Néptanítók lapja 69. évfolyam, 1936

1936-07-01 / 13. szám

NÉPTANÍTÓK LAPJA ÉS NÉPMŰVELÉSI TÁJÉKOZTATÓ 1 59. ÉVF. 540 a helyes útra visszaterelni. Minden lény csak ezen az úton lelheti meg saját benső nyugal­mát, biztonságát. A társadalom így nyer szo­ciális értékű tagot, a haza pedig értékes munka­alanyt. A lelkiismeretes pedagógusnak ebben az ér­telemben kell minden értékes eszközt a nevelés használatába állítania. Ezekkel a gondolatokkal mentem el a híres pedagógus, Montessori M. Budapesten tartott előadására. Hogy mit tanultam tőle, hogy mik az ő pedagógiai alapelvei, azt az ő szavaihoz ra­gaszkodva, az alábbiakban adom. (Ehhez a rö­vid ismertetéshez fölhasználtam még Montes­sori Máriának „Előadásai az új nevelésről" írott munkáját, mely Burchard-Bélaváry Er­zsébetnek kitűnő fordításában jelent meg.) „A szabadság nem ellenkezik a fegyelemmel." Ezzel kezdte előadását Montessori Mária, a vi­lághírű pedagógus. Ezzel a gondolattal foglal­kozik előadásán keresztül és óriási gyakorlati és elméleti tudással bizonyítja állításának igaz­ságait. „A gyermek legbensőbb lelki igényé­től indul ki, abból az érintetlen tiszta gyermeki lélekből, melyet nekünk, felnőtteknek megron­tani, vagy helytelen irányba terelni igen nagy vétkünk. Állandóan hangsúlyozza a nevelők roppant felelősségét, mert szerinte a nevelőkön múlik igen nagy részben az, hogy felnőtt ko­rában, az általunk nevelt generáció váljon megoldja-e azokat a nagy feladatokat, melyek rá várnak, vagy sem. Állítja, hogy az eddigi pedagógia szerint a fe­gyelem a szabadsággal mindig harcban áll. Itt idézem az ő saját szavait: „Régen a gyerme­ket arra a társas életre akarták előkészíteni, amelyet majd egyszer felnőtt korában fog élni és ezért azt akarták, hogy bennünket utánozva, akaratát az engedelmesség igájába hajtsa, hogy teremtőerejét meghazudtolva szellemi téren is a felnőtteket utánozza és csak azt tanulja, mit műveltségünk mai fokán mi tartunk elsajátí­tandónak. Erőszakos módon kényszerítették a gyermeket arra, hogy olyan társas környezet­ben éljen, amely nem az ő, hanem a leendő fel­nőtt normális életkörülményeinek felel meg. Ebből természetesen a tévedések egész soro­zata támadt, mind a családi, mind az iskolai nevelésben." A gyermek sajátos külön kis egyéniségével mit sem törődtek, holott az emberi lélek ma­gasztos teremtő ereje benne is szunnyadozik s keresi a megnyilvánulás megfelelő formáit és lehetőségeit. A szolgaság és hiúság benne is csak rossz és lealacsonyító érzelmeket kelt, amelyek ellen állandóan lázadozik finom kis lelke, melyekkel azonban a felnőtt mit sem tö­rődve, rövidlátással makacsságnak, vagy sze­szélynek minősít. A társas környezet, melyet a felnőttek terem­tenek maguk körül, érthetetlen és túlméretezett a gyermek számára s így ő a mi társadalmun­kon kívül álló, extra szociális lénnyé válik. „Ők nem képesek még a társadalomhoz alkal­mazkodni." Montessori Mária szerint a jellem­nevelés kérdését a mai pedagógia még egyálta­lán nem oldotta meg. A gyermek szükségletei közül az emeberieket nem is látjuk, a lelki kí­vánságokat észre sem vesszük. Az ember, akit a gyermek rejteget magában, ismeretlen előt­tünk." „Mi állandóan csak a gyermek makacsságát, szeszélyeit látjuk, ami tulajdonképen csak visz­­szahatás és tiltakozás a felnőtt pressziójára. Ezeket a fent említett tulajdonságokat tudat­lanságunk folytán a gyermek lelki tulajdonsá­gainak tartjuk és ezeket szigorral és fenyítés­sel próbáljuk kiirtani a gyermekből, ahelyett, hogy a valódi okát keresnénk ezen megnyil­vánulásoknak." „Mert nem egyszer ezek a tulajdonságok nem egy lelki megbetegedésnek az előjelei, sőt a va­lódi idegélet zavarai, melyek az egyéniség ki­fejlődésének vetnek gátat. Ismétli itt Montes­sori Mária, hogy a gyermek megértése és ve­zetése lelkiismereti kérdés. Meg kell tehát vál­toztatnunk eddigi eljárásunkat, látókká kell lennünk!" „Ne tekintsük magunkat többé a gyermek fe­lelőtlen bírájának, ne képzeljük, hogy makulát­lan mintaképei lehetünk a hibákkal teli gyer­meknek, hanem, mint Emerson mondja, gondol­juk meg, hogy fordítva áll a dolog: A gyer­mek, mint állandó Messiás jön a tévelygő em­berekhez, hogy visszahívja őket a paradi­csomba." Montessori Mária a gyermeknek megfelelő környezetet teremt, hogy ott a gyermek az ő lelki igényeinek megfelelően állandó tevé­kenységet fejthessen ki. Itt nem gátolja, nem zavarja a felnőttekhez méretezett bútorok és a felnőttek képzeletvilága, ami a gyermek szá­mára föltétlenül hamis. Ez a nevelés egyik alapvető kérdése, „mert minél tökéletesebb a környezet, annál kevesebb beavatkozásra van szükség a felnőttnek lényéről". A munka a gyer­meki lélek belső szüksége, amit mindig lelke­sedéssel végez a gyermek. Az ő külön kis miliő­jükben minden munkát a portörléstől kezdve maguk végeznek és­ a legnagyobb szeretettel. „Megfigyelték, hogy a gyermekek cselekede­teik fölötti örömükben szinte nem ismernek határt a munkában. Ez a lelkesedés lelki szük­ségletnek felel meg. Szinte addig fényesítenek egy rézkilincset, míg el nem kopik. Se vége, se hossza a porolásnak. Világos, hogy nem a külső cél eléréséért dolgoznak, hanem, hogy kielégít­hessék belső cselekvési vágyukat, ez az, ami meghatározza munkájukat, amelynek célja, hogy felépítsék magukban az embert. Ezzel a csodálatos ténykedésükkel sokkal többet tesz­nek, mint amennyit mások követelnek tőlük. Mindezek a munkák csak másodlagos megnyil­vánulásai a gyermeki aktivitásnak. Vannak még sokkal mélyebb szükségletek is, amikor az embernek egyedül kell lennie önmagával, hogy elmerülhessen a titokzatos szellemi munkába, amelynél senki sem segíthet neki. Mert, ha egy másik avatkozik bele ebbe a munkába, akkor megszakítja a munka fonalát, tehát rombol. (Itt segíti elő az erkölcsi nevelésnek, az önneve­lésnek a kifejlődését Montessori rendszere.)

Next