Az Érem, 2013 (69. évfolyam)

2013 / 1. szám - Makai Ágnes - Sallay Gergely Pál - Solymosi József: „Szigorúan titkos!" Új adatok a Magyar Népköztársaság háborús kitüntetéseinek témaköréhez

testet az öt elképzelés egyikén a művész vö­rös (zománc?) keretbe foglalta. (1. ábra) A vál­tozatok közül végül azt fogadták el, amelyen az ékítmény nélküli priz­­más aranycsillag zöld­fehér farkasfogakkal szegélyezett, államcí­merrel díszített vörös szalagon függ. Az eredetileg kétfokozatú elismerésként (ezüst és bronz fokozattal) alapított Magyar Szabadság Érdemrend háború esetén arany fokozattal egészült volna ki, a rendjel kül­alakját illetően azonban sem a tervrajz, sem az alapszabály-tervezet szövege nem utal eltérésre a korábbi kivitelhez képest. Sőt, a rajzokhoz mellékelt felsorolásban az ezüst és bronz fokozat neve mellett megjegy­zésként ez szerepel: „Eredeti formájában kerül háború idején is adományozásra.” Fel­merül a kérdés, hogy mit tekintettek „ere­deti formának”, hiszen 1957-ben, amikor adományozására az 1956-os eseményekkel kapcsolatban ismét sor került, a Magyar Szabadság Érdemrend külalakját az addigi­hoz képest kissé megváltoztatták: a hátlap kör alakú zárólemezére a „Kossuth-címer” és a „MAGYAR SZABADSÁGÉRT” fel­irat helyére az 1957-es magyar államcímer került. Tíz évvel később, a háborús kitün­tetések tervezésekor bizonyára az 1957-es változatot tekintették „eredeti formának”. A később legyártott példányok végül mindkét korábbi típustól eltértek, mivel hátlapjuk homorú, sima felületű (ábrázolás és felirat nélküli), azokon zárólemez egyál­talán nincs, az előlap kör alakú (Kossuth Lajost ábrázoló) középpajzsa pedig az előző két változaténál vastagabb, tehát a háborús kitüntetésnek szánt Magyar Szabadság Ér­demrend mindenféleképpen külön típusként kezelendő. A Vörös Csillag Érdemrend ugyancsak háromfokozatú elismeréssé vált volna hábo­rú idején. Az egyik elképzelés szerint a már létező Érdemrend változatlan külalakkal I. fokozatként került volna adományozásra, míg a II. és III. fokozat esetében a jelvény­testet alkotó vörös zománcos, aranyszínű ötágú csillag ágai között (mögött) húzódó babérkoszorú ezüst-, illetve bronzszínű, a szalag egységesen egyszínű, vörös lett vol­na. Ezt végül elvetették, helyette azt a tervet hagyták jóvá, amely a fokozatok megkülön­böztetésére az 1957-es államcímert formázó középpajzs körül eltérő átmérőjű, aranyszínű sugárnyalábokból álló csillagdíszítményt alkalmazott. Ezen a tervezeten az egyes fokozatokat eltérő szalag is jelöli: az I. foko­zat vörös szalagján középen egy, a II. foko­zatén kettő, a III. fokozatén három keskeny aranyszínű csík húzódik. A fenti, a NET adományozási jogkörébe utalt elismerések mindegyike már létező kitüntetési formához nyúlt vissza, a két újonnan alapítandó kormánykitüntetés (Bá­torságért Érdemérem, Háborús Emlékérem) tervezésénél azonban a művész úgy tűnik teljesen szabad kezet kapott. A háromfoko­zatú Bátorságért Érdeméremnek három, merőben eltérő forma- és színvilágú tér- 2. ábra

Next