Néptanítók lapja 69. évfolyam, 1936
1936-07-01 / 13. szám
NÉPTANÍTÓK LAPJA ÉS NÉPMŰVELÉSI TÁJÉKOZTATÓ 1 59. ÉVF. 540 a helyes útra visszaterelni. Minden lény csak ezen az úton lelheti meg saját benső nyugalmát, biztonságát. A társadalom így nyer szociális értékű tagot, a haza pedig értékes munkaalanyt. A lelkiismeretes pedagógusnak ebben az értelemben kell minden értékes eszközt a nevelés használatába állítania. Ezekkel a gondolatokkal mentem el a híres pedagógus, Montessori M. Budapesten tartott előadására. Hogy mit tanultam tőle, hogy mik az ő pedagógiai alapelvei, azt az ő szavaihoz ragaszkodva, az alábbiakban adom. (Ehhez a rövid ismertetéshez fölhasználtam még Montessori Máriának „Előadásai az új nevelésről" írott munkáját, mely Burchard-Bélaváry Erzsébetnek kitűnő fordításában jelent meg.) „A szabadság nem ellenkezik a fegyelemmel." Ezzel kezdte előadását Montessori Mária, a világhírű pedagógus. Ezzel a gondolattal foglalkozik előadásán keresztül és óriási gyakorlati és elméleti tudással bizonyítja állításának igazságait. „A gyermek legbensőbb lelki igényétől indul ki, abból az érintetlen tiszta gyermeki lélekből, melyet nekünk, felnőtteknek megrontani, vagy helytelen irányba terelni igen nagy vétkünk. Állandóan hangsúlyozza a nevelők roppant felelősségét, mert szerinte a nevelőkön múlik igen nagy részben az, hogy felnőtt korában, az általunk nevelt generáció váljon megoldja-e azokat a nagy feladatokat, melyek rá várnak, vagy sem. Állítja, hogy az eddigi pedagógia szerint a fegyelem a szabadsággal mindig harcban áll. Itt idézem az ő saját szavait: „Régen a gyermeket arra a társas életre akarták előkészíteni, amelyet majd egyszer felnőtt korában fog élni és ezért azt akarták, hogy bennünket utánozva, akaratát az engedelmesség igájába hajtsa, hogy teremtőerejét meghazudtolva szellemi téren is a felnőtteket utánozza és csak azt tanulja, mit műveltségünk mai fokán mi tartunk elsajátítandónak. Erőszakos módon kényszerítették a gyermeket arra, hogy olyan társas környezetben éljen, amely nem az ő, hanem a leendő felnőtt normális életkörülményeinek felel meg. Ebből természetesen a tévedések egész sorozata támadt, mind a családi, mind az iskolai nevelésben." A gyermek sajátos külön kis egyéniségével mit sem törődtek, holott az emberi lélek magasztos teremtő ereje benne is szunnyadozik s keresi a megnyilvánulás megfelelő formáit és lehetőségeit. A szolgaság és hiúság benne is csak rossz és lealacsonyító érzelmeket kelt, amelyek ellen állandóan lázadozik finom kis lelke, melyekkel azonban a felnőtt mit sem törődve, rövidlátással makacsságnak, vagy szeszélynek minősít. A társas környezet, melyet a felnőttek teremtenek maguk körül, érthetetlen és túlméretezett a gyermek számára s így ő a mi társadalmunkon kívül álló, extra szociális lénnyé válik. „Ők nem képesek még a társadalomhoz alkalmazkodni." Montessori Mária szerint a jellemnevelés kérdését a mai pedagógia még egyáltalán nem oldotta meg. A gyermek szükségletei közül az emeberieket nem is látjuk, a lelki kívánságokat észre sem vesszük. Az ember, akit a gyermek rejteget magában, ismeretlen előttünk." „Mi állandóan csak a gyermek makacsságát, szeszélyeit látjuk, ami tulajdonképen csak viszszahatás és tiltakozás a felnőtt pressziójára. Ezeket a fent említett tulajdonságokat tudatlanságunk folytán a gyermek lelki tulajdonságainak tartjuk és ezeket szigorral és fenyítéssel próbáljuk kiirtani a gyermekből, ahelyett, hogy a valódi okát keresnénk ezen megnyilvánulásoknak." „Mert nem egyszer ezek a tulajdonságok nem egy lelki megbetegedésnek az előjelei, sőt a valódi idegélet zavarai, melyek az egyéniség kifejlődésének vetnek gátat. Ismétli itt Montessori Mária, hogy a gyermek megértése és vezetése lelkiismereti kérdés. Meg kell tehát változtatnunk eddigi eljárásunkat, látókká kell lennünk!" „Ne tekintsük magunkat többé a gyermek felelőtlen bírájának, ne képzeljük, hogy makulátlan mintaképei lehetünk a hibákkal teli gyermeknek, hanem, mint Emerson mondja, gondoljuk meg, hogy fordítva áll a dolog: A gyermek, mint állandó Messiás jön a tévelygő emberekhez, hogy visszahívja őket a paradicsomba." Montessori Mária a gyermeknek megfelelő környezetet teremt, hogy ott a gyermek az ő lelki igényeinek megfelelően állandó tevékenységet fejthessen ki. Itt nem gátolja, nem zavarja a felnőttekhez méretezett bútorok és a felnőttek képzeletvilága, ami a gyermek számára föltétlenül hamis. Ez a nevelés egyik alapvető kérdése, „mert minél tökéletesebb a környezet, annál kevesebb beavatkozásra van szükség a felnőttnek lényéről". A munka a gyermeki lélek belső szüksége, amit mindig lelkesedéssel végez a gyermek. Az ő külön kis miliőjükben minden munkát a portörléstől kezdve maguk végeznek és a legnagyobb szeretettel. „Megfigyelték, hogy a gyermekek cselekedeteik fölötti örömükben szinte nem ismernek határt a munkában. Ez a lelkesedés lelki szükségletnek felel meg. Szinte addig fényesítenek egy rézkilincset, míg el nem kopik. Se vége, se hossza a porolásnak. Világos, hogy nem a külső cél eléréséért dolgoznak, hanem, hogy kielégíthessék belső cselekvési vágyukat, ez az, ami meghatározza munkájukat, amelynek célja, hogy felépítsék magukban az embert. Ezzel a csodálatos ténykedésükkel sokkal többet tesznek, mint amennyit mások követelnek tőlük. Mindezek a munkák csak másodlagos megnyilvánulásai a gyermeki aktivitásnak. Vannak még sokkal mélyebb szükségletek is, amikor az embernek egyedül kell lennie önmagával, hogy elmerülhessen a titokzatos szellemi munkába, amelynél senki sem segíthet neki. Mert, ha egy másik avatkozik bele ebbe a munkába, akkor megszakítja a munka fonalát, tehát rombol. (Itt segíti elő az erkölcsi nevelésnek, az önnevelésnek a kifejlődését Montessori rendszere.)