Ország-Világ, 1984. július-december (28. évfolyam, 27-52. szám)

1984-12-12 / 50. szám

MKB Alig egy és negyed esztende­je, hogy Budapesten járt és az együttműködésről tárgyalt a kelet-európai­­ körúton lévő Maurice Bi­shop, a szocialista orientációjú kis karibi szigetország, Grenada mi­niszterelnöke. Két héttel hazaér­kezése után, több társával együtt­­megölték. A gyilkosság körülmé­nyei máig sem teljesen tisztázot­tak. Először párton belüli ellen­felei kerekedtek a marxista Új Mozgalom Párt élén is álló kor­mányfő fölé, letartóztatták, átvet­ték a hatalmat, majd egy szándé­kosan provokált lövöldözés kö­zepette végeztek vele. Azóta nyil­vánosságra került adatok arra en­gednek következtetni, hogy ha magát a párton belüli viszályt nem is, de a lövöldözést közvet­lenül a CIA szította, és a tömeg­mészárlás kirobbantása is az amerikai titkosszolgálat műve volt. Az Egyesült Államok, amely Maurice Bishopot mindaddig a Szovjetunió és Kuba ügynökének kiáltotta ki, 1983. október 25-én éppen arra való hivatkozással rohanta le Grenadát, hogy ott meggyilkolták a kormányfőt és hogy ott „helyre kell állítani a rendet”. Il botcsinálta házasság Az amerikai inváziót Reagan el­nök majdhogynem hatalmas ka­tonai győzelemnek kiáltotta ki. Kilencezer ejtőernyősnek, tenge­részgyalogosnak és különleges kiképzést nyert katonának a ha­diflotta és a légierő támogatásá­val néhány nap alatt sikerült úr­rá lennie a csöppnyi fűszerszige­ten. A hazafiak százait koncolták fel, vetették börtönbe. A „rend” helyreállt Grenadán, a megszál­lók vették a kalapjukat és ... maradtak. A múlt héten, amikor több mint tizenhárom hónappal az invázió után Grenadán parlamenti vá­lasztást rendeztek, még mintegy hétszáz megszálló — az amerikai Military Police (katonai rendőr­ség), valamint a jamaikai és a barbadosi hadsereg több alegy­sége­­ tartózkodott a 110 ezer lakosú karibi szigetországban. Ilyen háttér előtt valósággal a szuronyok árnyékában járult az urnákhoz mintegy negyvenezer grenadai választó. Senkinek sem okozott hát különösebb meglepe­tést, hogy a szavazatok nagy többségét az Új Nemzeti Párt nyerte el, amelyet az angol rá­dió, a BBC tudósításában követ­kezetesen „az amerikaiak támo­gatta pártnak” nevezett. Maurice Bishop kormányának hajdani igazságügyminisztere, Kendrick Radix úgy fogalmazott, hogy az az egyesülés, amelynek eredmé­nyeképpen az Új Nemzeti Párt három aprócska pártból létrejött, „botcsinálta házasság, s azt ki­szolgálói és csatlósai közreműkö­désével az Egyesült Államok hoz­ta össze”. A „házasságközvetítőket” pon­tosabban is meg lehet nevezni. Grenada tényleges gazdái — Loren E. Lawrence, az Egyesült Államok St. George’s-i nagykö­vetségének ideiglenes ügyvivője és Ralph Hedges ellentengernagy, a Karib-térségben tartózkodó amerikai fegyveres erők parancs­noka — úgy találta jónak és „szo­lidnak”, ha a választások ered­ményeképpen egy „mérsékelt” párt kerül kormányra. Ilyennek három középutas pár­tot találta­k. Ezek viszont külön­­külön aligha tehettek volna szert jelentős befolyásra. Ezért egye­sítették őket és ültették az új pártvezéri székbe a 66 éves Her­bert Blairet, aki a hatvanas évek­ben, még a brit gyarmati ura­lom idején egy ízben már betöl­­töte Grenadán a miniszterelnöki posztot. Az UFO-k barátja Ezenkívül a választáson még két számottevő erő indult. Sir Eric Garry 1974 és 1979 között volt Grenada diktátora. Még eb­ből a nyomorúságos kis ország­ból is akkora vagyont harácsolt össze, hogy azóta is abból szórja két kézzel a pénzt rulettre, kár­tyára az Egyesült Államok ka­szinóiban. De nem kevés pénzét emésztette fel az UFO-propagan­­da sem: az ENSZ-székhelyén és másutt, hivatalos fórumokon és sajtókonferenciákon javasolta, hogy a Föld nemzetei haladékta­lanul vegyék fel a kapcsolatot a más naprendszerekből érkezett repülő csészealjak utasaival, akikkel ő maga, úgymond, számos alkalommal csevegett. S mert Sir Eric e tevékenysége odahaza, Grenadán nem váltott ki külö­nösebb lelkesedést, a diktátor ke­gyetlen titkosrendőrséget állított fel, (a nép Monguz Bandának ne­vezte), amely tömegesen kínozta, gyilkolta a hazafiakat. Érthető hát, hogy amikor az 1979-es for­radalom által elűzött Gabry az amerikai invázió után hazatért egyesült államokbeli száműze­téséből, néhány ültetvényesen kí­vül kevesen örültek neki. „Mun­káspártja”, amely most a válasz­tási paletta jobb oldalán foglalt helyet, vajmi kevés szavazatot kapott. A baloldalnak elvben több esé­lye lehetett volna a sikerre. A meggyilkolt miniszterelnök sza­badlábon lévő hívei Maurice Bishop Hazafias Mozgalom néven indultak a választáson. És a grenadai forradalom hajdani ve­zérének emléke nem halványult el a szigeten. Külföldi újságírók elmondása szerint nagyon sok grenadai család otthonában — különösen a falvakban, a mező­­gazdasággal foglalkozó települé­seken — máig is ott a falon Bishop arcképe. Objektíve ezt a mozgalmat támogatta a szigeten a megszállást követően kialakult gazdasági helyzet is. Az invázió után csaknem tel­jesen megszűnt az idegenforgalom (a sziget legnagyobb szállodájá­ban, a Grenada Beach Hotelben ma az amerikai katonai parancs­nokság székel), nagyon leestek a világpiacon az ország által ex­portált fűszerek és gyümölcsök árai. A munkanélküliség, ame­lyet a Bishop-kormányzatnak si­került tizennégy százalék alá szo­rítani, az elmúlt esztendőben csaknem a háromszorosára növe­kedett. De a forradalmi rendszer szétzúzásával megszűntek a me­zőgazdaságot támogató progra­mok, — s egy kivételével — a nagyobb közlekedési-ipari beru­házások is: ma a felnőtt lakosság negyven százaléka képtelen mun­kát találni. (Az egyetlen építke­zés, amelyet felújítottak, a Point Salline-i repülőtéré; állítólag az Egyesült Államok akar itt légi­­támaszpontot kiépíteni.) Rontja a lakosság hangulatát, hogy aka­dozik a villanyszolgáltatás és a te­lefonhálózat munkája. Az amerikaiak maradnak Mindennek ellenére az ame­rikai megszállással szembeszálló Maurice Bishop Hazafias Mozga­lom így sem volt képes jelentős pozíciókhoz jutni a választáso­kon. Elődjét, az Új Mozgalom Pártot a megszálló hatóságok ke­gyetlenül szétverték. Bishop gyil­kosaival együtt tartják a börtön­ben és kívánják elítélni legmeg­bízhatóbb és mellette végig ki­tartó híveit is. A „tizenkilencek” perében a kilenc pártütő mellett tíz Bishoptól el nem pártolt po­litikus ül a vádlottak padján. Ezzel az „összekeveréssel” azt próbálják elérni, hogy Bishop máig is élő népszerűségével sa­ját pártját sújtsák. Az amerikai propaganda (az Egyesült Államok által üzemeltetett rádió, a kana­daiak által felszerelt helyi rádió és a USIA amerikai tájékoztató iroda grenadai fiókjának számos kiadványa) mind ezt a nótát fújta, és az Új Nemzeti Párt támoga­tására hívta fel a választókat. Ez utóbbi az erkölcsi támogatáson kívül több millió dollárt is ka­pott választási alapjára külön­féle amerikai magáncégektől és jobboldali szervezetektől. Ám le­het, hogy még mindez sem volt elég: a baloldal szerint a válasz­tások eredményét annak rendje és módja szerint meg is hamisí­tották. Herbert Blaize, az új minisz­terelnök gazdasági fellendülést, külföldi beruházásokat ígért meg­választása esetére. Választási győzelme után első nyilatkozatá­ban viszont csupán egyetlen kér­dést hozott szóba: szükségesnek mondta az amerikai katonai je­lenlét határidő nélküli fenntartá­sát Grenadán. K. I. Választások a szuronyok árnyékában A négy „vetélytárs” közül a „legamerikaibb” (balra fent) győzött A „szabad választás" biztosítékai

Next