Ország-Világ, 1976. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)
1976-01-07 / 1. szám
a Wilhelm bácsi Száz éve született Wilhelm Pieck, a német és a nemzetközi munkásmozgalom kimagasló harcosa, német kommunista államférfi Évekkel születésem előtt apám Németországba utazott, hogy részt vegyen a II. Internacionálé 1907-es stuttgarti kongresszusán és a Szocialista Ifjúsági Internacionálé ugyanez időben történő alapításánál. Akkoriban sokat találkozott Karl Liebknechttel és Rosa Luxemburggal, ők ismertették össze Pieckkel. Az ismeretségből barátság lett és ez eltartott apám egész életén keresztül. Pieck elvtárs akkortájt Brémában lakott és a „Bremer Bürgerzeitung” című lapnak volt a főszerkesztője. Apám a lap budapesti tudósítója lett és az ott megjelent számos cikkében informálta a német olvasókat a magyarországi proletariátus harcairól, leleplezte a reformista szociáldemokrata vezetők áruló politikáját és elvtelen paktálását a kormánnyal. Pieck egyengette apám útját más baloldali lapokhoz is, mint például a „Leipziger Volkszeitung”-hoz. Az ezekben a lapokban megjelent cikkek honoráriuma képezte később apám létalapját. Amikor apámat 1910-ben ellenzéki tevékenysége miatt kizárták a Magyarországi Szociáldemokrata Pártból, bezárult előtte az egész magyar sajtó, és csak a külföldön megjelent cikkei tájékoztatták a világot arról a harcról, melyet a magyar forradalmi munkások, többek közt az ő vezetése alatt, a megalkuvó szocdem pártvezetés ellen folytattak. Hosszú időn át ezek a tiszteletdíjak képezték apám egyetlen jövedelmi forrását. Ugyanakkor, a cikkek révén a magyar forradalmi munkásmozgalom bekapcsolódott abba a nemzetközi küzdelembe, amelyet Lenin vezetésével a baloldali szociáldemokraták a Bernstein-féle revizionizmus és reformizmus ellen folytattak. Apám a Wilhelm Pieckkel való levelezését megőrizte hosszú éveken át és csak mikor a hitleri hordák feldúlták berlini lakásunkat, semmisült meg. 1935- ben, mély illegalitásból, apám köszöntötte Wilhelm Piecket 60. születésnapján, és erről az időszakról így emlékezik meg: „Ez alkalommal örömmel állapítom meg, hogy az elmúlt időszak legnagyobb részében legbensőbb barátságodat és mindenekelőtt szoros harci szövetségedet élvezhettem. Sőt, mi több, el sem tudom képzelni, hogy harcos időszakom legsúlyosabb éveit, az 1900—1914-es éveket hogyan vészelhettem volna át a Te odaadó és soha meg nem szűnő támogatásod nélkül. A kor viszonyai hozták magukkal, hogy hosszú évek óta nemcsak a saját pártomért, hanem a nagy családért is dolgozhatom. Ha ezen a területen valamit is derekasan elvégeztem, abban Neked is nagy részed van”. Az első világháború után Lenin javaslatára a Komintern Alpári Gyulát bízta meg egy többnyelvű lap, az „Internazionale Pressekorrespondenz” kiadásával. A lap német felelőse Pieck elvtárs lett. Emlékszem, mikor egyszer apámat meglátogattam a Friedrich-strassei szerkesztőségben, belépett „Wilhelm bácsi”, ahogy mi Piecket otthon neveztük. Megkérdezte tőlem, hogy láttam-e már nyomdát. Nemleges válaszomra Pieck bácsi levitt a nyomdába, mely ugyanabban az épületben volt. Megmutatta nekem, hogyan készül egy újság. Aztán odalépett a szedőszekrényhez és megmutatta, hogyan kell szedni. Kivette a betűket a megfelelő rekeszekből és fejjel lefelé állította a „vinklibe”, „így balról jobbra lehet a betűket olvasni”— magyarázta, majd egy festékes hengerrel átfutott rajtuk és egy darab papírra lenyomatot készített: a nevem volt, így alig 13 éves koromban láttam először a nevem nyomtatásban. Sokszor járt Pieck elvtárs berlini lakásunkban a Montzstrassén. Míg kisebb voltam, a térdén lovagoltam, játszott velem. Apámnak óriási könyvtára volt. Minden meg volt rakva könyvekkel, de egy rendes könyvállvány nem volt a szobában. Wilhelm bácsi mindig mérgelődött emiatt, öt, aki valaha asztalos volt, sértette a gyönyörű könyvek és az összetákolt polcok ellentéte. Egyszer kijelentette apámnak, hogy ő tervez egy szép, nagy könyvszekrényt. Már mértéket is vett, de a kivitelezésre nem került sor. Hitler közbelépett. Amikor már 16—18 éves lettem és a német kommunista ifjúsági mozgalomban aktívan részt vettem, nem szalasztott el Pieck bácsi egyetlen alkalmat sem, hogy az ifjúsági mozgalomról beszéljen. Két bíráló megjegyzésére máig is emlékszem. Az egyik a mi dalainkat érintette. A német ifjúmunkás mozgalomban akkoriban nagyon népszerűek voltak az orosz és más nyelvekből fordított forradalmi, főleg komszomolista dalok. A régi német népdalokat nem is énekeltük, „polgárinak” ítéltük. De ha nem szervezett fiatalok körünkbe sodródtak, nem vehettek részt a mi dalolásunkban, hisz a mi dalaink nekik ismeretlenek voltak, így önkéntelenül elszigetelődtünk tőlük, nem közeledtek hozzá.... Igaza volt Pieck elvtársnak és a mozgalom később ezt a hibát kijavította. A másik megjegyzés az egyenruhánkat illette. Akkortájt be akartuk vezetni az ifjúmunkás egyenruhát. Pieck elvtárs ezt nagyon ellenezte. A gazdasági világválság közepén nem kerestek az ifjúmunkások és tanulok annyit, hogy sokan tudtak volna ilyen uniformisra szert tenni. Ez viszont azt jelentette volna, hogy a nagy ifjúsági tömegektől elszigetelődünk. Az élet itt is erősebb volt és Pieck elvtársnak adott igazat. Az egyenruha nem vált be és lekerült a napirendről. Később, a moszkvai emigrációban sokat együtt voltunk, egy házban laktunk, együtt utaztunk „dácsára” Kuncevóba, ahol röplabdáztunk és télen síeltünk. Közben megszületett a kislányom, aki elfoglalta hajdani helyemet Wilhelm bácsi térdén, és akit ő vitt szánkózni. ‘ Apám akkortájt illegális munkán Svájcban és Franciaországban járt, de többször eljött Moszkvába is, a Komintern egyes konferenciái alkalmából. Ilyenkor több estét együtt töltöttünk a Pieck családdal, amikor az „öregek” sokat beszéltek régi ifjúkori emlékeikről. W. Piecknek a Komintern végrehajtó bizottságában betöltött funkciója mellett még sok társadalmi munkája volt, így a Nemzetközi Vörös Segély vezetőségének is tagja volt. A Vörös Segély elsősorban a bebörtönzött antifasisztákat és családjukat támogatta, de segített a politikai emigránsoknak is, ügyes-bajos dolgaik intézésében, így sok száz német és más nemzetiségű emigráns is megkereste őt. Én is többször fordultam Pieck elvtárshoz, és ő minden esetben segített. Pieck elvtárs egyik kiemelkedő megbízatása Moszkvában a Komintern VII. kongresszusának megnyitása volt. Miért ő reá esett a választás? Ez a kongresszus fogadta el az új politikai vonalat, a népfrontpolitikát. Sok évvel azelőtt, mielőtt megalakult a Németországi EP, Wilhelm Pieck volt a német szociáldemokrata baloldal egyik vezére és sok ezer szociáldemokrata ismerte őt és emlékezett még reá. Ezért is bizonyult Pieck a legalkalmasabbnak a kongresszus megnyitására. A világháború végével megszűnt az emigráció és én is hazakerültem. Később, amikor megtudtuk, nagy örömünkre, hogy Wilhelm Pieck elvtárs lett az egyesült párt, Németország Szocialista Egységpártja együk elnöke, majd három év múltán, az NDK megalakulásakor az első német forradalmi munkásparaszt állam elnöke, nem tudtunk volna arra a posztra méltóbb embert elképzelni. Alpári PálFotó: Archívant A brémai pártiskola, amelynek tanárai között volt Rosa Luxemburg és August Bebel (Kereszttel jelölve: Wilhelm Pieck) ORSZÁG-VILÁG