Ország-Világ, 1965. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)
1965-03-10 / 10. szám
cA gerlészkejgjjjL SuoharLsng-ízűbőr katondja Neve: Vaszilij. Mindössze csak ennyi. Így őrzi ezt a művész jegyzete, S ha ő se tudja, nem tudhatja senki, Mi volt vajon a családja neve. Őrségen látta egyszer őt a mester, Olyan volt, mint kit bronzba álmodott: Izmos kis ifjú, telve tréfakedvvel, Vidám szemében élet csillogott, De történelem küldte őt e tájra A Volgától vagy Uraitól, hol élt, S amikor kellett, kiállott a gátra, Tudta, mit tegyen, s azt is tudta, mért. És aztán elment. Hol él most? Ki tudja... Talán tervezni segít szputnyikot, Vagy messzi tájra vitte érte útja, S kutatja ott, mit rejt a föld-titok. Lehet, hogy autón az utat vigyázza, Vagy fákat ültet egy kopár hegyen, Lehet, hogy azért fárad karja, válla, Hogy sivatagban kék tenger legyen. Lehet, hogy munkás, lehet mérnök, költő, kolhozparaszt, vagy orvos . . . mind lehet, És mégsem rejtély, hol van, s honnan jött 6, Mert annyit tudunk, mill jók közül egy. Neve: Vasziij. Mindössze csak ennyi. Nem futott ő se cím, se rang után. Katona volt, és ember akart lenni. És jelkép lett egy város homlokán. REMÉNYIGYENES ISTVAIST JZ AZ Ő EMLÉKMŰVÖK IST iiiiiiniiiianiiiiiin iim i i Hiiiwiwiiiiiiiii iiiiiriTiiiiiiiiiiiii i tut ii h i i ' m r iirtnw' i Az Ország-Világ szerkesztősége kért fel: mondanám el egy vers történetét, amelynek sorsába az Ország-Világ te beleszólt. . . Az élmény majd húsz esztenddőre nyúlik vissza. Amikor 1945. decemberében megtudtam, hogy Kisfaludi Stróbl Zsigmond kapta a megbízást a Szabadság-szobor elkészítésére, rohantam hozzá. Sikerült, én voltam az első riporter, aki erről beszélgettem vele. És Zsiga bácsi akkor elmondta nekem a megbízatása történetét, és azt is, hogy a szovjet katona alakját élő modellről mintázta. Vorosilov marsallnak, a Szövetséges Ellenőrző Bizottság parancsnokának rezidenciája előtt állt őrt egy fiatal katona. — Ez kellene nekem — mondta a szobrász a tábornoknak. És megkapta, »kölcsön«. S addig állt modellt a kis szovjet harcos, amíg egyszercsak nem jöhetett többé. Mi történt vele? Ilyesmit nem lehetett kérdezni. A szobor nyers váza már megvolt, s a többit megtette a modellről megfelelő pózban készült fénykép. Zsiga bácsi sohase ismerte a teljes nevét. Csak annyit tudott róla, hogy Vaszilijnak hívták, és nagyon szerette az életet. »Vidám fickó volt« A többi: rejtély. Titok. Legenda. 1945. decemberében a látogatásról írt beszámolóm csak rövid tudósításként jelent meg. Sajnos, a képek is csak bélyegnagyságúak, pedig kölcsönkaptam ehhez a kiskatona eredeti fényképét is. A fotót a megjelenés után — ahogy illik — visszaadtam a mesternek, de azóta elkallódott, így hát csak az apró »bélyegképe« maradt meg róla a lapban: újbóli reprodukcióra alig is alkalmas. De a történet nem hagyott nyugodni. Különösen, hogy úgy láttam: senki se tudott róla más. Stróbl mester is csak vonogatta a vállát, amikor később újból szóba hoztam: »Nem kérdeztek erről engem azóta se...« És egy éjszaka, röviddel az 1961. évi április 4-e előtt megírtam a verset. Soha vers még ennyire készen, azonnal a végleges rímekkel, változtatásra nem váró sorokkal nem született a tollam alatt. És most változtatnom kellett rajta. . . * Útjára az Ország-Világ indította el: utolsó két versszaka megjelent az 1961. március 29-i szám címlapján, a szobor képe mellett. Azután megjelent az egész vers a Magyar Ifjúság április 1-i számának első oldalán, vezércikk helyett, s egy évvel később a Pajtás is közölte, a szobor alkotójával készített interjú illusztrációjaként. A Rádió megzenésíttette Kerekes Jánossal, de muzsikát írt hozzá — Neményi Lili számára — Tibor György is. Bánkuti Gábor, a Rádió munkatársa kivitte a verset a Szovjetunióba. Alekszej Rohovics költő lefordította oroszra, és egy, Kisfaludi Stróbl Zsigmonddal erről a témáról készített beszélgetés után elszavalták a a moszkvai rádióban. És feltették a kérdést: él-e még a kis Vaszilij? Harminchat levelet kapott erre a moszkvai rádió. Harmincöt azt írta, hogy ő ugyan nem azonos a keresett katonával, de őt is Vaszilijnak hívják, ő is részt vett a budapesti harcokban, s a műsor és a vers sok emléket ébresztett benne. Harminchatodiknak pedig Jelizaveta Mihajlova jelentkezett Mejkopból. Igen, ő látta a fivérénél a szobor makettjének fényképét! És az ivanovói Rabocsij Kraj című újság közölt egy interjút Vaszilij Mihajlovics Golovcovval, a tejkovói szövőgyár munkájával, aki — így írja a cikk — szerénységből húsz évig senkinek sem beszélt arról, hogy egykor Budapesten milyen furcsa ügyben hivatta magához a tábornok. De most, így idézi az emlékeit: »Tetőtől talpig végignézett, és azt mondta: — Jól van. Elmegy a szobrászhoz, modellt állsz egy emlékműnek. — Igenis — mondtam. Emlékműnek — gondoltam magamban —, hát emlékműnek. Szolgálat.« És jó néhányszor állt ott a műteremben, hosszú ideig vigyázzban. Ám Golovcov gárdista hamarosan visszatért hazájába. Nem lehetett, jelen az emlékmű leleplezési ünnepségén. De látta az emlékművet fényképen, moziban. S otthon féltve őriz két régi felvételt: egy szobormakettről és egy szobrászról. A Rabocsij KrajR. Mjaszkov felvételei cikkét elküldték a Népszabadságnak, ahol Vadász Ferenc kollégám megírta, amit ebből megtudott. S így tudtam meg én is, hogy a »Vaszilíj« él. Meg kellett hát változtatnom két szavát a versnek. Hiszen nem maradhatott így: »örökös rejtély, hol van, s honnan jött ő,/ Csak annyit tudunk: milliók közül egy.« Így írtam át: »És mégsem rejtély, hol van, s honnan jött ő. Mert annyit tudunk: milliók közül egy.« És akik eddig szavalták, énekelték a verset, ne haragudjanak, ha megkérem, változtassák meg ők is így a megtanult szöveget. S a vers maga élhet tovább. Mert az a szobor nem Vaszilij Golovcovnak állít emléket. Hiszen lehetett volna modell a többi ötvenkilenc Vaszilij, aki írt most a Moszkvai Rádiónak, és lehetett volna a Gorkij-területi Tananariv Anatolij, vagy a Moszkva melletti Klimentov Dima is, akikről maga Vaszilij Golovcov mondja az újságíróknak: »Ez az ő emlékművük is, barátaimé, valamennyi szovjet katonának az emlékműve...« S akinek arcvonásairól mintázódott, csupán a milliók közül egy. Renivnyi-Gyenes István Vaszilij Mihajlovics Golovcov kisfiával és annak pajtásával