Népújság, 2005. június (57. évfolyam, 125-150. szám)

2005-06-01 / 125. szám

2 NÉPÚJSÁG 1., szerda A Nap kel 5 óra 35 perckor, lenyugszik 20 óra 52 perckor. Az év 152. napja, hátravan 213 nap. ^ 9éVeAA&! Ma TÜNDE és KUND, holnap KÁRMEN és ANITA napja. KÁRMEN: a spanyol Carmen szó­ból ered, ez pedig a Nuestra Senora del Carmen (Karmel hegyi Miasszo­nyunk) rövidülése. ANITA: az Anna és a Juanita (Johanna) spanyol becézőjéből vált önálló névvé. Nyílt nap a Kántor-tanítóképző Főiskolán Június 3-án, pénteken nyílt napot tartanak a marosvásárhelyi egyházi oktatási intézményben. A program: teológiai és zenés előadás, orgonajáték és ének, műveltségi vetélkedő, fiatal te­hetségek bemutatkozása, tanár-diák futballmérkőzés és filmve­títés. A nyílt nap keretében délután 2 órakor a főiskola igazgató­ja, Barabás László találkozóra várja a felvételizni szándékozó­kat, főleg azokat, akik a levelező tanítói szakon szeretnék foly­tatni tanulmányaikat. A felvételi előkészítő színhelye a Bocskai terem (Eminescu utca. 28. szám). Este 6-tól a Bolyai-Gaussban Holnap, június 2-án 18 órától Székely Miklós munkáiból nyílik kiállítás a Bolyai-Gauss Információs Központban, a Bolyai utca 3. szám alatt. Gyereknapi rajzverseny Ma 11 órától az Erdélyi Magyar Könyvklub Bibliofil könyvesbolt­jában gyereknapi rajzversenyt szerveznek. A 6-os számú nap­közi gyerekei mellett bárki benevezhet, s a szervezők felejthe­tetlen élményeket ígérnek. Lezárják Marosvásárhely főterét A marosvásárhelyi polgármesteri hivatal június másodikától lezárja a Rózsák terének a Színház tér felőli sávját a Calaratilor és a Ge­orge Enescu utcák közötti szakaszán. Nagyszabású úttest- és jár­dajavítási munkálatokba kezdenek, amely előreláthatólag másfél­két hónapig tart majd. A gépkocsikat, ide értve a közszállítási jár­műveket is, a Calaratilor utcán a Cuza Voda utcára terelik. Csillagászati előadások A marosvásárhelyi Népi Egyetem Rózsák tere 57. szám alatti székhelyén június másodikén, csütörtökön 14 órától XI.-es diá­kok csillagászati témájú tudományos értekezletet tartanak. Az ősrobbanástól a párhuzamos világegyetemekig címmel Lupaescu Radu, Jemutan Dan, Bandila Cosmina, §u§ Cornelia, §u­­leana és Hategan Diana, Kocsis Sándor tanítványai mutat­ják be szakdolgozataikat. László Otília tárlata Az Országos Családok és Nagycsaládok Országos Egyesüle­tének szervezésében a fiatal tehetségek ismertetésének prog­ramja keretében az unitárius egyház Bolyai téri tanácstermében László Otília pasztellkiállítását nyitják meg június 5-én, vasár­nap 12.30-tól. A kiállítás naponta 8-12 óra között látogatható. Görkortverseny a főtéren A Nemzeti Liberális Párt a gyereknap alkalmával június 1-jén a főtéren görkorcsolyaversenyt szervez. Feliratkozás 17 órától a virágóránál. Eladással egybekötött könyvkiállítás A marosvásárhelyi Petru Maior Egyetem irodalomtudományi kará­nak Sitka Alaska idegen nyelvű könyvközpontja eladással egybe­kötött könyvkiállítást szervez június 2. és 4. között, az egyetem 22- es számú termében, június 2-án 15-20, június 3-án 10-18 és június 4-én 10-14 óra között látogatható a kiállítás. A következő tankönyv­­kiadók köteteiből válogathatnak az érdeklődők: Penguin, Cambrid­ge Oxford (angol nyelven), Langenscheidt, Hueber, Klett, Duden (német), Hachette, Didier, Cie International, Robert (francia), Idelsa, Igel, Anaya, Editiones SM (spanyol), Edizioni Guerra, Messaggerie Libri SpA (olasz). Ezeken kívül az oktatási minisztéri­um által engedélyezett hazai tankönyveket is tanulmányozhatják a tanárok és diákok egyaránt. Pszichiátriai tanácskozás Június 2-4. között a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban, nemzetközi részvétellel országos pszichiátriai tanácskozóra ke­rül sor, amelynek témaköre a depressziós hangulat ismereté­nek és kezelésének jelenlegi lehetőségei és jövőbeli kilátásai. Szervezők, a Marosvásárhelyi Elmegyógyászati Klinika, az OGYE, a Romániai Pszichiátriai Társaság, a Közegészségügyi Igazgatóság, a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal és a Proment­asi Alapítvány. Dohányzásellenes kampány A Nemzeti Liberális Párt ifjúsági szervezete, a Középkori Vár- Rotary klub, valamint a Gyermekjogvédő Igazgatóság dohány­zásellenes kampányt kezdeményezett Marosvásárhely több lí­ceumában. Tegnap délután a pedagógiai líceumot keresték fel a dohányzás káros hatását ecsetelő szórólapokkal, más infor­mációs anyagokkal. Állítsátok meg az emberkereskedelmet! Ezzel a jelmondattal indítottak felvilágosító kampányt iskolák­ban a megyei rendőrfelügyelőség szakfelügyelői. Miután több megyei iskolába ellátogattak, az elkövetkezendő napokban a következő marosvásárelyi oktatási intézményekben tartanak előadást: június 1-jén 13 órától az Aurel Persu, június 2-án, 11 órától a Mihai Eminescu, 13 órától a Traian Savulescu, míg júni­us 3-án, pénteken 13 órától az Avram láncú Iskolaközpontban találkoznak diákokkal. Nem lesz ivóvíz A marosvásárhelyi Aquaserv Kht. értesíti a fogyasztókat, hogy a Dezrobirii és a Prutului utcák kereszteződésénél levő bekötés korszerűsítése miatt június 1-jén, szerdán, 8.30 -14 óra között nem lesz ivóvíz a Caminului és a Dezrobirii utca. 53., 55., 57., 59., 60., 61. és 63. számok alatti házaknál. Az Állomás téren, valamint a vegyi kombinát, illetve a maroskeresztúri és nyárádtői fogyasztóknál a hálózat üzembe helyezése után a víz elszíneződhet és lerakódásokat tartalmazhat. Hírszerkesztő: Vajda György HÍREK - TUDÓSÍTÁSOK Kocogás, ballagás előtt Ma délután kocogással kezdődik az az ünnepségsorozat, amellyel a Sapientia EMTE marosvásárhelyi ka­rainak első végzős évfolyamát bú­csúztatják. Az egyetemisták délután 5 órakor indulnak útnak a Somostetőről, és együtt kocognak el a koronkai campusig, ahol sötétedés után, tábortűz mellett éneklik el egye­temista éveik legemlékezetesebb da­lait. A ballagási rendezvények sora június 3-án, pénteken délután 6 óra­kor búcsúesttel folytatódik a Deus Providebit Ház Szent Mihály Ter­mében, amelyen többek között fel­lép­ a Kvartett együttes, Kilyén Ilka színművésznő, Kásler Magda nép­dalénekes, valamint Sebestyén Aba színművész. Június 4-én, szomba­ton délelőtt 10 órakor, a ballagási ceremónia kezdeteként, a történel­mi egyházak képviselői áldják meg az egyetemi campus aulájában össze­gyűlt végzősöket. Ezt követően dr. Szilágyi Pál, a Sapientia EMTE rek­tora, dr. Hollanda Dénes dékán és Portik Vilmos - a Hallgatói Önkor­mányzat elnöke - mond beszédet. A rendezvénysorozat végéhez érkezve az egyetemisták „Ballag már a véndi­­ák”-ot énekelve vesznek búcsút alma materüktől. Koszta Ferenc Csim-Bumm a Bűvös cilinderrel Hétfő délután immár harmincne­gyedik alkalommal nyitották meg Szászrégen város kulturális hetét, amely, mint neve is sejteti egy hétig tartó kultúratobzódásban kívánja ré­szesíteni a szászrégeni polgárokat. Magyar, román és német műsorok, könyvbemutatók, színházi előadások, hangversenyek, folklórestek, író­olvasó találkozók jellemzik a hetet, amelynek keretén belül megünneplik a Petru Maior városi könyvtár fennál­lásának hetvenedik évfordulóját, lesz képzőművészeti kiállítás, néprajzi szimpózium, etnikumok közötti fesz­tivál, egészen június ötödikéig. Szászrégenben jártunkkor éppen a Csim-Bumm Bábcsoport adta elő leg­újabb, Bűvös cilinder című produkci­óját. A Györffi Kálmán írta darabot nem kis meglepetésünkre kizárólag gyerekek, a bábcsoport tagjai adták elő meglepően ügyesen, jól és nagy beleéléssel, pedig a produkcióhoz marionettjáték, tánc és ének is tarto­zott. Tamás Ibolya, a csoport vezetője és rendezője elmondta: a nyolc évvel ezelőtt általa már megrendezett dara­bot ezúttal alaposan átdolgozták, megkurtították, csupán a zene maradt a régi, amely ezúttal is, minden elő­adásukon élő. A csoport 1992-es megalakulása óta kizárólag élő zene hangzik a színpad(ok)on. Egy hónap alatt állt össze a saját maguk készítet­te díszlettel, illetve bábokkal játszott előadás, amellyel ősszel turnéra indul­nak, számos községbe, faluba van meghívásuk. A bemutatóra múlt hét péntekén került sor, a nagy sikernek örvendő, szászrégeni, első Marosmenti Vitéz László Műkedvelő Bábos Találkozón, amelyen székelykeresztúri, somosdi, marosvá­sárhelyi és szászrégeni csoportok mu­tatták be produkcióikat. Csütörtök este pedig a Szászrégeni Népszínház magyar tagozata lép szín­re (szintén a kulturális hét keretében) új produkciójával, az Édes, léha vi­lág... című bohózatösszeállítással, amelynek négy jelenetét Vadnay László, Nóti Károly, illetve Rejtő Je­nő művei alapján állították össze. Ta­más Ibolya elmondta, november óta dolgoznak a harmincas-negyvenes évek világát idéző előadáson, amely­nek A frakk című Vadnay-jelenetével immár Szentháromságon is megfor­dultak. Mint említettük, a kulturális hét rendezvénysorozata szombatig, június negyedikéig tart. Jó szórakozást, tar­talmas estéket kívánunk! Nagy Botond József Attila -100 Rendezvénysorozat a marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági és Gyermekszínházban A József Attila -100 rendezvénysorozat gyerekeknek szól, gyerekek al­kotó közreműködésével, gyerekekért. A gyermeknap jegyében és a gyer­mek József Attila emlékére rendezvénysorozatunk fő célja, hogy bevétele­ivel hozzájáruljon a moldvai csángó gyerekek magyar nyelvű oktatásához. Hozza el Ön is kisfiát, kislányát a színházi előadásra, vásároljon a tárlat anyagából, látogassa a gyerekzenekarok koncertjeit - ezáltal egy-egy csángó gyerek továbbtanulási esélyeit növelheti. Június 3-án, pénteken délután 4.30 órától, tárlatmegnyitó. Az eladással egybekötött kiállításon megtekinthetők: * a művészeti iskolás és a képzőművészet iránt érdeklődő gyerekekből álló Művészpalánták csoport művei (Makkai Csilla tanár­nő vezetésével); * a Művészeti Líce­um VII.B osztályos tanulóinak alkotá­sai (Csíky Ágnes tanárnő vezetésé­vel); * az Unirea Nemzeti Kollégium tavalyi magyar V. és VI. osztályos ta­nulói, valamint az Alexandru Papiu Ilarian Nemzeti Kollégium tavalyi magyar V. és VI. osztályos tanulóinak művei (Bantza Annamária tanárnő ve­zetésével); * a Tudor Vladimirescu Állami Gimnázium magyar V-VIII. osztályos tanulóinak művei (Kántor Zita tanárnő vezetésével). Június 3-án, pénteken délután 5 órától: a KÓPÉ KÓRUS koncertje. Előadják a Művészeti Líceum III.B osztályos tanulói, Korpos Kamilla ta­nárnő vezetésével. Június 4-én, szombaton délután 5 órától: JÓZSEF ATTILA. Az Ariel színház bemutató előadása gyerekek­nek szól. Az előadás szereplői: az Ariel szín­ház magyar tagozatának bábművé­szei; a szövegkönyvet József Jolán: A város peremén című regénye, vala­mint József Attila versei alapján szer­kesztette, illetve az előadást rendezte: Barabás Olga. , Június 5-én, vasárnap délután 5 órától: SZÁLL A MADÁR — a Cinige és a Picinige népi gyerekze­nekarok koncertje (zenekarvezető: Sinkó András). Az eladott alkotásokból és a belé­pőkből származó bevételt a színház teljes egészében a moldvai csángó gyerekek magyar nyelvű oktatásának támogatására ajánlja fel. A belépők fizetésére, illetve ado­mányaikhoz használják a színházte­rem bejáratánál található adományos ládát! Marosvásárhelyi hegynapok Se pénz, se posztó A hét végén fejeződtek be az Erdé­lyi Kárpát Egyesület Marosvásárhelyi Osztálya által szervezett hegynapok rendezvénysorozat. A szervezők ezál­tal szerették volna népszerűsíteni a hegymászást, ami egyesek számára nemcsak hobbi, hanem hivatás is. Ezért került sor először a prefektúra kistermében kerekasztal-beszélgetésre a hegyimentő-szolgálatról. A hegy törvénye kötelezi a megyei tanácso­kat, hogy hozzák létre és működtes­sék a hegyimentő-szolgálatot. Míg az országban több helyen már kiválóan működnek ezek, megyénkben még mindig vajúdik az ügy. Ahogy mon­dani szokás, se pénz, se posztó. Kide­rült, hogy a fenntartáshoz nincs ele­gendő pénz, de alkalmas embert sem találnak. Tanfolyamokat kellene szer­vezni - jött az ötlet, s az is szóba ke­rült, hogy talán Szovátán folyna ilyen képzés. Elmaradt. A se ez nincs, se az nincs ellenére többen a szolgálat mű­ködtetésének szükségességére hívták fel a figyelmet, s arra, hogy a hegyek­ben levő turistaösvényeket is megfe­lelően karban kellene tartani, az uta­kat pedig a civilizált turizmus igénye­inek megfelelően kell kiépíteni. Hogy ez hogyan valósuljon meg, arról meg­oszlottak a vélemények. Egyesek a ci­vil szervezetek, mások pedig a hivata­losságok feladatának tartják ezt a munkát. Nyilván az összefogás a ki­út. A rendezvény alkalmával a Nemze­ti Színház előcsarnokában néhány tú­ra- és hegyisport-felszerelést forgal­mazó cég állította ki termékeit. Bár e termékek előállítása és forgalmazása nyugaton jövedelmező, nálunk, leg­alábbis a néhány standon kiállított fel­hozatalból ítélve, még nem annyira népszerű, bár vannak nagynevű, mi­nőségi árut gyártó cégek is. A rendez­vény fénypontját azok a dia- és multi­médiás vetítések jelentették, amelye­ken szakavatott, profi hegymászók mesélték el élményeiket. Izgalmas volt végigkövetni Dinu Mititeanu, Szekeres Gerő, Török János, vagy azon négy marosvásárhelyi útvonalát, akik a Mont Blancra is felmentek. Mindehhez elszántság, kitartás, ter­mészetszeretet és fizikai erőnlét is szükséges. S az utóbbit igazolandó a szervezők gondoltak arra is, hogy a hegymászást, a szabadidősportokat kedvelőknek versenyeket szervezze­nek. Szombaton délelőtt a Somostetőn terepfutóverseny volt, míg délben a városi tájékozódási ver­seny rajtolt. Kétségtelenül a legnép­szerűbb és­­látványosabb bemutató, vetélkedő a Vikenatelepen felállított mű­mászófalnál volt, ahol nemtől, kortól függetlenül bárki belekóstolha­tott az alpinisták embert próbáló hob­bijába. Vajda György 2005. június 1., szerda

Next