Nyelvtudományi Közlemények 59. kötet (1957)
Kisebb közlemények - Hegedűs lajos: Az új finnugor hangjelölés 161
162 HEGEDŰS LAJOS tárt előterjesztette, majd a következő években újabb módosításokat ajánlott. Indoklásának fő érve az volt, hogy az új alapbetűkkel és mellékjelekkel a finnugor hangjelölés közelebb kerül az Association Phonétique Internationale (APhI) transzkripciós rendszeréhez; ez igen kívánatos, hiszen indogermán nyelvészeknek gyakran kell tanulmányozniuk finnugor nyelvi anyagot, finnugor nyelvészeknek pedig az indogermán nyelvészeti irodalmat. Javaslatait nálunk élesen bírálta LAZICZIUS (NyK. L. 219—226). Kifogásolta, hogy AIMA egyszerűsítés helyett növelni kívánja a fonetikus betűk és mellékjelek számát. A finn iskola híveinek szemére veti, hogy a végletekig viszik a hangképzés finomságainak visszaadására irányuló törekvésüket. „Elfelejtették, — írja LAZICZIUS — hogy a beszédhangok utáni hajszában könnyen elsikkadhat a nyelv hangjainak vizsgálata." A fonematikus szempont háttérbe szorul, pedig egy hangjelölési rendszer megalkotásánál ez a legfontosabb követelmény, mert ellenkező esetben a fonetikai pontoskodás azt eredményezheti, hogy ,,a nyelvileg lényeges hangellentéteket a nyelvileg jelentéktelen hangárnyalatok közé keveri és elbújtatja" a gyűjtő (i. m. 225). Úgy látja továbbá, hogy a diakritikus jelek alkalmazása terén is szélsőséges álláspontot foglal el a finn iskola. „Nem is számít igazi finnugor hangnak az olyan, amelynek jele 3 — 4 mellékjellel nincs megtámasztva" (i. h. 226). Majd a mellékjelekkel kapcsolatban külön hangsúlyozza, hogy ,,a nyelvileg fontos hangellentéteket nem szabad diakritikus jelekkel eltakarni" (i. m. 226). A mellékjelek zsúfoltsága pedig gyakran eltakarja a nyelvileg fontos jelenségeket. Tanulságos példát mutat be erre vonatkozóan STEINITZ „Geschichte des Ostjakischen Vokalismus" (Berlin, 1950) c. munkájában. Elmondja, hogy 1935-ig általában az volt a vélemény, hogy az osztjákban nincs magánhangzóharmónia. Ekkor egy hanti, nyelvmestertől gyűjtött anyag alapján STEINITZ megállapítja, hogy a vizsgált nyelvjárásban szigorú magánhangzóharmónia uralkodik. Előveszi KARJALAINEN odavonatkozó feljegyzéseit, s legnagyobb meglepetésére úgy találja, hogy abból is ez derül ki. Addig ezt maga KARJALAINEN sem vette észre. Ennek okát STEINITZ így magyarázza: „Der Grund hierfür liegt einfach darin, dass die Unzahl der diakritischen Zeichen das Erkennen der wesentlichen diakritischen Zeichen (selbst so einfacher wie bei a gegenüber a!) unmöglich machte. Hier hat man wirklich den Wald der Vokalharmonie vor den zahllosen Bäumen der diakritischen Zeichen nicht gesehen!" (i. m. 4—5). A bonyolult hangjelölés tehát nem könnyíti, hanem megakadályozza a nyelvi tények felismerését, ezenkívül leköti a kutató munkaerejét: ,, . . . die Erfahrung, wie unendlich mühsam, Zeit und Nerven (auch Lehkraft) raubend es ist, mit diesen komplizierten Wortgebilden zu operieren, hat jeder Forscher gemacht, der sich mit den obugrischen Sprachen beschäftigt hat" (i. m. 5). Az említett okoknál fogva STEINITZ bizonyos mértékben egyszerűsítette a finnugor átírást, s így közölte anyagát. De megjegyzi, hogy transzkripcióját még tovább lehetne egyszerűsíteni: „Man könnte die hier angewandte Tran- F. ÁIMÁ, Vorschláge zuAbánderungen der Transskription der finnisch-ugrischen Sprachen. SUS. Aik. XLVL3, 66 — 75. — Ehdotuksia muutoksiksi suomalais-ugrilaisten kielten transskriptioniin. Vir. 1932, 377-385. 2 F. ÁIMA, Einige weitere Vorschláge betreffend die Transskription der finnischugrischen Sprachen. SUS. Aik. XLVT3, 76 — 87. Muutamia lisáehdotuksia suomalaisugrilaisten kielten transskriptsioniasiassa. Vir. 1933, 258 — 267. .— Yleisen foneliikan oppikirja. 1938, 182-195.