Katolikus gimnázium, Nyitra, 1917

Frank István (Született 1870-ben Csepregen, meghalt 1917-ben Nyitrán.) Bátran ki merem mondani, hogy az igazi tanító is úgy szü­letik, akárcsak a költő. Hivatottságát nem az oklevéllel szerzi, hanem egyenesen az Istentől nyeri. Aki a tanári pályát nem kere­setágnak nézi, hanem hivatásának élve életet lehel működésébe, az olyan fenséges hivatást tölt be a gondjaira bízott fiatalság lelki­világának kialakításával, mint az édesanya a szívéről leszakadt magzattal : széppé, kedvessé és tetszetőssé kívánja tenni. Ezek a szavak valóban ráillenek Frank Istvánra, a tiszta hivatású kegyes­tanítórendi pap-tanárra, akit nemes törekvésében, lelkes munkájá­ban csak a súlyos betegség tudott megakasztani. Attól az időtől kezdve (1895), amikor a piarista rendfőnök a debreczeni gimnáziumba rendelte, még egy évig mélyítette hiva­tásának betöltéséhez megkivántató előtanulmányait, azután 1896. év őszétől két évig Nagybecskereken, tíz évig Szegeden szántogatta tanítványainak lelki talaját. Ebbe a gondosan művelt lelki talajba belevetette a krisztusi hitnek, a tiszta erkölcsnek és a hasznos tudománynak éltető magvait, — azután szeretettel, odaadással, lelkesedéssel gondozta a kelő palántát, melynek érett termése más­nak lett öröme, másnak lett büszkesége , a szülőknek lett boldogsága. Tizenhárom éves tanári pályának becsületes munkáját érté­kelte rendfőnöke, amikor 1909. év őszén a zoboralji kétszázados intézetnek, a nyitrai kegyesrendi társháznak főnökévé és a r. kath. főgimnáziumnak igazgatójává tette. Valójában itt bontakozott ki hivatásának tiszta képe, mert a Nyitrán töltött 7 esztendő mély nyomokat hagyott az intézet történetében. Csak épen a rendel­kezésünkre álló kicsiny hely akadályoz meg bennünket abban, hogy bővebben nem foglalkozhatunk szép jellemével, de a kultúr­­história krónikása e kis keretben is fennkölt lélekkel hirdeti, hogy 1*

Next