Nyíregyházi Napló, 1997 (4. évfolyam, 1-33. szám)
1997-01-11 / 1. szám
2 december 18. Jótékonysági karácsonyi koncertet rendezett az evangélikus nagytemplomban a lakókörzeti Művelődési Házak Igazgatósága és az Evangélikus Általános Iskola, december 19. A Zrínyi Ilona Gimnázium kollégiumában a helyi írott és elektronikus sajtó képviselőivel kötetlen, baráti beszélgetésen vett részt Csabai Lászlóné, városunk polgármestere, december 20. Karácsonyi hangversenyt rendezett az önkormányzat a római katolikus társszékesegyházban, ahol Szabó Dénes és Martos László venyletével a Szabolcsi Szimfonikus zenekar, a Pro Musica Leánykar és a Tallis Vegyeskar adott műsort. Az ezt követő fogadáson a városházán kitüntető címeket adományozott a polgármester asszony. december 21. A Vásárhelyi Pál Építőipari és Vízügyi Szakközépiskolában átadták az új tanműhelyt. Az eseményen részt vett Baja Ferenc környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter, városunk országgyűlési képviselője is. december 22. Aranyvasárnapi hangversenyt adott a Piccoli Archi zenekar a belvárosi református templomban. A koncert után a zeneiskolában adták át az Orr Lajos szobrászművész által készített „Pro Piccoli Archi” és a Pro Archi érmeket, december 30. Az önkormányzat Közművelődési, Sport és Nemzetközi Kapcsolatok Bizottsága ülését követően Felbermann Endre alpolgármester jutalmakat adott át azoknak a sportolóknak és sportvezetőknek, akik tavaly a nem olimpiai sportágak világversenyein sikeresen szerepeltek és képviselték városunkat. január 1. A városi művelődési központban tartották meg a hagyományos újévi koncertet, amelyen nagy sikert aratott a Szabolcsi Koncert Fúvószenekar és Majorette-csoport, a REflex Moderntánc Stúdió, valamint a Fanat-X táncklub, január 4. A Jókai Mór Általános Iskola Bessenyei téri épületében kiállítást rendezett a Nyíregyházi Galamb- és Kisállattenyésztők Egyesülete, január 6. A mezőgazdasági főiskola tangazdaságának földjeiből 189 hektárnyit árvereztek el a megyei kárrendezési hivatal szervezésében. Egy nyitott város nyitott iskolája Programozható új fűtés a 107-esben Tegyük fel, hogy Farkas László igazgató úr a hét végén hazamegy, majd a homlokára csap, hiszen elfelejtette beprogramozni a hétfő reggeli fűtést. Egy számítógép és modem segítségével telefonon keresztül helyrehozhatja tévedését és az új hét első napján meleg tantermek várják a gyerekeket. Mindez nem a fantázia szüleménye, hanem valóságos lehetőség, hiszen egyebek között ilyeneket is tud a 107-es december 20-án felavatott új fűtési rendszere. Az igazi bajok akkor kezdődtek, amikor égbe szöktek az olajárak és az óriási tanintézet számlái már az évi 22 milliót is elérték. Az olcsóbb gázenergiára való átállás azonban csak évek alatt történhet meg, mivel a beruházás' 5 millió forintot kóstált ' egre tavaly tavasszal a német szénsegély-hitel 16 milliójából, a Tigáz 1,6 milliós saját fejlesztéséből és az önkormányzat forrásából összejött a szükséges pénz és elkezdődhetett a munka. A kivitelezők - a Gúla és a Thermoszolg Kft - jóvoltából valóban európai színvonalú rendszer jött létre. Ahogy Nagy Péter városi főenergikus fogalmazott, a kazánházak decentralizáltak, ami magyarul annyit tesz, hogy külön kazán fűti a kollégiumot, a tanulmányi épületet, a tanműhelyeket, s gázfűtésűek a megújult konyha üstjei is. Számítógépes épületfelügyeleti rendszert alakítottak ki, mely „tudja”, hány fok van odakünn, mely helyiségeket, hány fokra kell felfűteni, illetve fölösleges fűteni. Ez azért is fontos, mert gondoljunk bele abba, hogy egy órányi gázhasználat 3800 forintba kerül. Nem mindegy tehát, hogy egy órával korábban vagy később kezdenek el fűteni... Fedor Mihály, a Munkaügyi Minisztérium Phare-program irodájának képviseletében azt emelte ki, hogy ez egy nyitott város nyitott iskolája, amely felismerve a szakképzés fejlesztésének fontosságát és a lehetőségeket, sorra nyeri el a pályázati pénzeket. Példákkal bizonyította, hogy erre a jövőben is érdemes lesz figyelni. Csabai Lászlóné polgármester hangsúlyozta: az önkormányzat tudatosan és módszeresen folytatja költségkímélő energiatakarékossági programját. Örömét fejezte ki afölött, hogy városunk középiskoláinak vezetői ennyire fogékonyak az útra, hogy sok olyan pénzt tudnak pályázataikkal idehozni, amilyet az önkormányzat nem tudna nyújtani. Végszónak pedig annyit: Nagy Péter szerint az évek folyamán hatkilónyi papír gyűlt össze a rekonstrukció ügyében. Megérte. ETTEREMSOROLO Vadat, halat, s mi jó falat... Kalandra, igazi gasztronómiai kalandozásra csábítja vendégeit - kőhajításnyira Nyíregyházától - a Safari panzió. Aki szereti a finom falatokat, az bizony könnyen zavarba jöhet, ha fellapozza az étlapot. Itt nagyon nehéz választani. A hagyományos levesek, frissensíiltek, készételek mellett halak, vadak, borjúból, bélszínből készült ínyencségek, tészták, finom desszertek kínálják magukat. Csak csirkéből 19 féle kapható. A felsorolásból természetesen nem hiányoznak a kímélő- és az előételek, valamint a konyhafőnök ajánlata sem. A pincér halk szavú és udvarias. Csöppet sem lepődik meg, hogy - tél lévén - nem jégbe hűtve kérjük az italunkat. (Apró, figyelmes gesztus, hogy az üdítőt citromkarikával díszített pohárban szervírozzák.) De nézzük még egyszer az étlapot. Van süllő roston, velős borjú, parasztos kacsamáj. Aki még ennél is különlegesebbet akar, ki hét tordai vaddisznó pecsenye vagy például őzérméket erdőszer mártással. E két vadétel adagja 500 forintba kerül. Egy százassal többért tatárbifszteket rendelhetünk, 1100 forintért pedig Safari tálat, ez utóbbit két személyre. De az sem hozza zavarba a szakácsot, ha valakinek éppen lapcsánkára szottyan kedve. Hosszas töprengés után végül harcsa halászlé, rántott gomba tartármártással, a gyereknek fél adag bécsi szelet kerül az asztalra - ez utóbbi házilag készült, ízletes céklával. A halászlé sűrű és zamatos, gyengébb étvágyú embernek sok is. A gomba és a bécsi - friss paradicsommal, petrezselyemzölddel díszítve - szemre is ínycsiklandozó. A bőséges fogások után már csak gondolatban ízlelgetjük a desszerteket: a sült fagyit - adagja 200 forint , a Safari kelyhet, a Safari palacsintát. A vendéglátóhely pár kilométerre a városközponttól, a 41-es út mellett - nem egyszerűen étterem, hanem panzió, ahol szemmel láthatóan „ügyelnek a részletekre”. A bejárathoz vezető lépcső még a hideg, jeges, havas időben is szépen letakarítva, biztonságosan járható. Odabenn kellemes meleg, halk zene fogadja a betérőt. S mellesleg - ami egyáltalán nem mellékes körülmény - a mosdó is kifogástalan. A pult fölött kevéssé feltűnő helyen tábla hirdeti, hogy egy 2 ágyas szobát 2500, egy 3 ágyasat 5000, egy franciaágyasat pedig 3000 forintért vehetnek igénybe az érkezők. A szobákat ugyan nem néztük meg, de a hangulatos, tiszta tiszta környezet azt sugallja, hogy jó helyük lehet az itt éjszakázó vendégeknek is. r‘7ü"1 cardenia| Csipkefüggönygyár Rt. márkaüzletei: Nyíregyháza, Dózsa György u. 23.1 Galéria Üzletház | Mátészalka, Hősök tere Vásárosnamény, Fő u. Függönyök méret utáni készítése^ Gyári nagykereskedés: ■ Nyíregyháza, Hunyadi u. 53. * Tel.: 42/403-730 ^Magyarország legszebb függönyei!^ CSALÁDI ZENÉS VASÁRNAP AZ N /Mill ÉTTEREMBEN Az EBÉD árából 10 százalék kedvezmény. Nálunk éjjel 2-ig van vacsora kiszolgálás! Csoportos rendezvényeket vállalunk! SÓSTÓ, BLAHA LUJZA sétány 37. Tel.: 479-700 Mindenféle [JPifeft Műanyag cső és idom kis- és nagykereskedése KPE-VÍZ-GÁZ csövek, KGEM csatornacsövek, KAEM lefolyócsövek, idomok Gázkonvektorok, kazánok, tűzhelyek, radiátorok Kereskedőknek, nagyfelhasználóknak kedvezményt biztosítunk. Tel.:06 (30) 357-575 Nyíregyháza, 06 (30) 355-888 Debreceni u. 160._________________Tel./Fax: 06 (60) 355-888 Magyarországi Szociáldemokrata Párt Az MSZDP nyíregyházi város szervezete december 17-én tartotta tisztújító taggyűlését, amelyen megválasztották a héttagú városi vezetőséget. A városi elnök Szendrei József építész üzemmérnök lett, a vezetőségi tagok: Szabady Géza üzemmérnök, dr. Görögh Sándor orvos, Czinczár József boltvezető, Gégény István, a vasas szakszervezet nyugdíjas megyei titkára, Sárréti József csoportvezető és Molnár István vegyészmérnök. A városi alapszervezet a január 10-ei megyei küldöttértekezletre 12 párttagot delegált, s döntöttek a Szociáldemokrata Ifjúsági Mozgalom (SZIM) városi, illetve megyei szervezetének létrehozásáról. Szabad Demokraták Szövetsége Megyei tisztújító küldöttgyűlést tartott az SZDSZ is Horn Gábor országgyűlési képviselő, a párt ügyvivője részvételével. Az Országos Tanácsba választották Poroszka Ottót és Bartha Lászlót, akik Iványi Tamás országgyűlési képviselővel együtt tagjai lettek a párt megyei egyeztető tanácsának is. Független Kisgazdapárt A párt megyei szervezeti fejlődéséről, a román-magyar alapszerződésről, a MATÁV legújabb, régiónkat sújtó döntéséről, valamint a mezőgazdasági kistermelőket ellehetetlenítő adórendszerről december 19-én sajtótájékoztatón fejtették ki a kisgazda álláspontot. Dr. Kávássy Sándor országgyűlési képviselő, megyei elnök az utóbbi hetek időközi önkormányzati választásaira vonatkozó kérdés kapcsán kifejtette: azok eredményei a valós politikai helyzetet, a kisgazdapárt előretörését bizonyítják. Magyar Szocialista Párt Dr. Veres János, Nagy Sándor és dr. Bakai Zoltán országgyűlési képviselők december 20-ai sajtótájékoztatójukon az 1997. évi költségvetés legfontosabb tételeiről, az önkormányzati gázközművagyon eladásáról és az idei szociálpolitikai főbb tudnivalóiról mondták el véleményüket. Ugyanezen a napon dr. Kiss Gábor képviselő, megyei pártelnök fórumon válaszolt az érdeklődők kérdéseire. Szerencsét hoztak... „Természetesen az élethez kell egy csipetnyi szerencse is, de csak a kemény munka hozhat igazán nagy sikereket”- mondta Csabai Lászlóné polgármester az új év első munkanapján, abból az apropóból, hogy a kéményseprők meghozták a városházára a szerencsét. Immár hagyomány, hogy évente a szerencsét jelentő kéményseprők meglátogatják a város vezetését és szerencsét kívánnak a városnak és valamennyi lakójának. Felvételünkön a Viva Rt. munaktársai köszöntik a polgármestert. Nyíregyháza polgárainak és önkormányzatának lapja. Felelős kiadó: Nyíregyháza Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala. Szerkeszti a szerkesztőbizottság: Hajdú Sándor, dr. Lányi Botond (főszerkesztő), Lövei Csaba, Tarnavölgyi György (elnök), Tormássi Géza. Megjelenik a Heti Szó Sajtóügynökség gondozásában (Nyíregyháza, Hősök tere 9. Tel./fax: 402-396) Lapszerkesztők: Boros Betty, dr. Fekete Antal, Házi Zsuzsa. Munkatársak: Bednárik Mónika, Moldván Kata, Varga Gabriella. Fotó: Jécsák Dolli. Készült a Start Vállalat Nyírségi Nyomda Üzemében. Felelős vezető: Balogh Zoltán vezérigazgató ISSN: 1218-1080.