Nógrád Megyei Hírlap, 1993. szeptember (4. évfolyam, 203-228. szám)

1993-09-22 / 221. szám

1993. szeptember 22., szerda A tettes imádja a ruszli hagymáját Kötélen távozott a Lakbér betörője Szeptember 21-én, kedden a salgótarjáni Lakberende­zési Áruház dolgozói a reg­geli nyitáskor megdöbbenve tapasztalták, hogy a­z éjszaka folyamán betörők jártak az áruházban. A bejelentésre megérkező rendőrök hala­déktalanul átvizsgálták az áruházat, a dolgozók segítsé­gével felmérték, hogy milyen károkat okozott az éjszakai „vendégjárás”. A tanúkutatás során több értékes adat jutott a nyomo­zók tudomására, amelyek birtokában forró nyomon indították a tettesek felderí­tését. Amint ezt a helyszínen Szikszai Nándor őrnagytól, a nyomozás vezetőjétől az el­sődleges adatok alapján megtudtuk, a betörő ismeret­len körülmények között ha­tolt be az áruházba. Alapo­san szétnézett, amit igen sok nyom is bizonyít. Két dolog máris biztos. Az egyik, hogy a betörő a műszaki cikkeket szereti, mert elsősorban ezen az osztályon elégítette ki az igényeit, a másik pedig, hogy nagyon kedvelheti a ruszli hagymáját: az egyik dolgozó ruszlijából ugyanis csak azt fogy­asztotta el. Az áruházba behatolt be­törő az ablakon távozott egy kötélen. A le­mászá­s közben azonban feltehetően megsé­rült a lábán. (Ezt mindene­setre nem­ árt tudni, hiszen segíthet a betörő megtalálá­sában.) A rendőrség feltételezi, hogy az ismeretlen betörő nem egyedül követte el a cse­lekedetét, tettestársai is vol­tak. Arra vonatkozólag nem kaptunk még pontos adatot, hogy milyen értékű árucik­keket vittek el a Lakbérből, hiszen leltárszerűen kell át­vizsgálni mindent ahhoz, hogy ez kiderüljön. Silóznak Szécsényben Ha nem is hozott gazdag ter­mést a silókukorica, Velenczei Zoltán, a szécsényi szövetkezet ágazatvezetője szerint, mennyi­ségben, minőségben, a mostoha időjárás ellenére, közepes ter­mést takaríthatnak be. Nagy ütemben végzik is a munkát. A betakarításra váró silókukorica területe 440 hektár. A termés le­takarítása nem kis munka. Fo­rognak is a megrakott szállító­­eszközök a tábla és a szövetke­zet állattenyésztő telepén kiala­kított silógödrök között. Ott a traktorok a silót „tapossák” az előírt szabályoknak megfele­lően, hogy a téli időben innen láthassák el a szarvasmarha-ál­lományt takarmánnyal. Magyar áruk hete októberben A tavalyi kedvező tapasztala­tok alapján az idén is megren­dezik a Magyar áruk hetét az ország Centrum Áruházaiban. Az október 4-től 16-ig tartó rendezvény célja a hazai áruk minél szélesebb körű megismer­tetése és forgalmazása. Ez azért is lényeges, mivel a bevételek egy százalékát az idén is nemes célokra fordítják, kulturális in­tézményeket támogatják ezzel az összeggel. Nagy a készülő­dés az eseményre, amit orszá­gos és helyi kulturális rendez­vényekkel kötnek össze. Salgó­tarjánban is megfogalmazódtak már a programok és a Centrum Áruház is készül áruválasztéká­val a vevők rohamára. Hogyan szerezzünk plusz félmilliót? Központ épül, telefon lesz Nógrád. A községben a Ma­táv felmérte a telefonigényeket, és megkezdődött a helyi köz­pont kialakítása is. A beruházás költséges, ezért az önkormány­zat szeretne kiegészítéshez jutni.­­ A Nógrád Megyei Közgyű­lés a Kelet-Nógrád, illetve a Nyugat-Nógrád-COM Rész­vénytársaságok megalakulása­kor félmillió forintot ajánlott fel az érintett önkormányzatoknak - mondta Piroska János pol­gármester. - Mivel az előbb em­lített részvénytársaság térsé­günkben érdeklődés hiányában nem alakult meg, Kelet-Nógrád viszont részesülhetett e támo­gatásban, mi is szeretnénk megkapni a félmilliót! Termé­szetesen úgy lenne tisztességes, ha nem csak a megye fele kapná meg e hozzájárulást. .. -Mikor adják át a községi távhívásos telefonközpontot? - A Matáv ígérete szerint még az idén beszerelik a 400 ál­lomásos objektumot, és oda be­kötik a már meglévő készüléke­ket. Az új igénylőket jövőre jut­tatják telefonállomáshoz . Madách­szimpózium Madách Imre életművéhez kapcsolódó tudományos szimpóziumot rendeznek ok­tóber 1-jén Csesztvén, Praz­­novszky Mihály, a Petőfi Iro­dalmi Múzeum főigazgatója és Andor Csaba Madách-ku­­tató szervezésében. A szak­előadásokra eddig Balassa Zoltán (Kassa), Bene Kálmán (Szeged), Freier József (Győr), Győrffy Miklós, Horváth Károly, Kerényi Fe­renc, Láng József, Tarjányi Eszter, Benes Istvánná (Bu­dapest), Kozma Dezső (Ko­lozsvár), Králik Róbert (Ko­márom), Leblancné Kelemen Mária (Tatabánya), Nagy Er­vinné (Balassagyarmat), No­­vák Zsuzsa (Komárom) jelez­ték részvételi szándékukat. MEGYEI KÖRKÉP Prémium a város pénzéből? (Folytatás az 1. oldalról) értékesítése alapján prémiume­lőlegként fizettük ki. Jutalmat pedig a prémiumkitűzéssel nem rendelkező 104 dolgozó kapott. Ezeket a kifizetéseket a vállalat félévi eredménye alátámasz­totta, ugyanis a 2,5 millió forint félévi eredmény a prémiumok és a jutalmak összegére fedeze­tet nyújtott.­­Miért volt ilyen sürgős? Miért nem várták meg az év vé­gét? ■— Először is nem volt sürgős, mert a prémiumkitűzés félévi előleg kifizetését irányozta elő abban az esetben, ha teljesülnek a feladatok, így az előleggel nem kellett megvárni az év vé­gét. Másrészt - és ezt a prémi­­umos vezetők mind tudják - ha év végére nem teljesülnek a ki­fizetés feltételei, akkor az elő­leget vissza kell fizetnünk. Azt gondolom, ez így korrekt. Biz­tos vagyok abban, hogy az anyagi ösztönzés az egyik leg­fontosabb eszköz az irányítás és a vezetés kezében. -Ha jól tudom, egyes vezetők százezres nagyságrendű össze­geket vettek fel. - Konkrétan csak a sajátom­ról nyilatkozom. Én nettó 213 ezer forint prémium előleget vettem fel. Egyébként a vezetők 14 ezertől 140 ezer forintig ter­jedő prémiumelőleget kaptak, teljesítésüknek megfelelően. A vezetői prémiumelőleg összeg­szerűen kevesebb volt, mint a fizikai dolgozók jutalom ös­­­szege. - Ön kinek a javaslatára kapta meg a prémiumát? - A vállalat szakszervezeti titkára terjesztette elő a munkál­tatóknak. A munkáltatói jogo­kat esetemben a polgármester gyakorolja. Ezt a vihart, ami a prémiumelőleg és a dolgozói ju­talmak kifizetése körül kereke­dett, úgy gondolom, hogy az in­formációhiány, a folyamatok nem értése és bizonyos mértékű irigység okozta.­­ Balassagyarmat közvéle­ményét manapság egy másik, szintén az önök cégével össze­függő téma is izgatja: a város­ban, ott, ahol a vállalat bizto­sítja a távfűtést, ismét 17 száza­lékkal kívánják emelni a díja­kat, méghozzá úgy, hogy ez sem a fejlesztési költségeket, sem pedig az energiahordozók vár­ható áremelését nem tartal­­m­azza. Mivel indokolják ezt a javaslatukat? - 1991. január 1-jétől van a balassagyarmati önkormányzat, közelebbről pedig a vgy kezelé­sében négy távfűtéses és hat központi fűtéses kazánház. Az előző évben, amikor megkapta a vállalat ezt a feladatot, az üzemeltetés körülményeiről, a ténylegesen felmerülő költsé­gekről még nem voltak pontos, csak hozzávetőleges adatok. Egy teljes fűtési szezont magá­ban foglaló időszak költségeit megvizsgálva, és azt párhu­zamba állítva a tavalyi indulás­kor meghatározott árakkal, ki­tűnt, hogy az árbevétel 2,4 mil­lió forinttal kevesebb, mint amennyi a tényleges költség. Ez azt jelenti, hogy az elmúlt év­ben meghatározott díjtételek nem fedezik a szolgáltatás költ­ségeit, ezért szükséges az emlí­tett mértékű áremelés. - Mindez logikusnak tűnik, de az nem egészen érthető szá­momra, hogy a város másik ré­giójában, ott, ahol egy magán­­vállalkozó, Babosán József vé­gez ehhez hasonló szolgáltatást, nincs szükség tarifaemelésre. Holott eddig is sokkal olcsóbb volt, mint a városgazdálkodás.­­Igaz, de aki ezt a tényt, mint kritika próbálja felhasz­nálni, elfeledkezik arról, hogy az említett épületek esetén a fű­tési díjon kívül rendszeresen egy külön „kasszába” is fizet­nek az ott lakók, amortizációs költség címén. Nálunk ezt az összeget beépítettük a fűtési díjba.­­ Egyébként úgy érzem, hogy több bizalommal kellene lennünk egymás iránt. A város­­gazdálkodás az önkormányzat vállalata. A város száz száza­lékban tulajdonosa a cégnek, s mint ilyen, gyakorlatilag min­denbe beleszólása van. Ha pe­dig úgy gondolják a képviselők, akkor vizsgálják meg, járják kö­rül még jobban a fenti javasla­tot. -fenyvesi- Költözködnek Bátonyterenye. Több helyi­séggel bővült a városháza, mi­után az önkormányzat meg­kapta a volt rendőrségi épüle­tet. Ide költözik át a városfej­lesztési és műszaki osztály, to­vábbá a polgárvédelem. Szüretben A kisterenyei Laczkó István már szüretel kertjében. A beé­rett irsai Olivérből - mint a ko­rábbi években is - jó bort re­mél. Fotó: KKJ Három évtizedig a katedrán Pedagógusokat köszöntöttek C­saládias hangulatú ünnep­ség színhelye volt a minap a polgármesteri hivatal tanács­kozó terme­leműben. Két hely­beli, népszerűségnek és elis­mertségnek örvendő pedagó­gusnőt köszöntöttek abból az alkalomból, hogy mindketten nyugdíjba vonultak. A helyi iskola nevelőtestülete és a település önkormányzata nevében Táborita Sándor pol­gármester meleg szavakkal mél­tatta Pintér Lászlóné (Ancika tanító néni) és Pilinyi Lászlóné (Marika tanító néni) példamu­tató munkásságát. Mindketten három évtizeden át, kitartó szorgalommal, határtalan türe­lemmel okították a nebulókat a betűvetésre, a számolásra, az egyéb tudományokra. Pintér Lászlóné mindvégig Neműben szolgált, míg Pilinyi Lászlóné Szukán kezdte és Neműben fe­jezte be gazdag, eredményes pá­lyafutását. A bensőséges ünnepségen a nevelőtestület és az önkormány­zat képviselői ajándékkal ked­veskedtek a búcsúzóknak, s to­vábbi jó egészséget kívántak nekik. E­zúton mi is ezt tesszük . . (K.L.) Változik a szállítás Nézsa. A településen megvál­tozott a szemét elszállításának korábbiakban érvényben lévő időpontja. A jövőben a szerdai nap he­lyett kéthetente, pénteken szál­lítják el a háztartásokban kelet­kező lakossági hulladékot. Ki kaphat jövedelemkiegé­szítő támogatást, milyen felté­telei vannak, hol kérhető és egyszeri vagy folyamatos kifi­zetésről van szó? - kérdezte balassagyarmati olvasónk. Válaszolt Révészné Funk Zsuzsanna, a balassagyarmati önkormányzat szociálpolitikai és gyámügyi osztályának cso­portvezetője:­­ Kiegészítő helyett „jövede­lempótló” támogatásról kell be­szélni. Erre az a munkanélküli jogosult, aki a munkanélküli já­radék folyósításának időtarta­mát kimerítette. Nem jogosult a jövedelempótló támogatásra az, aki munkanélküli segélyben, pályakezdők munkanélküli se­gélyében, illetve átképzési tá­mogatásban részesült. A megál­lapítás feltétele továbbá, hogy a kérelmező családjában az egy főre jutó jövedelem ne haladja meg az öregségi nyugdíjmini­mum 80 százalékát.(Szeptem­­ber 1-jétől ez 5 ezer 280 forint). Folyamatos kifizetésről van szó, amelyet havonta és utólag küld ki a polgármesteri hivatal. Fontos megemlíteni azt is, hogy a jövedelempótló támogatás megszűnik, ha a munkanélküli elhelyezkedett, sor- vagy kato­nai szolgálatát tölti, esetleg sza­badságvesztés alatt áll. Meg­szüntető ok lehet az is, ha a jo­gosult nem tartja kapcsolatát a munkaügyi központtal. -Hol lehet kérni a jövede­lempótló támogatást és milyen okmányok szükségesek hozzá? - A városháza közigazgatási vagy szociálpolitikai és gyámü­gyi csoportjánál lehet kérelmet benyújtani. Mindehhez csatolni kell az illető család jövedelem­mel rendelkező tagjainak kere­seti igazolását és a munkaügyi központ járadék-megszüntető határozatát. Miért szüntették meg Sal­gótarjánban, a megyei kórház előtti volt „kis parkolóban” a parkolási lehetőséget azzal, hogy a bejárathoz vezető út­szakasz elejére kitették a be­hajtani tilos táblát. Mindez, főleg a mozgássérült, gépko­csival közlekedő betegeket érinti érzékenyen. - kérdezi nehezményezve a döntést egy salgótarjáni olvasónk. Kíváncsiskoló A segély után adható a jövedelempótló támogatás Traffipax • Szeptember 22-én, szerdán reggel 6-tól délután 4 óráig, Ba­lassagyarmat belterületén a Rá­kóczi út - Kővári út - Ady Endre út és Szügyi út közötti szakaszokon, valamint Szügy és Mohora térségében számíthat­nak a gépjárművezetők rendőr­ségi traffipaxos sebességelle­nőrzésre. Magyar Autóklub országúti segélyszolgálata éjjel, nappal hívható a 088-as telefonon! Klubtagoknak ingyenes! Óvodabővítés ® Ságújfalu. A Népjóléti Mi­nisztériumtól nyert pályázati pénzből bővítik a községi óvo­dát. A korszerűsítési munkála­tok hamarosan elkezdődnek. Az intézményben étkező napközi­sek, nevelőik és az idős embe­rek számára egy külön bejárat, mosdó épül. Az óvoda konyhája pedig berendezésekkel, pincé­vel és tárolóhelyiséggel gyara­podik. Felét átvállalták • Nagyoroszi. A képviselő-tes­tület döntése értelmében a tan­évkezdéskor a tankönyvek árá­nak felét a községi önkormány­zat fizette ki. Új gázcseretelep • Nagykeresztúr. Száz palack tárolására alkalmas pb-gázcse­­retelepet adtak át rendeltetésé­nek a közelmúltban a faluban. A lucfalvai önkormányzat meg­rendelésére elkészült beruházás 250 ezer forinba került. A Baumark folytatja ® Mohora. Befejezés előtt áll a tornacsarnok építése a települé­sen. Az önkormányzat a napok­ban döntött arról: a hátralévő építési munkálatokkal a Bau­­mark Kft-t bízza meg. a tmuliimm vételi és ei.ala.si árfolyamai A MAGYAR »ETIBAYKYÍL INA. szeptember S. nettó árfolyam + esedékesség felhalmozott kamat Kötvény Vételi Kiadási nettó árf. nettó árf. Felhalmozott Kiadási Mó­kámat­lyamh­oz tartozó 1993. §922. hozam % 94/1 94/b 93/a 95/b 95/c 95/f 95/b 95/b 96/i 96/b 96/r 96/f 97/c 98/a Állami Vagyon­ü­gynökség s Az Állami Vagyonügynökség 1993. július 21-én nyilvános, egyfordulós pályázatot hirdetett meg a Nógrád Kereskedelmi, Vendéglátó és Szolgáltató Kft. állami tulajdonban lévő üzletrészének értékesítésére. A kiírt pályázatra ajánlat nem érkezett be a benyújtásra nyitva álló határidő alatt. Az ÁVÜ a pályázatot eredménytelennek nyilvánította.

Next