Nimród, 2015 (103. évfolyam, 1-12. szám)
2015-12-15 / 12. szám
t viszont hiába hívták, az egyre gyakoribbá váló rosszullétei miatt már nem vállalta az utazást. „Az idén is addig halogattam az évenként kapott ajándékbikát Gemencen, amíg elmaradt egészen." Életében utolsó alkalommal hatvannyolc tavaszán, Sáry Gyula vendégeként, a Balaton-felvidéken, egy esti szalonkülesen foghatott vadászpuskát a kezébe. Amíg egyre romló egészségi állapota engedte, alkalmanként élt a részére felkínált „különleges" vadászati lehetőségekkel, de azzal tökéletesen tisztában volt, hogy a sors kegyeltjeként az állami protokollterületeken, illetve a baráti meghívásos vadászatokon szerzett új és emlékezetes vadászélményeit nem lett volna szerencsés papírra vetnie és a nyilvánosság elé tárnia. Ezért nem véletlen, hogy az 1967- ben megjelent Köd, illetve az 1968-ban kiadott Barangolások c. vadászköteteiben újat már nem mondott, csak a 30- as, 40-es évekbeli (szórtan már megjelent) vadászemlékeit és egyéb elbeszéléseit „porolta le" újra. A hatvanas években keletkezett írásaiban döntően a múlt homályába vesző emlékei felé fordult. 1960-1970 között számos új kötete jelent meg: Pepi kert, Kittenberger Kálmán élete, Őszi vásár, Bogáncs, Vak (önálló kötetben 2-ik kiadás), Csend-21 nap, Hó, Ballagó idő. A megújult, újra a régi Ma Dród-fejléccel megjelenő vadászújság 1969. januári számában jegyezte az „Emlékezés Kittenberger Kálmánra" c. bevezető írást. Hatvankilenc tavaszán és őszén átélt szívrohamait követően nagyon lassan lábadozott, írói munkájának elismeréséül, hetvenedik születésnapján az Elnöki Tanács kitüntetését, a Munka Érdemrend arany fokozatát vehette át. 1970. június 6-án még a Kálvin téri könyvsátorban dedikált. De szívbetegsége egyre rosszabbodott. Otthonában, 1970. június 23-án, a hajnali órákban, szívinfarktusban hunyt el. 1987-ben a Mezőgazdasági Kiadó első ízben összegyűjtötte Fekete István vadászati témájú írásainak legjavát, melyek régebbi könyveiben és újságokban szórtan már megjelentek, így kiadták a Vadászatok erdőn-mezőn és az Erdei utakon c. kétkötetes gyűjteményét. A kétezres évek elejétől kezdve, különféle kiadásokban (részint anyagi haszon reményében) újra megjelentek a könyvesboltok polcain az elfeledett, bizony időközben már erősen megfakult, Fekete István által jegyzett regények, elbeszélések, állattörténetek. Az ezredfordulót követő években kerültek az olvasókhoz azok a tanulmánykötetek (Az elfeledett Fekete István, A természetbúvár Fekete István, Az ismeretlen Fekete István, Fekete Istvántanulmányok 4., Fekete István nyomában), melyekben dr. Sánta Gábor szegedi irodalomtörténész tudományos igényességgel dolgozta fel az író életművét. A Fekete István-i életműsorozat 2002-ben történő elindításával a szegedi Lázi Kiadó vállalt vezető szerepet. Az életműsorozat az író regényeinek, elbeszéléseinek, publicisztikáinak teljességigényű és tematikus válogatását jutatta el az olvasókhoz. A kínálatot árnyalták az író szórványosan régebben már megjelent, illetve csak kéziratokban fellelhető, a sorozatban viszont önálló könyv alakban szerkesztett művei, pl. a Harangszó, Számadás, Végtelen út, Tűz mellett, Éjfél után, Kísértés, Örökség, Az erdő ébredése, Régi karácsony stb. De új kötetekbe rendezve helyet kaptak vadásztémájú elbeszélései is: Öreg utakon, Erdély, Matula és egyebek, Első utazásom, Tűnődések, Vadászok, Búcsúzás. A kötetek utószavában a szerkesztő Sánta Gábor kritikai hozzáértéssel megírt magas szakmai színvonalú elemzései olyan összefüggésekre is rámutatnak, melyek az olvasót rávezetik a leírt események könnyebb megértésére. Tény, hogy a sorozat csaknem teljessé tette és gazdagította is a magyar irodalom egyik jelentős életművét. A közel tíz évig futó életműsorozat utolsó, huszonhetedik kötete 2011-ben jelent meg. Több nem, mert az örökösök időközben másik kiadónak adták az összkiadás jogát. De a 27 kötet magában is tekintélyes szám. Persze az évtizedek múlásával akarva-akaratlanul elhomályosultak az íróval és műveivel kapcsolatos emlékképek, éppen ezért nem meglepő, hogy a hazai könyvszeretők olvasótáborának már csak egy szerény részét „szólították meg" az újonnan megjelentetett, időközben a feledés homályába merült, „elfeledett" Fekete István-könyvek. 2015-ben, a Móra kiadó gondozásában jelent meg az író Vadászelbeszélések c. kötete, melybe Sánta Gábor válogatott írásokat. Ez a kötet vegyes érzelmeket ébreszthet az olvasókban, mivel az érdeklődők újfent csak azokat, az általuk már jól ismert, 30-as évekbeli vadászélményeket olvashatják, melyek az író fent említett vadászkönyveiben, illetve az életműsorozatának köteteiben már megjelentek. Fekete István már több mint négy évtizede „elment", de művein keresztül végül is állandóan „közöttünk" van, és sokunk számára örök favorit marad. Életművének megmaradt tárgyi és szellemi emlékeit, vadásztrófeáinak „morzsáit" Göllén, Ajkán és Dombóváron a róla elnevezett múzeumok, illetve a kisbalatoni Diós-szigeten emlékszoba őrzi. Kovács Dénes kisfiuka s Bodó Imre, a dombóvári Fekete István múzeum és emlékház alapítója gondozza az író hagyatékát 7. [ VADÁSZATI KULTÚRA]