Népszava, 2010. április (137. évfolyam, 76-100. szám)

2010-04-28 / 98. szám

NÉPSZAVA Olic triplájával könnyedén nyert a Bayern, amely kilenc év elteltével jutott el a fináléig Bajnokok Ligája: bámulatos bajorok Kilenc év elteltével ismét BL- döntőben szerepelhet a Bayern: a bajorok a hazai kínkeserves siker után Lyonban könnyedén nyertek. Nem avatnak új győztest Európa elsőszámú klubsorozatában: az elődöntősök közül csak a Lyon nem nyerte még meg a sorozatot, s az idén sem fogja. A Bayern a hazai 1-0 után idegenben 3-0-ra nyert. Sikeréhez kétség sem férhetett, a mérkőzés folyamán mindvégig dominált, a Lyon nem tudott mit kezdeni a pazar középpályás védekezést bemutató vendégekkel. Még úgy is, hogy meg­annyi hiányzójuk akadt, otthon ma­radt például Ribéry, jóllehet a fran­ciákat érezhetően jobban megviselte az első meccsen ugyancsak kiállított Toulalan távolmaradása. Olic már az első félidőben betalált, de a dön­tő alighanem az volt, hogy Busacca az 59. minutumban fél percen belül adott két sárgát a szabálytalankodó (majd reklamáló?) Crisnek. Olic vé­gül triplázott. Van Gaal 15 évvel ez­előtt az Ajaxszal megnyerte a BL-t. Május 22-én ismételhet. Müller megelőzte Bastost, a Bayern állva hagyta a Lyont fotó:mti/epa Az év meccse, vagy annál is több Az Internazionale 3-1-es sikerével végződött első meccs után a vissza­vágót sokan voltak hajlamosak az év meccsének kikiáltani. Egyfelől az erőviszonyok azt sejtetik, hogy az a gárda hódítja el 2010-ben Eu­rópa legértékesebb labdarúgó-klub­­serlegét, amely ebből a párharcból továbbjut, szóval ez az előre hozott döntő. Másfelől a Barcelona korunk legattraktívabban és leghatásosab­ban támadó együttese, hazai pályán pláne fergeteges, s mikor máskor bizonyíthatná ezt, ha nem az ellen az Inter ellen, amelynek védvonalán átjutni nehezebb, mint a tű fokán. Két ellentétes felfogás, két ellen­tétes filozófia csap ma este össze, két gól elérése, illetőleg elkerülése érdekében. Katalóniában az elmúlt napokban minden e kettőség körül forgott, a Barca Tv spéciei ennek jegyében 14 érv mentén fokozza a fokozhatat­­lant. Két év Guardiolával, szüntelen győzelmekkel; két év mágia; két győzelem a Bernabéuban; két gól Madridban, április 10-én; 2-0 a ta­valyi, római fináléban; 2-0 az Inter ellen a novemberi csoportmeccsen; két félidő a fordításra; két láb a passzokért s a győztes gólért; két szem a hibátlan összjátékért; két kéz, mely az égre mutat gólöröm­ként; két labda, melynek a hálóban a helye...; két kéz a szüntelen tapsért; két meccs, hogy megnyerjük a BL-t; két gól, hogy eljussunk Madridba! S a videó címe szimplán annyi: a fordítás! Barcelonában nincs ma ember, aki ne hinne ennek lehetőségében. A szurkolók SMS-lánccal mozgósítot­ták egymást, Laporta klubelnök azt hangoztatta, a csapatnál mindenki­ben megvan az az erő, ami a tovább­jutáshoz szükséges .„Közönségünk átélt már történelmi pillanatokat, nagy dolog lenne, ha minden idők legjobb Barcelonájához minden idők egyik legnagyobb fordítása is fűződ­ne!”). Guardiola, akinek irányítá­sával a múlt héten veszített először fontos mérkőzést a gárda , ekkor kapott ki először két góllal, szintén bizakodásának adott hangot, de hoz­zátette, ehhez minden tekintetben csúcsteljesítmény kell! Kétgólos hátrányt a katalánok többször ledolgoztak már, 3-1-es vereséget az első meccsen ötször szenvedtek el, háromszor elbuktak - 1960-ban a Real Madrid, ’68-ban a Zürich, ’73-ban a Porto ellen-, ám az utóbbi két alkalommal összejött a bravúr: 1994-ben a Dinamo Kijev otthonában elszenvedett fiaskóra 4-1-gyel felelt Johan Cruyff alaku­lata, míg 2000-ben a Chelsea ellen hosszabbításban harcolta ki a Figo és Rivaldo fémjelezte egylet a to­vábbjutást (5-1). Mindkét sikernek a jelenlegi tréner is részese volt. Guardiola karizmatikus vezér volt a pályán, s még inkább az azon kívül. A Barca-drukkerek zseniális játékot láthatnak kedvenceiktől, amióta ő ül a kispadon, s a mai ta­lálkozó előtt amiatt joggal remény­kedhetnek, hogy vele folyamatosan olyan eredményt értek el Xaviék a Camp Nouban a BL egyenes kiesé­ses fázisában, amely most döntőbe jutást eredményezne (ez alól csupán a tavalyi elődöntőbeli, Chelsea-vel szembeni 0-0 a kivétel, ám tavaly 5-2-re végeztek a Lyonnal, 4-0-lal a Bayernnel - érdekes mód az idén ez a kettős játszott ugyebár a másik ágon a fináléért -, az idén pedig a Stuttgartot ugyancsak 4-0-lal, az Arsenalt 4-1-gyel zavarták haza). „Az Inter bármikor betalálhat, nem szabad megilletődnünk akkor sem, ha gólt szerez. Játszanunk kell a saját játékunkat, és akkor meg tudjuk csinálni. Ám szükségünk van minden szurkolónk támogatására, olyannak kell lennie a stadionunk­nak, hogy az ellenfél megrémüljön, s gyűlölje meg a futballt! A családom minden tagja kilátogat a meccsre, az én mezemet viselik majd, pedig ilyet korábban soha nem csináltak. Tudják ők is: különleges este előtt állunk!” Gerard Piqué szavai után nincs miért kételkedni: ha nem 98, hanem 198 ezer férőhelyes lenne a stadion, most az is megtelne... Az olaszok nélkül fölálló itáliai gárda elsősorban Mourinho zsenia­litásában bízhat, továbbá abban, hogy mégiscsak vállalni tudja a játékot az Atalanta elleni bajnokin (3-1) megsérült holland irányító, Wesley Sneijder. A katalánoknál nem játszhat Puyol, helyét vélhetően Gabriel Milito veszi át, aki az első meccsen nem lépett pályára, ezúttal azonban tényleg összecsap majd fi­vérével, a másik oldal gólfelelősével, Diegóval. Egy derbitől ennél több emóció nem várható. Már csak néhány gólra volna szük­ség. .. V. T. R. Barátság Klub A Népszava támogatásávalBarátság Klub Barátság Klub —fSSc £ p 500 + belépő 500 + belépő(k) 5 900 600 2010. MÁJUSI PROGRAMJAINK: 5., sze. Szoborparki séta a Tétényi-fennsíkon. 8., szó. Veszprém a királynék városa. Boldog Gizella királyné férjétől, Szent Istvántól kapta a várost jegyajándékul. (Volán-busszal) 9., v. Virágzik a rhododendron. A tavasz legpompásabb növényének virágzásakor látogatunk a kámi Jeli Arborétumba. (ebéd nélkül) 12., sze.„Hol sírjaink domborulnak..."Séta a Fiumei úti Kerepesi Temetőben. 15., szo.Frauenkirchen (Boldogasszony) kegytemploma Burgenland egyetlen bazilikája, gyönyörű barokk templombelsővel. Mönchhof (Barátudvar) falumúzeuma az itteni lakosok elődeinek életét mutatja be. Fralbturn (Féltorony) legnagyobb értéke a látogatható barokk Harrach-kastély, a barokk világi építészet egyik kiemelkedő alkotása. Andau (Mosontarcsa) határában áll az a fahíd, amelyen keresztül mintegy 200 ezer magyar hagyta el az országot 1956-ban. 4 900 16., v. Kisalföld rejtekén. Dunaalmás (Csokonai Lillájára emlékezünk), Ács (Zichy-kastély), Nagyigmánd (gyógyvizéről híres), Ászár (Jászai Mari szülőháza), Ácsteszér (Táncsics Mihály szülőháza), Csatka (Szentkút-templom), Mór, az Ezerjó hazája, (ebéddel) 6 900 17., h. Fiúsipari Múzeum - ipartörténeti érdekességek a gasztronómia világából (ismétlés) 500 19., sze. Dreher Sörmúzeum gyárlátogatással és sörkóstolással. 500 + belépő 23., v. Pünkösdköszöntő zenés-táncos ismerkedési klubdélután egy finom ebéddel a kőbányai Zila vendéglőben. 3 900 24., h. Villány, oltár a Bor Istenéhez, a szőlőművelés és borkészítés magasiskolája. Borrendek világtalálkozójának helyszíne. Villánykövesden a közel száz pincéből álló, fűrészfogasszerű pincesort tekintjük meg, mely védett népi műemlék, (ebéddel) 7 900 26., sze.Vác, a barokk város. F­atánk első vasútvonalán utazunk. Átadásakor Széchenyi és Kossuth díszvendégként utazott. Később Petőfit is megihlette. A mai látogatót a város szépsége ejti rabul. (vonattal) 500 + belépő(k) 29., szó.Klosterneuburg a Babenbergek valamikori családi székhelye a monumentális Ágoston-rendi kolostorépülettel, melynek egyik legértékesebb kincse Verduni Miklós páratlan ötvösremeke. Tulln Ausztria egyik legrégibb települése, amelyet a virágok városának is neveznek, a Nibelung-ének legendáinak egyik színhelye. Egyedülálló látványossága a Cukormúzeum és Hundertwasser vitorlás hajója. Búcsúzóul a Bécsi-erdő egyik magaslatáról, a Kahlenbergről gyönyörködünk a császárváros páratlan panorámájában. 6 900 30., v. ínyenctúra 2. Szemezgetünk Nógrád kincseiből. Horpács, Balassagyarmat, Csesztve, Mohora, Romhány, Bánk. Megtekintjük Mikszáth Kálmán és Tolnai Klári Emlékházait, Madách kastélyát, Árpád-kori templomot, sétálunk a Bánki tónál, (ebéddel) 5 900 Címünk: 1086 Budapest, Magdolna u. 5-7. fszt. 10. Tel.: 210-0115 Nyitva tartás: hétfőtől csütörtökig 10-15 óráig www.baratsagklub.hu 2010. ÁPRILIS 28., SZERDA SPORT Bajnokok Ligája Elődöntő, visszavágók KEDD Lyon Bayern München 0-1, 0-3 SZERDA Barcelona-Internazionale 1-3 15 Beckham a vártnál lassabban gyógyul David Beckham, az angolok 115-szörös válogatott futballistája saját bevallása szerint lassabban gyógyul Achilles-ínszakadását követően, így november előtt várhatóan nem tér vissza. A Los Angeles Galaxy 34 éves középpályása az AC Milan kölcsönjá­­tékosaként március 14-én, a Chievo elleni olasz bajnokin szenvedte el a súlyos sérülést. Beckham kihagyja a nyári világbajnokságot, ám tanácsadóként várhatóan ott lesz az angol válogatottal Dél-Afrikában. (MTI) Gera 33. a Daily Mail listáján Gera Zoltán a 33. azon a listán, amelyet a Daily Mail című brit napilap honlapja közölt az angol labdarúgó-bajnokság mostani szezonjának ötven legjobb játékosát rangso­rolva. A 31 éves magyar támadónak a cikk írója szerint hatalmas szerepe van abban, hogy klubja, a Fulham nagyszerűen teljesít ebben az idényben, ráadásul bejutott az Európa Liga elődöntőjébe. Gera a második számú európai kupasorozatban ötször volt eredményes, a Hamburg elleni visszavágóra csütörtökön kerül sor (az első mérkőzésen gól nélküli döntetlen született). A korábbi ferencvárosi kedvenc többek között olyan játékosokat előz meg a listán (egyelőre az 50.-től a 31. helyig rangsoroltak nevét hozták nyilvánosságra), mint John Terry (Chelsea), Steven Gerrard (Liverpool), Antonio Valencia (Manchester United) vagy éppen Luca Modric (Tottenham Hotspur). (Népszava) Vb: májusban dől el, mehet-e Kassai A FIFA május 10- 11-én határoz arról, hogy a még versenyben lévő 30 játékvezető közül ki lesz az a 24, aki ott lehet a június 11- én kezdődő, dél-afrikai vi­lágbajnokságon. Kassai Viktor is a bő keret tagja. Május 5-7-én, Zürichben még tartanak egy végső tanfolyamot, a döntést ezután hozzák meg. A 2007-ben kiválasztott 54 delikvensből később 37 maradt versenyben, majd a FIFA illetékes testülete februárban szűkítette 30-asra a keretet. A pekingi olimpia döntőjét is vezető Kassai asszisztense Erős Gábor és Vámos Tibor. Legutóbb 1998-ban, Vágner László személyében tevékenykedett magyar játékvezető a futball vb-n. (Népszava) Mégis Csányi lesz az elnök? Noha a Magyar Labdarúgó-szövetséghez tegnap délutánig nem érke­zett meg Csányi Sándor azon állásfoglalása, mely szerint vállalja-e a szervezet elnöki tisztét, lapunk információja szerint az OTP-bankvezér megnyugvással konstatálta az MLSZ működéséről készített vizsgála­tok eredményét: igent mond a felkérésre! Úgy tudjuk, Csányi megbízásából több napon keresztül könyvvizsgálók dolgoztak a kőérberki központban, s a végeredmény nem rémisztette el hazánk leggazdagabb emberét. Kisteleki István megüresedett pozí­cióját ugyanakkor korántsem feltétel nélkül foglalná el: állítólag kikö­tése lesz, hogy az MLSZ elnökségé­ben kizárólag az ő emberei üljenek majd, s mindez abszolút érthető, el­végre az nehezen elképzelhető, hogy megannyi érdekeltsége és vállalkozá­sa mellett jut majd ideje a napi futball­­ü­gyekre is. Ez esetben pedig bizalmi embereivel kell körülvennie magát. Kérdés, hogy az MLSZ jelenlegi vezetése van-e olyan haladó gondol­kodású, hogy önnön érdekein túlme­nően saját kárára döntsön a futball fejlődésének érdekében? Magyarán lemondanak-e a grémium tagjai az MLSZ-munkával járó előnyökről, csak hogy a szervezet elnökét Csányi Sándornak hívják? A ma délelőtti elnökségi ülés napirendi pontjai között szerepel a május 29-re tervezett közgyűlés elő­készítése is - miként több bajnokság versenykiírásának az elfogadása, a legnagyobb érdeklődéssel kísért NB még nem lehetett tudni, hogy az egy hónap múlva esedékes összejövetel a tisztújítás jegyében zajlik-e majd. Mindazonáltal az kevéssé tetszik valószínűnek, hogy Csányi Sándor igent mond a megkeresésre, majd az MLSZ mégsem kéri fel hivatalos elnökjelöltnek, már csak azért sem, mert jelen állás szerint egyetlen más aspiráns sincs a posztra. Habár a fentiekből is kiolvasható, hogy a kérdés még nem lefutott, ám valószínű: májustól Csányi Sándor­nak hívják a futballszövetség első emberét. Népszava-információ Az nehezen elképzelhető, hogy megannyi érdekeltsége mellett jut majd ideje a napi futballügyekre is I. -et és az NB II. -t tekintve né­hány kisebb, de érdekes változás is várható ám tegnap, hivata­los tájékoztató érkezése híján A Schalkéban folytatja Metzelder A német labdarúgó Bundesligában szereplő Schalke 04 együttesében folytatja nyártól pályafutását Christoph Metzelder, a jelenleg a spanyol Real Madrid alkalmazásában álló válo­gatott német hátvéd. A 29 esztendős futballista 2013-ig kötelezte el magát a klubhoz. Szerző­dése az idény végén lejár a spanyoloknál, így ingyen igazolhatott kékekhez. A védő három év szünet után tér vissza a Bundesligába, a Realnál alig-alig jutott játéklehetőséghez. 2001 óta 47 mérkőzésen lépett pályára a német válogatottban, azonban a június 11-én kezdődő dél-afrikai világbajnokságra aligha kap meghí­vót, Joachim Löw szövetségi kapitány ugyanis korábban kijelentette, hogy csak azokat hívja be, akik klubjukban rendszeresen játszanak. (Népszava) Zácsik visszatér a Fradiba Zácsik Szandra 2011 nyarától ismét a Fe­rencváros női kézilabdacsapatában játszik. A válogatott átlövő tavaly szeptemberben került a szlovén Krim Ljubljanához. Az FTC nem tudta őt kivásárolni, és ezért kell még várni egy szezont, hogy visszatérhessen. Zácsik 2013 nyaráig kötelezi el magát a zöld­fehérekhez. (MTI) Döntetlen a harmadik partin A bolgár Veszelin Topalov kedden remizett a címvédő Viswanathan Ananddal a Szófiában zajló, 12 játszmás sakkvilágbajnoki döntő harmadik mérkőzésén. A felek a 46. lépésben egyeztek meg a döntetlenben, így jelenleg mindkét sakkozónak 1,5-1,5 pontja van. A negyedik partit szerdán rendezik, és az Aquaprofit Nagykanizsa csapatában tavaly bemutatkozott Anand vezeti a világos bábukat. (Népszava)

Next