Népújság, 2019. február (71. évfolyam, 25-48. szám)

2019-02-05 / 28. szám

10 NÉPÚJSÁG KÖZÉLET - HIRDETÉS 2019. február 5., kedd Lassuló ütemben drágultak tavaly a lakóingatlanok Lassult a lakóingatlanok drágulása tavaly, 2018-ban átlagosan 5,8 százalékkal nőttek az árak az előző évi­hez viszonyítva, míg 2016-ban 12,4 százalékos, 2017- ben pedig 9,1 százalékos volt a drágulás - írta hétfőn a Mediafax hírügynökség egy szakportál által készített tanulmány eredményeit ism­­ertetve. „A 2014-ben regisztrált mélypont óta folyamatosan nőnek az árak a romániai lakóingatlanok piacán, de a drágulás lassult, úgy tűnik, a vásárlók már nem hajlan­dók elfogadni az előző évekéhez hasonló drágulást” - összegezte Dorel Ni­a, az analizeimobiliare.ro projekt­menedzsere. A hírforrás szerint a romániai ingatlanárak a több­éves növekedés után sem érték el a 2008-as válság előtti szintet: átlagosan 27,6 százalékkal maradnak el ettől. A tanulmányból kiderül, hogy továbbra is Ko­lozsváron a legdrágábbak a lakóingatlanok Románi­ában, ahol tavaly év végén átlagosan 1530 eurót kértek négyzetméterenként, 6,2 százalékkal többet, mint 2017-ben. Az országos átlagot meghaladó ütemben drágultak a lakások Brassóban (7,5 százalékkal, 1080 euró négyzetméterenként), Temesváron (7,1 száza­lékkal, 1200 euró négyzetméterenként) és Konstan­­cán (6,6 százalékkal, 1140 euró négyzetméterenként). Bukarestben tavaly év végén átlagosan 1300 eurós áron hirdették a lakóingatlano­kat, ami 5,8 százalékos drágulást jelent 2017-hez ké­pest. A szakportál szerint az áremelkedés mérséklődésére, illetve a csökkenő keresletre az ingatlanpiac is csök­kenő kínálattal válaszolt. A romániai nagyvárosokban tavaly 7,2 százalékkal kevesebb 2000 előtt épült lakást, illetve házat bocsátottak áruba, mint egy évvel koráb­ban. (MTI) Forrás: wolfimobiliare.ro Maros megyében Tavaly hatvanöten haltak meg közlekedési balesetben Hatvanöt személy halt meg 2018-ban közlekedési balesetben Maros megyében; ez huszoneggyel, azaz 47 százalékkal több a 2017-ben jegyzettnél - közölte hét­főn a Maros megyei rendőr-főkapitányság. A rendőrség adatai szerint tavaly 292 súlyos közúti baleset történt a megyében, tizenkettővel (4,29%-kal) több, mint egy évvel korábban. Ezekben 65 személy vesztette életét (+21, +47,73%), 279-en pedig súlyosan megsérültek. A baleseteket a legtöbb esetben az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség vagy sebességtúllépés (62 baleset), a gyalogosok fegyelmezetlensége (54 bal­eset) és a gyalogátkelőkön való elsőbbségadási köte­lezettség elmulasztása (31 baleset) okozta. A statisz­tikák szerint igen változóan alakult az elmúlt nyolc évben a súlyos balesetekben elhunyt személyek száma. Míg 2010-ben 69 személy vesztette életét így, 2011 -ben, 2013-ban és 2017-ben 44-re csökkent a ha­lálos áldozatok száma, tavaly pedig ismét nőtt, annak ellenére, hogy a törvény betartatását célzó ellenőrzé­sek során kirótt bírságok száma is növekvő tendenciát mutat. A közúti ellenőrzéseken egyébként 1290 esetben észleltek bűncselekményt tavaly, emellett bevontak 4899 jogosítványt és 1387 jármű forgalmi engedélyét is. (Agerpres) Szolgáltatás - Üzleti ajánlat­­ REDŐNYÖK, SZALAGFÜGGÖNYÖK, GARÁZSKAPUK és jj egyéb árnyékolástechnikai cikkek, automatizált változatok nagy vá­­­­lasztékban. Tel. 0265/266-425,0265/511-439, 0745-379-638. (sz.) jj TERMOPAN ablakokat, ajtókat gyártunk és szerelünk német Ij REHAU profilokból. Tel. 0265/266-425, 0265/511 -439,0745-379-­­ 638. (sz.) jj A MAROSVÁSÁRHELYI REFORMÁTUS TEMETŐ teljes­­ körű ellátást biztosít a segélyből (koporsó, szállítás, balzsamozás,­­ temetkezés). Telefon: 0265/215-875,0365/448-734,0749-073-534. jj (20875) jj ÉPÜLETFELÉRTÉKELÉS vállalkozásoknak adózás céljából a­­ 2018-as évre. Tel. 0744-504-536. (63209) jj PVC-ABLAKOK, vasajtók javítását, zárszerkezetének cseréjét­­ vállalom. Tel. 0744-504-536. (63209) jj TELJES ORVOSI ELLÁTÁS - HENI­MED CENTER - reuma- fi­tológia (gerincfájás, térd-, váll- és csípőpanaszok); bőrgyógyászat; új neurológia; belgyógyászat és ultrahangos kivizsgálás. Kedvezmé­­­­nyes árak. Tel.: 0770-310-944. Cím: Pr. Dr. Ghe. Marinescu u. 47/3. 5 szám (November 7.). (63211 -1) jj A TRIPLAST KFT. termelésbe MUNKÁSOKAT, automatizálás­ jj­ban jártas VILLANYSZERELŐT alkalmaz. Előnyben részesülnek is az ipari berendezések karbantartásában tapasztalattal rendelkező új villanyszerelők. Ajánlunk vonzó bérezési csomagot és fejlődési le­­je­hetőséget. Az önéletrajzokat a Dózsa György utca 197. szám alatt, jj a titkárságon lehet benyújtani vagy e-mailben a hr@triplast.ro címre is elküldeni. További információ a 0742-147-717-es telefonszámon: jj (63258) jj A PARADIGMA KÖNYVEL- ÉS AJÁNDÉKÜZLETEIBE jó jj kereseti lehetőséggel eladási tapasztalattal rendelkező MUNKA­­TÁRSAKAT keresünk. Amit ajánlunk: harmonikus munkakörül­ jj­mények, kezdő nettó fizetés 2000 lej. A fényképes önéletrajzokat, a szándékleveleket a paradigmaesoteric@gmail.com e-mail-címre is vagy a Székely Vértanúk utca 10-12. sz. alatti üzleteinkbe várjuk, ha­­­­táridő: február 10. (20911 -1) jj BÚTORT RESTAURÁLÓ MAGÁNCÉG ASZTALOST és PO- JJ LITÚROZÓT alkalmaz. Érdeklődni a 0722-786-111-es telefonszá­­­­mon. (20925-1) jj NÉMETORSZÁGI GYÁRI MUNKA (csomagolás). Órabér 8 jj euró. Azonnali indulás. Bejegyzett munkaközvetítő iroda, tel. 0758- 1j 168-090. (5/1055) jj VARRODA MESTERNŐT alkalmaz. Tel. 0742-298-872. 0 (20915-1) Ij KERESKEDELMI TÁRSASÁG VÁSÁROL ÉS ELAD BIZO­­TT­MÁNYI RENDSZERBEN a háztartásban és a háztájiban haszná­­lt latos tárgyakat. Tel. 0787-757-325. (20919-1) jj CUKRÁSZATHOZ ÉRTŐ SZEMÉLYT alkalmazunk. Tel. : 0745-668-883. (7/1093-1) ; A PETRY CÉG CONTROLLER/PÉNZÜGYES MUNKATÁR­­SI SAT keres. Feladatok: stratégiai tervezésben való részvétel, operatív új tervezés támogatása; rendszeres havi, féléves és éves beszámolók­­ készítése és felügyelete; adatgyűjtésben és elemzésben való rész­­­j vétel; teljesítménybeszámolók készítése és kiértékelése; költséghely ; elemzése és kiértékelése; nyereségesség és hatékonyság vizsgálata­­s és potenciálok bemutatása; részvétel a vezetői információs rend­­­­szerhez szükséges controlling adatok előállításában; cashflow-ter­ jj vezés. Elvárások/előnyök: felsőfokú végzettség, számítógépes­­ ismeretek, OFFICE haladó szinten való kezelése; előnyt jelent a jj SAGA- vagy valamilyen ERP-rendszer ismerete; gyártásban­­ és/vagy kereskedelemben való pénzügyi kontrollerként szerzett ta­­­­pasztalat előnyt jelent; jó kommunikációs készség, proaktív szem­­­­léletmód, pontos munkavégzés, strukturált gondolkodásmód, jó jj együttműködési készség, rugalmasság. Fényképes önéletrajzát a 5 cv@petry.ro e-mail-címre várjuk. (sz.­I) jj ........................ 5Q3GUTENBERG_______________________ CD KÖNYVESBOLT Mi MICSODA sorozat Februári könyvbarát­ kedvezmény a Gutenberg Könyvesboltokban: 10%-os kedvezménnyel kínáljuk a BABILON KIADÓ könyveit. Gutenberg Könyvesboltok Csíkszereda: Petőfi Sándor utca 4. sz., tel.: 0752-031310 fi Gutenberg könyvesboltcsikszereda Székelyudvarhely: Márton Áron tér 8. sz., tel.: 0752-032201 f] gutenbergkönyvesboltszekelyudvarhely Marosvásárhely, Rózsák tere 57. sz., tel.: 0752-032950 gutenbergkönyvesboltmarosvasarhely BABILON KEDDEN 2130-TÓL AZ ERDÉLYI MAGYAR TELEVÍZIÓBAN

Next