és az egyház viszonyától, hiszen az összeg nagysága az ellátott közfeladat mértékétől függ. A történelmi egyházak támogatásuk másik nagy részét járadékként azokért az ingatlanokért kapják, melyeket törvénytelenül vettek el tőlük - s ez megint független az állam és egyház kapcsolatától, hiszen ez az összeg úgy is felfogható, mint a jogtalanul elvett és ma az állam által használt ingatlanok utáni „haszonélvezet”. A harmadik rész az egyszázalékos támogatási rendszer, ami viszont kimondottan az állampolgárok döntésén és nem az állam és az egyház viszonyán alapul. Végül maradt egy töredék rész, amely az egész finanszírozásnak alig néhány százaléka. Ezt nevezik kiegészítő támogatásnak és a legutóbbi politikai polémia tulajdonképpen erről az összegről szólt. Néhány hete meghívtam egy munkaebédre a keresztény történelmi egyházak vezetőit, ahol természetesen szó volt e problémáról is. Bár a különböző egyházaknak különböző érdekei lehetnek e kérdésben, mégis úgy érzem, történt előrelépés a megbeszélésen. Közösen állapítottuk meg, hogy az egyszázalékos rendszer elosztási módozatának megválasztásán túl van egy sokkal nagyobb praktikus gondja is magának a rendszernek. Ez a felajánlás adminisztratív szervezése, amely rendkívül bonyolult és a felajánlott egy százalékok mértékét vélelmezhetően negatívan befolyásolja. Szeretnénk ezért a többi egyházzal közösen kidolgozni egy olyan módszert, ami továbbra is eleget tesz az adatvédelmi követelményeknek, de a jelenleginél lényegesen könnyebben kezelhető felajánlási módozatokat teremt az állampolgároknak. Ez különösen érdekes lehet egy új adózási rendszer életbe léptetése esetén, ezért már most fel szeretnénk hívni a szakemberek figyelmét, ügyeljenek arra, hogy az egyházak érdekei ne sérüljenek. - Az utóbbi években Budapesten zsidó „reneszánsznak" vagyunk tanúi. Kulturális egyesületek alakulnak, izraeli fiatalok jönnek tanulni, a VII. kerületben pedig valamiféle zsidó kulturális centrum körvonalazódik. - Igen, mi is úgy gondoljuk, létezik magyarországi zsidó reneszánsz. Ez nem valamiféle felhőtlen újjászületésről szól, a reneszánsz mellett rengeteg napi és számtalan strukturális problémánk is van. De ha a rendszerváltásig meglévő zsidó közéletet a maihoz hasonlítjuk, mindenki láthatja a meghatározó különbséget. A fejlődés megindulásában természetesen a társadalmi-politikai környezet jelentős változása komoly szerepet játszott. A szabad a vallásgyakorlás lehetősége, a szólásszabadság alkotmányos garanciái e reneszánsz objektív hátterét jelentették. Ugyanakkor a Mazsihisz ezekből az új lehetőségekből igyekezett sokat kihasználni. Tény, hogy a rendszerváltás után kialakított és jelenleg működő oktatási struktúránk - ahogyan mondani szoktuk, az óvodától az egyetemig - teljes vertikuma Meggyőződésem, hogy az itt tanuló, illetve itt végzett fiatalok alkotják e megújulás bázisát. Azt hiszem, ez mindenképpen pozitív jövőképet adhat közösségünknek. - Önt tavaly választották meg a Mazsihisz elnökének, s programjában nagy hangsúlyt fektetett a zsidó fiatalok oktatására. - Egy éve volt a választás, amelyen demokratikus küzdelemben nyertem. Ugyanakkor őszintén el kell mondanom, hogy mindegyik elnökjelölt nagy hangsúlyt fektetett a fiatalokra, illetve az oktatásra, ebben programjaink között nem volt meghatározó különbség. És ez nemcsak a kampánybeszédekben hangzott el, hanem a korábbi nyolc-tíz év közösségi munkájában is sokszor szövetségünk erején felül igyekezett az oktatási rendszerünk fejlesztését megvalósítani. Jelenleg Budapesten - ahol a magyarországi zsidóság 85 százaléka él - három nagyobb 12 osztályos iskola működik, ezekbe körülbelül ezerötszáz gyerek jár; ezen túl az utóbbi években a régi Rabbiképző Szeminárium is sokat fejlődött. Ez most mint Országos Rabbiképző Zsidó Egyetem működik, államilag akkreditáltan és mintegy 220 diák jár oda. - Mennyire tehető ma a zsidóság hazai lélekszáma, hiszen a már szóba hozott népszámlálás vallási hovatartozásra vonatkozó kérdésére mindössze 12 600 fő vallotta magát izraelita vallásúnak. A kérdésben megfogalmazódó ellentmondás csak látszólagos. A magyarországi zsidóság jelenlegi létszámával és egész szociológiájával kapcsolatban az ELTE Szociológia Tanszékén Kovács András professzor vezetésével egy nagyon komoly, többéves tudományos kutatómunkát végeztek. Reprezentatív felmérési adatok állapították meg, hogy Magyarországon körülbelül 100-150 ezer zsidó él. Ez - mint hangsúlyoztam - egy tudományos felmérés eredménye. A népszámlálásnál az állampolgárok saját maguk dönthették el, hogy feltüntetik-e vallási hovatartozásukat. Szövetségünk előre jelezte, hogy nem tudjuk elfogadni a népszámlálás eredményeit hiteles adatként, így annak bármilyen célú felhasználásával sem tudunk egyetérteni. Sejtésünk beigazolódott, a magyarországi zsidóság a holokausztot követően nem hagyta magát megszámlálni. A 12 ezres szám tehát csupán annyit jelent, hogy a magyarországi zsidó közösség történelmi tapasztalatai okán nem partner a megszámláltatásban. - Beszélgetésünk előtt nyitották meg a Holokauszt Emlékközpontot. A múzeum, illetve az azt létrehozó közalapítvány körül sok vita folyt. Kormányról kormányra húzódott a központ megalapítása és elhelyezése, kételyek merültek fel a leendő kiállítás kapcsán is. Ez egy állami közalapítvány, amelyet az állam üzemeltet és nem a Mazsihisz. Nekünk annyi közünk van hozzá, hogy a Páva utcai zsinagógát - mint tulajdonunkat - mi adtuk használatba, továbbá tagokat delegálhattunk a közalapítvány kuratóriumába. A közalapítvány munkáját sok kritika érte, így, a helyválasztást, a kiállítás tematikáját illetően, de még lehetne folytatni a sort. E kritikák egy része jogos ugyan, de nem szeretném, ha az intézmény megnyitása és működése negatív felhanggal indulna. Az a tény, hogy Kelet-Közép-Európában elsőként Magyarországon nyílik Holokauszt Dokumentációs Központ, hogy a parlamenti pártok konszenzusával történt az intézmény alapítása és felépítése, hogy a magyar állam finanszírozta az építkezést - ez mindenképpen üdvözlendő. A Dokumentációs Központ megnyitása talán a holokauszt magyar társadalom általi feldolgozásának kezdetét is jelenti. Visszatérve a kérdésben jelzett kételyekre, úgy gondolom, hogy nekünk, értelmiségieknek kell megoldanunk a felmerülő problémákat, megválaszolnunk a feltett kérdéseket azért, hogy ennek a nagyon értékes intézménynek megtaláljuk a pontos helyét és feladatait a magyar társadalomban. -A kiállítás megnyitása a holokauszt 60. évfordulójára esik. Miért van szükség egyáltalán arra, hogy hatvan évvel az események után a holokausztról beszéljünk? - Úgy vélem, különösen Magyarországon még nagy szükség van erre, mert ezt a történelmi korszakot a társadalom nem dolgozta fel. Ha egy magyar embert a mohácsi vészről kérdeznek, akkor természetesen és nomnálisan tud róla beszélni, őszintén és bűntudat nélkül. A holokauszttal azonban még más a helyzet. A társadalom egy kicsit el akarja hallgatni a magyar történelem talán legsötétebb korszakát, nehéz beszélni róla, sokakat bűntudat gyötör. Ezért van szükség arra, hogy felidézzük a borzalom történéseit, s próbáljunk meg őszintén szembenézni saját történelmünkkel. Mert bizony ez is a magyar történelem része volt. A mai korosztályoknak ezért már nem kell, hogy bűntudatuk legyen, viszont elfelejteni sem szabad a holokausztot, pontosan azért, hogy újra ne történhessen meg. - Ez nyilván összefügg azzal, hogy a magyar társadalom a zsidósághoz sem tud normálisan viszonyulni. - Igen, én is azt hiszem, a két dolog összefügg és tulajdonképpen ugyanazokat az érveket lehetne elmondani, mint a holokauszt kapcsán. Mindenesetre jó volt látni, hogy a megnyitón a magyar társadalom egésze képviseltette magát, hiszen ott volt az összes parlamenti párt prominense, s a történelmi egyházak is a legmagasabb szinten képviseltették magukat. Ez reménnyel tölt el bennünket. - Nem tart attól, hogy a holokausztból is valamilyen kampány lesz most, a 60. évfordulón, aztán néhány hét múlva elfelejtik a kérdést, ahogy ez lenni szokott? - Azért nem tartok ettől, mert a kampány már folyik. Egy biztos, a magyarországi zsidó közösségnek az 59. évforduló ugyanolyan fájdalmas megemlékezés volt, mint a jelenlegi, és ugyanilyen fájdalmas lesz a 61. évforduló is. A magyarországi zsidó közösség minden évben ugyanarról a 600 ezer magyar zsidó áldozatról, ugyanarról a 600 ezer magyar állampolgárról emlékezik. A zsidóság a történelemnek ezt a legsötétebb korszakát soha nem fogja elfelejteni. A 60. évforduló azonban azért különleges, mert ez talán az utolsó kerek évforduló, amikor olyan túlélők is közöttünk vannak, akik felnőtt fejjel élték meg a holokausztot. Tíz év múlva többségük valószínűleg már nem lesz közöttünk, s így már nem lesznek „koronatanúk”. Talán ezért is fontos, hogy az egész magyar társadalom megmozduljon e kérdésben. A Mazsihisz elnökével Sebes György és Simon Zoltán beszélgetett A magyarországi zsidó közösség történelmi tapasztalatai okán nem partner a megszámláltatásbanFotók: Demecs Zsolt