Népszava, 2019. március (146. évfolyam, 51-75. szám)
2019-03-14 / 62. szám
2 Nyitott mondat FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL A Fillinger törzsasztalának legfiatalabb tagjaként ő is részt vett a márciusi eseményekben, majd önkéntes honvédként harcolt. Világos után besorozták császári közkatonának, leszerelése után ismét Pestre került, és különböző lapoknál dolgozott újságíróként. Mivel úgy gondolta, hogy egy újabb forradalom kivitelezése már lehetetlen, egykori társai a ’48-as eszmék árulójának kiáltották ki, és szinte teljesen kiközösítették. Talán Vajda zord természete is közrejátszott ebben, legalábbis a simulékonyabb modorú Bulyovszky Gyulát azután sem övezte hasonló elutasítás, hogy volt márciusi ifjúként a szabadságharc leverése után azonnal munkába állt a Magyar Hírlap című udvarhű lapnál. A pályáját a forradalom előtt színműíróként kezdő Bulyovszky 1848-ban a Szemere vezette belügyminisztérium hivatalnokaként dolgozott, majd a franciás stílusú tárcanovellák és publicisztikák szerzőjeként lett az abszolutizmus korszakának egyik legtöbbet publikáló írója. Az egykori republikánus forradalmár nevéhez fűződik az osztrák császári himnusz, a Gotterhalte magyar fordítása is. Ezen a ponton érdemes megemlítenünk Bulyovszky feleségét, Szilágyi Lilla színésznőt is, aki éppen a forradalmi napokban ment hozzá a márciusi ifjúhoz. Debrecenben hivatalnokoskodó férjével való levelezése ma érzelmes levélregényként is olvasható. A fiatal feleség a forradalom után Lilla von Bulyovsky néven az első magyar származású színházi világsztár lett, de az irodalomban is nyomot hagyott. Nemcsak azért, mert Alexander Dumas regényt írt róla, hanem mert maga is publikált kifejezetten jó stílusú regényes útirajzokat. A kozmopolita író-színésznő egyik legnagyobb kritikusa korábbi rajongója, Gyulai Pál volt. Ő nem a pesti forradalmárok, hanem a kolozsvári ifjúság egyik vezetőjeként vett részt a ’48-as eseményekben. Később, bár megírta Hadnagy uram című mozgósító versét, inkább Kossuth békepárti ellenzékéhez tartozott. Hosszú életművének sem költői, sem regényírói része nem jelentéktelen, ám igazán maradandót kritikusként alkotott. Nevéhez fűződik Arany és Petőfi költészetének teljes esztétikai elismertetése, s nem kis részben irodalmi kultuszuk megalapozása is. Mindezt Gyulai azzal is nyomatékosította, hogy Szendrey Júlia húgát vette feleségül, s innentől családtagként gondozta a Petőfi-örökséget. Az élete végére konzervatívvá lett szigorú öregúr ellensége volt minden irodalmi modernségnek, egyetemi tanárként és szerkesztőként mégis részese lett több, későbbi modern író pályája elindításának. A vidéki értelmiség köreiből is szép számmal keveredtek írók a forradalomba. A Vas Gereben szerzői néven publikáló Radákovits József, akit ifjú korában „dévaj természete” miatt tanácsoltak el a papi pályáról, népies életképei, humoros anekdotái miatt korának egyik legnépszerűbb írója volt. A forradalom időszakában A Nép Barátja című lapot szerkesztette Arany Jánossal, amelynek célja az volt, hogy Kossuthék programját a falusi olvasók körében propagálják. A szabadságharc bukása után bujdosás, majd börtön lett az osztályrésze, ám később ismét bőséggel ontotta - a népies egyszerűséget olykor túlzásig vivő - prózaköteteit. A Tízek Társasága tagja volt Tompa Mihály is, aki egy rövid ideig, 1846 elején a legnépszerűbbnek számított a fiatal költőnemzedék tagjai közül. Petőfi Arany János mellett egyedül őt tartotta saját magával egyenrangú alkotónak - bár ítélete csak rövid ideig volt érvényben, utána megvonta bizalmát a politikai forradalomtól idegenkedő, halk szavú költőtárstól. Tompa református tábori lelkészként részt vett ugyan a schwechati csatában, de 1849 elejétől visszavonult falusi parókiájára. Később mégis éppen ő, a közvetlen politikai szerepvállalást elutasító költő lett a szabadságharc emlékezetének élő lelkiismerete, aki számos allegorikus költeményt írt a bukott forradalomról és az azt követő megtorlásról. A gólyához című hazafias verse miatt haditörvényszék elé is került, de az allegória jogi értelmezése kifogott bíráin, és felmentették. Arany János szalontai elszigeteltségében a vidéki Magyarország legtöbb lakójához hasonlóan - kezdetben kevés információval rendelkezett a fővárosi eseményekről, később pedig főként barátja, Petőfi leveleiből tájékozódott a politika alakulásáról. Támogatta a forradalmi változásokat, de ő maga soha nem vált igazán forradalmi költővé. Egyetlen mozgósító költeménye, a Nemzetőr-dal, nem számít életműve csúcsának. A Nép Barátjában közölt cikkei pedig sokkal inkább a józan felvilágosítás, mint a tüzes lelkesítés hangját képviselték. Ő maga is elindult az 1848-as képviselőválasztáson, de alulmaradását megkönnyebbüléssel fogadta: nem formálni, legfeljebb megörökíteni kívánta a történéseket. Arany Petőfihez hasonlóan önkéntesként vonult be nemzetőrnek, de barátjával szemben visszautasította a tiszti rangot - ami pedig jegyzőként kijárt volna neki -, s inkább közlegényként szolgálta végig Arad ostromát. Nem volt lenyűgözve a harctér romantikájától: „tenni kevés - de halni volt esély” - írta. Később Szemere Bertalan belügyminisztériumánál vállalt fogalmazói állást, s közben odahaza, Szalontán szállást biztosított a kapitányként, majd őrnagyként szolgáló Petőfi családjának. Az elbukott szabadságharc és a csatatéren eltűnt barát emléke egész későbbi életében első számú ihletforrásai közé tartozott. Nemcsak A walesi bárdokban állított emléket a zsarnokkal „vakmerőn s hívatlanul” szembeszálló barátjának, hanem A honvéd özvegye című versében is, amellyel egyszersmind Szendrey Júlia egész későbbi sorsát is megpecsételte. Petőfi Sándor és felesége valóságos élő jelképei voltak a márciusi forradalomnak, mindkettejük sorsa végzetszerűen összefonódott az elbukott szabadságharccal is. Petőfi azon kevesek közé tartozott, akik már 1847 végén is tudatosan forradalomra, ráadásul köztársaság kikiáltására készültek. Ezzel egy radikális, de törpe kisebbséghez tartozott: a királyság megszüntetését ’49 tavaszáig szinte alig akarta valaki, s a végül deklarált trónfosztást is leginkább politikai kényszernek érezték. Petőfi a francia forradalmat feldolgozó történeti szakmunkákból készült a nagy eseményre, miközben persze a szerelem forradalmát is igen komolyan vette: „Egyik kezemben édes szendergőm / Szelídeden hullámzó kebele, / Másik kezemben imakönyvem: a / Szabadságháborúk története!” - írta a forradalmat megelőző évben. Hogy szabadság és szerelem egységét milyen komolyan vette feleségével együtt, arra nem kell jobb bizonyíték, mint hogy egyetlen gyermekük éppen kilenc hónappal 1848. március 15-e után született. Szendrey Júlia egyenrangú társa volt férjének a márciusi napokban. Még a forradalom előestéjén jutott eszébe, hogy francia mintára saját magának nemzetiszín főkötőt, férjének pedig kokárdát készítsen. Villámgyorsan divatot teremtett. Mindketten tudták, hogy a forradalom színházában a külsőségek éppolyan fontosak, mint a szavak és gondolatok. Júlia a következő napokban nadrágban, szivarral, rövid hajjal mutatta be, milyen is egy igazi modern forradalmár, férje pedig egy óriási, szinte földig érő karddal az oldalán járta a pesti utcákat. Petőfi életében innentől végképp eggyé vált a forradalom és a költészet, s ebben jóval tovább ment társainál. Legismertebb korabeli ábrázolása, amelyen a Nemzeti Múzeum lépcsőjéről szaval az összegyűlt tömegnek, nem a márciusi nagy napról készült akkor és ott ugyanis nem szólalt fel. Két hónappal később azonban az általa megalkuvónak tartott Batthyány-kormány lemondását követelte ugyanonnan. Nem csak ő maga hitt a költészet forradalmasító erejében, de ő volt az egyetlen költő a magyar történelemben, akiről hívei és ellenségei egyaránt azt feltételezték, hogy verseinek hatására parasztok tízezrei indulnak meg akár az országgyűlés szétverésére. Az első népképviseleti választás aztán bebizonyította, hogy egy költő még szülőföldjén sem képes efféle mozgósításra. Bár Petőfi csúfosan megbukott, ez sem vette el kedvét a közélettől. Lépésről lépésre szorította bele magát a katonaköltő szerepébe. Ez nem volt magától értetődő vállalás. Kötelmeket nem tűrő természete miatt a szabadságharc számos tábornokával összeveszett, a hivatásos nemzetközi forradalmár, Bem azonban fiaként szerette a szabadságharc költőjét. Végül az ő hadsegédeként válthatta valóra önbeteljesítő jóslatát: „Ott essem el én, / A harc mezején.” Petőfi halála könnyen vált történelmi és irodalmi jelképpé, s páratlan tehetsége mellett ez a sors emelte nagyon hamar Magyarország első számú költőjévé. Nem véletlen, hogy a közvélemény özvegyének is hasonló sorsot szánt. Nem törődve azzal, hogy egy még karonülő kisgyermekről kell gondoskodnia, legszívesebben azt várták volna el tőle, hogy vagy haljon utána férjének, vagy talpig gyászban és nyomorban élje az életét, ahogy romantikus versekben szokás. Erre már csak kisfia érdekében sem volt hajlandó. Költőietlen második házasságát haláláig nem bocsátották meg neki, sajátjogú irodalmi munkásságát pedig később is agyonhallgatták. Pedig nemcsak Andersen legelső fordítója volt, hanem jó tollú novellista, és színes képi világú költő is. Nála kevésbé jelentős irodalmi életművet hátrahagyó férfi nemzedéktársairól utcák és intézmények tucatjai vannak elnevezve. Neki még ma is vannak kiadatlan írásai. Tollat,fakanalat egyformán forgatja Normaszegő nőalaknak ismerték már kortársai is Szendrey Júliát, akit annak ellenére csak most kezd rehabilitálni a szakma és az irodalmi köztudat, hogy már az 1850-60-es években saját jogon említik író- és költőnőként. Másfél évszázad kellett hozzá, no meg két évforduló (190 éve született és 150 éve halt meg), hogy megjelenhessen összes versének kritikai kiadása és Andersen első fordítójaként szobrot kapjon - hol máshol? - Koppenhágában. Gyimesi Emese irodalomtörténész és szenvedélyes Szendrey Júlia-kutató szerint ez még csak a kezdet! VÖRÖS ISTVÁN Közöny-óda Minden hatalmat a senkiknek! Minden senkit a hatalomba. A hatalom nélküliek elvesznek, de olyan előjogokat élveznek, nincsen úr, ki felfogja. Minden hatalmat a senkiknek! Nézz be a TV-be, ott mennek a nemlétükkel kézenfogva. A hatalom nélküliek elvesznek, szóljon visszhangja az üres termeknek, mennydörögjön a Közöny-óda! Minden hatalmat a senkiknek! Kik nem hatalomért tüntetnek, az ólomkatona-had elsodorja, a hatalom nélküliek elvesznek. így kezdődik az új évezred, a józanságot kartáccsal megszórja. Minden hatalmat a senkiknek! A hatalom nélküliek elvesznek. CSEJTEI ORSOLYA - Azt, hogy mindvégig egyenrangú és aktív társa volt Petőfinek, sokan sokféleképp említik. De vajon akkor is felfigyeltek volna rá, ha történetesen nem Petőfinéként kezdi ? - Azt gondolom, a mai kor már akkor is felfedezte volna, ha nem lett volna híres a férje. Mint női szerző, akkor is fontos lenne. De ez csak egy hipotézis, őt nem lehet teljesen függetleníteni Petőfitől. Amikor 10 éve kutatni kezdtem, sem azzal nem akartam külön foglalkozni, hogy ő Petőfi felesége, sem azzal, hogy nő volt. Aztán rá kellett jönnöm - mivel kifejezetten társadalomtörténeti szempontból közelítemi meg a pályáját, hogy ezek a szempontok kihagyhatatlanok. Szervesen hozzátartozott az imázsához, hogy ő Petőfi felesége, majd később özvegye. Vahot Imre például, aki az első versét megjelentette 1857-ben, megcsillagozta a nevét, és odaírta, hogy Petőfi volt feleségéről van szó, Jókai pedig kifejezetten azokat a naplórészleteket válogatta be az Életképek című folyóiratába 1847-ben, melyeket fel tudott húzni egyfajta korabeli bulvárnarratívára: tessék, itt van a Petőfi-szerelem története, olvassák! Gyulai Pál rossz néven is vette, milyen kendőzetlenül ír bizonyos részletekről, például, hogy hogyan csókolgatta vőlegénye leveleit. Az eredeti naplóban egyáltalán nem hangsúlyos ez a rész, ám mivel Jókai folytatásokban közölte a szöveget - némiképp hatásvadász módon épp ennél a résznél abbahagyva az aktuális részt -, a levélcsókolgatás felértékelődött. - A sajtó hatalma... - Igen, de az irodalom létmódjára egészen az 1840-es évekig nem ez volt a jellemző. A 19. század elejéig a meghatározó irodalomszervező egyéniségek nem arra építették a karrierjüket, hogy rendszeresen publikálgattak imitt-amott, hanem vidékről, levelezések útján szervezték meg magukat. Petőfi lényegében az első olyan magyar költő volt, aki tudatosan a korabeli sajtóra építette a karrierjét - márkaként tekintett a saját nevére és nagyon ügyelt rá, hogy rendszeresen publikáljon. Mit jelentett, hogy ebben a sajtóközegben megjelentek a nők?