Ország-Világ, 1894 (15. évfolyam, 27-53. szám)
1894-10-28 / 44. szám
1894 ORSZÁG-VILIÁG Pusztaszenttornyai vendégeimről és a szabadszenttornyai népről«« Irta: JUSTH ZSIGMOND i^lpCsán azzal kéne kezdenem, hogy hogyan jutott ide családom Szent-Tornyára. Elég fenfii, különös az, hogy felvidéki családból származván (bár Szent-Tornyán születtem), mind atyai, mind anyai oldalról Békésmegye legrégibb birtokoscsaládjának ivadéka vagyok. Miut tán tudják is Zsilinszky Mihály kitűnő munkáiból, a Justh-család és vele osztályos atyafiságban álló iktári Bethlenek a megye vagy húsz községét bírták a XV. század elején, a mely birtokokat aztán a két család a török uralom ideje alatt veszítette el, így aztán nem is atyai jusson jutottak Szent-Tornyára. Szent- Tornya puszta a történelemben nagy szerepet játszó s a kihalt paksi Pinty-család tulajdona volt a melynek még anyám leszármazottja. A Paxycsaládé volt Békésmegye egy harmadrésze (a másik kétharmadrésze tudvalevőleg Harruckern bárónak jutott Mária Terézia kegye folytán). A Paxyak utódai bírták Puszta-Szent-Tornyát, Csabacsűdöt, Szent-Andrást, Tót-Komlóst s más birtokokat. Mint Paxyörökösök lesznek békésmegyei birtokosok a szentgyörgyi Horváthok, a Rostyak (így Trefort és Eötvös báró) a báró Rudnyánszkyak (s az ezek utódai az Ueberacker grófok), a Bajzáthok, a pecha Mondbachok (s mint ezek ivadékai mi és a Pongrátzok). A Paxy-család majd három századon keresztül bírta e birtokokat. Ma az összes Paxy-utódok közül csak még az Eötvösök, Ueberackerek s mi bírunk Békésmegyében földet. Pedig ez az istenáldta föld még mindenféle más kötelékkel is fűzi magához azt, ki ózondús áterján nevelkedett. Jó itt, szép itt minálunk. Sehol nincs olyan búza, mint a milyen a hajdúvölgy partján hullámzik, sehol olyan nép nincs, mint az orosházi, szentornyai tanyákban. Sehol ilyen szép nóták nem teremnek, mint itt a kondorosi csárda környékén, sehol nemesebb szivek, mint a szabadszenttornyai nazarénusok gyülekezeti háza körül. Bárhol járjak, lelkem visszavágyik a békésmegyei puszták világába. Szeretem Békés vármegye földjét, szeretem népét. Elmondom it, mint már sokszor elmondtam, hogy a néptől, nemzetünk hatalmas hamusától várom én a jövő Magyarországot. Eddig, sajnos, jóformán csak ii nép szellemének humorisztikus, a mulatságos, a zsánerszerű oldalával foglalkoztak. Pedig, pedig józan filozófiájából többet tanulhattunk volna, mint mindazon idegen áramlatokból, amelyekkel a budapesti, bizony jórészt korcskultúra, teleszítja magát. A múltkoriban egy franczia festő járt itt nálam, ez ittléte harmadik napján szinte mámorosan a kapott benyomásoktól, így kiáltott fel :»De édes barátom, hisz önöknél, minden művészet,, ön még azon riik a modern halandók közé tartozik, akik magát a művészetet élik!« És — igaza volt. Az alföldi tájkép a maganemes egyszerű széles vonalaival, bámulatos finomságú színtónusaival, a nép gyönyörű plasztikája, elragadó szép dalai, zenéje, minden, de minden itt művészet anyaga, de nem, minden, de minden művészet. Nem hiszik, milyen őserő van ebben a népben. Eddig azt a hibát követték el azok, kikre vezetése volt bízva, hogy egész értelmét a politikával kötötték le. Hiábavaló nagy szavakon rágódtak, mert más szellemi táplálékhoz nem is juthattak. És senki sem gondolt arra, hogy ezt a hatalmas, óriási intellektust más irányba terelje. Elfelejtették, hogy Arany Jánost, Petőfit,Jászai Marit a nép adta a nemzetnek és nem gondoltak arra, hogy a jó Isten tudja, hány ilyen nagy tehetség kallódik el az ekeszarvas a vezérczikkek olvasgatása mellett. Engemet, ki a politikával édeskeveset foglalkozom, ez rendkívül, meglepett. Hogy aztán közeledni kezdtem hozzájuk, egyenkint bukkantak fel, olyanok, kiket más is érdekelt, mint a kormány viselt dolgai. Egyenkint jöttek , egyik népdalokat költött, azt mutatta be nékem, másik muzsikát csinált hozzá, egyik modell állt s a festészetről akart egyet-mást megtudni, másik könyvet kért tőlem kölcsön. Én meg lassan-lassan !- összehoztam őket a hozzám a nyár folyamán el-ellátogató művészekkel, írókkal. Strohl Alajos egy Toldi-tanulmányt csináltitt egy szabadszenttornyai gazda után, Feszty Árpád a körkép vagy tizenkét főalakját idevaló minták után festette meg. Czóbel István nagy szépészeti munkájának végét (a mely a jövendő magyar kultúráról szól) szenttornyai impreszsziók hatása alatt írta meg; húga, Czóbel Minka meg vagy húsz legszebb költeményét az itteniekről s itt költi, így az Esteli ima a csabacsűdi páratlan szépségű puszta leírása. Az éj homálya lassan elterül — Lenn pusztaság, a csillagok felül. A tiszta átlátszó, kékes sötétbe, Behalt a színek árnyalatja, fénye. Csak a nyugati távol láthatáron, Mint egy szétfoszló, elmerülő álom, A rég letűnt nap egy sárgás sugárja, Sötétkék égen résznyit halvány sávja. Egy perezre csend,majd ismét ébred— Titokteljes varázs, földi élet. Itt elsuhan egy elkésett madár, Fészkén váró tollas párjához száll. Mind életteliebb lesz a tücsök dala, Ezernyi hangban , a széles mezőn Rezgése átfut, halkan, érthetőn, Gyöngéd a hang, hullámzik fel s alá, Mintha selymes fátyol borítaná S az esti jég sötétes távolát Az anyaföld illatja lengi át. És száll a hang és száll az illat véle A harmathulló, csillagfényes égre----Az Örök életben meg Szabad-Szent-Tornyát festi. Ugyancsak Szent-Tornyán írta mélységes mély Ultima ratioját s új kötetének pár legszebb versét. Szabolcska Mihály pedig egy nótát írt a kopogtaknak, a Szenttornyai kertek alatt kezdetűt, a mely azóta már el is terjedt és hét határban dalolják. Szamosy László Csabacsűdön festette azon pár szép képet, melyek a múlt ______----rgppii j .'-A;r -A'-:v • ''' ■' 1 A.-v;-';I m Halottak napján Gerhardt Alajosné eredeti rajza az Ország-Világ számára 721