Nyugati Kapu, 2001 (3. évfolyam, 86-130. szám)
2001-11-14 / 130. szám
NYUGATI KAPU 2001. DECEMBER 14. Okos asszonyokról való történet Részletek Házi Jenő ezerkilencszáznyolcvanegyes előadásából Ahányszor Házi Jenő neve előkerül, mindannyiszor a magyar középkori forrásközlés egyik legjelentősebb tudósára, Sopron egykori főlevéltárosára gondolok, akit Csánki Dezső történettudós ajánlott a városi levéltár élére. Más meg arra gondol, mondja is, hogy felfedezte a magyar szerelmi líra legrégebbi emlékét, a Soproni Virágéneket. Megint más emlékeztet, 1939-től a nyilas párt helyi mozgalma ellen szervezett és agitált - 1944 októberében huszonnégy társával együtt letartóztatták aztán valaki emlegeti, kétezer középkori oklevelet lajstromozott, történeti értékű iratokat mentett meg a pusztulástól. 1921 tavaszán a polgármesterrel együtt heteken át járta a várost, gyűjtöttek arra, hogy az 1162-től 1406-ig jegyzett 371 oklevelet egy kötetben kiadják. A Katolikus Konventben elmondott beszédében erről is szólt, mondván, mindez a napnál fényesebben bizonyítja, hogy az osztrákoknak Sopronhoz semmi, de semmi köze nincsen. Az oklevelek közül 166 magyar királyoktól ered, míg az osztrák hercegektől csak négy oklevél található a kötetben, s ezek kivétel nélkül a határszéli kereskedelemmel foglalkoznak. A múltat is fel kell elevenítenünk, hogy az eseményekből tanulságot vonhassunk le. Ezt cselekedjük most mi is, amikor hatvan év előtti időkre emlékszünk. Az Úrnak 1921. évére, amely év Sopron Szabad Királyi Város sok száz éves történetében a legviharosabb és egyúttal a legválságosabb év volt, mert arról kellett dönteni, hogy Sopron magyar marad-e vagy osztrák lesz. * * * Az első világháborút elvesztettük, a győztes hatalmak először Ausztriával kötöttek békét Saint Germain-ben, Nyugat-Magyarország három megyéjéből ötven nagyközséget, kétszázhetven kisközséget, valamint Ruszt, Kismarton és Sopron városokat Ausztriának ítélték oda. Ezt a döntést a velünk kötött trianoni békében nekünk is el kellett fogadnunk. Elgondolhatjuk, hogy Sopron polgársága az 1921. évi Szent István napját milyen keserves hangulatban ünnepelte meg a Szent Mihály-templomban. Igen sokan hangosan sírva fakadtak, amikor felhangzott az ének: Ah, hol vagy magyarok tündöklő csillaga... ♦ ♦ ♦ A tiszti kadettiskolát futásra helyezték, a tiszti leánynevelő intézet Egerbe költözött, a megye központja Kapuváron telepedett le, a postaigazgatóság, valamint az államrendőrség vezetősége elment Szombathelyre, míg az evangélikus líceum és teológia Győr városát választotta színhelyéül... Azt most már nehéz volna megmondani, hogy dr. Thurner Mihály polgármester, Ringhofer Mihály városi számvevőségi tisztviselő és én miben bizakodtunk. Nem egyébben, mint egy csodában. Ami augusztus 28-án be is következett, amikor gróf Sigray Antal kormánybiztos Ostenburg őrnagy zászlóalját Kismartonból Sopronba parancsolta, s itt megállj !-ra utasította. Amikor az osztrákok, akik a mai Burgenland „A” zónáját még augusztus 29-én megszállották, szeptember 8-án Sopron elfoglalására indultak, akkor a Selmecbányáról kitelepült és még 1919 január havában Sopronban otthonra talált bányászati, kohászati és erdészeti főiskola többnyire katonaviselt hallgatói Ágfalvánál az osztrákokat golyózáporral fogadták és megfutamították. A csatában Szechányi Elemér és Machatsek Gyula főiskolások, valamint Pehm Ferenc az életüket vesztették, akiket másnap ünnepélyesen eltemettünk. * * * Amikor Thurner polgármester tudomást szerzett a velencei egyezményről, azonnal magához hívatta Ringhofer Mihályt és engem, bizalmas megbeszélésre, s feltette a kérdést: hogyan tovább, hogy Sopron magyar maradhasson? Felkészülve mentem erre a beszélgetésre, az 1920. évi népszámlálás Sopronra vonatkozó adatait kiírtam a statisztikai hivatal közleményeiből. Az adatokat biztos alapnak tekinthettük, s ha arra építünk, akkor számításainkban nem csalatkozhatunk. A horvátjainkra számíthattunk, tudtuk, hogy a németség megosztott, hogy nagyobb részük, elsősorban a polgárság és az értelmiség Magyarország mellett voksol. Kiosztottuk magunk között a ránk váró szerepet. Nekem jutott az Ikván innen eső rész, vagyis jóformán a város háromnegyed része. * * * Nem tudtam volna megbirkózni a feladattal, ha nem állott volna mellém a Soproni Magyar Asszonyok Szövetsége. A szövetség - vallásra való tekintet nélkül - ekkor alakult meg Sopron megmentése érdekében. Hogy kétszázan voltak-e vagy háromszázan, esetleg többen, bizony nem tudom. Csak azt, hogy ezek az asszonyok többnyire negyven éven felüliek voltak, hogy az üresen hagyott megyeház közgyűlési termét kisajátították maguknak, ahol a nap minden órájában legalább negyvenen vagy ötvenen együtt voltak, vitatkoztak, ezen kívül a megyeház udvarán is több csoportban. Hát ezekhez az asszonyokhoz mentem én, bemutatkoztam, kértem a támogatásukat, megmagyaráztam nekik, miről van szó, hogy minden utca minden házába el kell menniük, minden családhoz be kell kopogtatniuk, el kell magyarázniuk, mire ügyeljenek beszédeikben, lelkiismereti kötelességüknek tartják, hogy elmenjenek szavazni Magyarországra. Az aszszonyok kitörő örömmel és ragyogó szemekkel fogadtak, a lelkesedésük nem ismert határt, s ettől kezdve olyan buzgó apostolai lettek Sopron magyarságának, hogy az osztrákok által Sopron megnyerésére fordított megszámlálhatatlan millió és millió koronák a levegőben hatástalanul szétfoszlottak, mint a szappanbuborék. Hiába tűzdelték tele minden éjjel a házak kapualjait töméntelen, egyébként silányul megfogalmazott német nyelvű röpirataikkal, a polgárok azokat többnyire olvasatlanul a szemétbe dobták. Minden ilyen propagandát az asszonyok - olyan bátorsággal küzdöttek a magyarság érdekében, mint az egri nők - eleve hatástalanná tettek. Mindent összefoglalva: nagy elismerést érdemelnek a főiskola hallgatói, de éppen ilyen nagyot a soproni magyar asszonyok, akik a népszavazás kedvező eredményei érdekében minden lehetőt elkövettek. Nincs párja az állomásnak Műszaki vizsgáztatás európai színvonalon December 7-én megnyílt a soproni Járművizsgáló Állomás (Ipar krt. 33.). Az ünnepélyes átadáson jelen volt Manninger Jenő, a Közlekedési és Vízügyi Minisztérium politikai államtitkára, Hunyadi István, a Közlekedési Főfelügyelet főigazgatója, Kalincsák István, a megyei közlekedési felügyelet igazgatója és dr. Gimesi Szabolcs polgármester is. A közlekedés veszélyes üzem, az új vizsgálóállomásra azért vol szükség, hogy javuljon a műszaki vizsgáztatás minősége, ami közvetlenül hat a közlekedés biztonságára. A hatósági szerepkörben eljáró Közlekedési Felügyeletek megítélése megváltozott, tevékenységük középpontjában a magas színvonalon végzett munka áll. Amikor a megyei felügyelet összeállította középtávú fejlesztési tervét, abban szerepelt Sopronban egy új vizsgálóállomás építése. Az épület kivitelezője közbeszerzési eljárás nyerteseként a MÁV EPCELL Mély-, Magas és Vasútépítő Kft. volt. Dolgozói jó minőségben, határidő előtt végezték el a munkálatokat. A beruházás összköltsége 140 millió forint volt, ebből 40 millió forintot költöttek technológiai berendezésekre. A mérő és számítógépes rendszer a legkorszerűbb műszaki és informatikai színvonalat képviseli. Az átadott létesítményben a vizsgáztatás európai színvonalon történik, az Ipar körúti vizsgálóállomás része lesz az országos informatikai rendszernek. Az ünnepség utáni sajtótájékoztatón a politikai államtitkár beszélt arról is , hogy a Közlekedési és Vízügyi Minisztérium olyan tanpályák kialakítását támogatja, ahol a hivatásos sofőrök mellett mások szintén részt vehetnek a továbbképzéseken. Molnár Edina Kerek évfordulók A „ leghűségesebb város ” narratívája A soproni népszavazás, melynek eredményét mindannyian ismerjük, előzményeiről, lefolyásáról, következményeiről sokan írtak már a (közelmúltban és írnak most, az ünnep idején. A megemlékezések és ünnepi készülődés időben hosszan elnyúló jellegének oka két kerek - és mindannyiunk számára egyformán fontos - évforduló egymáshoz közel kerülésében keresendő. A népszavazás nyolcvanadik évfordulóját megelőzte az államalapítás millenniumának méltó megünneplése, és számunkra, soproniak számára a kettő szorosan összefügg, hiszen a népszavazás sikere nélkül aligha lett volna mód tavaly az ezer esztendős magyar államiság helyi továbbéléséről beszélni és arról méltó módon megemlékezni. Kerek évfordulókat idézünk, melyeknek mindig nagyobb jelentőséget tulajdonítunk (így van ez az egyéni életesemények és a közösségi emlékezet rendjében egyaránt), és melyek kapcsán az emberek, úgy tűnik, valóban nagyobb késztetést éreznek arra, hogy egy jelentős esemény és a közben eltelt idő kerek számban való kifejezhetősége közötti kapcsolatot ismét jelentőségteljes eseményként, ünnepként éljék meg. Ennek súlya annál nagyobb, minél sorsdöntőbbnek ítéli meg egy adott közösség az egykor lezajlott, és most emlékezésre alkalmat adó történelmi mozzanatot. A múló évek gondos számontartása azonban több a történelem iránti tiszteletnél, sőt, az évforduló ünneppé tétele is egy mélyebb okra mutat. Arra, hogy az egyéni és közösségi azonosságtudat nélkülözhetetlen elemét képezik az előbb említett összetevők. Az így értett azonosság azonban kifejezhetetlen lenne (és így tulajdonképpen létre sem jöhetne) az őt összefüggő, értelmes egésszé fűző elbeszélésláncolat, az úgynevezett narratíva nélkül. Az identitástudat narratív jellegének összefüggésében elmondhatjuk, hogy a soproni népszavazás, mint esemény nyomán kiformálódott (artikulálódott) egy olyan elbeszélő (narratív) forma, mely nélkülözhetetlen részévé vált a helyi közösségi identitás átfogó beszédmódjának (diskurzusának). Az itt zárójelbe tett kifejezések utalások arra, hogy a kortárs európai kultúra- és történetkutatás felismeréseit alkalmazva önnön szituáltságunk megértésére, elemzésére, olyan horizontokat nyithatunk meg, melyek csak elmélyíthetik ünnepünk jelentőségét, azáltal, hogy átfogóbb közegbe transzponáljuk mindannyiunk számára oly fontos vonatkozásait. Korunk egyik legjelentősebb történésze, Hayden White írja, hogy amikor jelentést tulajdonítunk egy eseménynek, az a nyelv közegében, a nyelv által megy végbe, mely a „valós” esemény megformálását jelenti. Ennek művelete az előbb említett narrativizálás, melynek során az esemény a kommunikatív emlékezés révén a történelem részévé válik, azaz egy mindenkor azonosítható eseményváz köré szerveződik. A nyolcvan esztendővel ezelőtti népszavazás az akkori résztvevők számára is sorsdöntő, jelentőségteljes esemény volt. A hazánk számára kedvező népszavazási eredmény, melyet joggal ünnepeltek kitörő örömmel az akkori soproniak, a közben eltelt évtizedek során számos többletjelentéssel, úgynevezett, konnotációval gazdagodott. Ennek kontextusában említhető a negatív előjelű trianoni diktátum, mely a történelmi katasztrófa képzetkörét idézi. De ugyanilyen fontos a Magyarországhoz való tartozást megerősítő döntés által a már korábban említett ezeréves történeti folytonosság fenntartása. Nem lényegtelen az sem, hogy a Civitas Fidelissima kitüntető cím a két háború közötti korszak közéletének első számú frazeológiai toposzává vált, és 1989-től kezdve ez újraéledt. És végül, de nem utolsósorban: a várost illető jelzős szerkezetben a hűség mozzanata semmi mással nem pótolható erkölcsi minőség, amely úgy tűnik, illeszkedik abba a rendbe, melyet Immanuel Kant a feléje boruló csillagos égbolt látványa nyomán filozófiai narratívába foglalt: „a csillagos ég fölöttem és az erkölcsi törvény benne”. Molnár Csilla Az érsek úr édesapja Több évtizede levelet kaptam egy távolabbi paptársamtól azzal a kérdéssel, hogy kapható-e megfelelően nívós album Sopronról. Ha igen, küldjék, mert a Vatikánnak egy tekintélyes embere kéri. Még hozzátette: Volt nálatok valamiféle népszavazás? A szép albumot beszereztem, feladtam, de érdekelt a kérés háttere. Az érdeklődő Jacques Martin érsek volt, a vatikáni Pápai Ház prefektusa, csakugyan az egyik „nagyember”, akinek jogköréhez tartozott például a pápai kihallgatások rendje és felügyelete. Rokonszenvének titka pedig az volt, hogy a nevezetes 1921. december 14-i soproni népszavazáson az édesapja volt a francia delegáció egyik tagja. Két hónapot töltött városunkban és fia - aki akkor tizenhárom esztendős lehetett - elbeszélése szerint később is mindig szeretettel gondolt soproni tartózkodására és megbízatására. Amikor 1981-ben a népszavazás hatvanadik évfordulójára emlékeztünk, a levéltár csakugyan igazolta, hogy a 4. számú szavazókörzet (székhelye a Fövényverem) bizottságának elnöke comte Martin volt. Az említett évfordulón köszöntöttem Jacques Martin érsek urat, ő pedig kedves sorokkal köszönte meg édesapja emlékének felidézését és áldását küldte a soproni hívekre. Hetény János