Nimród, 1944 (32. évfolyam, 1-34. szám)

1944-01-01 / 1. szám

4 NIMRÓD VADÁSZLAP 1944. JANUÁR 1. kamatoztatni, ahol nem jár külön élvezettel. Tekintsünk mi is vissza az elmúlt évre, vessünk számot magunkkal, s ha valamiben hibásnak találjuk magunkat, ne szépít­­gessük, hanem fordítsuk javunkra azzal, hogy okulunk belőle. Sok csapás ért bennünket. Fogolyállományunk pusz­tulása még nem volt elég, csak nem követte a fácán is. Jó annak, akit nem vádol lelkiismerete! Hiszem, hogy általában megtettünk mindent, amit csak lehetett, s ha nem sikerült munkánk, nem rajtunk múlt, hanem a ter­mészet mostohaságán vagy egyéb részben ismeretlen okokon. Hogy komolyan vettük a dolgot, mi sem mutatja jobban, mint azok a cikkek, amelyek Nimródunkban az év folyamán megjelentek. Itt bizonyult be megint, men­­nyire fontos egy ilyen szaklap és mennyire fontos az, hogy lehetőleg sokan, mindenki olvassa. Hiszen ez az egyetlen módja annak, hogy a tapasztalatok, a gondo­latok kicserélődjenek. Ha még olyan kitűnő szakember is valaki,­ mindent nem tudhat, s nem egyszer olyantól is tanulhat, aki szaktudás dolgában messze mögötte áll. Éppen ezért nagyon üdvös volna, ha a terület­­tulajdonosok lehetővé tennék vadőreiknek is a Nimród olvasását, akár úgy, hogy járatnák nekik, akár pedig úgy, hogy a már elolvasott példányokat átadnák. Nem jelentene olyan megterhelést, hogy nem lehetne kibírni, hiszen a mai nyúlándja mellett már két nyúlon megtérül az egész esztendei előfizetés. Ha ellenben a vadőr tanul, szakismeretekben gyarapodik, nem két, hanem sokszorosan két nyúllal fog gyarapodni a terület vadállománya. Mert a vadőrből akkor lesz igazán vadőr, ha a folytonos tanulás, olvasás folytán hivatása lassan szenvedélyévé válik, ha látja, hogy az a lap, amelyből tanul, őt is szóhoz engedi jutni — mint ahogy ez a valóságban így is van! —, s akkor mindjárt nagyobb kedvvel dolgozik, mert azon lesz, hogy sok olyan tapasztalatot gyűjtsön, amelyeket nemcsak érdemes, hanem hasznos is szóvátenni. Ha még­­egy vizsgázott vadőr is," ha mégoly jól megtanulta is a vizsgálat anyagát, elmarad az élettől, ha tovább nem­ képzi magát. Nálunk a vadászat most van legerősebb fejlődésében. Nem dobja ugyan el a régi, kipróbált elveket, de nem is áll meg ezeknél, és ha a vadőr nem kísérheti figyelemmel az új elveknek a kibontakozását, csakhamar lemarad tudás dolgában.... Ez a cél vezérelhette a Nimród írógárdáját, ez adta kezükbe a tollat, hogy tapasztalataikat, tudásukat köz­­kinccsé tegyék. Ebből a szempontból elsőnek Nemeskéri- Kiss Géza, Felix Endre, Gloser Dezső munkáját kell említenem mint olyan könyvet, amely dióhéjban össze­foglal mindent, amit egy vadőrnek tudnia kell. Éppen mivel a legújabb tapasztalatokat is magában foglalja, messze fölöttük áll az eddig megjelent ilyennemű mun­káknak. De nem marad el érték dolgában a többi meg­jelent munka sem. Rhédey Zoltán «Verébtől a szarvas­­bikáig» c. könyve éppen úgy a tapasztalatok gazdag tár­háza, mint Nemeskéri-Kiss Sándor szinte már tankönyv­nek is beillő : «.. .hol nem volt­ ja,» vagy Nadler Herbertnek «A Keleti- és Déli-Kárpátokban»c. élvezetes szép m­unkája. És hol vannak még azok, akik értékes cikkeikkel gazda­gították a Nimród tartalmát! Szeretném őket mind fel­sorolni, de olyan sokan vannak, hogy helyszűke miatt nem tehetem. Hol van az a sok, szép fénykép, hol Vezényi mesternek művészi rajzai, amelyek már magukban véve is külön fejezetet érdemelnének! Nincs okunk szégyen­kezni, s ha még azt is hozzáveszem, hogy a Nimród író­gárdája az, amely évről-évre 4—5, néha több rrt könyvvel ajándékozza meg a magyar vadászokat, megint csak azt kell mondanom, hogy mérhetetlenül büszke vagyok arra, hogy ennek az írógárdának lehetek én is szerény tagja. És hogy a Nimród kivívta magának, hogy adatait a külföld is mindenkor hiteleseknek fogadja el, úgy ma is ezen a fokon áll, mert európai nevű szerkesztője gon­dosan megrostál mindent, s nem enged megjelenni egy szót sem, amelynek valódiságához a kétségnek csak árnyéka is férhet. És ha már itt tartunk, most jelent meg Kittenberger második könyvének harmadik kiadása is. Vajjon hány magyar vadászati tárgyú könyv érte meg ezt a dicsőséget? Dicsekszem?... Hát igen. Dicsekszem. És dicsekszem azért, mert aki ismeri a magyar vadászati irodalmat, az azt is tudja, hogy csak az utóbbi két évtizedben indult fejlődésnek, s hogy azóta olyan nagyot fejlődött számban is, minőségben is, az csaknem kizárólag a Nimród író­gárdájának köszönhető. Ismétlem : dicsekszem, de van is mivel dicsekednünk! De szenteljünk néhány pillanatot azoknak a kedves vadásztársaknak is, akik eltávoztak körünkből. Tizenötször szólalt meg a halálharang. Köztük volt Nozdroviczky Lajos is, a Felvidék legendás hírű vadásza, a szalonka-ismeret doktora és a Nimródnak nagyrabecsült munkatársa is. Lel­kük ott jár már az Örök Vadászmezőkön, s talán moso­lyogva nézik a mi küzdelmeinek­, az élethez való görcsös ragaszkodásunkat. Mondjunk nekik szívből jövő utolsó vadászáldást! De ne feledkezzünk meg azokról sem, akik nekünk a legkedvesebbek, hős katonáinkról. Gondoljunk arra, mit szenvednek az orosz télben, mialatt mi itthon, meleg szobában élvezzük hősiességük gyümölcsét, a viszony­lagos békét. Vezérelje haza őket a jó Isten! Ami pedig minket illet, ne álljunk a sopánkodók, hanem a harcos magyarok táborába. Azokéba, akik mun­kával szolgálják hazájukat, ha már fegyverrel nem tud­ják. Dolgozzunk, amennyi erőnkből telik, mentsünk min­dent, ami menthető, népesítsük be területeinket, hogy amikor majd hazatérnek kint küzdő véreink, büszkén mutathassuk nekik: így vártunk Benneteket! Beátok gondoltunk akkor is, amikor nem voltatok köztünk, s iparkodtunk úgy sáfárkodni, hogy örömetek teljék benne, ha majd hazatértek. És most boldog újévet minden magyarnak! Kicsiny­nek és nagynak, harcosnak és munkásnak, itthon élőnek és távolba szakadtnak, mindnek, mindnek, akinek csak magyar vér folyik ereiben, magyar lélek csillog szemében, magyar akarat feszül izmaiban! Ne találgassuk, mit hoz a jövő, hanem dolgozzunk és reméljünk! Isten áldása legyen velünk az új esztendőben! Sólyom, TÖRLEY RÉSERVÉ AMÉRICAIN

Next