Nógrád Megyei Hírlap, 1993. január (4. évfolyam, 1-25. szám)

1993-01-06 / 4. szám

4 HÍRLAP Suli Miki értékel Decemberben a mi isko­lánkba is megérkezett a Miku­lás. Már az osztályfőnöki órá­kon is megajándékoztuk egy­mást, mindenféle érdekes dol­gokkal és édességekkel. Dél­után fél háromkor gyülekeztünk a tornateremben, ahol az elsős­től a nyolcadikos gyerekig min­denki várta a Mikulást. Az énekszóra meg is érkezett, két krampusszal együtt. Az osztá­lyok eddig elért eredményei alapján volt aki dicséretben, volt aki büntetésben részesült. A tanulók többsége édességet, néhányan pedig virgácsot kap­tak. Nagy ajándék volt szá­munkra a szintetizátorkoncert, melyen iskolánk néhány tanu­lója is részt vett. A kitűnő hangulatban együtt énekeltünk, táncoltunk vigad­tunk. Nagyon jó volt­­ a Miku­lás-tombola,­­ melyen a fődíj egy télapós orosz krémtorta volt. Ez a szép délután nagy tapssal ért véget, sokáig emlé­kezni fogunk rá. Fodor Renáta és Veszelka Anita Magyarnándor. Ált. Isk. Az 1992-es év utolsó napjai gimnáziumunkban A karácsony mindenütt a sze­retet ünnepe. A mi osztályunk is szeretetben, békességben ünne­pelt. Már jó előre kihúztuk a neveket, hogy ki kit fog meg­ajándékozni. Fenyőfánkat is szépen feldíszítettük. Az ün­nepség elején csak a karácsonyi égők fényénél énekeltünk gitár­kísérettel. Ezt követte a fa alá került ajándékok felbontása. Az est további része vetélkedővel telt el. * * * A szünet előtti utolsó napon rendezték meg iskolánkban a „Tudományos Arany Na­pok”-at. A diákok kedvükre vá­logathattak a színesebbnél szí­nesebb programok közül. Az előadások között szerepelt filo­zófia, pszichológia, a „Jazz­­zene története”, de földrajzta­­nárnőnk jóvoltából különböző népek szokásaival is megismer­kedhettünk. A programok ezzel még nem értek véget, mert sok osztály egy-egy nyelvi műsorral készült, amelyek igen szórakoz­­tatóak voltak, így teltek el az utolsó napok iskolánkban. Kurucz Éva Bp. Arany J. Gimn. Iskolánk eseményeiből Második alkalommal nyílt meg iskolánkban a galéria. Ez­úttal Stadler Árpád, az Ecsegi Általános Iskola igazgatójának remek képei láthatók. A képek a természet élővilágát mutatják be: a madarakat, a növényeket. A megnyitón az énekkar da­lokkal, az 5. osztályos tanulók verssel, két diák hangszerszóló­val kedveskedett a vendégek­nek. Mikuska Istvánná igazga­tónő szavai után a diákok meg­tekintették a szebbnél szebb fo­tókat. Az érdeklődők 1993.január 18-ig tekinthetik meg fotókiál­lítást iskolánkban. * * * A csécsei templomban kará­csonyi koncertet rendeztek de­cember 17-én. Elsőként az álta­lános iskola énekkara lépett fel, akik Kodály Zoltán Karácsonyi pásztortánc című művét adták elő. A kétszólamú dal után a pásztói zeneiskola tanárai adtak hangversenyt, ismert művekből. * * * December 19-én megkezdő­dött a téli szünet. Iskolánk az utolsó tanítási nap végén - 18-án fél 6-kor - rendezte meg a művelődési házban a diákok­nak a fenyőünnepélyt. A kará­csonyfa mellett műsorral ked­veskedtek a felsős gyerekek a nézőknek.A vers elhangzása után a nagyobbak eljátszották Jézus születését, közben az énekkar dalokkal kísérte a sze­replőket, akik a műsor végén az égő gyertyákkal és csillagszó­rókkal vonultak be a színpadra. Varga Krisztina 8. osztály Csécse LÁTÓHATÁR Hagyományteremtő futóversenyt rendezetek a megyeszékhelyen Interjú Valiskó Ferenccel kezdeményezéséről (Elhangzott a Salgótarjáni Petőfi-ikola sulirádiójában.) Garami Kati vagyok, a suli­rádió riportere. A főtéren va­gyunk, az utcai futóversenyen. Köszöntöm Valiskó Ferencet, a Nógrádvin ügyvezető igazgató­ját a mai utcai futóverseny főszponzorát. - Az utóbbi időben sokat hal­­lottunk 1956-ról, mégis arra ké­rem, mondja el nekünk, acél­gyári diákoknak, mi indította arra, hogy a mai napi ünnepi eseményeken ilyen jelentős fel­adatokat önként vállaljon? - 1956-ban érettségi előtt álló diák voltam Sátoraljaújhe­lyen. Október 25-én óriási tün­tetést szerveztek a városban, amelyhez kitörő lelkesedéssel csatlakoztunk. Állandóan a Szabad Európa és a Szabad Kossuth Rádió adásait figyel­tük. E forradalom fő zászlóvi­vői a diákság, a fiatal munká­sok, értelmiségiek voltak. A szabadságharc hőseinek, a Ká­dár-féle példátlan megtorlás mártírjainak, a 301-es parcellá­ban nyugvó hősöknek és az 1956. december 8-i salgótarjáni sortűz halottainak, sebesültjei­nek emlékére, tiszteletére ren­dezzük ezt a remélem hagyo­mányt teremtő futóversenyt. -Láttam, hogy ön is teljesí­tette a távot és nem is akárkivel, hanem Mecser Lajossal együtt érkezett a célba. - Véletlenül kerültünk egy­más mellé, s így együtt futot­tunk és beszélgettünk a régi időkről, amikor még ver­­seny­szerűen sportoltunk. Az is véletlen volt, hogy egyszerre érkeztünk a célba, hiszen ő ki­váló, mindig is sokkal jobb at­léta volt. Azt kívánom, neveljen még sok fiatal atlétát, akik majd az ő nyomdokain haladnak. - Politikai jelentőségén túl nagy örömet jelentett nekünk, diákoknak az újabb versenyzési lehetőség. Kíváncsiak vagyunk arra, hogy 1993. október 23-án ismét találkozunk-e a főtéren? - A verseny alapgondolata is az volt, hogy hagyományt te­remtsünk ebből. Minden évben szeretnénk megrendezni e tö­megeket mozgató futást. Ván­dorserleget is alapítottunk azzal a céllal, hogy amelyik iskola egymás után 3-szor, vagy meg­szakítással többször nyer, az végleg a magáénak tudhatja. Szeretnék köszönetet mondani mindazoknak a munkatársak­nak, akik felkarolták kezdemé­nyezésemet, a rendezőknek, a részt vevő iskolák nevelőinek és valamennyi versenyzőnek, hogy ilyen nagyszerű összefo­gással sokáig emlékezetes ver­senyt sikerült rendezni. A Szendehelyi Általános Iskolában százhetven gyermek kezdte a tanévet szeptemberben. Az elsősök oktatása művészeti tevékeny­ség keretein belül folyik, mely formában közel húsz nebuló is­merkedik játékos formában a tananyaggal. Felvételünkön Bach Mátyásné tanítónő irányításával Záhorszki Briggita és Ménich Nikolett gyurmafigurákat készít. Gyurkó Péter felvétele A lelkek már örökre hazaértek A gyertya lángja fürgén haj­ladozik. Mutatja a fel-fel tá­madó légáramlat útját. Más évszakban nevezhetnénk szel­lőnek is, de most, az új év első hetének reggeli óráiban, s jó néhány fokkal a fagypont alatt, valahogy nem tűnik megfele­lőnek ez a szó. Légmozgás csupán, amely apró fagy­ tű­­szúrásokat osztogat szaporán, majd tovalibben a deres, zúz­­marás dombhajlat fölött. Hosszú évek óta ilyenkor, a pezsgős-trombitás szilveszteri éjszakát követően néhány per­cem mindig a múlté. Eddig íróasztalom sarkán, vagy az ablakpárkányra téve gyújtot­tam meg egy szál gyertyát - és emlékeztem. Gondolatom azokhoz szállt, akiket élőként soha nem ismertem. Némelyi­küknek a fényképét láttam, másoknak a nevét hallottam, de soknak még azt sem. Annyit tudok csupán, hogy itt éltek a falumban egykor. Aztán egy napon elmentek. Volt aki nóta­szóval, de a legtöbbje hangta­lan nyelte könnyeit szerettei körében a búcsúzáskor. Ked­vesük, feleségük, gyermekeik, szüleik integettek a távolodó vonat után, s ők még utoljára odakiáltották, hogy visszajön­nek hamarosan. De nem jöttek se gyorsan, se később. Csontjaik idegen föl­dben nyugszanak,­­ ha volt, aki eltemesse őket egyáltalá­ban. Némelyiküknek csak bombatölcsér, egy beomlott bunker vagy futóárok jutott. Távol a hazai földtől. Idegen határban. Idegen érdekekért, itthon pedig árván maradt az asztalfa, apai simogatás nélkül nőtt fel a gyerek, gyászfeketét öltött a feleség. És más vetette el a búzát, verte élesre a ka­szát, kóstolta meg az újbort. Ők pedig messze-messze a végtelen csendességben . . . Csak az emlékük élt tovább. A nevüket sóhajtották szívszorító fájdalommal a hideg özvegyi ágyban, emeltek értük poharat a gyerek lakodalmán, vagy a kisunoka keresztelőjén. Lelkük megérintette az itthoniak lel­két, pár pillanatra elakadt a szó, elhomályosult a szem. Az­után pedig már ismét zajlott az élet­­ nélkülük. Géczy, Verbói, Kovács, Szűcs, Besze, Rácz, Botos, Grünfeld, Pauncz, Doberdó, Isonzó, Lemberg, Voronyezs, Jekatyerinovka, Székesfehér­vár, Auswitz, Bergen-Belsen. Mentek behívóparancsra pus­kával, vagy vitték munkaszol­gálatosként őket, hurcolták hazájuk által megtagadott pá­riaként - ma már nem érdekes. Nevük katonás sorban egymás alatt az emlékmű két tábláján. Két világégés csendes tanú­ságtevői. Emberek voltak. Hősök és áldozatok egyszerre. Haláluk értelmetlen áldozat idegen ol­tárokon. Emlékük mostanáig nyitott seb az itthoniak lelkén. A fagyos földön utolsót lob­ban a gyertya. A lelkek hazaér­tek. Most már örökre velünk maradnak. G. Szűcs László Felsült a zalai szatír Még mindig folynak a kiegé­szítő vizsgálatok F. K. ügyében, aki Zala megyei Bak községben kísérelt meg fajtalankodást egy nyolcéves kislánnyal. A krimi­­nálpszichológusok nagymérvű személyiségzavart állapítottak meg az őrizetesnél, akinek úto­­nállás, rablás és gyújtogatás is terheli a számláját. Lelki egyen­súlyát azonban leginkább leg­utóbbi lebukásának körülmé­nyei billentették ki, íme a nem mindennapi eset. Ez úgy történt, hogy miután kiszemelt áldozatát már sikerült kicsalnia a kukoricásba a száját betömve, kezeit megkötözve maga is hozzákezdett (volna) a bűnös fajtalankodáshoz, hirte­len elhagyta férfiassága. Hiába küszködött, szerencsére képte­len volt megerőszakolni a szinte halálra rémült kislányt. Dühé­ben aztán összeverte és sorsára hagyta. A falu határában többen is felfigyeltek az önmagát hango­san korholó ismeretlenre, aki egy kocsmában keresett gyó­gyírt felsülésére. Miután a vérző kisgyermeket is meglelték, szembesítették támadójával, aki hamarosan a bíróság előtt felel azért, amit tett, és amit tenni akart, de a természet ellenállt. L. B. 1993. január 6., szerda Kodály-napot rendeztünk Minden évben megünnepel­jük iskolánk névadójának, Ko­dály Zoltánnak a születésnapját. Az elmúlt hetekben a 110. év­fordulójára emlékeztünk. Az ünnepség keretén belül megko­szorúztuk a Kodály-falat. Ezt követően került sor a különböző vetélkedőkre. A sportszeretők a sportcsarnokban rendezett ver­senyeken bizonyíthattak. Min­denki megtalálhatta azt az el­foglaltságot, ami a legjobban szórakoztatta őt. Vertich Lilla St. Kodály Ált. Isk. Rejtvény! Rejtvény! Ha a kérdé­sekre helyesen válaszolsz, a háló sötétebb köreiben egy Dél-Amerikában honos ragadozó halnak a nevét kapod megfejté­sül. Ez küldendő be a rejtvény ké­szítőjének cí­mére: Takács Zoltán Salgótar­ján, Füleki út 120. Beküldési határidő: január 14. Kérdések: 1. A divat főváro­sának a kezdőbetűje, 2. Igen fele! 3. Ollós állat, 4. A-vita­­minban dús gyümölcs, 5. Észak-afrikai ország, 6. Régi magyar lovaskatonák, 7. Tava­szi hónap Legutóbbi rejtvényünk he­lyes megfejtése: karácsonyfa. Könyvjutalmat nyertek: Bacskó István Cserhátsurány, Lukács Judit Salgótarján, Pol­csó Róbert Lucfalva-Nagyke­­resztúr. A könyveket postán juttatjuk el részetekre. Elhunytak­­ valahol Oroszországban Az Új Ma­gyarország nyomán heti rendszerességgel közöljük az Oroszországban elhalálozott Nógrád megyeiek listáját. Nemcsak azok nevét (szüle­tési évét, helyszínét, lakóhelyét, rendfokozatát, a fogva tartás jel­legét: hadifogoly, kényszer­­munkás) adjuk közre, akik a je­lenlegi Nógrád megyében éltek, hanem azokét is, akik a korabeli vagy a történelmi megyehatá­ron születtek. Amennyiben bárki hozzátar­tozóját véli egy név mögött fel­fedezni, forduljon a Magyar Vöröskereszt megyei szerveze­téhez, ahol keresőlapot tölthet ki, s az MV Keresőszolgálata megpróbálja az adatokat azo­nosítani. Hosszúra nyúló eljá­rásra kell számítani. Bajnógel István 1900. Nóg­rád, fhdgy., 1945.07.06. hdf. Bjukes György 1908. (Nóg­rád m.?), honvéd, 1945. 04. 19. hdf. Cserna Márton 1926. Bér, honvéd, 1945.08. 16. hdf. Laczkó Béla 1923. (Vilke? Nógrád m.), honvéd, 1948. 01. 31. hdf. Laufer László 1919. Palotás, honvéd, 1943. 02. 27. hdf. Laukó Pál 1926. Sz.(?)fel­­falu Gyula u. ., 1945. 03. 11. hdf. László János 1919. Egyhá­­zasgerge, őrvez., 1943. 03. 06. hdf. Levelet kapott Legszegé­nyebb­ Hivataltól, pecséteset. Menjen el a Hivatalba, vallja be, hogy mi vagyona. Hívták, hát ment, ez a dolga. - Mi a neved? - Legszegényebb. - A vagyonod? - Nincs az nekem. -Na ne viccelj. Legszegé­nyebb! Ismerjük az ilyeneket, nagyon sok van belőletek, csakhogy nem igaz ám fele sem annak a nagy szegénységnek. - Enyém sajnos, nagyon igaz. - De azért, az óladban­­ akad ugye egy-két malac? - Nem malacom, ólom sincs. Legszegényebb­ ­ kutya a házadban, vagy macska a lakásban? - Se nem kutyám, se nem macskám, lakás sincsen, nem még, hogy ház. - Jól van. Legszegényebb, de azt bizony már ne tagadd, hogy van délceg legényfiad! - Nincsen, kérem. - Hát akkor, kis satnya lány­kád, ki után is adózhatnál. - Volt uraim, lánykám az volt, elvitte szegényt a tüdőkór. -így, szóval így. Legszegé­nyebb?! Se kutyája, se macs­kája, se nem fia, sem lánykája. Te még azt is letagadnád, hogy van apád s van anyád! - Nem, kérem - szólt Leg­szegényebb -, ezt ugyan miért tagadnám, hála isten, van még szülém, apró apám, kicsiny anyám. A szükség úgy gyötri őket, napról napra zsugorodnak, mindig-mindig összébb men­nek, mindig-mindig kisebbed­nek. Tegnap még a tenyerem­ben óvtam őket, melengettem. Ma már csak a szememben él­nek, két szemem hely két szü­lőmnek. Velem élnek, amíg élek, vak világra velem néznek, s kihúnynak majd, mint csilla­gok, ha majd holnapra megha­lok. Kun-Kő Tibor

Next