Nyelvünk és Kultúránk - az Anyanyelvi Konferencia Védnökségének tájékoztatója, 84. szám (1992)
Olvasónapló
Jól ellentételezi e sötét tónusú verset Ladányi Childbirth című linóleummetszete: a keret ugyan itt is komor, de a központba helyezett édesanya lámpafényben világoló alakja jövőbe vetett hitet áraszt. A kép hangulata Ladányi Imre kecskeméti és Buday György kolozsvári művész mesterségbéli rokonságára utal. Vajon szép halál adatott meg Kovács Józsefnek, a Szegedi Forradalmi Bizottság ’56 után kivégzett elnökének, akinek következő, SZABADSÁGÉRT/FOR FREEDOM című fejezetének versei között szentel emléket Tollas Tibor?! A naturalista részletességgel leírt anyai fájdalom nyelvünk legmélyebb bugyrait föltáró erővel szégyeníti meg a szabad gondolat gúzsbakötőit. Anyja azóta eszét vesztve — így mondják — egész Szegeden keresi fiát nappal, este, utcákon át és tereken. Könyörtelen, élő kisértet kiált, torkából kín fakad: — Hová tettétek? Megöltétek? Adjátok vissza fiamat! — (Szegedi ballada) Magyar származású nő, Susan Jancsó végezte el jó érzékkel e sorok angolra fordítását, így sikerült átéreznie és érzékeltetnie a fiát sirató anya minden fájdalmát: His mother has been looking for him frantically since then, so they say, haunting the stress and squares of Szeged searching for her son night and day. Like a merciless, living specter she screams, pouring forth agony: "Where is my boy? Why did you kill him? Where is he? Give him back to me!" (Ballad of Szeged) E sorokban az Ómagyar Mária Siralommal, első magyar versünkkel érzek rokonságot mind az ősi gondolatpárhuzamokra emlékeztető kifejezésmód és a régi magyar versre oly jellemző alliteráció, mind pedig a megformáltság érzelmi hevületét illetőleg: „Valék siralom tudatlan, siralommal sepedek, búvalaszok, epedek. Választ világomtól, zsidó fiadomtól, édes örömömtől. Ó, én édes uradom, egyetlenegy fiadom! Síró anyát tekintsed, bújából kinyújtsad! Szemem könnyei árad, én jonhom búval fárad: te véred hullatja én jonhom alélatja. Világ világa, virágnak virága: keserűen kínzótól, vas szegekkel veretel. Kegyedjetek fiamnak, ne legyen kegyelem magamnak, avagy halál kínjával anyát édes fiával egyenbeléöljétek!" (Benkő Loránd: Az Árpád-kor magyar nyelvű szövegemlékei. Akadémiai Kadó, Budapest, 1980. 60- 61). Mindezt úgy valósítja meg Tollas Tibor, hogy nem kísérli meg kisajátítani (és így egyben lejáratni) azokat az értékeket, amelyek nem válthatnak sem politikai csoportosulások bunkójává, sem pedig ellenszegülők bumerángjává. 1956 és ami utána következett, közös nemzeti örökségünk: nagyszerűségében és gyászában. E költemény ezért hiteles és szép.