Népújság, 2010. március (62. évfolyam, 49-75. szám)
2010-03-01 / 49. szám
2 NÉPÚJSÁG 1., hétfő A Nap ke 17 óra 10 perckor, lenyugszik 18 óra 1 perckor. Az év 60. napja, hátravan 305 nap. Ma ALBIN, IDŐJÁRÁS ~i AnsanuniWtEfciBas nyerőszámai Esős idő Hőmérséklet: 17,6,5,49,21,31 max. I0°C Lg. 1)O min. D'C /,/, 1194455 Zsida Jenő és Kelemen Lajos Kóstoló új Kriterion-könyvekből A kerek évszámok emlékezéskényszerétől szabadon idézi meg a „nagycsütörtökök" lírikusának és egy legendás erdélyi levéltárostörténésznek a szellemét két új kiadványával a kolozsvári Kriterion. A könyveket a szerkesztő, Sas Péter mutatta be a marosvásárhelyi közönségnek péntek délután a Bolyai téri unitárius egyházközség tanácstermében. A Dsida Jenő emlékezete nem valamilyen évfordulóra, hanem a költő időtlen tiszteletének kifejezésére jelent meg - fogalmazta meg a kiadói szándékot a kötet gondozója. - Ez nem az alkotó munkásságát bemutató verses- vagy prózakötet, hanem azoknak a legfontosabb lírai alkotásoknak és azok szempontgazdag elemzéseinek a gyűjteménye, amelyekből a teljes életmű kibontakozik. Hat fejezetből épül fel a könyv, mindenik fejezetnek egy Dsida-kötet a címe. Ezeken belül sorjáznak a költemények és a hozzájuk kapcsolódó tanulmányok. Úgy gondolom, nincs olyan jelentős, a költő munkásságával foglalkozó írás, ami innen kimaradt volna - hangsúlyozta a szerkesztő, majd Bartis Ildikó színművész olvasatában megelevenedtek a Psalmus Hungaricus sorai. - Kelemen Lajosnak, bármennyire is hihetetlen, nincs klasszikus értelemben vett könyve. Forrásmunkáit, tanulmányait különböző nyomdatermékekben publikálta, önálló kötetet élete során nem sikerült megjelentetnie - mondta Sas Péter az erdélyi múlt felkutatásában elkötelezett történész, levéltáros munkáinak legújabb gyűjteménye, a Művelődéstörténeti tanulmányok II. ismertetésekor. Mérhetetlen tudása miatt sokan azt remélték,,hogy Kelemen Lajos írja majd meg Erdély történetét. Ő azonban nem támaszkodott korábbi munkákra, hanem úgy gondolta, hogy az igazi, hiteles történetíráshoz először újra össze kell gyűjteni. Fel kell dolgozni és közzé kell tenni a forrásokat. Antit tervbe vett, azt meg is valósította. Míg a századforduló elején 50 ezres nagyságrendű volt az Erdélyi Múzeum levéltára, munkálkodása során többszázezressé vált, 1947- 48-ra pedig, amikor az állam átvette, egymilliós nagyságrendűvé növekedett. Kelemen Lajos nagyszerű tárházát alakította ki az erdélyi tudomány alapanyagának, ugyanakkor tanulmányaival, életművével módszertant is kidolgozott a fiatal kutatók számára, akik e tudás birtokában megvalósíthatják álmát, Erdély történetének megírását - összegezte az életmű jelentőségét a szerkesztő. Nagy Székely Ildikó holnap LUJZA napja. ALBIN: két név egybeesése: egyrészt a latin Albinus családnév rövidülése, jelentése: fehér hajú férfi, másrészt a germán Alwin változata, ekkor jelentése: nemes barát. HÍREK - TUDÓSÍTÁSOK 2010. március 1., hétfő A HÉT VÉGÉN TÖRTÉNT Nagyapó mesefája Királyfiúvá és királylánnyá vált szombaton délelőtt az a 28 negyedik osztályos gyermek, akik táltos paripára ültek, s elkalauzolták a hallgatóságot meseország varázslatos és mégis a valóságot tükröző birodalmába a második osztályosok tizedik alkalommal megtartott mesemondó versenyének megyei döntőjén. A Szabadi úti református gyülekezeti teremben több mint két órán át az anyanyelvé volt a főszerep, s mintha televízió, számítógép nem is létezne, úgy folyt, csobogott a mese apró emberkék értelmén és érzelmi világán átszűrődve. Felnőttként is jó volt hallgatni őket, ahogy nagyanyó és nagyapó szerepét vállalva elénk varázsolták a kőleves, a parázs, Kolontos Palkó, az okos Zsuzsi, a bugyuta ember, a bolondos lány és legény vagy az öregember és a pokróc történetét. Bár némelyek nehezen tudták leküzdeni az izgalmat, sok másodikos gyerek felszabadultan, természetesen, igazi tehetséggel mondta a mesét, s bírt mosolyra vagy gondolkoztatott el felnőttet és gyermeket. Az Alexandru Ioan Cuza Gimnázium tanítói közössége jó házigazdának bizonyult, s Nagyszem Jankó, a boszorka, a játékvezető és a mesélő révén a versenyhez illő hangulatot teremtettek. Az érkezéskor kapott sorszámok levelekkel töltötték meg a mesefát, a hamuban sült pogácsa a mesélők nyakából Nagyszem Jankó tarisznyájába került. Bárdosi Ilona nyugalmazott, de örökifjú tanítónő, a zsűri elnöke kedves szavakkal köszöntötte a versenyzőket, akik Segesvártól Marosludasig az egész megyét képviselték, s arra biztatta a résztvevőket is, hogy nyissák ki a szívüket, s csináljanak helyet a népmeséknek, a verseny végén pedig értékelte a mesemondók teljesítményét. Amit a zsűrinek értékelni kellett, s így az eredményhirdetést követően a királyfik és királylányok viszszaváltoztak boldog vagy kicsit szomorú kisiskolásokká. Holott szomorúságra aligha van okuk, hisz a döntőbejutással azt bizonyították, hogy szerte a megyében ők a legjobb mesemondók. Mindez rengeteg erőfeszítés alatt valósult meg amit a mesék kiválasztása, megtanulása és sokszori elmondása, a korábbi szakaszokon való részvétel, a Marosvásárhelyre való beutazás során vállaltak tanítójukkal (tanítóikkal) és a szülőkkel együtt, akik arról isondoskodtak, hogy az alkalomot illő szép népviseletben álljanak a közönség elé. Az idei döntőn Gyurka Hunor Tamás (Al. Ioan Cuza Gim.) és Barabás Botond Levente (dicsőszentmártoni Traian Gim.) került az első helyre, második Orbán László (Deményházi Alt. Isk.), harmadik ,Pap László (Al. I. Cuza Gim.) és Kerekes Zsuzsanna (dicsőszentmártoni Traian Gim.) lett. különdíjat Szabó Erzsébet Zsófia (Csíkfalvi Ált. Isk.) kapott. Dicséretben öt kisdiák részesült: Kentek Péter (Tudor Vladimirescu Gim.), Kay Anna (ludastelepi Petőfi Sándor Ált. Isk.), Nagy Krisztián (Nyárádszeredai Ált. Isk.) Takács Renáta (Gyulakutai Ált. Isk.) és Borbély Bartis Ferenc (Szászrégeni Ált. Isk.). (bodolai) * iifnr ^1*3^ ■ QL viwl.il 107. születésnap Görgényszentimrén A kapuban, kalapban és pipázva fogadta a Népújságot a megye legidősebb lakója, a görgényszentimrei Márton Mihály, közismert nevén Jóska bácsi, aki tegnap töltötte életének 107. évét. Kit vár? - kérdeztük tőle a kapuhoz érve. - Azt, aki ide bejön - válaszolta viccesen, de felismerte a Népújság munkatársait. Nem túlzás azt mondani, hogy bármelyik fiatal irigyelhetné Jóska bácsit, nem panaszkodik, hogy fáj a háta, dereka, lába, hanem a felette elszállt 107 évet meghazudtolva életvidám, viccelődik, a fiatalkori emlékeiről is úgy mesél, mintha tegnap történt volna, maga gyújtja meg a pipáját, és meg sem gondolja, hogy az orvosok ajtaján kilincseljen, mi több, amikor arról faggatjuk, hogy járte valaha gyógyfürdőn, megvetően válaszol: Gyógyfürdőén? Minek? A hosszú élet titka a pálinkákúra vallja Jóska bácsi, aki kérdésünkre azt is elárulja, hogy a nagymamájának nem tetszett a Mihály név, emiatt lett Márton Mihályból Jóska. Gyomorfekélyem volt, kórházba kellett volna utaljanak, de nem mentem. Találkoztam egy magyarországi orvossal, aki azt mondta, meggyógyít: három hónapig reggel be kell kapni egy kupica pálinkát, ha nem múlik el, akkor még három hónapig és így tovább avat be a titokba Jóska bácsi, majd mosolyogva hozzáteszi, a „gombokat” (vagyis a gyógyszereket) mindig eldobta, ő a pálinkára esküszik. Szeretem a pálinkát, most is megiszom. Ha adnak. A pálinkakúra, úgy tűnik, bevált, hiszen az életének 108. évébe lépő Jóska bácsi botjára támaszkodva, de fürgén mozog, mi több, nem mindig fogadja el a segítséget, amikor fel kell állni a székről. Ha csak tehette, messze elkerülte az orvosokat, ennek ellenére a kötelező egészségügyi ellenőrzést követően azt mondta az orvosnő, hogy a fiatalokkal is felvehetnék a versenyt az eredményei. Későn kel, akárcsak az urak - Ezzel nagyobb úr vagyok - tréfálkozik, amikor lánya, Szabó Erzsébet a vendégek tiszteletére ráadta az ünneplő kabátot. - A tyúkokkal fekszik és az urakkal kel - mondja viccesen a lánya, amikor arról kérdezzük, hogyan tölti napjait 107 éves édesapja, aki napközben üldögél, nyáron kimegy a kapuba, beszélget az arra járó ismerősökkel. És naphosszat pipázik, ezt már-már rituálészerűen űzi: beszélgetésünk alatt is végig ott volt a kezében a kedvenc pipa, amelyet kis idő múlva megtömött az aprócska tárcában tárolt dohánnyal, majd nagyokat pöfékelt. Mint az urak. Régebb kártyázott is, ám amikor a kártyázás szóba kerül, Jóska bácsi azonnal hozzáfűzi: nem játszik pénzben, mivel ifjúkorában édesapja nadrágszíjjal verte el, amikor megtudta, hogy elkártyázott egy pengőt. - Meg kellett esküdjek, hogy többé nem játszom pénzben - idézte fel a kellemetlen emléket. Nemrég még reggelente kiment az istállóba, hogy megnézze, megfelelően látták-e el az állatokat vagy sem, és elégedetlenségét soha nem rejtette véka alá. 66 évig tartó boldogság Jóska bácsi népes családban született, 11-en voltak testvérek, ő jött elsőként a világra és túlélte mindenik testvérét. Volt mozdonyvezető-segéd, mezőgazdász, erdész, de még a fazekasságot is kiválóan művelte. - Egyszer ezer darab edényt vittem eladni. Jött egy cigány és megvette 3 lejért darabját. 3 ezer lejt kaptam érte és elmulattam egy éjszaka alatt - emlékszik vissza. Jóska bácsi már rég özvegy, de mindig jó érzés tölti el, amikor gyergyóremetei származású feleségéről mesél. - Megláttam az utcán, és rögtön mondtam: ő lesz az én feleségem. Elhívtuk, volt patefonom, zenéltünk, táncoltunk - így kezdődött a 66 évig tartó boldog házasság. Három gyerekkel áldotta meg a Márton családot az ég, a fiuk azonban meghalt, így már csak két lánya van, de a család igen népes: 6 unokája és 7 dédunokája született. Szerettei ma köszöntik, több mint tízkilós tortával kedveskednek neki. Tegnap ottjártunkkor Kiss Pál és felesége, Erzsébet, a család kedves ismerősei köszöntötték. Kiss Pál Jóska bácsival kapcsolatos emlékei gyerekkorából valók. - Ő tanított meg szivarozni, lopva adott nekünk egy-egy szál cigarettát - meséli nevetve, felesége pedig hozzáteszi, ő gyerekkorában pipával a szájában ismerte meg Jóska bácsit. - Azt csak az Isten tudja! - mondja Jóska bácsi, amikor arra terelődik a szó, hogy jövőben ugyanitt megünnepeljük-e a 108. születésnapját. - Cukor az élet, csak szopni kell. Amit akartam, mindent megcsináltam az életemben, úriember is voltam. Istennek köszönhetem a hosszú életemet, rá vagyok bízva - jelenti ki határozottan, és bevallja, lefekvés előtt mindig imádkozik. Menyhárt Borbála Szem fölött, szív mögött A Maros Művészegyüttes új bemutatójáról Elfeledett táncok, rítusok, a múlt visszatérő mozgóképei. Egymást követő lépések,, egymásra rakódó idézetek, igézések, áldások és átkok sorozata, egy olyan hitvilágban gyökerező dramaturgia és koreográfia, amelynek számottevő részét régen elfelejtettük már. Ami megmaradt, azt a mesékbe, rigmusokba, táncokba kódolta a menteni igyekvő kollektív emlékezet. És vannak, maradtak még, akik e kódokat kibontják, az őket rejtő táncokat legjobb tudásuk szerint rekonstruálják, betanítják, majd meg is mutatják. És a siker e táncok további fennmaradásának kulcsát rejti a vastaps mögött. A Maros Művészegyüttes legutóbbi, Szem látta, szív szerette című bemutatója ilyen produkció. Műfaja szerint nem táncszínház, hanem az együttes legjobb hagyományai szerinti folklórműsor, üdítő színfolt a táncszínházi bemutatók sorában. Cselekménye voltaképpen egyszerű, mert nincsen. Van azonban rejtett dramaturgiája, pillanatai, amelyek összefogják a részeket, egészbe kovácsolják az egymástól elkülönülő táncokat. Varga János koreográfus rendezői koncepciójában táncok egymásutánisága követi egymást a különböző vidékek táncait dramatikus jelenetek kötik össze, egységes egésszé téve, harmonikus egységbe kötve az előadást. Az alkalmazott székelyföldi, nyárádmenti, kalotaszegi táncok egy része ismert, más része nem: olyan elfeledett táncrendeket is láthatunk, mint a magyarós verbunk, miközben az előadás egészét átszövi egy furcsa, archaikus mélységű, ősi hitünk rejtelmeit idéző, rituálékra hajazó hangulat, a tánc és a mögötte lévő üzenet misztériuma: ráolvasások, igézések sora tetőzi, babonák és hiedelmek sorozata terheli az előadást, amely ezeknek súlya alatt nem összeroppan, hanem kiteljesedik: fogamzás, születés, párkeresés, szerelem, halál - az ezeket megidéző sorok mögött egy elfeledett hitvilág rejtezik, a sorokat felidéző, megelevenítő táncok pedig elemi erővel, szinte megsemmisítő energiával „robbannak" a szinadon. És ez az erő áthatja a özönséget is, amely részévé válik az egésznek, nem csupán szemlélőjévé. Részvételét fokozzák a játszók, akik titokban összekacsintanak vele, hozzá szólnak, mint hol együttérző, hol nevető harmadikhoz. Mert a rítusok titokzatossága, a ráolvasások súlya mellett a humor is a produkció elengedhetetlen része: legyen szó akár pajzán aszszociációkról, akár vásári jelenetről, akár a vidéki élet egyegy mozzanatának nevetésben fogant megelevenítéséről, az alkalmi színészekké változó táncosokon nem fog ki a feladat. És így válik kerek egésszé az előadás, az emberi életet stilizáltan szimbolizáló mikrovilággá, amelyben ősi táncainkon keresztül jelennek meg a sors szükségszerű fordulatai mélyen, intenzíven, hol nevettetően, hol gondolkodtatóan, autentikus viseletek segítségével és szinte hihetetlen energiával. Vad nép vagyunk, dalaink szépek, táncaink is vadak, de erősek, őszinték, és bennük rejtezik az a tiszta tudás, amelyet a ránk települt és tőlünk idegen kultúra szinte teljesen száműzött a kollektív tudatalattiból. Ami megmaradt, abból ihletődött a produkció. Szem látta és szív is szerette. Nagy Botond