New Yorki Magyar Élet, 1980 (33. évfolyam, 2-50. szám)
1980-01-12 / 2. szám
NEW YORKI HUNGARIAN LIFE MAGYAR ÉLET Nem sokaság, hanem Lélek s szabad nép tesz csuda dolgokat... BERZSENYI Vol. 33. 2. XXXIII. évfolyam 2. 1980. január 12. Szombat Ötvenezer szovjet katona az „ellenforradalmárok” ellen és harcok afgán földön Az ENSZ-főtitkár Iránban • Véres összetűzések Rhodéziában A trónfosztott Reza Pahlavi csah a londoni „Daily Mail”-nek adott nyilatkozatában kijelentette: késznek mutatkozik egy pártatlan nemzetközi testület előtt felelni múltjáért, az esetben, ha nemcsak a „fekete foltokat” emlegetik, hanem a pozitívumokat is felsorakoztathatja. — „Ötszáznegyvenezer lojális katonám volt eltávozásom idején, maradhattam volna, de nem akartam további vérontást. És ez is pozitívum!” — mondotta az ex-sah. — Nigéria is vérszemet kapott a tömeges OPEC olajáremelések után és a lagoszi rádió szerint $31-ről 34,46-ra emelte a „fekete arany” hordónkénti árát. A mérsékeltebb OPEC államok $26-ért adják az olajat — Szanadazs iráni kurd városban az Ayatollah „forradalmi” csapatai tűzharcba keveredtek a szakadár kúránkkal: az eredmény 2 halott és számos sebesült. Azerbajdzsán tartomány Tabriz nevű (Irán) fővárosában utcai harcok folynak, Beludzsisztán (északiráni) tartományban a hegyi hágókban beludzsi felkelők teszik járhatatlanná az utakat, hogy ezzel is az önkormányzatért tüntessenek — Chapais québeci városkában egy szilveszteri táncmulatság alkalmával borzalmas tűzvész pusztított, melynek több mint negyvenen estek áldozatul — A nyugati hatalmak a Szovjetunió afganisztáni inváziója ellen való megtorlás egyik formájaként az 1980-beli moszkvai olimpiai játékok bojkottját fontolgatják . A pizai „Ferde Torony” a tavaly is elhajlónak bizonyult, mert az elmúlt év során további 2 millimétert „nyert” a ferdeségben. Jelenleg kb. 5 méterre tér el a függőlegestől — A legutóbbi Gallup közvéleménykutatás szerint Kanadában a liberálisok 20°/v-al vezetnek. SÚLYOS HARCOK FOLYNAK AFGANISZTÁNBAN Babrak Karmai, — Afganisztánnak az oroszok által „megválasztott” és pártfőiskolát végzett elnöke a Varsói Paktum tagállamait, továbbá Kubát, Angoláit, Etiópiát és a PLO- t (Palestine Liberation Organization) kérte fel arra, hogy a forradalom vívmányainak megvédése érdekében nyújtsanak neki , katonai segítséget, bizonyára azért, hogy „helyretőhesse a rendet” — amint azt Pesten 56-ban emlegették a szovjet csapatok novemberi visszakanyarodásával kapcsolatban. Lapzártakor mintegy 50 ezer főnyi szovjet katona lépte át az afganisztáni határt, és az a kevésszámú nyugati laptudósító, aki Kabulban rekedt, szigorú parancsot kapott arra, hogy szüntessék be a híranyag továbbítását Nyugatra. A szovjet megszállás karácsonyi hetében a repülőtér környékén 250 szovjet katona és 63 felkelő esett el. Konar környékén súlyos harcok során újabb 200 orosz esett el, a pakisztáni északnyugati határ mentén. Az északkeleti térségben 35 gerilla és számos polgári személy esett áldozatul a repülőgépekről és helikopterekről szórt halálos golyó- és bombazáporoknak. Takhar északi tartoományban a halottak között egy szovjet tábornokot és nagyszámú afgán reguláris katonaságot tartanak nyilván a rebellis muzulmánok. A pakisztáni „Jang” című lap szerint a Khyberhágó közelében a muzulmán felkelők Chighai Szeráj támaszpontot bevették, amikor egy afgán dandártábornok és 9 tiszt átállt a lázadók sorába. KURT WALDHEIM ENSZ FŐTITKÁR IRÁNBAN A Egyesült Nemzetek Szervezetének főtitkára, Kurt Waldheim lapzártakor még mindig képtelen volt kicsikarni azt, hogy személyesen találkozhassék az ország látható, valódi fejével, Ayatollah Khomeinivel. Waldheim egyelőre csak Shadegh Ghotbadzadeh külügyminiszterrel tárgyalt,azonban a miniszter mereven ismételgette: nincs felhatalmazása a két hónapja fogva tartott 50 USA - túsz kiszabadítása ügyében a tárgyalásokra és úgy tekinti Waldheim útját, mint „ténymegállapító jellegű látogatást.” Méltán felmerül a kérdés: micsoda ténymegállapítási lehetőség az, amikor az ENSZ főtitkárának még azt sem engedik meg, hogy a valós tényeket megállapíthassa, azáltal, hogy személyesen elbeszélgethet a túszokkal, akiknek száma, — iráni jelzések szerint — leolvadt 47-re! Hogy miért? Az egy újabb ténymegállapító bizottság ügykörébe tartozik? A túszokat fogvatartó marxista diákcsoport feje kijelentette: csak az esetben áll szóba (!!!) Waldheimmal,ha erre kifejezett parancsot kap Ayatollah Khomeini főimámtól. Ez a bánásmód megfelel annak, mintha Waldheim egyszerű kifutófiú lenne, — akkor, amikor az egész világ közvéleménye — a Biztonsági Tanács 11:0 döntése értelmében, továbbá a hágai nemzetközi döntőbíróság ítélete értelmében Iránt a nemzetközi jog súlyos megsértésével vádolja. Valóban igazat kell adni a magyaroknak akkor, amikor 1956 óta az ENSZ- et „sóhivatalként” emlegetik. A SZOVJET ÉS AZ AFGÁN KÖVETSÉGEK OSTROMA Újév napján Teheránban az USA nagykövetségtől mintegy mérföldnyireemelkedő szovjet külképviseleti épület előtt többezer afgán száműzött és tüntető sorakozott fel. A tüntetők szovjetellenes jelszavakat mázoltak az orosz nagykövetség falaira. Néhány szemelvény: (folytatás a 2-ik oldalon) Lillafüred: Bükk-hegység. Haraszti Endre: AZ OSZTRÁK CSÁSZÁRSÁG TEVÉKENYSÉGE A KOSSUTH-EMIGRÁCIÓ MEGBONTÁSÁRA (Tanít a történelem. . .) A minap egy rég elfelejtett, régi emigráns életének rövid története került a kezembe. Az 1849 utáni, u.n. „Kossuth-emigráció”tagja volt. Zerffi Gusztáv lett volna a „becsületes” neve, — ahogy ezt nálunk szólásmondásként mondani szokták, — ha ez az ember világéletében sokat adott volna a becsületére. Bár Kossuthot követte a száműzetésbe — s erre jó oka lehetett, újságíró lévén bizonyára hitet tett írásaiban a magyar szabadságeszmék mellett, — emigrációba érve, társai handabandázó, megbízhatatlan jellemű emberként ismerték meg. Művelt embernek számíthatott, mert pl. adat van rá, hogy Angliában — hol huzamosabb ideig tartózkodott — igenis tekintélyt szerzett a jámbor és naiv angliusok körében. Mivel a magyarországi történettudomány és művészettörténet már a 19. században tekintélyt szerzett magának Európa-szerte s mivel e tudományokból néha még a szellemi elittől el-elmaradó emberek is összecsipegettek egyet-mást, Zerffi képesnek mutatkozott arra, hogy angol társaságokban jeles művészettörténészként és történettudósként bámultasssa magát. Azt senki sem sejtette, hogy Zerffi Gusztáv, az 1849-es emigráns — egyúttal kém volt és áruló! Bécs Világos után sem fejezte be a háborúját Magyarország ellen. Ez a „háború” odahaza Haynau véres emberirtásában, majd Bach Sándor kíméletlen népelnyomásában nyilvánult meg, Európaszerte pedig abban, hogy a legbensőbb bécsi hivatalos körök jól fizetett besúgóhálózattal próbálták aláaknázni a magyar emigráció esetleges politikai eredményességét. Jó okuk volt erre! Az öreg kontinensen mindenütt élt a nemzeti, nemzetiségi szabadságvágy láza.Az írek merészen szembeszálltak az angol kabinettel. Franciaországban a republikánus eszmék a bonapartista tradíciókkal egyesültek. Olaszországban Cavour államférfiúi bölcsessége Garibaldi merész forradalmiságával szövetkezett a népi szabadságvágy érdekében. A Habsburg kormányzat attól félt, hogy a magyar emigráció gyújtó szikrát jelenthet Európa puskaporos hordóján, mely — robbanva !! az osztrák abszolutizmust is a légbe röpítheti.. Mindent el kellett követni tehát, hogy a Kossuth-emigráció tevékenységét alaposan megfigyelje. Zerffi Gusztáv — s ezt sem az angolok, sem Zerffi emigránstársai sem tudták — a jól fizetett nemzetközi besúgóhálózatnak egyik tagja volt. Mikortól eredhetett Zerffi megbízatása? Már mint Bécs ügynöke hagyta el az országot, vagy pedig már külföldön környékezte meg őt a rábeszélés és — bizonyára — az első imponáló nagyságú pénzösszeg? Erre nézve egyelőre nincsenek megbízható adatok, de talán nem is ez a fontos. A lényeges az, hogy azokban az emigráns körökben, ahol hazafias, lelkes, merész fantáziájú magyar menekültek a magyar jövő megmentésének terveit szövögették, — ott volt egy ember, aki tán társain is túltett a nyiltszinten hirdetett ábrándok kergetésében, szólamok hangoztatásában. — s közben minden elhangzott szóra igyekezett emlékezni, minden tervet igyekezet feljegyezni, hogy munkaadóinak állandóan legyen mit jelentenie. A titkos ügynököknek többrétű feladata volt. Meg kellett figyelniök az emigrációban folyó szóbeszédeket, fel-felmerülő titkos terveket. Ki kellett kémlelniük, hogy a magyar menekültek mely tagja van olyan helyzetben, hogy valamelyik államfő, vagy fontosabb politikus előszobájáig juthat, tárgyalásokba bocsájtkozhat. Meg kellett tudniok, hogy az emigránsok kivel állnak levelezésben az Osztrák Császárság területén. Megfigyelési kötelezettségükön túlmenően — ha kellett — kisebb-nagyobb akciókba is kellett bocsájtkozniok.Lehetőségükhöz képest meg kellett zavarniuk a vezető emigránsok egységét. Pletykákkal, apró, terjedő rágalmakkal éket kellett ütniök a emigráció soraiban. Meg kellett valahogy akadályozni azt, hogy az ütőképesebb német, olasz, francia, magyar, ír, stb. forradalmárok, szabadságharcosok összedolgozzanak, bízzanak egymásban. Ugyanakkor az egyes nemzeti emigrációkon belül is el kellett hinteniök a féltékenykedés, a gyűlölködés magvait. A besúgók, kémek, titkos ügynökök világa igen különös világ Ugyanakkor, mikor feladata az volt, hogy idegességet, egymás iránti gyanakodást élesszen a menekültek között, ez a „szellemiség” a titkos ügynökök hálózatára is jellemző volt. Mivel Bécs a saját ügynökeiben sem bízott, a dolgot úgy oldotta meg, hogy kiküldött kémjeit más kémekkel állandó megfigyelés alatt tartotta. Mindenki mindenkit figyelt, mindenki mindenkiről jelentéseket írogatott. Ennek következtében óriási iratanyag áramlott Bécs mindenható rendőrminiszterének íróasztala felé. Talán ő volt az egyetlen, akinek teljes áttekintése volt az ügynökhálózat tevékenysége felett. Csupán a fontosabb eseteket jelentette a császárnak s hivatalának beosztottai is csupán egyes részletekről voltak értesülve. Kiket tekintettek osztrák császári körökben legveszedelmesebb ellenfeleiknek? Kossuth Lajos mellett talán legjobban Giuseppe Mazzinitól, az olasz forradalmár-patriótától, a „Risorgimento” kulcsalakjától tartottak, ki 1831 után főleg Londonban tartózkodott és jó kapcsolatokat talált a menekült magyar vezetőkben. Zerffi igen sikeresen működött. Kossuth Lajosnak volt ezidőben egy Carossini nevű, itáliai származású embere, küldönce. Zerffi bizalmába férkőzött s mivel Carossini eléggé szórakozott, vigyázatlan embernek bizonyult, a kém zavartalanul elolvashatta és Bécsbe továbbíthatta azokat az utasításokat, melyeket Kossuth Carossinin keresztül Törökországba továbbított. (Folytatás a 4-ik oldalon) Largest; Independent Canadian Weekly in the Hungarian Language Ara: 40 cent Zsigmond András: A détente és az ellenállók Andreas Razumovsky, — akit nemrég tanácsoltak” el a Szovjetunióból, — írt cikket a „Frankfurter Allgemeine Zeitung”-ban és ebben felveti a mai nyugati politikát, az u.n. „détetye’”— kérdést: „(Lehet-e és szabna-e a mai agyaglábú békét a közép- és kelet-európai leigázott népek szabadságának feláldozása árán kikönyörögni a Szovjetuniótól?” Rögtön válaszol is a kérdésre: ,Nem. Mert ez erkölcstelen és oktalanság.” — Erkölcstelen, mert milyen jogon alkuszik a Nyugat a Szovjetunióval a jaltai „status quo”, az érdekterületek kérdése fölött a 120 millió elnyomott, a szovjet zsarnokság alatt élő megkérdezése nélkül?! — Oktalanság, mert ezzel semmiféle tartós békét nem ér el a hívó- Irat, hanem csak lehetőséget ad a Szovjetnek világhódító tervei megvalósítására, sőt egy újabb, még szörnyűbb világháború szükségszerű kitörését segíti elő A szerző első megállapítása köztudott. Azt tovább fejtegetni — szükségtelen. Az elnyomott népek megkérdezés nélkül, — sorsukról dönteni — erkölcstelen. A második pont viszont magyarázatra szorul: miért oktalanság a hetente?’ Razumovsky így ír: „A détente kiagyalói azzal érvelnek, hogy a nagyhatal ■nak közötti konfliktus ma szükségszerűen nukleáris háborút idézne elő, ami az emberiség és a Föld jórészének teljes pusztulását idézné elő. Ezért szükséges a myhülés politikája a Szovjettel. A détente hívei elfelejtették azonban hogy a détente-t a Szovjet a Nyugat gyengeségének veszi, amit arra használ fel, hogy fegyveres erőit még jobbár megnövelje, hódító szándékait megváló útsa. A nyugati politikusok nem vetté figyelembe, hogy a Szovjettel csak az erő helyzetéből lehet és szabad tárgyalni, — más nyelvet Moszkva nem ért meg.” Sonnenfeldt—doktrína A fenti érvek ismertek,már sokszor szegezték az enyhülési politika hívei mellé nek. — De most következik a szerző érvelésében egy új elem, amikor az utóbbi években nagy lendületet vett ellenálási mozgalomra hívja fel a Nyugat figyelmét, ami nemcsak a közép- és keet-európai államokban, hanem a Szovjetunióban is mind nagyobb méreteket ölt Ezzel kapcsolatban Razumovsky így ír „Nemcsak arról van szó, hogy a szovje barnokság alatt élő közép- és kelet-európai milliók feláldozása erkölcstelen, hanem arról, hogy az ellenállás, ami mind nagyobb arányokban bontakozik ki , a szovjet blokkban, — a hetente politikát egyszerűen lehetetlenné teszi. — Ezt látta be Helmut Sonnenfeldt, Kissinger első tanácsadója, amikor kidolgozta — azóta már hírhedtté vált — doktrínáját. — Ennek értelmében az amerikai külügyi politika arra kell, hogy törekedjen, hogy a szovjet blokk népei között fellépő ellenállási mozgalmakat lecsalapítsa, mert ezek szükségszerűen egy újabb világháború veszélyét hordozzák magukban. Art Sonnenfeldt,' "hogy a szovjet érdekszférában élő népek igyekezzenek „organikusan” beilleszkedni a szovjet rendszerbe.— A doktrínát az amerikai külügyminisztérium sietett megcáfolni, letagadni, — pedig a tanácsadó nem csinált, mást, csak logikusan végiggondolta a détente-politika következményeit." Razumovsky még tovább megy, amikor hangsúlyozza: „A détente szükségszerűen egy újabb világháborúhoz vezet, amit erőpolitikával el lehetett volna kerülni. Egyrészt a détente alkalmat ad a Szovjetnek, hogy megerősödjön, katonai fölényt szerezzen a Nyugattal szemben. Másrészt az elnyomott népek szabadságvágya nő a hetente folyamán s ezt a folyamatot már nem tudják a diktatúrák sem megakadályozni, így a Szovjet belekényszerül egy újabb világháborúba, amely alkalmat ad számára, hogy a belső elégedetlenséget, feszültséget vaskézzel elfojthassa. Minden korhadó rendszer utolsó eszköze hatalma fenntartására — a háború, amikor ezzel próbálja saját romlottságáról a figyelmet elterelni és a feszültséget háborúval levezetni. A háború ürügyén aztán a belső ellenállást is vaskézzel elfojthatja, — így tehát a dévente az, amely szükségszerűen vezet — egy újabb világháború kitöréséhez, — amelynek elkerülése érdekében találták ki az egészet.” Mi a tanulság ebből a magyar emigráció számára? Az a „dialogizáló”, „társutas”, „anyanyelvi konferenciázó” kurzus, ami az utóbbi időben lábra kapott a magyar emigrációban, szerves része a világméretű détente-politikának, így pont olyan erkölcstelen és oktalan, mint maga a détente. — Ne felejtsék el a Kádár-rendszerrel paktálók, hogy erkölcstelen megegyezni egy olyan rendszerrel, amely — bármilyen mosolygós képet mutat — mégis csak elnyomó kommunista diktatúra s amely ellen megindult a nyílt ellenállás odahaza. Oktalanság egyezkedni azzal a diktatúrával, amely olyan magyar sorsproblémákat sem igyekszik orvosolni, — mint amilyen az ország szabadsága (orosz megszállás), az elszakított területek magyarságának elnyomása és a katasztrofális népszaporulat kérdése. Nevetségessé válna a magyar emigráció,ha hallgatna a Kádár-rezsimmel való kiegyezést sürgető szirénhangokra és pont akkor adná fel természetes ellenzékiségét, — ami a mindenkori emigráció szükségszerű álláspontja, ami az „emigrációt” — emigrációvá teszi, — amikor otthon a legjobbak lázadnak a rendszer ellen, akik az egész magyar nép hivatott szószólói.