Nógrád Megyei Hírlap, 2002. február (13. évfolyam, 27-50. szám)

2002-02-04 / 29. szám

2002. FEBRUÁR 4., HÉTFŐ Néhány Éva és egy tucatnyi Ádám Először sikerült rekonstruálni az emberiség keletkezésének történetét a férfi Y-kromoszó­­mák elemzésével. A kövületeknél sokkal töb­bet árulnak el a gének, amelyek végül elveze­tik a tudósokat az emberiség bölcsőjéig, meg­mutatják az Föld benépesedésének útját, s a különféle földrészek népeinek kialakulását. Csupán néhány őse volt az összes ma élő ember­nek, állítják a biológusok, egy fiatal tudományág, a molekuláris fejlődéskutatás művelői. Luca Cavalli-Sforza, a Stanford Egyetem olasz­amerikai humángenetikusa új könyvében ös­­­szegzi az eddigi kutatási eredményeket. A tudós számítógépbe táplálta a világ valamennyi né­pének génadatait, s egy erre a célra írt program, követve az egyes génláncolatok jóformán észre­vehetetlen eltéréseit, kiderítette őseink vándorlá­sának útvonalát. Az egyéb családfáktól eltérően ez a kiindulás minden eddiginél egyértelműbben és hitelesebben jelzi „Ádám fiainak”, az ősférfi­aknak az útját a kontinenseken. A biológusok persze nem egyszerűen a bibli­ai emberpárra gondolnak, amikor Ádám fiait és Éva lányait emlegetik. Ők az ősi gondolkodó em­ber egyedeit jelölik e nevekkel, azokat, akiknek a leszármazottai vagyunk - immár jó hatmilliár­­dan e földön. A mindeddig legrészletesebb családfát az at­lantai Emory University School of Medicine taná­ra, Douglas Wallace állította föl. A genetikus a sejtek energiaforrásai, a mitokondriumok gén­szekvenciáját használta munkája közben. Ezek a sejtek és haladványok elsősorban az anyától öröklődnek. Segítségükkel számította ki, hogy az első homo sapiens népesség mintegy 140 ezer év­vel ezelőtt alakult ki Afrikában. Az ember szét­­áramlása Afrikából mintegy 60 ezer esztendővel ezelőtt kezdődött a Közel-Keleten és Ázsián át az amerikai földrészre. Érdekesség: Európában csak 39-51 ezer évvel ezelőtt jelentek meg az első ős­emberek. Az emberiség afrikai bölcsőjéből kiin­dult ősök európai utódai egyébként összesen csupán kilenc anyának a leszármazottai! Van, aki „aprópénzre váltja” a tudomány ered­ményeit. A brit Bryan Sykes genetikus cége mint­egy 50 ezer forintnak megfelelő összegért a páciens arcából vett sejtek öröklődési anyagának elem­zése után meghatározza, hogy melyik Éva-törzsből származik. Létezik egy izgalmas felvetés is az emberiség eredetéről, amely azonban csak azoknak mond so­kat, akik hisznek az idegen civi­lizációk létezésében. Ha ugyanis csak néhány őstől származik a ma élő összes ember, azok lehet­tek egy űrhajó legénységének tag­jai is, akik genetikai kísérletet folytattak le a földön. Az ősi hitvi­lágok emlékeiben szinte minden­hol szerepelnek is olyan „isteni”, égből jött lé­nyek, akik a földi emberekkel egyesülve „megne­mesítették” őket, félisteneket hozva létre. A gén­­manipuláció azonban nem volt mindig sikeres, így teremtődhettek meg a mitológiák szörnyei. Géntestvérháború A kutatók fantázianevet adtak az európai ősanyáknak, így pél­dául Velda utódai az Ibériai-félszigeten, Helénáé a brit szigete­ken, Ursula, Katrine és Tara leszármazottai Közép-Európában, míg Xenia és Jasmine lányai és fiai Kelet-Európában keresendők. Az Arizonai Egyetem egyik kutatója, Harry Ostrer kimutatta, hogy a zsidó férfiak Y-kromoszómája igen nagy mértékben ha­sonló vagy megegyezik a palesztinokéval, szírekével és libano­niakéval, vagyis­­ zsidók és arabok egyaránt Ábrahámtól szár­maznak”. A géntérképek szerint az emberiség közös őse Afrikában szüle­tett, és valószínűleg sötét bőrű volt. T­A­R­K­A B­A­R­K­ANógrád Megyei Hírlap - 7. oldal Nyilvánosan izgatóbb? Bár egyeseket talán megbotránkoztat, az emberek fe­le szereti a nyilvános szerelmet. A kimért északiak, például a norvégok nem vetik meg a forró jeleneteket, egy nemzetközi felmérés szerint ugyanis 66 százalé­kuk szerelmeskedett már nyilvános helyen, a legma­gasabb arányt elérve ezzel Európában. A kanadaiak jóval visszafogottabbak, ott csupán 15 százalék vete­medett ilyesmire élete során, messze elmaradva a nemzetközi 41 százalékos átlagtól. A felmérés egyéb érdekes, nemzetek közötti eltéré­sekre is fényt derített. Az autógyártásukról olyannyira híres japánoknak mindössze 16 százaléka örült már egymásnak autóban, míg az amerikaiak 80 százaléka próbálta ki a szexnek ezt a formáját. Az ausztrálok 28 százaléka talált már rá a partnerére egy színház vagy mozi nézőterén, és 16 százalékuk pedig az áruházak öltözőfülkéit is kipróbálta. Ebből bruttó 3­600 Ft lebeszélhető! A készülékes ajánlat részleteiről és a további ajánlatokról érdeklődő területi képviseletünkön (Salgótarján, Erzsébet tér 6.­) vagy a hozzád legközelebbi hivatalos viszonteladónknál! A készülék csak Pannon GSM SIM-kártyával használható. Ajánlatunk 2002. február 1-től az akciós készlet erejéig tart. Pannon GSM nonstop ügyfélszolgálat: 1220. Készülékes cso­magjainkat már honlapunkon, a PannonNetShopban is megvásárolhatod, w­ww.pannongsm.hu PANNON As élvonal. BORVIRÁGOK. Hosszú fehér estélyi ruhában pompázik az olasz divatház, a Gri­maldi & Giardina modellje. Az öltözék különlegessége, hogy a virágokat a bőrre ragasz­tották, és a díszítményt testfestés egészíti ki. fotó: era A férfivágy fokozói Ma már mindenről készülnek felmérések, adatsorok. Egy férfiaknak feltett körkérdés­ből kiderül, mi korbácsolja fel igazán a férfivágyat. Az urak erotikus fantáziáját nem­csak a s­eztelenség, a csók vagy az ölelés tudja felébreszteni. Sok­kal változatosabb a lista, sőt kide­rült: olykor a leghétköznapibb dolgoktól, látványtól is beindul a férfi. A legizgatóbbnak a férfiak a következőket találták: A nő zihálása. Magas nő, hos­­­szú szárú lovaglócsizmában, illet­ve felül semmit nem viselő nő, bőr­nadrágban. Gondolatébresztő a csókolózás napozás közben, a gyö­nyörű cigarettázó nő, a szőrtelení­­tett női láb, vörösre festett körmök­kel, az üde, festetlen arc, a kicsi női fenék szűk farmerban, a lassú sztriptíz. Tetszik a férfiaknak a nő szemébe hulló haj mögött megcsil­lanó tekintet; az, ha a nő kilép a fürdőszobából, egy szál törülköző­ben, ha szerelmeskedni lehet nyil­vános helyen, azzal a veszéllyel, hogy meglátják a párt, de vágyfo­kozó a szerelem a zuhany alatt is. Sokakat feldob a szemüveges nő látványa, vagy egy tökéletesen sima női ház, amely kilátszik egy nyakpántos ruhából. A toplista végén ott a fagyizó nő, és az apró csókokkal színesített meghitt be­szélgetés. Hogy a női vágyat mi növeli, ebben a vizsgálatban nem mér­ték. Korábban azonban úgy talál­ták, a legjobban az serkenti a nőt, amit az urak leghátulra soroltak: a bizalmas beszélgetés. Aki tehát sikeres akar lenni a hölgyeknél, az ő listájukból induljon ki, ne a magáéból. Sztárpletykák BRITNEY POHARA: Németor­szágban egy olyan pohár jár vá­rosról városra, amit Britney Spears emelt az ajkához egy rá­dióstúdióban. A turné szerve­zői minden megállónál kiállít­ják a poharat, a körút végezté­vel pedig kisorsolnak valakit, aki megihatja a maradék dzsúszt abból az üvegből, ami­ből Britney-nek is töltöttek. Ezért már érdemes élni... SANDRA OSZTOGAT. Rajon­gók hadába került Sandra Bul­lock New Yorkban. A sztár au­togramosztás nélkül akart el­menni, mire egy férfi azt köve­telte, adja vissza nekik a pén­züket, amit a filmjeire költöt­tek. A színésznő erre húszdol­lárosokat kezdett osztogatni. A méltatlankodó bocsánatot kért, s végül mindenki kapott auto­gramot. BANDERAS KISÜTÖTTE. An tonio Banderas egy ismert sült krumplit népszerűsít Spanyol­­országban. A malagai születé­sű, 42 éves sztár állítólag nem a pénzt hajszolja ezzel, hanem hazája iparának tesz szívessé­get. Neki azonban úgy látszik, elege lett a csipszből, mert esté­re paellát és vörösbort rendelt lakosztályába. MARIAH MÉGIS MEGY. Még­iscsak igaznak bizonyultak azok a híresztelések, amelyek szerint Mariah Carey-t menesz­teni akarta lemezkiadója. Ma­riah az elmúlt héten hivatalo­san is megvált lemezcégétől, 28 millió dolláros végkielégítéssel, és egy 21 millió dolláros letéti összeggel a zsebében. Ha a bu­kásért ennyi pénz jár, már nem is kell győzni. WINONA PÓLÓN. Mint a cuk­rot, úgy viszik Los Angelesben a „Szabadítsátok ki Winonát!” feliratú pólókat. Winona Rydert 3300 font értékű áru eltulajdo­nításával vádolják. A színésznő hol arra hivatkozott, hogy gyógyszerek hatása alatt állt, majd hogy egy szerepére pró­bált, legutóbb pedig azzal a vál­tozattal állt elő, hogy csak az áruház másik osztályára akart átmenni. Oldalszerkesztő: Hodnik Ildikó Gy. Tűz és víz a szerelemben Párválasztási tanácsadó sokféle van, ám Keleten úgy tartják, a testalkat, az arc formája is árulkodik tulajdonságainkról. Csontozata, külseje alapján lehet valaki Fa, Tűz, Víz, Föld vagy Arany típusú, s ha tudja, hová tartozik, megtalálja igaz társát az aktív Víz és a Kacér Tűz is. A Víz típust leginkább sikeres vállalkozónak nevezhetjük. Kí­váncsi az újdonságokra, s főleg nagyvárosban érzi jól magát. Jó társasági ember, szívesen köt is­meretségeket. Bár szeret beszél­ni, nyugodtan rábízhatjuk titka­inkat, nem fecsegi ki. Ért a pénzszerzéshez, sikeres vállal­kozó, mindenben meglátja a le­hetőséget. Akkor a legboldo­gabb, ha megtalálta élete párját, családja szeretetében úgy él, mint hal a vízben. Ideális társa az Arany. A Fa típus romantikus, de gyakran saját világába menekül. Szereti a színvonalas társalgást. Makacs, de nem igazán célratö­rő, és sokszor túlságosan is ér­zékeny. Párkapcsolatá­ban mindennél fonto­sabb neki a lelki össz­hang, a testi harmónia csak másodrendű. Ha megtalálta a hozzá leg­inkább illő - aktív és céltudatos - Vizet, ha­láláig kitart mellette. Tervező alkat a Föld típus, páros lábbal jár a földön. Szereti a biztonságot, többre tartja, mint a kísérletez­getést. Munkahelyet, és lakást csak ritkán cserél. Lassan és kö­rültekintően építi fel magánéle­tét, mindent megtervez, és asze­rint cselekszik. Egyszerűen bol­dog akar lenni, nagy szavak nél­kül. Partnerválasztásnál is első­sorban az eszére hallgat. Legin­kább a Tűz érzi magát jól vele, aki mozgalmasságot visz a Föld életébe. Izgalmas, de csapodár lehet a Tűz típus. Nyughatatlan szel­lem, szikrázik az energiától. Szeret beszélgetni, de rossz hallgatóság. Állandóan valami újításon spekulál. Hajlamos a pontatlanságra. A szerelemben izgató ötletei lehetnek, érzelmei azonban nem feltétlenül tartó­sak. Nem elég kitartó, ezért olyan partnerre van szüksége, aki megbízható, hűséges társa le­het. A Fa például remekül kiegé­szítheti, „táplálja” a Tüzet. Az Arany típus a szerencse fia. Remekbe szabott külsejének köszönhetően van is önbizal­ma, mindenütt felfigyelnek rá. Mottója: „Semmit sem szabad túlságosan a lelkünkre venni”. Született mázlista, sokra viszi az életben, mert a többi típusnál jobban alkalmazkodik, kön­­­nyebb vele együtt dolgozni és élni. A lényeges dolgok szinte az ölébe hullanak. Humora, stílusa miatt környezete nagyon kedve­lt. Munkájában nem feltétlenül alkot kimagaslót. Ideális társa a megbízható Föld. Kis keleti típustan Víz: A gömbölyded Víz típus nem feltétlenül kövér. Arca kerek és húsos. Fa: Nagy, csontos, de nem sovány. Kicsit szögletes és keskeny az arca. Föld: Jó izomzatú, könnyű csontozatú. Karcsú és vékony. Ilyen az arca is. Tűz: Vékony csontozatú; magasságához képest a feje inkább kicsi. Jó ala­kú, szinte nincs rajta súlyfelesleg. Arany: Nem túlságosan sovány de nem is túl gömbölyded. Tökéletes és arányos a teste, az arca.

Next