Népszava, 2024. február (151. évfolyam, 27-51. szám)
2024-02-24 / 47. szám
2024. február 24., szombat VELEMENY NÉPSZAVA Új Európa mi elképzelhetetlen volt 2022. február 24-én hajnali 4-ig, az ma már az életünk része. Két éve az utolsó percekig, talán akkor is, amikor az orosz páncélosok már elindultak az ukrán határ felé, az európaiak többsége még meggyőződéssel hitte, hogy Vlagyimir Putyin minden fenyegető csapatösszevonás dacára csak riogat, de a végső lépést nem teszi meg. Az elképzelhetetlen azonban megtörtént, s a kezdeti riadalom után szép lassan megtanultunk együtt élni a háborúval. Az ukrán területveszteségek, a nyugati társadalmak számára is nyomasztó anyagi terhek, az állandósult fenyegetettség ellenére e két év mérlege elsősorban az agresszor számára kínos. Odalett a legyőzhetetlen orosz hadsereg mítosza, ami már önmagában szörnyű csapás a múltmániás Putyinnak. Az orosz medve körme már az első órákban csúnyán beszakadt a hosztomeli repülőtéri kudarccal, a verhetetlennek hitt had behúzott farokkal volt kénytelen visszavonulni Kijev alól. Még rosszabban fest, ami azután történt. A rettenthetetlen medve egyre inkább fogatlan oroszlánnak tűnik, másfél éve egy viszonylag szűk földsávon topog, de ezt is csak igen súlyos ember- és haditechnikai áldozatok árán tudja tartani. Veszélyes ugyan így is, mint minden sarokba szorított vad, de már minden józanul gondolkodó döntéshozó számára egyértelmű, hogy ha nehezen is, ha iszonyú áldozatok árán is, ha nem is holnap, de legyőzhető. Az ukrán „nácizmus” ellen hadba vonuló Putyin kétéves ámokfutásával épp azt bizonyította be, hogy ő a 21. század Hitlere. Nem csak gonoszsága és hataloméhsége miatt. Hadvezérként is ugyanazokat a hibákat követi el, mint a 20. századi rém. Az ő Blitzkriege is befuccsolt, az ukrán nép hősies önvédelmi mutatványa viszont kísértetiesen emlékeztet Sztálingrád orosz védőinek hihetetlen kitartására. Ám a párhuzamok itt nem érnek véget. Hitler vereségét sem csak az orosz tél és a sztálingrádi harctéri fordulat okozta, hanem jórészt a nagyszabású amerikai segély, a Lend Lease Act, amely lehetővé tette a tengelyhatalmakkal szemben álló országok számára a háború folytatását a végső győzelemig. Ezúttal viszont nemcsak Amerika, Európa is állja a cechet, Putyin pedig az „Ukrajna-fáradtság”-gal ugyanúgy elszámolta magát, mint a Kijev elleni villámháborúval. Az orosz agresszió pofonja felrázta Csipkerózsika-álmából a globális Nyugatot, rádöbbentette a békébe beletunyult jóléti társadalmakat, hogy a putyini Oroszország jelentette fenyegetés nem valami hidegháborús mentalitásmaradvány, hanem húsba vágó valóság. Putyin nemcsak Ukrajna, hanem a demokráciára és szabadságra épülő európai életforma ellen is háborút indított. A szabad világ Ukrajna támogatásával magát védi, és győzni fog. A 2. világháború után új Európa és új világrend született, Putyin háborúja viszont már most egy új Európát eredményezett. Az új Európa pedig egyértelműen választott: értékeit - a szabadságot és a demokráciát - nem áldozza fel az olcsó orosz energiahordozók oltárán. Aki mégis, az rossz lóra tesz, azt kockáztatja, hogy Putyinnal együtt fog elsüllyedni a történelem pöcegödrében. GÁL MÁRIA Komolyságot e gy normális országban nem dobunk füstgránátot rendőrsorfal felé. Nem azért, mert egy normális országban nincs rendőrsorfal a Parlament előtt, és felbőszült tüntetők sincsenek, akik egy penetráns hatalom Holdról is látható böszmeségei ellen tiltakoznak. Azért nem dobunk füstgránátot a rendőrsorfal elé, mert veszélyes. Persze nem olyan veszélyes, mint egy Fidesz-fülbevalós, köztársaság nélküli elnök, aki kegyelmet ad a pedofilbűnsegédnek, és nem is olyan veszélyes, mint az a díszes Fidesz-kompánia, amelyik nyakig ül a bajban, és hazugságot nyeldekelve gerinces felelősségvállalásról beszél. Milyen felelősségvállalás az, amely a bűn leleplezése után jelentkezik orbáni ukázra? Menjetek felelősséget vállalni, lányok, mi addig jól megvárunk benneteket idebent! Pöpec. Persze egy normális országban nem keveredik a szezon a méretes fazonnal. A bűn nem viszonylagos. A képviselő helytelen dolgot tett, föld-levegő rakétát kellett volna kilőnie egy normális országban, de szigorúan figyelmeztető lövés gyanánt, hogy senki meg ne sérüljön. Mert legyen világos: a Fidesz kapitális böszméi rég eljátszották a magyarságban szunnyadó európai nemzet bizalmát. A szovjet típusú világtalan rajongásét még bírják, ideig-óráig. Egy normális országban nem szorítjuk meg a biztonsági őr vádliját sem a Kunigunda folyosóján földharcban. Nem jutunk el odáig, hogy közmédiának csúfolt, 130 milliárdos közpénznyelő Fidesz-szerkesztőségben írják a valóságot förtelmes pernahajderek, és akkor nem kell berongyolni a hír megszentségtelenítésének helyszínére sem, helyretolni azt. De, mint az közismert, ez nem egy normális ország. A visszaeső besurranó tolvaj a zsebéből kilógó koronázási ékszerekkel, pajszerrel a kezében sikongat a szegény kisember záróvonal-átlépése miatt. Több komolyságot, pajtásaim a Putyinban! Pokorni PILLANTÁS A KILENCEDIKRŐL mikor ezeket a sorokat írom, még nem lehet tudni, hogy ténylegesen kiszáll-e a politikából Pokorni Zoltán. Egy pénteki hír szerint arra kérte a hegyvidéki Fideszt, addig ne hozzák nyilvánosságra, ki lesz a XII. kerületi polgármesterjelöltjük, amíg nem derül ki, hogy kit indít a párt a budapesti főpolgármesterségért. Mégis, már évek óta az az érzésem, hogy Pokorni valójában már régen kiszállt. Részt vesz ugyan a fővárosi közgyűlésben, alanyi jogon, a XII. kerület polgármestereként, de éles politikai kérdésekben nem szólal meg, teszi a dolgát csendesen. Feltehetően a Hegyvidék polgárainak megelégedésére, hiszen ciklusról ciklusra újraválasztották. Főként azért, mert nem csupán színlelte a Fidesz fő vonalától való eltávolodását, ténylegesen nem törődött mással, mint a budaiakkal. Nem véletlen, hogy a választásokat mindig nagy fölényúgy tartozott a párt fő vonalához, hogy némileg mindig kilógott, oktatásért felelős miniszterként is megengedett magának olyan kijelentéseket, amelyek inkább tűntek szakmainak, mint pártosnak. nyel nyerte, miközben az országgyűlési választások kormánypárti indulója már elbukott. Annak ellenére, hogy - Pokornihoz hasonlatosan - emberarcú fideszest indítottak (Fürjes Balázs), de ez sem segített: az ottani polgároknak elege lett az orbánizmusból. Gyaníthatóan Pokorninak is, bár összességében nem egy lázadó típusról beszélünk. Úgy tartozott a párt fő vonalához, hogy némileg mindig kilógott, oktatásért felelős miniszterként is megengedett magának olyan kijelentéseket, amelyek inkább tűntek szakmainak, mint pártosnak. Nem fordult szembe a Fidesszel, de azt azért nyíltan vállalta, hogy már nem akar belekeveredni az országos politikába. Még akkor sem, ha olykor muszáj volt neki, például a XII. kerületi turul felállításakor. És még inkább akkor, amikor kiderült a nagyapjáról, hogy nyilas gyilkos volt. 2020-ban, amikor nyilvánosságra került a nagyszülő szörnyű múltja, megrendítő és megrendült beszédet mondott a Maros utcai megemlékezésen, könnyei valódiak voltak. Nem igyekezett átfesteni a múltat, mint azt tette például Bayer Zsolt. Pokorni József neve áldozatként szerepelt a Turul-emlékmű talapzatán, amelyet később az unoka maga távolíttatott el onnan. „...Nem dolgom megítélni a nagyapámat vagy mentséget keresni (...), inkább gondolom (...), hogy a német megszállás nem mentség, maximum magyarázkodás. Magyarok voltak az áldozatok, és a gyilkosok túlnyomó része szintén magyar volt” - mondta akkor őszinte hittel. Erről jusson eszünkbe a hat évvel korábban, az éjszaka leple alatt felállított emlékmű, a Szabadság téri szoboregyüttes, amely ennek épp az ellenkezőjét akarta elhitetni az országgal. Mondhatnánk: Pokorni mégiscsak lázadó volt. De, ismétlem, nem volt az. Ám bármennyire tudható volt róla, hogy nem tartozik a belső körhöz, valahogy mégis elviselték, nem sodorták teljesen a margóra. Inkább saját magát helyezte oda, maga mögött hagyva a neki legfontosabb oktatásügyet. És lényegében maga mögött hagyva pártját is, amelynek volt elnöke, alelnöke és országgyűlési képviselője is. Kölcsönösen békén hagyták egymást, hagyták, hogy bezárja magát a XII. kerületbe. Nem is akart onnan kijönni, és nem akarták, hogy onnan kijöjjön. A Fideszre pillantva nem is lehetett más a sorsa... NÉMETH PÉTER Vannak a rendeletben kivételek. Például, ha Navalnijt díszpolgárrá nyilvánítják. Akkor nem kell kivárni az öt évet. Navalnij utca évedés, Főpolgármester úr, nem kell öt évet várnia arra, hogy az orosz követség melletti bármelyik utcát, útszakaszt a mártírhalált halt Alekszej Navalnijról nevezzék el. Karácsony Gergely természetesen joghelyesen írja Facebook-bejegyzésében, hogy személyről csak a halála után 5 évvel lehet közterületet elnevezni. És a jog uralma tényleg fontos. Nyilván még akkor is, ha a hivatkozott 2012-es közgyűlési rendelet jelen esetben a mindenfajta jogra nagy ívben tojó orosz birodalom itteni alkalmazottait védi attól a kis kellemetlenségtől, hogy „Navalnij utca” legyen a postacímük, és napi százszor le kelljen írniuk áldozatuk nevét. Az a szerencséje a főpolgármesternek, hogy ez csak főszabály, vannak a rendeletben kivételek. Például, ha Navalnijt posztumusz díszpolgárrá nyilvánítják. Akkor nem kell kivárni az öt évet. Jó, díszpolgár az lehet, aki a „közösség érdekében kifejtett tevékenységével, magatartásával eredményesen elősegítette a település anyagi és szellemi értékeinek gyarapítását”. Mint például Elvis Presley (2011). Navalnij viszont egy olyan diktátor ellen küzdött az utolsó leheletéig, aki Magyarországból is újra szovjet gyarmatot akar gyártani. Tudom, az amerikai ikon Tarlós István alatt lett díszpolgár. Pár éve viszont éppen a mostani főpolgármester adta át a dalai lámáról átnevezett Hídépítő utcát. Dacára, hogy Tendzin Gyaco láma speciel - szerencsére - él. Persze nem nevezte nevén, nyilván mindenkinek - ideértve a budapesti kínai nagykövetséget is - Tendzin valamelyik elődje, mondjuk az 1804-ben reinkarnálódott nyolcadik láma, Dzsampal jut eszébe. Ugyanígy annak sem lenne akadálya, hogy „Mártír orosz demokraták” utcája szegélyezze a putyini birodalom itteni nagykövetségét. Vagy Anna Politkovszkaja utca - az újságírót 2006-ban ölette meg a cirill betűs NER. Ám ehhez politikai temperamentum és bátorság kellene. Amilyen, mondjuk, Burányi Krisztinának volt. Anno a Dalai láma utcát és a pekingi rezsim áldozatainak emlékművét is ő javasolta. BATKA ZOLTÁN posztumusz