Nógrád Megyei Hírlap, 2021. június (32. évfolyam, 124-149. szám)
2021-06-30 / 149. szám
Szívükben él egy dallam NÓGRÁDSZAKÁL „Mindenki szívében van egy dallam”. Ezzel a jelmondattal hirdetettek pályázatot a zenei oktatás népszerűsítésére, elindítására hátrányos helyzetű településeken. Tegnap zárókoncerten bizonyították a programba bekapcsolódó gyermekek, hogy igaz a fenti mondás. . ► 2 Ismét többen dolgoznak FOGLALKOZTATÁS Májusban az egy évvel ezelőttihez képest 55 ezerrel, az előző hónaphoz képest pedig 47 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma, és elérte a 4 millió 607 ezret, közölte tegnap a KSH. 2021. JÚNIUS 30., SZERDA • XXXII. ÉVFOLYAM, 149. SZÁM. ÁRA: 145 FT. ELŐFIZETVE: 99 FT Helyben vagyunk! HIRDETÉS NOOL.HU a Nógrád megyei hírportál Szűrőbuszokkal hozták házhoz a vizsgálatokat NOGRADitita . Három szűrőbuszon, számos vizsgálattal mérik fel a nógrádmegyeri felnőtt lakosok egészségi állapotát. A járművek tegnap érkeztek, és még ma is van lehetősége az ott élőknek ellátogatni a helyszínre, ahol ingyenes egészségügyi vizsgálatokon vehetnek részt. A Nemzeti Népegészségügyi Központ által irányított, Helybe visszük a vizsgálatokat című program a kis lélekszámú településeken teszi könnyen és gyorsan elérhetővé a szűrések egy részét. Fotó: H. M. ► 3 Segítenének az adósokon PÉNZÜGY Az adósok nagy része nincs tisztában a tartozása esetén rendelkezésre álló áthidaló lehetőségekkel - ez derült ki a Magyar Követeléskezelők és Üzleti Információt Szolgáltatók Szövetségének reprezentatív felméréséből. ► 7 Csodás érzés, ha szurkolnak LABDARÚGÁS Szalai Attila, a Fenerbahce 23 esztendős védője válogatottunk egyik kulcsembere, akit több csapat is szeretne magához csábítani a török bajnokságból. A Napolival is hírbe hozott játékos egyelőre remekül érzi magát Isztambulban, erről is beszélt, s a válogatott meccsei is szóba kerültek. ► 15 Jó reggelt! Többször megesett már velem, hogy a bevásárlás során eztazt kifelejtek a kívánt termékek közül. Néhány ilyen alkalom után már annyira zavart a feledékenységem, hogy inkább elkezdtem bevásárlólistát írni mankóul a romló memóriámnak. A minap is összeállítottam egy ilyenféle felsorolást, csakhogy a cetlim otthon maradt, így egész úton munkába menet ismételgettem magamban, hogy mire is van szükségem, mondván: a munkahelyemen majd írok újat, csak addig el ne felejtsem... Este értem haza, amikor is a konyhában a fejembe erőszakolt lista végigpörgött az agyamon. A felsorolás hibátlanul sikerült... csak bevásárolni felejtettem el.V. E. Terrorista cselekményre készült BŰNÜGY Bizonyítékokkal szembesítette a Fővárosi Nyomozó Ügyészség azt a 21 éves fiatalembert, aki a megalapozott gyanú szerint terrorcselekmények elkövetésére készült. Mint ismert, V. Kendét a hónap elején fogták el szülei kecskeméti otthonában. Hajdú János, a TEK főigazgatója az elfogás után azt közölte: az őrizetbe vett fiatal felajánlotta a szolgálatait az Iszlám Államnak. ► 8 Fizetésnél több tízezer forint a tét BÉREK Több mint 20 ezer forinttal nőne a nettó keresete annak, aki minimálbérért dolgozik. Nettó 30 ezer forinttal többet kapna kézhez januári fizetésével mintegy 800 ezer, garantált bérminimumra bejelentett munkavállaló, ha a kormányzati szándék szerint 20-20 százalékkal emelkednének a legkisebb bérek jövőre. ► 9 Tíz hektár alatt nem érvényes az uniós szigor Kisgazdaságok járnak jól a megállapodással AGRÁRIUM Megszületett a megállapodás a közös agrárpolitika reformjáról Luxemburgban. Magyarország vezetésével óriási erőfeszítések árán sikerült megvédeni a kisgazdaságok érdekeit - ismertette közleményében az Agrárminisztérium. A Mezőgazdasági és Halászati Tanács hétfői ülésén az agrárminiszterek megállapodtak a közös agrárpolitika legfőbb politikai elemeiről. Nagy István agrárminiszter szerint az egyik legnagyobb vita a kisgazdaságok támogatási szabályairól szólt. A tanács álláspontjába magyar kérésre került be a tízhektáros küszöbérték. Ez lehetővé teszi, hogy e területnagyság alatt ne kelljen megfelelniük a gazdáknak a vetésforgóra és a nem termő (parlag) területekre vonatkozó szigorú követelményeknek. ► 7 Hazánk déli részén már megkezdődött az őszi árpa aratása Illusztráció: MW Megváltozik a nyugdíjak kiszámítása MAGYARORSZÁG Holnaptól több ponton is változnak a nyugdíjszabályok. A megállapított nyugellátásról szóló új szabály is a módosítássorozat keretében lépett életbe: a végleges határozat közlésétől számított 15 napon belül vissza lehet vonni a nyugdíjigényt. Farkas András, a Nyugdijguru.hu szakértője szerint ez azért kell, mert a nyugdíjbiztosítási eljárások egyfokozatúvá váltak. ► 7 Átadták a falu díjait az ünnepen NÓGRÁD A Nógrádi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat ünnepséget szervezett a napokban, amelyen elismeréseket adtak át az érdemes tagoknak. Ezenkívül hét, kezdeményezésükre kiadott könyvet is bemutattak, valamint a jelenlévők népviseletes babakiállítást tekinthettek meg a hangulatos rendezvényen. ► 5 9771215 901031 SZERKESZTŐSÉG: E-mail: nool@nool.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 9-17 óráig - ügyeletes: Cserhalmi Adél TERJESZTÉS 8-16 óráig 32/418-191,06-46/998-800 HIRDETÉS 8-16 óráig - hirdetésfelvétellel kapcsolatos információ: 32/340-100 MA HOLNAP , ki 35 26 m Ma nyugatra, északnyugatra a feltámadó északnyugati szél hoz pár fokos hőmérséklet-csökkenést, máshol még marad a hőség. ► 13 Boldog névnapot kívánunk Pál nevű olvasóinknak!