Néptanítók lapja 9. évfolyam, 1876
1876-06-30 / 12. szám
«O 190 b» eképen felsorolhatnánk még egy csomó különféle erkölcsi iratot, de ezek csak érintkeznek a mi nevelési irodalmunkkal s a nagyobb közönségre legfeljebb csak közvetve hatottak. Sokkal közelebb állanak már a padlag. irodalomhoz I. Rákóczy Györgynek a magyar eredeti latin forditásából ismét magyarra fordított „A maga fiához való intései" Kiss Imrétől 1640-ben; s továbbá Alistair Farkas Jakab „De scholiscimű értekezése, melyet 1652-ben tartott, s kiadott Utrechtben. Farkas ugyancsak habozik az iskola jellege meghatározásánál, először azt mondja, hogy az iskola semleges, sem egyházi sem világi, azután meg, hogy van benne minda kettőből s ennélfogva az iskola kormánya és fenntartási gondja közös az egyházzal és állammal, majd ismét úgy nyilatkozik, hogy, ha pedig az egyház oly államban fekszik, mely idegen az igaz vallástól, az egyház rendezze s tartsa fen maga az iskolákat. E beszéd Erdélyi szerint, kitől ez adatot vettük, az idő habozása. Egyébiránt „az alsó vagy népiskola közös mindenkivel, ott az anyai nyelv beszélése, irása, a vallás elemei s begyakorlása, az erkölcsök szeliditése, s az életben hasznos tudnivalók a fődolgok. Farkas több helyi tanítóságot, majd papságot viselt egyén volt. A tulajdonképeni pap.irodalom megindulását jelzi végre Apácai Cseri János „Encyklopádiája", melyben a X-ik fejezet a tanügyet a többi tudományokkal való összefüggésében , kissé részletesebben s öntudatosan bizonyos rendszerben tárgyalja. Ugy tekinti azt, mint a theolog. erkölcstan egy részét s előadja a tanitókban, azután a tanulókban megkívántató tulajdonokat, végre szól az iskolákról, melyeket ő anyanyelviekre s idegennyelviekre oszt. Apáczainak nem volt folytatója s a neveléstudomány még mielőtt az encyklopädikus tárgyalás köréből önállóságra fejlődhetett volna, már mivelés nélkül maradt. Mindemellett azon körülmény, hogy 1711 előtt nevelési irodalmunk nincs, nem azt teszi, hogy az ország a nevelésügy iránt talán kevésbé érdeklődött volna. E feltevést egy pillantás Vass József és Fraknói neveléstörténeti műveibe, azonnal megcáfolja. Királyaink iskolákat alapítottak, a népnevelésért I. István, a magasabb nevelésért a többiek igen sokat tettek s tudva van, hogy Kun László alatt a veszprémi, Nagy Lajos alatt a pécsi egyetem európai színvonalon állott, s Mátyásnak a budai egyetemre vonatkozó nagyszerű tervei s kezdeményezései szintén ismeretesek. Tudjuk azt is, hogy királyaink törekvéseit gyámolította s utánozta a főpapság, s hogy a reformatio ismét sok iskolát hozott létre, mely iskolák számára a külföldön tudós tanárok is képeztettek. Mindezen körülményeknél fogva állíthatjuk tehát, hogy a közoktatásügy iránt a részvét s érdeklődés folytonosan meg volt sőt a közoktatásra irányult tevékenység sokszor a művelődés egyéb tényezői iránti figyelmet is háttérbe szorította. Majd a hitviták elfoglaltak mindenkit; iskola, irodalom egészen a theologia szolgálatába állott s pád.irodalomra gondolni sem lehetett. Azonban az elmék kifáradtak a theologizálásban s a hatalom is beleegyezedvén lassankint megszűnt a theologia uralma. E körülménynyel körülbelől egy időben a szatmári béke II. Rákóczy Ferencz harcait is bevégezte, s a kimerült ország fejlődésében viszszaesett, s az irodalom s a nemzeti élet hanyatlása ténynyélen. E hanyatlás azonban csak uj élet kezdete volt. A nyelvet, igaz, sokan, különösen a felsőbb osztályokból elfeledték, de megőrizte a nép s kivált a Calvin-felekezet (Toldy) mely az egyházi életében használni soha meg nem szűnt. Igy megmaradt az örökségül Besenyeire és körére, s a XVIII. század kitűnő magyar jezsuitáira (ilyenek voltak p. v. Molnár János, az első eredeti magyar pod. mű írója, Baróti Szabó Dávid, Rajnis, Pray stb.) hogy aztán ezek biztosítsák a megmentett kincset s annak virágzását. Az egyház tehát megőrizte a nyelvet s a theologusok, bár theologiai alapon, theol. ezésból, megkezdték a nevelési irodalom művelését is. Nálunk mint előadásunk kezdetén kijelentetttük Francke egyik műve lefordításával indult meg a tulajdonképeni pad. irodalom. Mielőtt tovább mennénk állapítsuk meg: ki volt a fordító. A fordítás előbeszédje alatt B. G. betűk álljanak, tehát a fordító neve nincs világosan kitéve. Ez a körülmény sok találgatásra adott már alkalmat. Így Sándor István is „Magyar könyvesházában" Babai Görgyöt, majd más más helyen Vázsonyi Mártont, Balog Györgyöt nevezi meg szerzőkül. A felhozott nevek közül Wázsonyi nevénél meg kell állapodnunk. ” 1711-ben Francketől szintén fordított egy művet melynek élőbeszédében igy utal a kérdéses nevelési munkára: „Olvasd a kegyes olvasó M. Aug. Herrn. Franck munkáját a „Gyermeknevelésről", melyet a végre szeretetbül közlünk veled." stb. Ez adat körülbelül anynyit bizonyít, hogy Vázsonyi adhatta ki mindenik munkát. Az író nevét a következő adatok fejtik meg először is a „Jena Hung" (Haan Gy. 1858) 39 lapján ezek vannak feljegyezve: 1708-ban Róth Mihály, Zimmermann Ádám nemes magyar ifjak, továbbá Bárány György, kit „vir vere apostolicus"-nak nevez és Vázsonyi Márton együtt voltak a jenai egyetemen. Wallaszky irodalomtörténete 296-ik lapján pedig világosan mondja, hogy a Roth és Zimmermann fiukkal Bárány György, mint nevelő járt Jénában. Ha már most ez adatokhoz hozzáveszszük, hogy a „Gyermeknevelésről" irt munka a Roth és Zimmermann család akkor élő tagjainak van ajánlva, mint az író azon pártfogóinak, kik őt rég táplált vágya, a külföldi tanulás, elérésére segítették: könynyen be fogjuk látni, hogy az ajánló beszéd alatti B. G. betű mást nem jelenthet mint Bárány Györgyöt.