Orosházi Friss Ujság, 1930. január-március (19. évfolyam, 1-73. szám)

1930-03-20 / 65. szám

2 OROSHÁZI FRISS ÚJSÁG dűl a sajtó védelmezte a kitűzött eszmé­ket, a sajtó élesztgette a hitet egy jobb jövőben. A jobbágyság felszabadítása, a törvény előtti egyenlőség polgári és val­lási tekintetben, a vallás és a lelkiismeret szabadsága mind alapvető személyes sza­badságjogok, amelyeknek tiszteletben tartása és megvédése minden jogállam kötelessége. Ezen, a jus naturaleban, a ter­mészetjogban gyökeredző szabadságok­nak meg­vannak azonban — épen ezen jogok gyakorlásának lehetővé téte­lére — az állami együttélés által megsza­bott határai, azonban ez az ideális törvé­nyes szabadság maga a természetes sza­badság, mely csupán az összeség és a többiek szabadsága érdekében szenved­het megszorításokat s ezentúl minden más megszorítás csak ideig óráig állhat fenn. Mindezek a szabadságjogok az egyéniség önérvényesülési jogának ter­mészetes folyományai, hiszen az embe­rek nem gépek, melyeket bizonyos minta és a számukra r­endelt­­ munka szerint építenek, az embernek fejlődnie kell. A szabadságjogok érintésénél ne feledjük el, hogy a világtörténelem tanúsága szerint az emberiség a haladás élvezett gyümöl­cseiért oly szilárd jellemeknek tartozik kö­szönettel, akik annak idején gyakran közvéleménnyel helyezkedtek ellentétbe.­­ A parlamentáris felelős kormány intéz­ményéről felesleges bővebben szólnunk, hiszen ez a demokratikus államélet első­rendű kritériuma. Mélyen tisztelt Díszközgyűlés! Térjünk vissza a múlt e dicsőséges napjától szo­morú jelenünkbe. Kossuth Lajos mon­dotta egyik gyönyörű beszédében: Miraj­tunk egy fojtó gőznek nehéz átka ül, a bécsi rendszer csontkamrájából sorvasztó szél fu­rcánk, mely idegeinket megmere­víti s lelkünk röptére zsibbasztólag hat.» Ma, sajnos nem csak a bécsi csontkamrá­ból, hanem a prágai, bukaresti, belgrádi és még sok más csontkamrából fu ránk a sorvasztó szél, egyesülve a világgazdasági válság számom szelével. Polgáraink, mun­kásaink, minden foglalkozású hazánkfiai millió gondoktól gyötörten, lehorgasztott fővel járnak. Sok helyen már a minden­napi kenyér sincs meg, máshelyütt pedig csak úgy néz ki, mintha meg­volna. A mezőgazdaság, ipar, kereskedelem me­zején olyan egzisztenciák omolnak össze, melyeket hosszú életek legtisztesebb munkája teremtett meg. A munkások ös­­­szeszorított fogakkal munkát követelnek azoktól, akik maguk is boldogok volná­nak, ha munkával elláthatnák őket, hi­szen az u. n. burzsoáziára is az existen­­ciális bajok tömege zudult. Látjuk mind­nyájan s látnia kell a külföldinek is, hogy itt csak határaink komoly revíziója segí­tene, mely meghozhatná a ma farkassze­met néző nemzetek lelki kiengesztelődését s végeredményben a ma szembenálló nemzeteket egy nagy egységes, magát jól kiegészítő gazdasági területté kapcsolná össze, amely a boldogulást kölcsönösen lehetővé tenné. Ehelyett újra viszik Euró­pa népeit az örvény széle felé. Hát nincs a világ vezetői között senki, aki kossuthi lánglélekkel felrázná az elvakult sorsinté­zőket?! Mi magyarok csak egyben bíz­hatunk: ezer év alatt sokszor hallottuk, amikor megkongatták felettünk a temetési harangot s még­is itt vagyunk és csonka­­ságunk mankóit előbb utóbb eldobva, itt leszünk — si fractus illabatur orbis még akkor is, ha összedül az egész vi­lág, csak éljen bennünk tovább Széchenyi, Kossuth, Deák Ferenc szelleme s márciusi ifjak törhetetlen lelkesedése és a szabadságszeretete. Községi képviselők beadványa a postapalota ügyében Rendkívüli közgyűlés összehívását kérik A postapalota elhelyezésének kérdése tudvalevőleg már foglalkoztatta a képvi­selőtestületet, amikor is kimondotta a köz­gyűlés, hogy a községháza telkéből nem ad telket a postapalota építése céljára, hanem más telkeket ajánl megvételre a kincstárnak. Ez ügyben egy deputáció járt a kereskedelmi miniszternél ered­ménytelenül. Most Szabó Antal, Bille Bernát, Ko­vács Lajos, dr. Kálmán László, Schvvarcz Károly, Wigner Géza és Bayer István községi képviselőtestületi tagok beadványt intéztek a községi elöljárósághoz, mely­ben rendkívüli közgyűlés összehívását kérik a postapalota elhelyezése ügyében. Beadványukban indítványozzák azt, hogy a postapalota céljára a községháza telkéből megfelelő területet engedjen át a község a kincstár által felajánlott ös­­­szegért, amennyiért a Félix és Gajdács telket a kincstár megvásárolta, vagy akár a Künstler Dezső, akár a Székács József házának vételára és a postakincstár által felajánlott összeg közti különbözet fize­tését vállalja magára. Orosházi gazdák állatai a budapesti tenyészállatvásáron Remek anyaggal vesznek részt az orosházi gazdák Most nyílik meg Budapesten a tenyész­állatvásár, mely nagy nevezetessége nem­csak a fővárosnak, hanem az egész or­szágnak. Az ország állatállományának szi­­nét-javát hozzák ide, hogy dokumentálják a magyar állattenyésztés nívóját és hogy, aki akar alkalma legyen a legjobbat vá­sárolni. A budapesti tenyészállatvásár Oroshá­za szempontjából is nevezetes. Orosháza gazdálkodói is felvitték legszebb állatai­kat a vásárra, olyan gyönyörű kollekciót, amit nemhogy más városok, de egész megyék sem produkálnak. Első helyen áll e téren az »Orosházi Szarvasmarhatenyész­tők Egyesülete«, mely egyesület 38 bikát és 2 tehenet küldött fel az te­nyészállatvásárra. Ezek a pompás állatok, különösen igy egy egyesület kiállításában bizonyára mél­tó feltűnést fognak kelteni még ott is, ahol az egész ország állatállományának legszebb példányai lesznek együtt. Orosházi gazdák 10 darab ménje is szerepel a kiállításon. Szintén remek állatok, bizonysága annak, hogy az oros­­házi lótenyésztés egyre fejlődő haladá­sában nincs megállás s a nagyszerű anyag évről-évre gyarapszik. Végül orosházi járásbeli gazdák kancáit vitte fel a békéscsabai méntelep parancs­noka. Hogy milyen értékes anyag lehet ez, bizonyítja, hogy a méntelep saját költ­ségén szállíttatta fel az állatokat s még az ápoló költségeit is ő fizeti. A felvitt kancák tulajdonosai: Székács Vilmos oros­­házi-gyulamezei gazda, Tótkomlós köz­ség, Lehoczky Pál tótkomlósi gazda és Fülöp István békéssámsoni gazda. Bizonyosra vesszük, hogy mint más években is, úgy az idén is szép eredményt érnek el az orosházi gazdák állatai a budapesti tenyészállatvásáron. Minden bizonnyal nagy feltűnést fog­nak kelteni a budapesti tenyészállatvá­sáron Spilka Imre sertései is, amelyek országos nevet szereztek máris maguknak s most bizonyára még szé­lesebb körök érdeklődését fogják meg­nyerni. Csütörtök, 1930 március 20 Megtörtént az állatösszeírás Orosházán 2149 szarvasmarha, 2101 ló, 4974 sertés és csak egy szamár van Orosházán Befejezték Orosházán az állatösszeírást, melynek adatait most összegezték és ál­lították össze a statisztikát az Orosházán található állatokról. Ebből megállapíthat­juk, hogy melyik állatfajtából mennyivel rendelkezünk. Íme a statisztika adatai: Szarvasmarha van összesen 2149 darab. Ez a szám a következőképpen oszlik meg: Közhasználatra szánt tenyészbika 23, csak tulajdonos által használt 8. Tehén saját apaállattal bírók birtokában 1330, saját apaállattal nem bírók birtokában 213. Üsző 374, ökör 112, tinó 32. Ló van összesen 2101 darab. A lóállomány a következőképpen oszlik meg: Mén 89, kanca 1290, heréit felnőtt 645, heréit csikó 77. Sertés van összesen 4974 darab. A sertésekből kan. 193, koca 755, nős­ténymalac 1611, ártány 2415. A többi állatokból juh 669 darab, kecske 28, szamár 1 da­rab. Interpellációs nap a képviselőh­ázban Folyik a fővárosi törvényjavaslat vitája Budapestről jelentik. A képviselőház szerdai ülésén a fővárosi törvényjavaslat részletes vitáját folytatták. A 33. szakasznál, amely szakbizottságokról szól, ismét hosszabb a vita volt a kegyúri jog gyakorlása kö­rül. Számos felszólalás után a Ház több­sége a belügyminiszter javaslatára úgy döntött, hogy a kegyúri bizottság tagjait csupán a katolikus tagok válasszák maguk közül. A 34. és 35. szakaszokat eredeti szö­vegben, illetve előadói módosítással fo­gadták el. Élénk vita volt a tanácskozás rendjé­ről szóló 36. szakasznál, amelynél az el­lenzék szónokai a tanácskozási idő meg­hosszabbítását s a klotik­rendszer eltör­lését kérték. Az elnök a vitát félbesza­kítva napirendi javaslatot tett, majd Usetty Béla személyes kérdésben szólalt fel és utána áttértek az interpellációkra Felolvasták Walko Lajos válaszát Fá­bián Béla régebbi interpellációjára a Szo­­lovieszki-szigeteken internált hadifoglyok hazahozatala ügyében. A miniszter tu­domása szerint az ott internált hadifog­lyok között nincsenek magyarok és akik még kint vannak Oroszországban, nagy­részük önként maradt ott. Hegymegi Kiss Pál az összeférhetet­lenségi és érdekeltségi szabályok hiányát tette szóvá a vidéki törvényhatóságok­ban. Scitovszky szerint a vidéken is a megfelelő fővárosi törvény az irányadó, amit a városok legfeljebb szabályrende­letekkel egészíthetnek ki, de tőle el nem térhetnek. Fitz Artur a vetőburgonya-behozatal visszásságait tette szóvá, interpellációját kiadták a földmivelésügyi miniszternek. Gál Jenő a moziengedélyek kérdésével foglalkozott, amivel egyesek a közérdek rovására üzérkednek. Scitovszky nem tud ilyen üzérkedésről, ha ilyen eset tudomá­sára jut, az engedélyt visszavonja. Fábián Béla kifogásolta, hogy az Ipar­tanács egyetlen kisiparos-tag nélkül ala­kult meg s a munkanélküliségi értekezletre se hívták meg a kisipar képviselőit. Bod kijelenti, hogy a kisiparnak megfelelő képviselete van az Ipartanácsban, külön­ben a tanácsban külön kisipari osztályt szerveznek és a taglétszámot felemelik. Fábián a választ nem veszi tudomásul, mivel szerinte a miniszter politikája pusz­tulásba kergeti a kisipart. Fábián ezután Wekerléhez intéz kér­dést: van-e tudomása arról, hogy a Tár­sadalombiztosító Intézet járulékait fel­­ akarják emelni? Kéri, hogy ezt a tervet­­ utasítsa vissza, mert ez merénylet volna­­ a magyar társadalom ellen. Wekerlének nincs tudomása az emelési tervről és — expozéjához híven — mindent­ el akar kerülni, ami a közterhek emelésével jár. Krisztián Imre azt teszi szóvá, hogy a dohányjövedék központi igazgatósága a dohánytermelési engedélyek nagy részét kiadta és a kistermelőket feltűnően mel­lőzték. Jóindulatú elbírálást kér. Wekerle szerint a termelési engedélyeket szabály­szerűen adják ki, de a panaszokat meg­vizsgálja. Aki jövedéki kihágást követett el, attól megvonják az engedélyt. Farkas István a belügyminisztert in­terpellálta azért, mert a budapesti főka­pitányság a csehszlovákiai magyar ifjú­ság »Sarló« szervezetének megtiltotta, hogy március 15-én koszorút helyezze­nek Petőfi szobrára. Farkas interpellációja nagy vihart idé­zett fel a Házban. Az egységes párton többen Farkas felé kiáltoztak: Cseh csat­lósok! Meg vannak elégedve a kisebbsé­gek sorsával! Az utódállamok színeivel díszített koszorút nem tűrjük Petőfi szob­rán! Farkas: Örülni kell, ha ott láthatjuk! Scitovszky kijelentette, hogy a rendőr­ség nem tiltotta meg a koszorú elhelye­zését, csak figyelmeztette az ifjakat, hogy az nagy visszahatást keltene és ellentün­tetésre adna alkalmat, mire önként vissza­vonták kérelmüket. Bárdos Ferenc a gyűlések rendszeres betiltása ügyében interpellált. Scitovszky konkrét adatokat kért, akkor majd intéz­kedik. Az ülés hat óra után ért véget. Értekezlet a miniszterelnöl a gabona-probléma megoldásáról Budapestről jelentik: Szerdán délelőtt nagy fon­toss­ágú értekezlet volt Bethlen miniszterelnöknél, amelyen Wekerle, Bad Mayer és Vass miniszterek és több gaz­dasági szakreferens vett részt. Az érte­kezlet a gabona-probléma megoldásával foglalkozott. Kétszer adta haszonbérbe a földet Pipis János tótkomlósi lakos az ősszel két kishold földet vett ki haszonbérbe Makai János ugyancsak tótkomlósi la­kostól öt mázsa búzáért és a haszonbért ki is fizette Makainak. Mikor azután meg­akarta munkálni a bérelt földet, látta, hogy az már be van vetve.Utánajárt a dolognak és megtudta, hogy a földet Makai másnak is kiadta. Mivel Makai a haszonbér fejében felvett 97 pengő 50 fillért nem akarta visszafi­zetni Pipisnek, az feljelentést tett ellene és az ügy a járásbírósághoz került, ahol a büntetőbíró csalás vétségéért 14 napi fogházra ítélte Makai Jánost. A Nemzeti Bank jegyforgalma már­cius 7—15 között 16,9 millió pengővel csökkent. Vass József népjóléti miniszter címére névnapja alkalmából az üdvözlő levelek és táviratok ezrei érkeznek.

Next