Népszava, 2015. augusztus (142. évfolyam, 179-203. szám)
2015-08-04 / 181. szám
A média hitele médiakutató A furcsa pár szabadságra ment. Mármint Lázár János, a néhai Rapcsák András táskahordója, Hódmezővásárhely expolgármestere, a „mindent megmondó” főminiszter, és Giró-Szász András államtitkár, a kabinet szócsöve, „századvéges” stratéga. Vagy ha nem is ők, a csütörtöki kormányzati sajtótájékoztatók „nyári szünetet” tartanak. Már az utcán vannak a reformokról harsogó óriásplakátok, több mint félmilliárdért az adófizetők pénzéből, minek is több szót vesztegetni a sikerjelentésekre? Azokról mindenki saját szemével meggyőződhet, hogy soha az életben nem élt még ilyen jól, mint most! Aki nem hiszi, magában keresse a hibát. Járjon utána, mitől zöldebb a szomszéd rétje - akarom mondani Mészáros Lőrinc földje, vagy Tarsoly Csaba kertecskéje. (De őt akár ki is hagyhatjuk a sorból, mert ki irigyelné az exbróker mostani „rezidenciáját”?) A pótolhatatlannak tűnő kancelláriafőnök és a főkommunikátor távollétében ki fog a médiának újabb koncokat dobni? Ki fogja „etetni” a sajtómunkásokat? Kiktől kérdezhetnek az újdondászok - már akik kérdezhetnek persze a hatalom kedvére valót, csakis a közszolgálatiság jegyében. Mitől lesz így hiteles a média? Az meg sehogyan nem illik bele a mai kormányzati kommunikációs „gyakorlatba”, hogy ha nincs a főnök, akkor esetleg a szakminiszterek is szóhoz juthassanak a sajtó előtt. Fel sem merem tételezni, miért? Talán valami olyasmit kotyoghatnának ki a maguk területéről, amire Lázár készül majd később, vagy még rákapnának a népszerűség ízére? Az aggodalmaskodók figyelmébe ajánlom: feltehetően a kormányzat azért mégsem engedi meg magának azt a luxust, hogy fent említett urak távollétében híréhségben szenvedjünk. A második vonal a helyén maradt, és büszkén teszi a dolgát. Kovács Zoltán államtitkár felkapott színészt megszégyenítően haknizik egyik stúdióból a másikba, ott vannak még a Rétvári Bencék, a Gulyás Gergelyek, a Tuzson Bencék és társaik is, akik vélhetően szintén mindent megtesznek majd a sajtó „kiszolgálásáért”. Ha valamiben mégis elakadnának, segít nekik Kovács szóvivő, aki mindenre tud magyarázatot adni. Még akár ugyanannak az ellenkezőjére is. Mindenki megnyugodhat tehát: a média nem lesz híján a „hiteles” forrásoknak. A kedves vezető is kinyaralta magát, és azonnal „rá is rontott nemzetére”, hol máshol, mint Tusnádfürdőn. A bálványosi szabadegyetemen lényegében kijelentette: aki nincs velük, az ellenük. Ez az ismerős közéleti társadalomfilozófia déjá vu érzéseket ébreszt. Az illiberális lufi kidurrant, most a bevándorlásba kapaszkodva kellett Orbánnak valami nagyot mondania. Tette is: a baloldal nem szereti a magyarokat, így tömöríthető egy gondolatban a lényege, és a sajtó, lám, a kánikulában sem maradt téma nélkül, legfeljebb kirázza a hideg a „fogyasztóit” még a nagy melegben is. A politikai uborkaszezon sajátos törvényei a nagykönyvben leírtak szerint működnek Magyarországon. Ha nincsen frissebb hír, akkor megteszi egy régi is: két hónappal később megtudhatjuk, Vida Ildikó már régen a felmentését kérte. Vagy egy másik gumicsont: „csak” három méter magas lesz a déli határon a drótkerítés négy helyett, sőt, november vége helyett egy hónap múlva kész is lesz az akadály. És akinek ez sem elég? Megtudhatja. A kormányzat nem engedi meg magának azt a luxust, hogy híréhségben szenvedjünk hogy Simicskát mondvacsinált okokból három évre minden közbeszerzésből kizárták. Közben persze új oligarchák épülnek, kizárólag csak az új munkahelyteremtések okán, szigorúan a magyar virtusnak megfelelően, szembemenve újra és újra az Európai Unió elvárásaival. A média pedig „szorgalmasan” közvetít. Arról, hogy a kormányhoz hű választási szervek mint „verik le” az ellenzék népszavazási kezdeményezéseit, rétestésztaként nyújtva a vasárnapi boltbezárásokkal kapcsolatos beadványaik sorsát, a férfiak 40 éves szolgálati ideje utáni nyugdíjba menetelének kérdését, de folytathatnám a „végtelennek” tetsző kórházi várólistákkal, az időbeni tankönyvellátással, a felsőoktatás helyzetével, és még sorolhatnám. A kormányzat rendre feladja a politikai magas labdákat, amiket az ellenzéknek illene lecsapnia, de nem úgy, hogy átveszi a populista, demagóg retorikát a másik oldaltól. Ehhez persze tisztázni kellene bizonyos szerepeket is. A változást akaró pártoktól okos érvelést várna a választó, a sajtótól pedig korrekt, tárgyszerű beszámolókat. Sajnos, ahogyan a pártok sem találtak még magukra, úgy az ellenzéki sajtó eszköztára is hiányos, mert a kormányoldal szűk keretek közé szorította ezt a néhány orgánumot. Az ellenzéki sajtó porba tiprása évek óta a szemünk előtt zajlik. De miért éppen ez volna másként? Kezd „beérni” a még az előző kormányzati ciklusban elindított folyamat: a kormánypártok mindenhova a saját emberüket ültették. így lett alig fél évtized alatt vegytisztán fideszes az Alkotmánybíróság, bankelnök Matolcsy György, főügyész Polt Péter, bírósági irányító Szájerné Handó Tünde, és sorolhatnánk. Hol van hozzájuk képest Lázár vagy Giró-Szász? Ők „csak” iránymutatók, politikai nimbuszuk soha nem sározódik be, a felelősséget párttársaikra hárítják, pedig a ferde, torzító médiatükör nekik is köszönhető. Ezzel együtt kutatóként is hiszem, nem a média hiteltelen, hanem a politika tart elé görbe tükröt. Justice for Kurdistan publicista A közelmúlt történéseinek fényében egyáltalán nem meglepő, hogy Orbán Viktor nemrégiben példaképei között említette Recep Tayyip Erdogan Törökországát. Az iszlamista török államfő, aki egészen mostanáig a be nem avatkozás elvét alkalmazta Szíriával kapcsolatban - meg nem erősített hírek szerint logisztikai támogatást is nyújtott az Iszlám Állam nevű terrorszervezetnek -, heves légitámadásokkal demonstrálta, hogy igazi ellenségének nem az IS-t tekinti, már csak a dzsihadisták és a Kemal Atatürk örökségét felszámolni kívánó török kormánypárt, az AKP közötti ideológiai rokonság okán sem. Erdogan a zavarosban halászik. A déli határán kialakult káoszt arra használná fel, hogy leszámoljon nem csupán a Kurd Munkáspárt milicistáival, de a kurd kisebbség legális politikai érdekképviseletével is. Merthogy Polt Péter is példát vehetne a török legfőbb ügyészségtől. A vádhatóság eljárást kezdeményezett a legutóbbi törvényhozási választások egyik nyertesének számító kurdbarát Népi Demokratikus Párt (HDP) elnöke ellen, azzal vádolva az illető politikust, hogy kapcsolatban áll a kurd lázadókkal. Az AKP ezen lépését nehezen lehet másként értelmezni, mint hogy a vártnál rosszabbul szereplő török kormánypárt az igazságszolgáltatás révén próbálja parlamenti riválisa befolyását csökkenteni. Mi, magyarok számtalanszor váltunk nagyhatalmi játszmák áldozataivá, és revizionizmusra hajló honfitársaink ezt előszeretettel hangoztatják a világ felé. Nehéz elhessegetni magunktól a gyanút, miszerint Ankara és Washington között titkos alku köttetett: az amerikai harci gépek használhatják a törökországi légitámaszpontokat az IS elleni hadműveletekhez, ennek fejében Erdogan kormánya szabad kezet kap a kurdokat illetően. Igaz, ezt a megállapodást a két fél némileg másképp értelmezi. A State Department szóvivője szerint az incirliki légibázis használata révén hatékonyak Számtalanszor váltunk nagyhatalmi játszmák áldozataivá ban segíthetik a Kurd Népvédelmi Egységek (YPG) harcát az Iszlám Állam ellen, Ankara ugyanakkor hallani sem akar efféle segítségnyújtásról. Úgy tűnik, ahogyan korábban Orbán Viktor kormánya a Moszkvával szembeni fellépéssel kapcsolatban bontotta meg az észak-atlanti szövetség egységét, az IS elleni harcban Törökország a NATO leggyengébb láncszeme. A kurdok hátbatámadása morálisan nem igazolható, stratégiailag pedig nem kifizetődő. Ez a nép, mely a történelem folyamán önálló állammal soha nem rendelkezett, és olyan hősöket adott az iszlám világnak, mint a legendás Szaladin szultán, az általa uralt területeken szekuláris államalakulatot hozott létre, a térségben szinte egyedülálló módon. Harcosai a dzsihadisták legfélelmetesebb ellenfeleivé váltak, miközben a nyugati civilizációt védelmezik a barbárságtól. Számottevő harci sikereikre a Nyugat is felfigyelt. Néhány hónapja maga az amerikai külügyminiszter tárgyalt Maszúd Barzani kurd vezetővel az együttműködésről. Mind Irak, mind Törökország mereven elzárkózik az önálló Kurdisztán gondolatától. Kérdés azonban, hogy közel-keleti viszonyok között akár a föderalisztikus elképzelések életképes alternatíváját jelenthetik-e egy kurd nemzetállamnak. VÉLEMÉNY NÉPSZAVA 7 2015. AUGUSZTUS 4., KEDD Kígyó nemethp@nepszava.hu A legnagyobb hiba, amit egy kormány elkövethet, az, ha belefeledkezik a kormányzás munkájába, ha hagyja, hogy a kormányzás elvonja a figyelmét az emberekről. Bármilyen nagyszerű intézkedést hozhat egy kormány, hogyha közben elsodródik a mindennapi élettől. Én sem hagyhatom, mi sem hagyhatjuk, hogy a kormány beletemetkezzen a kormányzás nagy kérdéseibe, és az emberek úgy érezzék, nem az ő kérdéseikre keressük a választ, nem az ő boldogságuk, nem az ő biztonságuk, nem az életük a legfontosabb kormányzati ügy. Ezért voltak nemzeti konzultációk az előző ciklusban, és ezért indítottunk most újabbat a bevándorlás témájában, és ezért fogunk a jövőben is konzultációt hirdetni, minden fontos ügyben, amit az élet elénk hoz. Mi a nemzeti konzultáció kormánya vagyunk, és a nemzeti konzultáció kormánya is maradunk.” Ezek a szavak Orbán Viktor száját hagyták el, mint azt gondolom, kitalálták, még május végén, midőn a kormány ötéves munkáját értékelte. Nagyjából annyira hitelesen, mint amiről a fenti idézet tanúskodik. Persze, tegyük hozzá, akkor sem vettük komolyan a mondatait, akkor sem hittük, bármennyire újszerű is volt az orbáni retorikában, hogy az önkritika valós. Nem hittük, hogy tanultak a hibáikból - amelyeket korábban sosem ismertek el -, és azt sem hittük, hogy a jövőben változtatni fognak, változtatni képesek. Hiába hangsúlyozta Orbán, hogy az erő helyett immár a figyelem áll a középpontban, és igen, az emberek problémáival való törődés, tudjuk, Orbánnak épp az erő, az erő felmutatása a legfontosabb. Pontosan az az attitűd, amelyben nem enged „szétkonzultálni” egy-egy problémát, hanem azonnal dönt és cselekszik. Dehogy egyeztet, dehogy mérlegel, dehogy vitatja meg az adott kérdést az érintettekkel - ha ezt tenné, még gyengének hinnék. Orbán nem a nemzeti konzultáció kormányfője, épp ellenkezőleg: ő a semmiről sem egyeztető vezető prototípusa. Miért írom le most mindezt? Azért, mert most éppen két település lakói vannak felháborodva, amiért a kormány a megkérdezésük - figyelem: nem a beleegyezésük - nélkül telepít oda bevándorlótábort. A megkérdezettek éles hangon bírálják Orbánt, arról beszélnek, hogy vigyék a menekülteket Felcsútra, Orbán és Mészáros falujába, az ő stadionjukba... Mellesleg éppen azok az érvek jönnek elő, amelyeket a kormány sulykolt; az egész eddig propaganda arra irányult, hogy a magyar emberek féljenek a bevándorlóktól, mert azok veszélyesek, bűnözők, potenciális terroristák, de minimum fertőző betegek. Talán nem véletlen, hogy a „nemzeti konzultáció kormányának” eszébe sem jutott e kérdésről konzultálni; pontosan tudták - hisz ezt akarták -, hogy elutasító választ fognak kapni. Mondanám tehát, hogy a kígyó a saját farkába harapott, de akkor azt is állítanám, hogy a kormány lebukott, megbukott. De itt nem bukik meg a kormány, és nem is bukik le; talán kígyó sincs. NÉMETH PÉTER Minek nevezzelek? TÖRŐ ANDRÁS toroa@nepszava.hu Szem nem kerülheti el az út szélén sorakozó plakátokat. A fehérnemű- és mosószerreklámot, áruházak hirdetéseit még csak értik is az emberek, ám a kormányzati önreklámot alig. Aki eladni akar, az megtalálja az utat a vásárlóhoz, de mit akar eladni a kormány? Ezt már a bevándorlásellenes kampány nyitányának számító és a bevándorlóknak szóló, de magyarul íródott plakáterdőt látva sem tudták megfejteni az emberek. A mostani reformözön pedig végképp feladta a leckét. Mondhatnánk, hogy a jó bornak is kell a cégér. Hát még a rossznak olvasom az egyik blogon. Mert ugyebár a kormány úgy látja, kutyába sem veszik az ő csodás eredményeit, nem tudatosul eléggé az emberekben, hogy bármi jó történik velük, az a kormány érdeme. Ha csak azt a sok jót megkutatták volna valami nemzeti konzultáció keretében, akkor a visszaküldött válaszok alapján - feltéve, hogy a kiértékelést független szakemberek végzik - ilyen sok plakátra nem lett volna szükség. Megkockáztatom, egyre sem. A reformplakátok a „hívőknek” szólnak, amolyan imázserősítők. Mert mit válaszol egy egyszerű járókelő arra a felütésre, hogy „Újra nő a minimálbér!”. Hogy igaz. És mit az, aki érintett is? Hogy sajátos reform az, amelynél bizonyítottan minden emeléssel az állam jár jól, mert több jut a járulékokkal és az adóval a költségvetésbe, mint a dolgozók zsebébe. Hogy pontosak legyünk. Ordít a plakátokról, hogy 42 százalékkal emelkedett a minimálbér az elmúlt években. Bruttóban, ami valljuk be, szép nagy szám. A nettó, ami elkölthető, azonban csak 14 százalékkal, ez nincs kiírva se kis, se nagy betűvel. Baj van a növekedéssel is. A plakáton az Unió legjobbjai vagyunk, csakhogy ez egy pillanatfelvétel, ami máris a múlté. Mert bizony lassulunk, és különösen a versenytársaknak tekintett szomszédos, régiós országokhoz képest. Az autóipar korábbi fejlesztései, valamint a rendkívül gyors uniós pénzköltés megtették hatásukat, de amúgy se beruházás, se építés. Éppen az hiányzik, amit reformnak lehetne nevezni: a fenntarthatóságot megcélzó, a versenyt élénkítő beruházások. Nagyon el lehet keseredve a kormányzati kommunikáció, ha már a reform szó is bekerült az eszköztárába. Ha volt kormány, amelyik mint az ördög a tömjénfüstöt, kerülte a reform kifejezést, az Orbán Viktor nevéhez kötődik. Legalább annyira, mint a megszorítás emlegetését. Nemcsak tagadták a reformokat, de nem is csinálták. A megszorításra ez nem igaz, azt is tagadták, de több ezer milliárdot mégis besepertek a költségvetésbe, minden embertől elvéve valamennyit, a szegényektől sokat, a gazdagoktól éppen hogy. Az emberek ebben a reformkorban amúgy rombolással szembesülnek nap mint nap: nem működik az egészségügy, az oktatás, növekszik a szegénység, esélyegyenlőség sehol, a versenynek lassan az írmagját is kiirtották. Ezt minek nevezzük? NÉPSZAVA FEJTŐ FERENC 1909-2008 Főszerkesztő: NÉMETH PÉTER Főszerkesztő-helyettes: SEBES GYÖRGY, SIMON ZOLTÁN ANDRASSEW IVÁN 1952-2015 :Vezető szerkesztő: BÍRÓ MARIANNA, RÓNAY TAMÁS • Lapszerkesztők: MUZSLAI KATALIN, PODHORÁNYI ZSOLT, TÓTH JENŐ • Vezetőszerkesztő-helyettes: FRISS RÓBERT Szerkesztők: BALOGH GYULA, BONTA MIKLÓS,TÖRŐ ANDRÁS, OLASZ ANDREA (online) • Parlamenti stábvezető: FAZEKAS ÁGNES • Képszerkesztő: SZALMÁS PÉTER • Publicisztika: SOMFAI PÉTER Főmunkatársak: BÁRSONY ÉVA, ELEKES ÉVA, VERESS JENŐ •Vezető tördelőszerkesztő: GASZT DÓRA, ZSIGOVICS ZSOLT Kiadja a NÉPSZAVA Lapkiadó Kft. • Ügyvezető igazgató: LÁPOSI ELZA •Terjesztés: FODRÓCZY ELVIRA • Hirdetés és marketing: SIMON ZSUZSA • Szerkesztőség: 1146 Budapest, Thököly út 127. • Telefon: 477-9000, központi telefax: 477-9020 • Elektronikus levélcím (e-mail cím): nepszava@nepszava.hu • Hirdetés, telefon: 477-9030, telefax: 477-9033 • Internet URL-cím: http://www.nepszava.hu «Terjeszti árusításban a LAPKER. Zrt., előfizetésben a Magyar Posta Zrt. Megrendelés és reklamáció: 06/80-444-444 • Kiadói megrendelés, reklamáció: 477-9008, 477-9000/130,118, telefax: 477-9025. • Előfizetési díj egy hónapra 3500 Ft, negyedévre 9900 Ft, fél évre 19 800 Ft, egy évre 39 600 Ft. Nyomdai előállítás: Mediaworks Kiadó és Nyomda Kft. • Felelős vezető: BERTALAN LÁSZLÓ nyomdaigazgató • www.mediaworks.hu • ISSN Bp 0133-1701 ISSN Vidék 0237-3785 • A NÉPSZAVA példányszámát a MATESZ hitelesíti